Szerző: Boa Bence

  • Verstappen már nagyon várja, hogy Alonso ellen versenyezhessen

    Verstappen már nagyon várja, hogy Alonso ellen versenyezhessen

    Fernando Alonso két év kihagyás után fog visszatérni a Forma-1-be 2021-ben. Carlos Sainz Jr pedig ott foga hagyni az idei szezon végén a McLarent a Ferrari kedvéért, szóval a két spanyol egy gyári csapatnál fog versenyezni a száguldó cirkuszban. Max Verstappen pedig már nagyon várja ezt, különösen a kétszeres világbajnok érkezését.

    A holland pilóta a Red Bullnál versenyez és az spanyol AS nemrégiben megkérdezte tőle, hogy mit gondol Alonso visszatéréséről. Verstappen rendkívül örült neki, ugyanis mindig is szeretett volna kerék a kerék elleni csatákat vívni 2005 és 2006 világbajnokával és reméli, hogy most lesz erre majd alkalma.

    „Fernandot nagyon nehéz legyőzni egy fair küzdelemben, szóval nagyom remélem, hogy sok alkalommal vívhatok vele majd csatát a következő szezonban.”

    A spanyol világbajnok már előre jelezte, hogy inkább 2022-re, a szabályváltozások évére koncentrálna, szóval a két úriember akár össze is futhat majd a pályán, hogyha az enstonei istálló képes lesz egy ütőképes autót építeni.

    A másik spanyol versenyző pedig a Ferrari versenyzője lesz a következő szezontól. Sainz és Verstappen együtt kezdték el Forma-1-es pályafutásukat a Toro Rossonál, csapattársakként. Mindazonáltal a holland fiatal pozitívan nyilatkozott spanyol riválisáról.

    „Carlos egy remek versenyző és szerintem Charles-lal egy tökéletes párost fognak alkotni a Ferrarinál 2021-től.”

    Mindenki arra számított, hogy Verstappen idén jó eséllyel fog majd pályázni a bajnoki címre. Azonban arra már senki nem számított, hogy a Mercedes ismét egy verhetetlennek tűnő konstrukciót épített a téli szünet során, miközben a Red Bullnál folyamatosan küszködnek az RB16-tal a versenyzők. Ráadásul a holland a szezon első versenyén technikai hiba miatt nullázott, ami egyáltalán nem javított a bajnoki esélyein.

    „Egy bajnoki cím mindig ugyanolyan értékes a számomra. Még ha egy jó autó is van alattad, akkor sem biztos, hogy te fogsz nyerni a végén. Közben veszíthetsz pontokat és követhetsz el hibákat. Szóval emiatt nem tesztek különbséget a bajnoki címek között.”

  • Haug szerint a Mercedes nem teszi unalmassá a Forma-1-et

    Haug szerint a Mercedes nem teszi unalmassá a Forma-1-et

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff cáfolta azokat a feltevéseket, miszerint a csapata az idei évben is nagyon simán fogja bezsebelni mindkét bajnoki trófeát a Forma-1-ben.

    A bajnoki címvédő istálló már zsinórban a harmadik versenyét nyerte meg a 2020-as szezonban és Wolff szerint a Mercedes idei konstrukciója, a W11 egy fegyver, ugyanis a kocsi nagyon gyors és mindezek mellett sok leszorítóerővel is rendelkezik. Ugyanakkor a másik két élcsapat, a Red Bull és a Ferrari szenved és képtelenek felvenni a tempót a befeketedett Ezüst Nyilakkal.

    „Nem hiszem, hogy a Magyar Nagydíjon megsemmisítő vereséget mértünk a mezőnyre,” – ismerte el az osztrák csapatfőnök. „A különbségek minimálisak voltak. Ha Lewis kiesne egy versenyen, akkor már nem is ő lenne a bajnokság éllovasa, szóval támadnunk kell.”

    Azonban mások – mint például a Mercedes egykori sportigazgatója Norbert Haug – szerint a német márka már olyannyira erős, hogy már akár tökéletesnek is tekinthetők.

    „A tökéletességük, amit a 2014-es szezon kezdete óta produkálnak, egyszerűen páratlan a versenyzés történelmében,” – idézi Haug szavait a német Sky.

