Szerző: Boa Bence

  • Aitken vezetheti majd az egyik Williamst a Stájer Nagydíj első szabadedzésén

    Aitken vezetheti majd az egyik Williamst a Stájer Nagydíj első szabadedzésén

    A Williams csapatának tesztpilótája, Jack Aitken pénteken pályára gurulhat majd George Russell autójában az ezen a héten esedékes Stájer Nagydíj első szabadedzésén.

    Mivel az idei szezonban nem lesznek teszt lehetőségek, így az újoncoknak nem nagyon lesz lehetőségük, hogy éles körülmények között próbáljanak ki egy Forma-1-es autót. A Willams lesz az első olyan csapat, aki lehetőséget ad az egyik fiatal pilótájuknak, hogy egy első szabadedzésen betekintése nyerhessen a Forma-1-es autók világába.

    A Campos Racing Formula 2-es csapatánál versenyző Jack Aitken korábban már a Renaultnál is tesztelt, azonban a brit fiatal jelenleg a Williams juniorja és még egy alkalommal sem vezethette a grovei alakulat autóját.

    „A pénteki nap folyamán lehetőséget fogunk adni Jacknek, hogy kipróbálja az FW43-at a pályán, éles körülmények között,” – árulta el Dave Robson, aki a Williams autójának teljesítményéért felelős mérnöke. „Jack együtt dolgozik a mérnökeinkkel Groveban és már nagyon várjuk, hogy együtt dolgozhassunk vele majd a pályán.”

  • A Ferrari körönként hét tizedet bukik az egyenesekben

    A Ferrari körönként hét tizedet bukik az egyenesekben

    Mattia Binotto úgy véli, hogy a Ferrarinak nagyon nehéz lesz ledolgozni a sebességhátrányukat a többi csapathoz képest az idei Forma-1-es szezonban. Az olasz istálló csapatfőnökének elmondása alapján csak az egyenesekben hét tized másodpercet veszítenek a Mercedesekkel szemben.

    A Vörösök két versenyzője, Sebastian Vettel és Charles Leclerc egy borzalmas időmérő edzést teljesítettek a szezonnyitó Osztrák Nagydíjon. A négyszeres világbajnok már a Q2-ben kiesett, amíg monacói csapattársa majdnem egy másodperccel volt lassabb a tavalyi pole pozíciót érő körénél.

    A versenyen azonban Leclerc kihozta a maximumot a rendelkezésér álló technikából és a második helyen ért célba, miután számos előzést sikerült bemutatnia a 71 körös verseny során. Vettel azonban vasárnap is szenvedett és csak a tizedik helyen ért célba, miután a verseny 31. körében ütközött Carlos Sainz Jr. McLarenjével, ami miatt a menetiránnyal szemben találta magát és visszaesett az utolsó helyre.

    2019-ben még arról volt ismert a Ferrari, hogy övéké a legerősebb erőforrás a Forma-1 négy motorgyártója közül, az olaszok az idei szezonra olyan mértékben visszaestek, hogy a Red Bullon kívül csak a Ferrari motoros csapatok lassultak a tavalyi évhez képest.

    A visszaesés azon privát egyességnek köszönhető, amit az FIA és a Ferrari közösen hoztak meg a tavalyi hajtásláncuk kapcsán.

    Binotto a verseny után elmondta, hogy ugyan jelentős fejlesztési csomaggal készülnek a Magyar Nagydíjra két hét múlva, azonban még ennek ellenére is nehéz lesz kijavítaniuk a jelenlegi problémáikat.

    „Fejlesztenünk kell az autón, különösen azért, mert a dizájnnal és az aerodinamikával egyáltalán nem adódtak problémák,” – nyilatkozta az olasz szakember.

    „Ezek olyan fejlesztések voltak, amiket a korlátozásokat követően kezdtünk el és úgy tűnik, hogy működnek. Ez még nem a végleges megoldás, ugyanis mindig van hova fejlődnünk. A legfontosabb az, hogy tovább tudjunk javulni az autó viselkedésének ezen terén.”

    Binotto azt is elmondta, hogy az egy másodpercből – amivel Leclerc kikapott Bottastól az időmérő szakaszába – hét tizedet már csak az erőforrásuk miatt veszítettek el.

