Szerző: Boa Bence

  • Újabb botrányok vannak kibontakozóban a Las Vegas-i Nagydíj kapcsán

    Újabb botrányok vannak kibontakozóban a Las Vegas-i Nagydíj kapcsán

    Áll a bál a Forma-1 soron következő versenye, a Las Vegas-i Nagydíj körül. Az utóbbi napokban ugyanis több olyan dolog is történt, ami óriási felháborodást váltott ki a helyszínre kilátogató szurkolókból.

    A Forma-1 mezőnye 1981 óta idén először fog versenyezni a szerencsejátékok fővárosában. Las Vegas – ami a harmadik Egyesült Államokban található helyszín lesz az idei F1-es versenynaptárban – már nagyon készül a szóban forgó eseményre, azonban az városban tmegtalálható szállások költségei mellett a jegyárak is drasztikusan beestek. A jegyeknél közel 60%-os az árzuhanás, és ez óriási felháborodást keltett azon szurkolók körében, akik mindkét szolgáltatást sokkal drágábban vásárolták meg.

    Sztrájk zavarhatja meg a Las Vegas-i Nagydíjat

    Szemléltetői példaképpen egy jegy a Las Vegas-i Nagydíj csütörtöki napjára 385 dollárról 162 dollárra esett, a pénteki pedig az eredeti 825 dolláros ár helyett most már „csak” 312 dollárt kell fizetni.

    A hoteleknél egy elemzésből derült ki, hogy a Las Vegas-ban található 22 legnagyobb hotel árai átlagosan 58 %-kal csökkentek az utóbbi időszakban. A legnagyobb árzuhanás a ’Circus Circus’ hotelnél volt megfigyelhető, ahol az eredeti árakhoz képest most 83%-kal kevesebbért kínálnak szobákat.

  • Így indult Michelisz Norbert hétvégéje Bathurstban

    Így indult Michelisz Norbert hétvégéje Bathurstban

    A hétvégén újabb versenyhétvégét rendeznek a TCR World Tourban. A helyszín az Ausztráliában található Bathurst, és Michelisz Norberték már teljesítették is a hétvége első versenyét a legendás aszfaltcsíkon.

    Michelisz számára nem indult jól a hétvége, miután a Q2-ben kiesett, és emiatt csak a 11. helyről kezdhette meg a futamot. A rossz időmérőben azonban mégis van valami jó, ugyanis a magyar pilóta a holnapi fordított rajtrácsos futamot az élről kezdheti majd meg.

    Mutatjuk, hány órától kell figyelni Michelisz bajnoki hadjáratát – hétvégi autósport program

    A pole-ból induló Tony D’Alberto nagyon rosszul startolt, amit Santiago Urrutia és Néstor Girolami is ki tudott használni. A bajnoki esélyes Yann Ehlacher is jól indult, a 7. helyről egészen az 5. pozícióig tudott felkapaszkodni, miután többek között a csapattársát, Thed Björköt is meg tudta előzni.

    Ezt követően Michelisz csapattársa, Mikel Azcona próbálta meg utolérni a 3. helyen autózó ausztrál D”Albertót, és sokáig közel is tudott lenni hozzá. Azonban a spanyol pilóta futama a 6. körben egy jobb első defekt miatt véget ért. Azcona nem tudott visszaevickélni a bokszba, ezért a pályán megálló autója miatt a pályára kellett hívni a biztonsági autót.

    Az újraindítás után a két Audi pilóta, Rob Huff és Fréderic Vervisch is meg tudta előzni Josh Buchan-t, ami az előbbi pilóta számára volt fontos, mivel a bajnoki címért harcol, és ebben a szituációban minden egyes pont jól jöhet számára a végelszámolásnál.

    A végén Urrutia nyerte meg a futamot, és mellette Girolami és D’Alberto állhatott fel a dobogóra. Ehrlacher lett a negyedik, mögötte pedig Björk, Huff és Vervisch végzett.

    Michelisz számára a verseny sem alakult ideálisan, mert a magyar pilóta csak a 10. helyen ért célba, ami miatt az egyéniben is elveszítette az első helyezését. A pontvadászatot immáron Huff vezet 342 ponttal, mögötte Ehrlacher és Michelisz következik. Előbbi pilótának 6, utóbbinak pedig 7 pont a lemaradása az Audi brit versenyzőjéhez képest.

  • Ez a csapat lehet a Red Bull első számú kihívója 2024-ben

    Ez a csapat lehet a Red Bull első számú kihívója 2024-ben

    Lando Norris pozitívan látja maga előtt a 2024-es szezont. A brit pilóta szerint ugyanis a wokingi istálló lehet a Red Bull legnagyobb kihívója a Forma-1 soron következő évadában.

    Zak Brown csapata egy kifejezetten lassú szezonkezdet után volt képes magára találni, és a fejlődés első jeleit már a Brit Nagydíjon észre lehetett venni, ahol Norris és Oscar Piastri egy ideig az első két helyen köröztek a silverstone-i pályán. A McLaren kemény munkája azonban az Osztrák Nagydíjon megérkező fejlesztési csomagnak köszönhetően ért be, és azóta rendre ők a második erő Verstappen és a Milton Keynes-i istálló mögött.