    „Ez pedig teljesen megérdemelt. Ha azt mondod, hogy a Mercedes ezzel unalmassá teszi a sportot, akkor ki kell javítsalak, ugyanis ez egyáltalán nem így van. Ez azért van, mert a többiek képtelen tartani a lépést az egyeduralkodó istállóval.

    Sokak szerint azonban ez a legnagyobb problémája a mai Forma-1-nek, hogy nincsen ádáz küzdelem a bajnokság élén.

    Az egykori Forma-1-es versenyző JJ Lehto szerint emiatt is nehéz összehasonlítani Lewis Hamilton teljesítményét Michael Schumacher egykoron nyújtott eredményeivel, habár a Mercedes britje szinte biztosan túl fogja szárnyalni az egykori Ferrari ikon rekordjait.

    „Régebben még voltak kihívók, akik rendszeresen képesek voltak harcba szállni a győzelmekért egy teljesen másik csapat autójával,” – tekintett vissza Lehto a Schumacher érára.

    „Ma azonban ez már egy teljesen más történet. Valahogy úgy érzem, hogy Hamiltonnak túl könnyű dolga van egy olyan autóval, ami kimagaslik a mezőnyből.

    „Jó lenne Verstappent megnézni Hamilton csapattársaként. Olyan lenne, mint anno a Senna-Prost rivalizálás, azonban, ha Hamilton ülne a Red Bullban, akkor nem hiszem, hogy képes lenne olyan eredményeket elérni, mint a Mercedes volánja mögött.”

  • Hockenheim biztosan nem rendez versenyt 2020-ban

    Hockenheim biztosan nem rendez versenyt 2020-ban

    A hockenheimi versenypálya tulajdonosai felfedték, hogy nem lesznek képesek idén otthont adni egy Forma-1-es versenynek sem, ugyanis a koronavírus miatt nagyon kevés szurkoló tekinthetné meg az eseményt a korlátozások miatt.

    A német versenypálya volt az egyik legnagyobb esélyes arra, hogy kívülállóként csatlakozzanak a száguldó cirkusz módosított versenynaptárának európai versenyen közé.

    Azonban a Liberty Mediaval való hosszú tárgyalásaik ellenére – arról, hogy Portimaoval és Imolával egy tripla fordulót alkotva csatlakozhassanak – kihátráltak, ugyanis lehetetlen volt garantálni, hogy elég szurkoló jelenlétében rendezhessék meg a futamot.

    A Forma-1 vezetői azt remélik, hogy szeptembertől újra képesek lesznek olyan versenyeket rendezni, amikre már a nézők is bemehetnek majd. A tervek szerint az első ilyen verseny a pont szeptember elején esedékes Orosz Nagydíj lenne.

    Hockenheim már a szigorú helyi korlátozások – amik minden egyes esemény résztvevőinek számát limitálja – miatt is nehézségekbe ütközött volna, ugyanis ezeket az intézkedéseket rövid időn belül biztosan nem fogják feloldani. Ez esélyt sem hagyna a nézőkkel való verseny megrendezésének.

    „A lehetséges októberi versenyünket biztosan nem fogjuk tudni megrendezni, ugyanis a korlátozások miatt nem leszünk képesek megrendezi egy 500 főnél nagyobb eseményt. A „szellem verseny” pedig ki van zárva, ugyanis nézők nélkül nem vagyunk hajlandók versenyt rendezni,” – nyilatkozta a hockenheimi pálya ügyvezető igazgatója, Jorn Teske.

    Hockenheim kiesése miatt könnyen megeshet, hogy a Nürburgring veheti majd át a Német Nagydíj rendezését, azonban a rossz időjárás komoly kérdések merültek fel az esetleges októberi verseny kapcsán.

    Azonban ebben a megyében már nem olyan szigorúak a megszorítások, mint Baden Württenbergben, szóval a Liberty Media itt akár már nézőkkel való versenyt is rendezhet majd.

    „Még semmi konkrét hírem nincs ezzel kapcsolatban,” – mondta az egyik szószóló az esetleges nürburgringi versenykapcsán. A Nürburgring és a Forma-1 vezetői már a legutolsó 2013-as verseny óta hol tárgyalnak egymással, hol nem.

    „Most újra kapcsolatba léptünk egymással. Mindig is hangsúlyoztuk nekik, hogy egy Forma-1-es verseny gazdaságilag hasznos lenne a Nürburgring számára.