    „Az időmérőn megközelítve egy másodperc hiányzott az első rajtkockához. Ha felbontjuk az egy másodpercet, akkor három tizedet a kanyarokban, hét tizedet pedig az egyenesekben veszítettünk el a motor miatt.

    „Ezt lehetetlen lesz megoldanunk, ugyanis a motorszabályokat befagyasztották az idei szezonra. A lassú sebességünk azonban nem csak az erőforrásnak, hanem a nagy légellenállásnak is betudható.

    „Nagy csalódás volt látni az időmérőn az autóink sebességét az egyenesekben. Ki kell elemeznünk az adatokat, hogy képesek legyünk kihozni a maximumot a rendelkezésünkre álló autóból.”

  • Akár a Stájer Nagydíjon bemutatkozhat az új Ferrari!

    Akár a Stájer Nagydíjon bemutatkozhat az új Ferrari!

    A Ferrarinak az a terve, hogy felgyorsítják a folyamatokat a gyárban és a Magyar Nagydíj helyett már az ezen a héten esedékes Stájer Nagydíjon bevetnék az újításaikat.

    Az olasz istálló a teszten használt autójával vágott neki az szezonnyitónak, miután a mérnökök nem találták elég jónak a kényszerszünetben kidolgozott fejlesztéseket. A maranellóiak csapatfőnöke, Mattia Binotto pedig elmondta, hogy a jelentősebb újításokat csak a szezon harmadik versenyén, a Magyar Nagydíjon tervezik majd bevetni.

    Azonban mivel a Ferrari versenyzői látványosan szenvedtek a hétvége folyamán, ezért a csapat vezetősége úgy döntött, hogy megsürgetik a fejlesztéseket és már a soron következő Stájer Nagydíjon felszerelik az új komponenseket az SF1000-re.

    A Ferrari a hétfői nap folyamán adott ki egy hivatalos közleményt, amiben az áll, hogy felgyorsultak a fejlesztési munkálatok a maranellói gyárban annak reményében, hogy már egy hétvégével hamarabb legyenek képesek bevetni az összes, de legalább pár tervezett újítást.

    A csapat elmondása szerint még az újításokkal sem hozhatják be a Mercedes előnyét, azonban remélik, hogy az egy másodperces hátrányon képesek lesznek majd lejjebb faragni és előrébb kerülni a csapatok erősorrendjében.

    A Ferrari ügyvezető igazgatója, Louis Camilleri a nehéz idők ellenére pedig maximálisan megbízik és hisz Binottoban.

    „Tisztában vagyunk vele, hogy sokat kell dolgoznunk,” – monda Camilleri. „Ez nem az a teljesítmény, amire egy Ferrari szintű csapat képes, és erre azonnal reagálnunk is kell.

    „Minden téren fejlődnünk kell. Az egyetlen megoldás erre a reagálás és örülök, hogy ezt Mattia és a csapat azonnal felismerte és cselekedett is. Ez a folyamat nem csak a mostani újításokra érvényes, hanem a soron következő versenyeken érkezőkre is, ugyanis azon folyamatoknál is feljebb vettük a tempót.

    „Ez a helyes reakció ebben a helyzetben, nem pedig az, hogy sírunk a rossz eredmények és a rossz autó miatt. Egy hosszú távú terv kezdetén járunk. Bármilyen nehézség is ütné fel a fejét, nem fogunk megállni és maximálisan megbízom Mattiaban és a csapatban, hogy képesek lesznek ezt a folyamatot véghez vinni.”

  • Immáron Hamiltonnak van a legtöbb büntetőpontja a mezőnyből

    Immáron Hamiltonnak van a legtöbb büntetőpontja a mezőnyből

    Lewis Hamilton összesen 4 büntetőpontot szedett összes a szezonnyitó Osztrák Nagydíjon. Ennek eredményeképp pedig a hatszoros világbajnok neve mellett már hét ilyen egység szerepel, ami azt jelenti, hogy a Forma-1-es mezőnyből jelen pillanatban ő rendelkezik a legtöbb büntetőponttal.

    A Mercedes brit versenyzője már a szombati időmérőn begyűjtött kettőt, miután nem lassított a sárga zászló ellenére sem a Q3-ban, amikor Valtteri Bottas elhagyta a pályát a második szektorban. A büntetőpontokat és a rajtbüntetése is az eset újravizsgálását – amit a Red Bull indítványozott – követően szabtak ki rá a versenyfelügyelők.

