Szerző: Boa Bence

  • Klien szerint a bizonytalanság a járvány legrosszabb része

    Klien szerint a bizonytalanság a járvány legrosszabb része

    Az egykori Forma-1-es versenyző Christian Clien szerint a „bizonytalanság” a koronavírus okozta világjárvány legnehezebb része.

    A 37 éves osztrák versenyző ma szakértőként dolgozik és emellett egy GT kategóriában is versenyez. Klien nemrégiben a SpeedWeeknek adott interjút, ahol többek között a járványról is kérdezték őt.

    „Véleményem szerint a bizonytalanság a járvány legrosszabb része,” – mondta a Red Bull egykori pilótája. „Versenyzőként azonban vele tudok élni és képes vagyok kezelni a helyzetet.

    „Ha valaki tudatná vele, hogy leghamarabb csak júniusban fogunk újra autóba ülni, akkor képes lennék rá felkészülni. Azonban ez a helyzet olyan, mint ha vákuumban lennénk: senki sem tudja, hogy mi fog történni.”

    A Forma-1-es csapatok szabadságot adtak a dolgozóiknak és emellett azon dolgoznak, hogy az eredetileg tervezett 175 millió dolláros költségvetési sapkán még tovább csökkentsenek. Azonban Klien szezont ez egy nagyon, nagyon nehéz ügy lesz nem csak a Forma-1-es, hanem a világ motorsport csapatainak számára is.

    „Attól félek, hogy egyes csapatok nem fogják túlélni a jelenlegi helyzetet,” – véli az osztrák versenyző. „A GT versenyzésre ez különösen igaz, ugyanis a csapatok hiába építik meg az autójukat és állítják elő a szükséges dolgokat ezek mellett – pénz nem kapnak egyáltalán. Számos csapatnál jelentkezhetnek majd anyagi gondok a jelenlegi helyzetben.”

  • Schumacher Vettelt javasolta Alonso helyett a Ferrarinak

    Schumacher Vettelt javasolta Alonso helyett a Ferrarinak

    Ugyan Sebastian Vettel jelen pillanatban a Ferrarinál versenyez, azonban, ha Michael Schumacheren múlott volna, akkor a német fiatal akár sokkal hamarabb is magára ölthette volna a vörös overált. Így látja az olasz istálló egykori elnöke, Luca di Montezemolo.

    Annak ellenére, hogy Kimi Räikkönen akkori ferraris szerződéséből még egy év hátra volt, a finn pilóta önként döntött úgy, hogy a 2009-es szezon végén elhagyja a maranellói istállót és távozik a Forma-1-ből. A Scuderiának emiatt egy új versenyzőt kellett keresniük a Jégember helyére, és akkortájt bőven volt választási lehetőségük.

    Montezemolo szerint pedig pont Vettel lett volna az egyik opció. „Michael (Schuamcher) próbált meggyőzni minket, hogy meg kell szereznünk Sebastian (Vettel), mielőtt átigazol a Red Bullhoz a Toro Rossotól,” – mondta az olasz a Sky Sports 24-nek.

    Azonban a Maranellóiak végül nem a németet választották, aki ebben a korszakban négy világbajnoki címet nyert a Red Bullal. „Úgy gondoltuk, hogy még túl éretlen, és emiatt esett a választásunk Fernando Alonsora.”

    Azonban Vettel sikerei ellenére, Montezemolo nem gondja úgy, hogy mellé fogtak volna a spanyolok kétszeres világbajnokának szerződtetésére. „Fernando – leszámítva a karakterének bizonyos szempontjait – hatalmas győzelmeket aratott velünk és sajnos két világbajnoki címet is elbukott a szezon utolsó versenyein 2010-ben és 2012-ben.”

  • Webber szerint a hosszú szünet komoly meglepetéseket okozhat

    Webber szerint a hosszú szünet komoly meglepetéseket okozhat

    Mivel a Forma-1 2020-as versenynaptárának első hét versenyét elhalasztották, a Monacói Nagydíjat pedig törölték, a versenyzők karrierjük leghosszabb szünetét kell megélniük.