  • Räikkönen: Ez eddig egy katasztrófa

    Räikkönen: Ez eddig egy katasztrófa

    Az Alfa Romeo versenyzője Kimi Räikkönen nemrégiben beszélt a Magyar Nagydíjon nyújtott rossz teljesítményéről, miközben csapatát is sürgette, hogy ennél sokkal jobb teljesítményre lesz szükségük.

    2007 világbajnoka már az idei szezon első két versenyén is szenvedett a C39 volánja mögött, és a finn szerencséje a mostani Magyar Nagydíjon sem változott meg.

    Räikkönen ugyanis az utolsó helyen végzett az időmérőn és a versenye sem alakult jobban, miután már a rajt előtt hibázott. A Jégember ugyanis túlcsúszott az eredeti rajtpozíciójához képest, ami miatt egy öt másodperces büntetést szabtak ki rá a versenybírák. A finn emiatt végül csak a tizenötödik helyen végzett, ami miatt ismét csalódnia kellett.

    „Az eddigi teljesítményünk katasztrofális volt, ennél sokkal jobban kell csinálnunk,” – véli Räikkönen. „Egyszerűen gyorsabbá kell tennünk az autót, ilyen egyszerű.

    „Egyáltalán nem volt egy akciódús versenyem. Sajnos onnan, ahonnan rajtoltunk, nagyon nehéz bármi jót is elérni. Mindent megtettünk, azonban még ez sem volt elég a pontszerzéshez. A tempónk nem volt rossz, a rajtnál is sikerült pár pozíciót fognom, azonban a büntetés miatt visszaestem az utolsó helyre.

    „Csúszós volta a rajtrács, ami miatt túl is csúsztam a rajtpozíciómon és már nem volt időm visszatolatni. Kár érte, mert a büntetés nélkül még pár pozícióval előrébb végezhettünk volna.

    „Rengeteg munka áll még előttünk, ugyanis az időmérős teljesítményünkön még bőven van mit csiszolni, azonban a vasárnapi versenytempónk egyáltalán nem volt rossz, szóval van miből merítenünk.”

    Räikkönen a tavalyi szezonban az egyéni bajnokság 12. helyén zárt 43 ponttal. Ehhez képest az idei szezonban azon négy versenyző közé tartozik, akiknek még továbbra sincs pont a nevük mellett.

  • Mindkét Williams pilóta erőteljes fejlesztéseket kap a Brit Nagydíjra

    Mindkét Williams pilóta erőteljes fejlesztéseket kap a Brit Nagydíjra

    A Williams egy nagy fejlesztési csomaggal készül a versenyzőik számára, melyet eddig csak egyetlen autón próbáltak ki a korábbiakban.

    George Russell már a Magyar Nagydíj hétvégéjén is kipróbálhatta az újításokat, amik jól működtek, ugyanis a brit fiatal bejutott a kvalifikáció második szakaszába, ahol a 12. helyen zárt, megelőzve ezzel a Red Bullnál versenyző Alex Albont.

    A grovei istálló keményen dolgozott azon, hogy mindkét autón képesek legyenek alkalmazni az új elemeket, azonban a kemény munka ellenére mindössze az egyik autóra elegendő újítás készült el a hungaroringi versenyre.

    A Williams legutóbbi hétvégén olyat tett, amire a 2018-as Olasz Nagydíj óta nem volt példa: mindkét autójuk bejutott a Q2-be. A csapat teljesítményért felelős mérnöke Dave Robson erre tekintett vissza és arra is magyarázatot adott, hogy Nicholas Latifi miért nem tudta felvenni a tempót csapattársával.

    „A két autó különböző volt és mivel a média és a fotósok nem voltak itt teljes létszámban, ezért ezt nem mindenki vette észre,” – mondta Robson. „Egy olyan fejlesztésünk volt, amit felváltva használtunk a két autón az utóbbi versenyeken. A mostani versenyen George autóján voltak rajta és ez játszotta a főszerepet a kettejük közötti különbségben. Az újítások itt nagyon jól szerepeltek, szóval Nicholasnak ezért esett nehezére felvenni George tempóját.”