    Hamiltonnak a versenye sem alakult jobban, ugyanis a verseny vége felé ütközött az éppen őt előző Alex Albonnal, ami miatt egy öt másodperces büntetést kapott a stewardoktól. Azonban a hatszoros bajnok nem úszta meg ennyivel, ugyanis mivel tönkretette a thai fiatal versenyét és őt találták hibásnak az esetben, ezért még két büntetőpontot jegyeztek fel a neve mellé.

    A Forma-1 büntetőpont rendszere úgy működik, hogy ha egy versenyző összegyűjt 12 büntetőpontot egy 12 hónapos időintervallum alatt, akkor automatikusan eltiltják egy versenytől. Hamilton mindössze 5 pontra van ettől, azonban ha az elkövetkező versenyeken nem kerül kalamajkába, akkor a régebben kapott pontjai törlődni fognak és már nem fog ott lógni a feje fölött a büntetés.

  • Albon lelúzerezte Hamiltont az ütközésüket követően

    Albon lelúzerezte Hamiltont az ütközésüket követően

    Alex Albon kendőzetlenül megmondta a véleményét a csapatrádión Lewis Hamiltonról, miután a biztonsági autós újraindítást követően összeütköztek és ismét Albon húzta a rövidebbet csakúgy, mint tavaly Brazíliában. A thai egy igazi lúzernek titulálta a hatszoros világbajnokot a csörtéjüket követően, ami szerinte egy potenciális győzelemtől fosztotta meg őt.

    A Red Bull thai versenyzője rendkívül jól állt a sokadik biztonsági autós fázist követően. A milton keynesi istálló friss gumikon vehette üldözőbe az élen autózó két Mercedes, miután megelőzte Sergio Pérezt a harmadik helyért.

    Azonban amint megtámadta Hamiltont a hármas kanyar külső ívén, összeütköztek, mivel nem maradt elég hely a két autó között. Hamiltonnak nem lett semmi baja, azonban Albon kipördült a kavicságyba és visszaesett az utolsó helyre. Szegény Albont még az ág is húzta ezt követően, ugyanis nem sokkal az ütközés után erőt veszített és idő előtt be kellett fejeznie a versenyt egy motorprobléma miatt.

    „Úgy érzem, megnyerhettük volna ezt a versenyt,” – nyilatkozta Albon a kiesését követően. „Természetesen a Mercedesek tempója volt a mérce, azonban a srácok remek stratégiát eszközöltek, ami lehetőséget adott nekem a győzelemre.

    „A kiállás után nem voltam benne biztos, hogy működni fog-e a taktika, azonban az újraindítást követően a többiek szenvedtek a közepeseken, szóval működött. Az autó jó volt a verseny ezen szakaszában és el is kezdtem az előzéseket. Már Bottasra koncentráltam, amikor ütköztünk Lewisszal.

    „A brazil esetünk során szerintem 50-50 százalékban voltunk hibások, de erről az esetről már nem mondhatom el ugyanezt. Mindig ott van az ütközés kockázata, ha kívülről előzöl, azonban én hagytam neki elég helyet, szóval csak rajta állt, hogy ütközni fogunk-e vagy sem,” – mondta csalódottan Albon, aki ismét Hamilton miatt veszített el egy lehetséges dobogós helyezést.

    A pillanat, amikor Albon megmondta a véleményét a hatszoros világbajnokról:

    https://www.instagram.com/p/CCQ-W_BouC1/

  • Meglepetés újonc győzelem született az idei első sprintversenyen

    Meglepetés újonc győzelem született az idei első sprintversenyen

    A Formula 2 újonca Felipe Drugovich nagy meglepetésre nyerni tudott a vasárnapi sprintversenyen Spielbergben. A brazil versenyző a fordított rajtácsnak köszönhetően a poleból rajtolhatott és az egész verseny alatt megállíthatatlan volt.

    Az MP Motorsport brazil versenyzője képes volt megtartani vezető helyét a rajtot követően. Őt a szintén az első sorból rajtoló Louis Déletraz követte. A rajttól fogva a svájci versenyző egyáltalán nem volt veszélyes Drugovichra, azonban a második helyét sikerült megtartania.