    A Red Bull egykori pilótája a Precesion Hidratation-nak számolt be a hosszú Forma-1-es szünetről. Számos versenyző rengeteget szimulátorozik ebben az időszakban, azonban Webber szerint nem mindenkinek tesz jót a hosszú tél. A szünet miatt ugyanis sokkal nyugodtabbá válnak és ez a probléma csak a szezon elején fog majd megmutatkozni az ausztrál szerint.

    „Számos pilótának szokatlan lesz majd a szezonkezdet,” – véli Webber. „Ez a Forma-1 történetének leghosszabb téli szünete és ha még a szezon el is kezdődik júniusban, a versenyzők akkor is egy fél éves kihagyást követően fognak újfent autóba ülni és versenyezni. A normális tizenkét hétből álló szünet normális, azonban ez már nagyon soknak számít,” – mondta az ausztrál versenyző.

    „Ha kiesel a rutinból, akkor gyorsan hibázhatsz. Emiatt akár nagy meglepetések is lehetnek a szezon elején. A rutin persze nem csak a versenyzőkre, hanem a mérnökökre és a kerékcseréket végző szerelőkre is ugyanúgy vonatkozik,” – fejezte be a gondolatmenetet Webber, aki a 2013-as szezon végén vonult vissza a Forma-1-ből.

  • Montezemolo: Senna a Ferrarihoz akart szerződni

    Montezemolo: Senna a Ferrarihoz akart szerződni

    Hiába lett volna népszerű az Ayrton Senna-Michael Schumacher pilótapáros a Ferrarinál, a Ferrari egykori elnöke, Luca di Montezemolo szerint nem lett volna kifizetődő ezt a párost alkalmazni a világbajnoki küzdelmek szempontjából.

    A Forma-1 történetének egyik „mi lett volna, ha-ja” már egészen régóta foglalkoztatja a szurkolókat. A háromszoros világbajnok Ayrton Senna ugyanis a volt Ferrari főnök állítása szerint a brazil legenda az olasz istálló versenyzőjeként szerette volna befejezni a pályafutását. Montezemolo szerint már majdnem megegyeztek Sennával, azonban az 1994-es imolai tragédiára senki nem számított.

    „A tragédia előtti szerdai napon eljött hozzám Bolognába,” – idézi Montezemolot a Sky Italia. „Azt mondta nekem, hogy a Ferrarinál szeretne versenyezni, bármibe is kerüljön, ugyanis meg szeretett volna szabadulni a Williamstől.

    „Abban egyeztünk meg, hogy az imolai versenyt követően visszatérünk erre és tovább folytatjuk a tárgyalást. De, ami azon a hétvégén megtörtént, az sajnos megtörtént. Ayrton lett volna a cukormáz a torta tetején, pont olyan, mint amilyenné Schumacher vált a későbbiekben a Ferrari számára.”

    A brazil legenda mindössze a harmadik versenyét teljesítette a Williams-szel, miután az 1993-as év végén otthagyta a McLarent. Azonban a Williams a szezon elején számos problémával küzdött, amit csak a szezon közepe felé sikerült orvosolniuk.

    Eközben pedig Schumacher szárnyalt a Benettonnal és meg is nyerte a világbajnokságot 1994-ben, majd a soron következő 1995-ös szezonban megvédte a címét, majd a szezon végén átigazolt a Ferrarihoz.

    Azonban, még ha Senna túl is élte volna az imolai balesetét, Montezemolo nem látja, hogy miként lettek volna két világbajnokot kezelni egy csapaton belül.

    „Egy szép álom ez a pilótapáros, azonban lábon lőttük magunkat,” – véli az egykori Ferrari elnök.”

    Az olasz szerint a Schumacher-Barichello páros volt a tökéletes példája egy csapat tökéletes működésének. Az első számú versenyző hozza az eredményeket, a második számú pedig segíti az első számú pilóta munkáját.