    Schumacher szerint Norris kezd olyan lenni, mint Leclerc

    Ezt részben annak is köszönheti a wokingi istálló, hogy a közvetlen riválisai, a Mercedes és a Ferrari teljesítménye is kifejezetten ingadozó. Mindkét előbb említett csapat autója rendkívül szeszélyes, és csupán egy nagyon szűk tartományban képes versenyképes lenni.

    Mivel nagy valószínűséggel a szóban forgó két csapat jövőre sem lesz lőtávolon belül a Bikákhoz képest, ezért nagy a nyomás a McLarenen, hogy ők legalább valamilyen szinten meg tudják közelíteni az idei szezonban egyeduralkodónak számító istállót.

    „Talán sikerül – válaszolta Norris arra a kérdésre, miszerint a McLaren felvethi majd-e a versenyt a Red Bull-lal 2024-ben. – Ezt már Ausztria óta mondogatom Max-nek, mert ekkor érkezett meg a fejlesztéseink túlnyomó többsége. Azóta szerintem mi gyűjtöttük a második legtöbb pontot.”

    „Nyilvánvalóan nagy lépéseket tettünk meg az idő előre haladtával. Maga a tény, hogy a Red Bull ellen harcolhatunk, nagyszerű dolognak számít az idei szezonra nézve. A Forma-1 történetének egyik legjobb versenyzője ellen kell versenyeznünk, aki alatt egy kifejezetten domináns autó van.”

    „Nagyon jó jel az a számunkra, hogy honnan indulva jutottunk el erre a szintre. A következő szezonra még rengeteg teendőnk van, de már izgatottan várom a fejleményeket. Még nem gondolok rá, de optimista vagyok, mert egy csapatként szerintem képesek leszünk nagy dolgokat véghez vinni.”

    Azonban a pozitívumok mellett vannak ellenérvek is a McLaren fejlődésével szemben. Egyrészt az új szimulátoruk csak júliusban működött élesben először, ami miatt nem valószínű, hogy túl sok szerepe lesz a 2024-es autó fejlesztéséven. Másfelől az új szerzeményei – többek között a Red Bulltól elcsábított Rob Marshall – is túl későn áll majd csak munkába, így a jövő évi autón még nem nagyon lesz érezhető a kezük munkája.

    A McLaren rájött, mi a fő oka a Red Bull dominanciájának

  • Alonso odaszúrt a szerinte éretlen Oconnak

    Alonso odaszúrt a szerinte éretlen Oconnak

    Fernando Alonso válaszolt Esteban Ocon vele szemben megfogalmazott kritikájára. A spanyol pilóta nem hagyta ki a lehetőséget, és azonnal be is szólt egykori csapattársának.

    Alonso és Ocon fagyos kapcsolata egy újabb fejezethez érkezett a Sao Pauló-i Nagydíj sprintidőmérőjén. A tavalyi futamon való csetepatéjuk után idén nem a 4-es kanyarban, hanem a Senna S kijáratán akadtak össze egymással, miután Ocon megcsúszott, és a jobb hátsó kerekével telibetalálta a spanyol bal első kerekét.

    A szóban forgó eset miatt az Alpine hátulja nagyon csúnyán összetört, és Alonso sem tudta folytatni, mivel a csapat már nem tudta helyrehozni az autója bal elején keletkezdett sérüléseket. Ocon nagyon mérges volt, idiótának nevezte a kétszeres világbajnokot az esetet követően, és a spanyol már csak miatt sem hagyhatta ki, hogy ütősen visszaszúrjon egykori csapattársának.

    „Igen, hallottam, amit az a srác mondott – idézi Alonso szavait a DAZN. – Még mindig nagyon éretlennek tartom őt, nem változatott semmit a nézetein. Vannak más dolgok is, amik szintén nem változtak. tavaly mögöttem ért cléba, és ez idén is így történt, szóval minden normális.”

    „A tempónk jó volt, de erről ennyit, az időmérőn való incidens miatt sokat veszítettünk. Az volt a cél, hogy a gumikopás felmérése mellett megnézzük, hogy minden rendben van-e az autóval. Gyorsnak éreztem az autót, és nem csak a Haasnál és Alpine-oknál voltunk versenyképesebbek, hanem Carlos Sainz-cal és Oscar Piastrival szemben is.”

    „Azonban mindenki DRS vonatba volt, segítették egymást, és így nem tudunk mit csinálni velük. Ha van melletted a pályán egy Alpine, akkor mindennél óvatosabbnak kell lenned. Gaslyval összeütköztem a 6-os kanyarba menet, azért mondom ezt. Talán azt gondolják, hogy az autónk vékonyabb a többiekéhez képest, és emiatt egyszer a fűre is le kellett mennem. A jobb tempónk miatt végül simán el tudtuk kapni őket.”