    A hátsó régióban Luca Ghiotto előzte Gunyau Zhout a DRS segítésével, azonban a mögöttük érkező Jehan Daruvala túlzottan optimista volt és elmérte féktávot, ami miatt kilökte az olasz pilótát a pályáról. Ghiotto a kavicságyban elásta az autóját, ami miatt kiesett a versenyző és mivel veszélyes helyen volt az autója, be kellett hívni a biztonsági autót.

    A verseny nem sokkal később újra is indult és az első öt sorrendje egészen a második biztonsági autó fázisig nem változott, amikor ugyanis a harmadik helyen haladó Marcus Armstrong egy motorprobléma miatt volt kénytelen leparkolni autóját.

    Az új-zélandi pilóta így jelentős pontoktól esett el, helyét pedig a „botrányhős” Daniel Ticktum vette át, aki végül meg is szerezte és fel is állhatott a dobogó legalsó fokára. A negyedik helyen a Formula 3-as bajnok Robert Shwartzman, az ötödik helyen pedig Armstrong csapattársa, Christian Lundgaard futott be.

    Mick Schumacher az egész verseny alatt próbálta megelőzni Nobuharo Matsushitát, azonban a japán kitűnően védekezett és nem állt szándékában feladni a hatodik helyet a hétszeres világbajnok F1-es legenda fiával szemben.

    A bajnokság a jövő héten folyatódik majd a második Red Bull Ring-i versenyhétvégével.

    A verseny végerdeménye:

    Helyezés Versenyző Csapat Különbség
    1. Felipe Drugovich MP Motorsport
    2. Louis Deletraz Charouz 2.400
    3. Dan Ticktum DAMS 2.700
    4. Robert Shawartzman Prema 3.300
    5. Chritsian Lundgaard ART Grand Prix 5.300
    6. Nobuharo Matsushita MP Motorsport 9.100
    7. Mick Schumacher Prema 9.700
    8. Jack Aitken Campos Racing 14.000
    9. Callum Ilott UNI Virtuosi 14.200
    10. Nikita Mazepin Hitech GP 15.300
    11. Yuki Tsunoda Carlin 17.500
    12. Roy Nissany Trident 18.400
    13. Pedro Piquet Charouz 19.100
    14. Guanyu Zhou UNI Virtuosi 19.600
    15. Guilherme Samaia Campos Racing 22.000
    16. Jehan Daruvala Carlin 24.200
    17. Marino Sato Trident 24.900
    18. Artem Markelov HWA Kiesett
    Marcus Armstrong Art Grand Prix Kiesett
    Luca Ghiotto Hitech GP Kiesett
    Sean Gelael DAMS Kiesett
    Giuliano Alesi HWA Kiesett
  • Egy Prema és egy Hitech győzelemmel indult az idei Formula 3-as szezon

    Egy Prema és egy Hitech győzelemmel indult az idei Formula 3-as szezon

    Az FIA Formula 3 szezonnyitó versenyhétvégéjének első főfutamán a Prema újonc versenyzője, Oscar Piastri diadalmaskodott, amíg a vasárnapi sprintverseny végén a Red Bull junior Liam Lawson örülhetett.

    Főfutam

    A poleból induló Sebastian Fernandez borzalmas rajtjának köszönhetően egyből veszített két pozíciót, majd ki is esett a versenyből, miután ráfordult Piastri Premájára és kipördült a bukótérbe.

    Az ausztrál újon azonban szinte semmit nem veszített a lendületéből és egyből elkezdte támadni az élen haladó Lirim Zendelit. A szélárnyék segítéségével pedig Piastri már a hármas kanyarban az első helyen találta magát.

    Ezután Piastri csapattársa, Logan Sargeant támadta, majd előzte meg Zendelit a második helyért. A Trident német versenyzője azonban nem csak az amerikai fiatallal szemben veszített pozíciót, hanem a hibáját a tavaly horror balesetet szenvedő Alex Peroni is kihasználta, amiért Zendeli egy kanyarban két pozíciót is veszített.

    Az előzést követően azonban Sargeant már több, mint három másodperc volt a lemaradása Piastrival szemben. Amikor Peroni már nem volt veszélyes az amerikaira, Sargeant elkezdte lefaragni a hátrányát, azonban a leintésnél is csak 1.6 másodpercre tudta megközelíteni újon csapattársát, aki rögtön győzelemmel mutatkozhatott be a sorozatban.