    „Két világbajnokkal, akik közel azonos szintet képviselnek, nem fogsz nyerni,” – szögezte le Montezemolo.

  • Egy fiatal versenyző viccesre vette a bevásárlást!

    Egy fiatal versenyző viccesre vette a bevásárlást!

    Mivel a koronavírust már világ méretű járványként tartják számon, ezért a Forma-1 mellett az alsóbb kategóriák is átmenetileg szünetelnek. Azonban vannak olyan versenyzők, akik még a karantén idején sem unatkoznak.

    Az ART Grand Prix versenyzője, Theo Pourchaire a „versenyzői overál” kihívását vette filmre, melyben bukósisakban és versenyzői öltözetben ment el bevásárolni. Igaz, a francia fiatal a videót még a komolyabb szabályozások előtt készítette el, de attól még rendkívül élvezhető!

    Ha egyszer végre elindul majd a szezon, akkor érdemes lesz szemmel tartani őt, ugyanis a mindössze 16 éves Pourchaire már újoncként bajnok lett a német Formula 4-ben.

     

    https://www.instagram.com/p/B-fPD7xlE2j/

  • Perez haragszik egy kórházra: Adjátok vissza a pénzt azoknak, akik hittek nektek

    Perez haragszik egy kórházra: Adjátok vissza a pénzt azoknak, akik hittek nektek

    Számos Forma-1-es versenyző szokott aktív lenni a saját közösségi felületein, Most, hogy szinte az egész világ karanténban van a koronavírus miatt, a pilótáknak van idejük a nagyvilágban történő hírek követésére. Sergio Pérez pedig megharagudott egy hibára – amit egy mexikói kórház vétett – és ennek hangot is adott a Twitter oldalán.

    Mexikó Jelisco tartományban jelen pillanatban három olyan laboratórium, ahol el tudnak végezni teszteket a COVID-19-re. A Zapopanban található Puerto de Hirro kórházban azonban nem tartozik ezen három közé, azonban az ott dolgozó orvosok ennek ellenére csinálják a saját tesztjeiket, amik egyáltalán nem hatásosak.

    Egy pácienst – akinek egy másik kórházban elvégzett tesztje pozitív lett a vírusra – már elküldtek a Puerto de Hirro korházból úgy, hogy ott azt mondták neki, hogy negatív lett a tesztje.

    Pérez emiatt dühös és a kórházat és ezt írta a Twitter oldalán: „Ez nem lehet! Remélem, hogy amit mindenféleképpen meg fogtok tenni az, hogy visszaadjátok a pénzt azoknak az embereknek, akik megbíztak bennetek. Őszintén, szeretnék olyan intézkedéseket látni tőletek a közösségek felé, hogy kompenzáljátok a kapitális hibátokat. A kialakult helyzet miatt szorosan együtt kell működnünk, egymás szövetségeseinek kell lennünk.”

    A kórház pedig ezt válaszolta a mexikói posztjára: „Helló. Már elkezdtük értesíteni azon embereket, akiket teszteltünk, hogy alternatív megoldásokat javasoljunk nekik. Számunkra az a legfontosabb, hogy mindannyian elégedettek legyenek.”

  • Norris szerint a Williams veszélyes lesz a középmezőnyre

    Norris szerint a Williams veszélyes lesz a középmezőnyre

    A McLaren versenyzője, Lando Norris úgy véli, hogy a Williamsnek egy olyan konstrukcióval sikerült előállnia, amivel sokkal közelebb kerülhetnek a középmezőny csapataihoz.

    Ha egyszer végre kezdetét veszi a Forma-1 2020-as szezonja, a McLaren-nek egyértelműen az lesz a célja, hogy megvédjék a konstruktőri negyedik helyüket és továbbra is ők legyenek a „best of the rest” azaz a legjobb középcsapat.

    Amíg a Williams versenyzője, George Russell kételkedik abban, hogy képesek lesznek felvenni a harcot a többiekkel, a fiatal honfitársa másképp látja a dolgokat.