    Robson nem fedte fel, hogy az újításokat az autó melyik részén érdemes keresni, azonban a groveiak már számos új elemet kipróbáltak az idei szezon során.

    Azonban, ha összehasonlítjuk a téli teszten készült képeket a versenyeken készültekkel, két komolyabb újítás is nyilvánvalóan látszik az autón. Egy vékonyabb, kiterjesztett első felfüggesztés, valamint az oldaldobozokon felfedezhető terelőelemek.

    A Williamsnél nem tudják, hogy pontosan mennyi időt fognak hozni ezek az újítások, azonban azt igen, hogy a Brit Nagydíjon már mindkét autón rajta kell lennie az előbb felsorolt fejlesztéseknek.

  • Hamilton: Nagyon szokatlan lesz Silverstone szurkolók nélkül

    Hamilton: Nagyon szokatlan lesz Silverstone szurkolók nélkül

    A Forma-1 idei versenynaptárának következő állomása Silverstone lesz és a bajnoki éllovas Lewis Hamilton nézők hiányában egy rendkívül szokatlan hazai futamra számít.

    A száguldó cirkusz idei évadának első három versenyét Ausztriában és Magyarországon rendezték meg és a koronavírus járvány miatt egyik versenyen sem lehettek jelen a szurkolók.

    A spielbergi dupla futamot követően Silvertoneban is két verseny lesz: először a Brit Nagydíj augusztus 2-án, majd egy hétre rá az F1 70. évfordulós versenyét rendezik majd meg.

    A Mercedes hatszoros világbajnoka még a Magyar Nagydíjon aratott győzelme előtt árulta el, hogy rengeteg energiát adott számára az, amikor egy szurkolóval találkozott Budapest repülőterén és hogy mennyire is hiányoznak ők a versenyekről.

    „A Brit Nagydíj az év legnagyszerűbb versenye, különösen a szurkolók miatt, ugyanis évről-évre több százezren jönnek i a pályára, hogy élőben szurkolhassanak kedvenceiknek,” – nyilatkozta Hamilton. „Szóval már csak emiatt is furcsa lesz az idei verseny. Ez egy olyan dolog, amivel valahogyan még a mai napig nem voltam képes megbékélni.”

    Az immáron 86-szoros futamgyőztes brit – aki a Magyar Nagydíjon szerzett nyolcadik győzelmével beállította Michael Schumacher egyik rekordját – megérti, hogy a mostani körülmények miatt esélytelen a nézőkkel való verseny megrendezése, azonban hálás, hogy újra versenyezhet.

    „A jelenlegi atmoszféra sötét és semmitmondó,” – mondta a Mercedes britje az üres lelátók kapcsán, ami az új normává nőtte ki magát az idei évben.

    Hamiltont eddig hat alkalommal intették le hazája nagydíján elsőként, és minden egyes győzelmekor a brit nézőközönség meleg szeretete és éljenzése fogadta. A brit a 2017-es futamgyőzelmekor együtt ünnepelt a szurkolóival, akik felemelték és közben éltették hősüket.

    Mivel a befeketedett Ezüst Nyilak idén is kimagaslanak a mezőnyből, Hamilton valószínűleg tovább növelheti majd a hazai pályán aratott győzelmeinek a számát a legendás Silverstone-i aszfaltcsíkon.

    „Számomra ez a fénypontja az évnek, ugyanis hihetetlen mennyiségű támogatást kapok itt,” – ismerte el a Forma-1 regnáló bajnoka.

    „Ez a támogatás évről évre nagyobb és ezen a hétvégén másként lépek kapcsolatba a rajongókkal. Versenyzőként pedig ez az egyik legnagyobb megtiszteltetés, hogy lehetőségem van jól teljesíteni és futamot nyerni a saját hazámban. A szurkolók is nagyban segítenek, ugyanis a támogatásuknak köszönhetően a fellegekbe emelkedek és ez nagyszerű érzés.”

  • Horner: Albon egyre csak erősebb lesz

    Horner: Albon egyre csak erősebb lesz

    Christian Horner szerint a Red Bull rengeteg potenciált lát Alex Albonban és elégedettek a brit-thai versenyző eddigi teljesítményével.

    A Williamsnél versenyző George Russell nemrégiben védte meg Albont, miután a Red Bull pilótája már a Q2-ben kiesett a Magyar Nagydíj időmérő edzésén. A brit fiatal szerint barátját sokan idiótának állítják be, pedig egyáltalán nem az.