    A harmadik helyen Peroni futott be a Camposszal, aki ráadásul még a plusz két pontot is bezsebelte, miután megfutotta a verseny leggyorsabb körét. A negyedik helyen a harmadik Premás versenyző, Frederik Vesti ért célba. A regnáló bajnok olasz istálló ezzel jelezte, hogy idén sem szeretnék kiengedni a bajnoki címeket a kezeik közül.

    További pontszerzők: (6-tól tizedik helyig sorban) Lirim Zendeli, Liam Lawson, David Beckmann, Richard Verschoor, Alexander Smolyar és Clement Novalak.

    Sprintverseny

    A Red Bull junior Liam Lawon egy parádés verseny végén szelhette át elsőként a rajt-cél vonalat az ötödik helyről rajtolva, miután sikerült kivédekeznie a Makaói Nagydíj nyertes Richard Verschoor támadásait.

    Az új-zélandi Alexander Smolyar lassú indulásnak köszönhetően már a rajtnál előrelépett a negyedik helyre, majd a kettes kanyarhoz vezető egyenesben Verschoort utasította maga mögé a harmadik helyért.

    Ebőől következően Lawson már a verseny elején a célkeresztjében láthatta az élen haladó kettőst: a pole-ból rajtoló Clement Novalakot és David Beckmannt.

    Az élen folyamatosan ment az adok-kapok, ugyanis az első kilenc versenyző nagyon szorosan követte egymást, ezzel egy „DRS vonatot” kialakítva.

    A verseny közepén egy virtuális biztonsági autós fázis is volt az első versenyen remeklő Alex Peroni autója miatt. A sz ausztrál versenyző egy technikai probléma miatt volt kénytelen félrehúzódni a pálya szélére.

    A fázis végén pedig Roman Stanek szaladt le pályáról és találta el a DRS táblát, ami miatt az berepült a pályára és rengeteg szemét keletkezett. Az eset miatt be kellett hívni a biztonsági autót, hogy a pályabírók biztonságban feltakaríthassák azt.

    Két körrel a verseny vége előtt indították újra a versenyt, ami miatt már nem lehetett DRS-t használni. Így Verschoor nem tudta komolyabb nyomás alá helyezni Lawsont, aki végül megszerezte az idei első győzelmét a Hitech GP-nek. A dobogó legalsó fokára az újon Novalak állhatott fel.

    További pontszerzők: (4.-től 8.-ig): David Beckmann, Lirim Zerndeli, Frederik Vesti, Alexander Smolyar és Oscar Piastri

    Ki kell emelni Enzo Fittipladit, aki egy hatalmas felzárkózást bemutatva hozta be a HWA-ját a kilencedik helyre. A brazil fiatal egyébként a mezőny végéről vitte véghez ezt, ami egy 30 fős mezőnyben hatalmas bravúrnak számít.

    A bajnokság a jövő héten fog folytatódni a második Red Bull Ring-i hétvégével.

  • Vettel: Semmilyen téren nem jó az idei Ferrari

    Sebastian Vettel a pénteki nap folyamán elmondta, hogy a Ferrari komoly leszorítóerő és tapadáshátrányban van a többi élcsapathoz képest.

    A maranellói istálló már tisztában van vele, hogy szinte esélyük sem lesz arra, hogy futamgyőzelemmel kezdjék meg a 2020-as Forma-1-es szezont, miután az SF1000 közel sem olyan versenyképes, mint ahogy azt várták. A vadonatúj, átalakított Ferrarit majd csak a harmadik versenyhétvégén, Magyarországon csodálhatjuk majd meg.

    A Mercedes – akiket még egyetlen egy csapatnak sem sikerült legyőznie a turbó-hibrid érában – továbbra is megállíthatatlannak tűnik, miközben az első két szabadedzés alapján a „rózsaszín Mercedesszel” versenyző Racing Point tűnik a második erőnek a brackleyi istálló mögött.

    Vettel a negyedik helyen végzett a második szabadedzésen több, mint hat tized másodperccel lemaradva az edzésen diadalmaskodó Lewis Hamiltontól. A harmadik gyakorláson pedig már csak a hetedik helyett tudta megszerezni a négyszeres világbajnok, hátránya pedig tovább nőtt az élmenőkkel szemben.

    „A versenyképességet tekintve egy izgalmas napon vagyunk túl,” – mondta Vettel. „Láttuk, hogy nem vagyunk ott a legjobbak között és azt is, hogy a Mercedes továbbra is olyan erős, mint ahogy arra előzetesen számítottunk.