    „Azt hiszem, hogy a Willams sokkal közelebb került a középmezőnyhöz,” – idézi Norrist az Autosport. „Részt vesznek a csatákban, szóval lényegében rajtuk kell tartanunk a szemünket.

    „Ez nem olyan, hogy egyáltalán nem számolunk velük és nem is vesszük számításba őket. Igenis, számolnunk kell velük, ugyanis már a téli teszek során látszott, hogy rengeteget léptek előre a tavalyi évhez képest.

    „Fel kell fognunk, hogy ezentúl már az összes csapatot figyelemmel kell tartanunk. Ezt leszámítva szerintem semmi nem lesz majd másképp, mint tavaly volt.”

    Norris a Racing Point-tól is nagyon tart, ugyanis Lawrence Stroll istállójának idei autója nagyban hasonlít a 2019-es Mercedeshez. A brit fiatal szerint többek között emiatt is lehetnek erősek szinte az összes versenyhelyszínen.

    „Nehéz megmondani. A téli teszten már az első tesztnapon megmutatták, hogy rendkívül versenyképesek és hogy számolni kell velük,” – tette hozzá a McLaren britje.

    „Egy olyan autóval rendelkeznek, amely mindegyik pályán megállná a helyét. Minden hétvégén komoly esélyük lesz arra, hogy komoly eredményeket érjenek el.

    „Azért is nehéz döntést hozni, ugyanis nem ismered a valós tempójukat és nem tudod, hogy mennyi tartalék van még bennük. Akár az is lehet, hogy sokat visszatartottak még és még a teszteken mutatott formájuknál is jobb teljesítményt lesznek majd képesek nyújtani a versenyeken.

    „Nagy harc áll előttünk, azonban nem tudjuk, hogy hol állnak az erősorrendben. Előttünk és mögöttünk is lehetnek, nem tudom megmondani. Rengeteget fejlődtek a tavalyi szezonhoz képest, azonban rendkívül nyilvánvaló, hogy miért.”

  • Tovább csökkentek a kanadai szezonnyitó esélyei!

    Tovább csökkentek a kanadai szezonnyitó esélyei!

    A Kanadai Nagydíj komoly veszélyben van és egyes szerint már csak idő kérdése, hogy bejelentsék a montreali versenyhétvége halasztását. Ha ez bekövetkezne, Kanada lenne a kilencedik elhalasztott verseny a Forma-1 2020-as versenynaptárában.

    Az Észak-Amerika-i ország legnépesebb városában, Torontóban nemrégiben minden egyes júniusban esedékes fesztivált elhalasztottak a koronavírus miatt. Montreal szinte azonnal csatlakozott Torontóhoz és lefújták a közelgő Jazz fesztiváljukat.

    A fesztivált eredetileg június 25-én rendezték volna meg, a Forma-1-es Kanadai Nagydíj pedig július 12-14-én lenne esedékes.

    „A döntés – amit a partnereinkkel és a helyi kormánnyal közösen hoztunk meg – egyáltalán nem volt könnyű, azonban szükségessé vált, mivel meg kellett védenünk a művészeket, a nyilvánosságot és a dolgozókat,” – állt a közleményben, amit a montreali Jazz fesztivál legfőbb menedzsere, Jacques Primeaua fogalmazott meg.

    Ugyan hivatalosan még semmit nem jelentettek be a Kanadai Nagydíjjal kapcsolatban, azonban nagy a valószínűsége, hogy az események hatására a verseny szervezői be fogják jelenteni a verseny elhalasztását. A következő futam a Francia Nagydíj lenne június 28-án, azonban a Paul Ricard-i verseny is eléggé bizonytalan, ugyanis Franciaország komoly vesztegzár alatt áll jelen pillanatban.

  • Újra befagyaszthatják a motorszabályokat

    Újra befagyaszthatják a motorszabályokat

    A Forma-1 vezetői egy korábban már jól bevált megoldással csökkentenék tovább a csapatok kiadásait. Az ötlet pedig nem más, mint az erőforrások fejlesztésének korlátozása, amit a 2008-as szezonban is ugyanebből a célból vezettek be.