    Albonnak a tavalyi bemutatkozó éve rendkívül impozánsra sikeredett a Forma-1-ben, miután a Red Bullban sokkal jobb teljesítményt volt képes nyújtani, mint ahogy azt a szezon első felében Pierre Gasly tette. A thai versenyző önhibáján kívül maradt le első dobogós helyezéséről Brazíliában, de még így is az ötödik helyen végzett az egyéni pontversenyben.

    „Elégedet vagyok Alex teljesítményével. Ugyan kapott pár kritikát az utóbbi időben, azonban ezek a kritikák nagyon nyersek és durvák voltak,” – idézi Horner szavait a Sky Sports.

    „Rossz ütemben küldtük ki őt a pályára az időmérőn, ami miatt túl sok nyomást raktunk a vállára. Emiatt nekünk kell felelősséget vállalnunk.

    „A versenyen azonban megcsinálta a szükséges előzéseket. Nem esett kétségbe a rossz kvalifikációs eredménye miatt, rendkívül jól reagált rá. Szerintem Albonban rengeteg a potenciál és még csomó kiaknázatlan lehetőség is van benne.”

    Albonnak az eddigi három versenyen nem sikerült dobogóra állnia, miközben csapattársa, Max Verstappen már két alkalommal is elállhatott a pódiumra, amiből az utóbbi második hely pályafutása eddigi legemlékezetesebb pillanatai közé tartozik.

    „Maxnak már csak a tapasztalatából adódóan rendelkezik ezen problémamegoldó képességekkel, amikkel Alex még nem. Ez viszont természetes, ugyanis Alexnek az idei mindössze a második éve itt a Forma-1-ben. Az idő előrehaladtával pedig egyre csak erősebb lesz majd.”

  • Így mentette meg Vettel a saját versenyét – VIDEÓ

    Így mentette meg Vettel a saját versenyét – VIDEÓ

    Sebastian Vettel az autóban ülve mentette meg a saját versenyét a tegnapi Magyar Nagydíjon. A négyszeres világbajnok ugyanis nemet mert mondani arra a stratégiára, ami miatt csapattársa, Charles Leclerc az egész futam során szenvedett.

    A Magyar Nagydíjat a két Haas kivételével mindenki az átmeneti esőgumikon kezdte meg. Azonban a pálya rendkívüli mértékben kezdett el felszáradni a rajtot követően, ami miatt mindenkinek ki kellett állnia száraz pályás gumikért már a verseny legelején.

    Vettel is így tett, akinek a versenymérnöke Riccardo Adami azt mondta, hogy jöjjön ki a boxba lágy gumikért. Azonban a Ferrari német versenyzője az autóban ülve kigondolta a saját kis taktikáját és inkább közepes gumikat javasolt a mérnökének, és végül az olasz istálló szerelői azt a keveréket rakták fel az autójára, amit Vettel kért.

    Ez döntőnek bizonyult a verseny folyamán, ugyanis Vettel ezzel a stratégiával a hatodik helyen futott be, amíg Leclerc – aki nem ellenkezett és felrakták neki a lágy gumikat az első kiállása során – szenvedett az első etapja során, feltartotta a középmezőny nagy részét végül csak a tizenegyedik helyen zárt.

    Ha a négyszeres világbajnok követte volna a mérnöke, vagyis a főstratéga taktikáját, akkor könnyen csapattársa sorsára juthatott volna. Ehelyett a saját maga által kigondolt stratégiával fontos pontokat szerzett magának és csapatának.

    Vettel és versenymérnökének beszélgetése:

    Adami: Charles bejött lágy gumikért, csakúgy, mint Bottas. Verstappen 2.8 másodperccel van előtted

    Vettel: Oké, én is be fogok jönni

    Adami: Rendben, értettem

    Adami: Gyere be a boxba Sebastian lágyakért

    Vettel: Inkább közepesekért, nem gondolod? Elállt az eső

    Adami: Értettem, akkor közepesekért

     

  • Verstappen: A második hely egy győzelemmel ér fel a számomra

    Verstappen: A második hely egy győzelemmel ér fel a számomra

    Max Verstappen szerint a mostani második helyük egy győzelemmel ér fel, miután a felvezető körön elszenvedett balesete után még az sem volt biztos, hogy el fog tudni indulni a Magyar Nagydíjon.