    „Mögöttük azonban nagyon szoros a mezőny. Nagy nap lesz a mai, ugyanis meg kell próbálnunk az élére állni a velünk egy szinten levő csapatokkal szemben. Ez csakis kizárólag rajtunk áll, hogy finomra hangoljuk a beállítást és gyorsabbak legyünk.

    „Hiányzik a leszorítóerő, nincs meg a kellő tapadás és még az egyenesekben is hiányzik valami a többiekhez képest, ugyanis az autónknak még a légellenállása is nagy. Ezekből a dolgokból tevődik össze az, hogy miért vagyunk ott, ahol.”

  • Magnussen: A Haas ki fog szállni, ha nem lesznek képesek fejlődni

    Magnussen: A Haas ki fog szállni, ha nem lesznek képesek fejlődni

    A Haasnak sürgősen jó eredményekre lesz vagy szüksége vagy különben az amerikai istálló csapatfőnöke Gene Haas ki fog szállni a Forma-1-ből a csapatával. Így látja csapata helyzetét Kevin Magnussen.

    A dán versenyző kijelentése nem sokkal az amerikai istálló csapatfőnökének, Günther Steiner nyilatkozata után látott napvilágot. Steiner a korábbiakban kijelentette, hogy a Haas addig nem fogja fejleszteni a 2020-as konstrukcióját, amíg kész képet nem kapnak az idei szezonról.

    „Gene nem fogja erőltetni a Forma-1-es projektet, ha folyamatosan az utolsó vagy utolsó előtti helyen tanyázunk,” – idézte Magnussen szavait a dán BT. „Erről meg sem kell kérdeznem őt, ezzel ugyanis tisztában vagyok. Azonban nem hinném, hogy idén is a mezőny végén fogunk kullogni. Ha hozzuk az eredményeket, Gene továbbra is folytatni fogja a projektet.”

    Az olyan kisebb csapatok, mint a Haas fognak profitálni a legjobban a következő szezontól érkező szabályokból. 2021-től ugyanis bevezetésre fog kerülni a költségvetési sapka, ami azt jelenti, hogy minden egyes csapat maximum 145 millió dollárt költhet majd az autója fejlesztésére.

    Magnussen azt is elárulta, hogy szinte biztosan a Haasnál fog versenyezni a következő szezonban is, ugyanis a szerződésében vannak különböző opciói, amik elősegítik a maradását az amerikai istállónál.

    „Remélem, hogy itt maradhatok a csapatnál,” – mondta a dán. „Imádok a Haasnál versenyezni, mert itt egy olyan környezetben van, ami elősegíti és nagyban támogatja a fejlődésem.”

  • Verstappen a sérült szárnya miatt volt olyan lassú a második szabadedzésen

    Verstappen a sérült szárnya miatt volt olyan lassú a második szabadedzésen

    Max Verstappen elmondása szerint azért nem láthattuk a valós tempóját az Osztrák Nagydíj délutáni gyakorlásán, mivel a leggyorsabb körét sérült első szárnnyal futotta meg.

    Miután a Red Bull nagy reményekkel vágott neki az idei szezonnak – mondván 2013 óta nem voltak ilyen jól felkészülve egy szezonra, mint most – mindkét versenyző pocsék teljesítményt nyújtott a szezonnyitó második szabadedzésén Spielbergben.

    Miközben a Mercedesek Lewis Hamilton, Valtteri Bottas sorrendben végeztek az első két szabadedzés élén, addig a második edzésen Verstappen csak a nyolcadik, csapattársa Alex Albon pedig csak a tizenharmadik legjobb időt autózta.

    Azonban a gyenge időeredmények ellenére Verstappen továbbra is magabiztos az RB16-ban rejlő potenciál kapcsán.

    „Egy jó napon vagyunk túl,” – értékelt a Red Bull holland pilótája a Skynak. „Mindig vannak olyan dolgok, amikben lehetnénk jobbak, azonban összességében egy jó napot zártunk és már nagyon várom a holnapot.”

    Verstappen a délutáni edzésen futott leggyorsabb köre 1.05.215 volt, ami több, mint kilenc tized másodperccel volt lassabb az első helyezett Hamilton leggyorsabb körénél.