    Mivel a koronavírus okozta világjárvány miatt a csapatokoknak nehezebb a helyzetük az anyagiakat tekintve, a Liberty Media már elkezdett tárgyalni a csapatokkal arról, hogy a jövőben miként tudnák még jobban lecsökkenteni a költségeket.

    Már számos ilyen intézkedést – beleértve a 2021-es szabályok 2022-re halasztását és az idei autók 2021-ben való használatát – elfogadtak a csapatok.

    Azonban mivel járvány nem biztos, hogy rövid időn belül véget fog érni, amiatt a csapatok pénzügyi nehézségei tovább folytatódhatnak. Ebből következik, hogy az előbb említett két dolgon kívül még további alternatívákat kell találniuk közösen.

    Egy területet jó megoldásnak tartanak a 175 millió dolláros költségvetési sapka csökkentésén és ezt a megoldást már a következő szezontól kezdődően be is vetnének az F1 vezetői.

    Azonban, ha 25 millió dollárral vagy többel csökkenne a költségvetési sapka, akkor az csak a három élcsapatot érintené meg igazán, ugyanis ebben a helyzetben számos embert el kellene bocsátaniuk ezeknek a csapatoknak.

    A másik lehetséges megoldás, a motorfejlesztések korlátozása a jelenlegi motorszabályok befagyasztásával, ami évekig el fog tartani. Ez jelentősen csökkentené a keresési és fejlesztési költségeket és a nem gyári csapatoknak is kevesebbet kellene fizetniük az erőforrásokért.

    Azonban az világos, hogy a csapatok most jelen pillanatban most azon dolgoznak közös erővel, hogy megfelelő döntéseket hozzanak a jelenlegi helyzet miatt, sem, hogy személyes előnyöket kovácsoljanak maguknak a döntésekből.

    A Mercedes emiatt támogatta a DAS betiltását, annak ellenére, hogy a tíz csapat közül mindössze ők használják a megoldást, a Ferrari pedig az új technikai direktívák eltolását támogatták, habár nagyon úgy néz ki, hogy az olaszok még a 2020-as autójukkal is le vannak a maradva a Mercedeshez és a Red Bullhoz képest.

  • Tilkét nyomasztja az elhalasztott Vietnami Nagydíj

    Tilkét nyomasztja az elhalasztott Vietnami Nagydíj

    A legendás pályatervező Hermann Tilke szerint nagyon rossz a Forma-1 számára, hogy még csak nem is nyerhettek betekintést a versenyzők a vietnami pályába, ahol ezen a hétvégén került volna sor a száguldó cirkusz történetének első Vietnami Nagydíjára.

    Eddig 2020-ban nem sok minden történt, ugyanis a koronavírus okozta világjárvány miatt a világ minden táján beszüntettek minden egyes sporteseményét határozatlan időre felfüggesztették – beleértve a Forma-1-et is.

    Tilke vegyes érzéssel nyilatkozott a DPA-nak az elhalasztott Vietnami Nagydíjról, amit mellesleg ezen a hétvégén rendeznének meg.

    „Még mindig vannak olyan mérnökök és építészek, akik a pálya területén vannak és dolgoznak,” – meséli a német pályatervező. „Számos erőfeszítést tettünk az elmúlt másfél évben, hogy felépítsük a versenypályát. Kellőképpen megszenvedtünk vele, ugyanis az elején még az építési munkálatok nem haladtak valami gördülékenyen. Nyomasztó, hogy nem koronázhatjuk meg a másfél éves munkánkat.”

    Ha most minden a normális lenne, akkor már láthattuk volna az első két szabadedzést az 5.607 kilométer hosszú és 23 kanyarral rendelkező Hanoi Street Circuit-en.

    „Az egyik legfontosabb esemény, amikor meglátod az első autót, amint az a pályára hajt, de természetesen a legfőbb esemény mindig a vasárnapi verseny,” – fejezte be a gondolatmenetet Tilke.