    A Red Bull holland versenyzője egy rendkívül szokatlan hibát vétett a verseny kezdete előtt. A rajtrácsra menet ugyanis megcsúszott a tizenkettes kanyarban és a falban kötött ki, aminek következtében letört az első szárnya, valamint a bal első felfüggesztése is megsérült.

    A milton keynesi istálló szerelőinek emiatt villámgyorsan kellett helyrehozniuk versenyzőjük hibáját a rajrácson, hogy a holland pilóta egyáltalán rajthoz tudjon állni. Azonban csodával határos módon a szerelőknek sikerült kicserélniük az első szárnyat és a felfüggesztést az öt perces figyelmeztetésig, ami után senki nem nyúlhat az autókhoz.

    A holland jól kapta el a rajtot, már a verseny elején megelőzte Lance Strollt a második helyért, ahol a verseny további részét töltötte el. Valtteri Bottas ugyan az utolsó körre meg tudta őt közelíteni, azonban előznie már nem sikerült és így be kellett érnie a harmadik hellyel.

    „Nyilvánvalóan nem így akartam elkezdeni a versenyt, hogy a falban végzem már a verseny kezdete előtt,” – mondta a futam után Verstappen.

    „Azonban a szerelők hihetetlen munkát végzetek, hogy össze tudták rakni az autót a hibámat követően. Nem tudom, hogy miként csinálták, azonban még mindig hihetetlen a számomra. Elégedett vagyok, ugyanis a második helyemmel vissza is fizettem nekik a munkájukat.

    „A verseny első fele volt kritikus a számunkra, azonban onnantól fogva mindig jó ütembe jöttünk ki a boxba és a tempónk sem volt rossz. Csináltuk a dolgunkat és jó érzés, hogy képesek voltunk elválasztani egymástól a két Mercedest.”

    Verstappen félt attól, hogy sérült felfüggesztése miatt azonnal véget ér számára a játrék, azonban elmondása szerint a verseny során olyan érzése volt, mint ha egy vadonatúj felfüggesztése lenn az autóján.

    „Azt hittem, hogy rajthoz se fogok tudni állni, szóval a második hely számomra egy győzelemmel ér fel,” – tette hozzá.

    Bottasszal a Mercedes megpróbálta azt, mint tavaly Lewis Hamiltonnal: 20 körrel a verseny vége előtt kihozták friss gumikért Verstappen mögül, hogy a verseny végére utolérhesse, majd meg is előzhesse a hollandot. Azonban ami Hamiltonnak tavaly sikerült, az Bottasnak idén nem jött össze, ugyanis a finn nem tudta megelőzni a hollandot és nyolc tized másodperccel mögötte látta meg a kockás zászlót.

    „Kizárólag a saját tempómra koncentráltam és természetesen láttam, hogy körönként kivett egy másodpercet az előnyömből. Itt rendkívül nehéz szorosan követni a másikat, szóval amint másfél másodpercen belül került, sokkal nehezebb lett a dolga.

    „Az utolsó körben pedig lekörözöttek tömkelege haladt előttünk, ami egyáltalán nem könnyítette meg a dolgomat a viseletes abroncsaimon. Azonban képesek voltunk megtartani a pozíciót, szóval nagyon boldog vagyok.”

  • Gyors hír: Verstappen összetörte autóját a kivezető körön!

    Gyors hír: Verstappen összetörte autóját a kivezető körön!

    Max Verstappen összetörte az RB16-ot a Magyar Nagydíj kezdete előtt 20 perccel.

    A holland versenyzőt megtréfálták az esős körülmények és a tizenkettes kanyarban felúszott az autója, ami miatt a falban kötött ki. Verstappen első szárnya biztos eltört, azonban a bal első felfüggesztés és a lengőkar is megsérülhetett.

    Az energiaitalosok szerelői a rajtrácson próbálják helyrehozni a holland hibáját, ami akár a mai futamába is kerülhet.

    A Red Bull szerelői azonban rendkívül gyorsan el tudták hárítani a problémát, így a holland az eredeti rajthelyéről vághat majd neki a 70 körös Magyar Nagydíjnak.