    Alonso abban bízik, hogy a futamon képesek lesznek harcolni a dobogóért vagy a legjobb 5-be kerülésért, mert szerinte gyorsabbak voltak a sprinten Lewis Hamiltonhoz képest, és akár Charles Leclerc-rel, és a 7. helyről induló Lando Norriszzal is felvehetik a kesztyűt. A spanyol óvatos volt az esélyek latolgatásával, és elmondta, hogy meglátják, mi fog bejönni a futamon az előbb felsorolt dolgokból.

    Norris nem tudta megnyerni a sprintet, a Mercedes is csak egy körig tűnt esélyesnek

  • A Red Bull csapatfőnöke így látta Pérez sprinten nyújtott teljesítményét

    A Red Bull csapatfőnöke így látta Pérez sprinten nyújtott teljesítményét

    Sergio Pérez teljesítményét az idei szezonban számos negatív támadás érte már. Christian Horner szerint a mexikói pilóta a mostani interlagosi sprinten jól teljesített, és ez a jövőben jó hatással lehet az önbizalmára.

    A hatszoros futamgyőztes – aki a világbajnok csapattársa, Max Verstappen mögül indulhatott a 3. helyről – rosszul startolt, és emiatt a két Mercedes meg tudta előzni őt. Pérezt azonban ez nem zavarta meg, és képes volt a 24 körös verseny végéig visszaszerezni az elveszített pozícióit, aminek köszönhetően Verstappen és Lando Norris mögött a 3. pozícióban lett rangsorolva.

    Norris nem tudta megnyerni a sprintet, a Mercedes is csak egy körig tűnt esélyesnek

    Ez a jó eredmény sokat jelenthet Pérez számára, miután a hazai versenye egy baleset miatt már az első kanyarban véget ért a rajtot követően. A szóban forgó eset miatt a mexikói pilótára még nagyobb nyomás helyezedett, mert az idei szezonban elvétett hibái miatt óriási veszélybe került az ülése az energiaitalosoknál.

    „Checo magabiztosságának jót tett a mai verseny, nagyon jól ment – nyilatkozta Horner a Sky Sport kamerái előtt. – Jó versenyzéssel és tempóval tudta elkapni mindkét Mercedest, és ezzel fontos pontokat tudott szerezni. Ezekből a teljesítményekből sokat meríthet. A mai futamon a sárga zászló miatt valamivel hátrébb indulhat majd, de remek a tempója, és ezzel bármit elérhet.”

    Pérez szerint a rossz rajtja jelentősen megnehezítette a dolgát, és többek között ez is megakadályozta őt abban, hogy üldözőbe vegye Norrist a 2. helyért.

    „Nem volt könnyű dolgom, a rossz rajt miatt először George [Russell], majd Lewis [Hamilton] is meg tudott előzni – fogalmazott a mexikói versenyző. – Onnantól fogva harcolnom kellett, és emiatt az abroncsaimból is sokat kivettem.”

    „Összességében egy jó napot zártunk, fontos pontokat szereztünk. A rossz rajt nélkül sokkal előrébb is lehettünk volna. Mivel nyomnom kellett, és ezen a helyszínen ennek ára van, és emiatt rajta is veszítettünk a dolgon.”

    Pérez a mai futamot a 9. helyről kezdi majd meg, és tovább szeretné menteni a jó formáját a mai napra is, és egy szép eredménnyel szeretne búcsúzni Interlagostól.

    Pérez mérges, szerinte az első sorban kellene lennie

  • Verstappen szörnyű jelzővel illette az FIA új szabályát

    Verstappen szörnyű jelzővel illette az FIA új szabályát

    Max Verstappen elítélte az FIA bokszutcai feltartásokra hozott új szabályát. A holland pilóta szerint az új rendelkezés egyenesen szörnyű, és csak még nagyobb problémát okoz a számukra.

    A Sao Pauló-i Nagydíj kezdete előtt az FIA hozott egy olyan szabályt, ami szerint a pilóták nem tarthatják fel a mögöttük érkezőket a bokszutcában. Ezzel azt szeretné elérni az F1 irányító szervezete, hogy a pilóták ne tartsák fel egymást az időmérőn, miközben helyet akarnak csinálni maguknak az ideális gyorskör érdekében.

    Norris nem tudta megnyerni a sprintet, a Mercedes is csak egy körig tűnt esélyesnek

    Azonban a terv már elbukott, mert George Russell, valamint a két Alpine pilóta, a sprintszétlövésen érdekes balesetbe keveredő Esteban Ocon és Pierre Gasly is tartott fel embereket a bokszkijáraton. A szóban forgó szankciók miatt pedig az FIA nem kegyelmezett, és mindhármójuknak egy 2 rajthelyes büntetést osztott ki.

    Verstappen – aki nemrégiben a Las Vegas-i Nagydíjat is kemény kritikával illette – a sprinten aratott győzelmét követően ismételten kendőzetlenül mondta el a véleményét az új bokszutcai szabályról.

    „Egyszerűen katasztrofális – fogalmazott a Red Bull holland kiválósága. – Ezen a pályán kifejezetten hosszú a bokszkijárat, és pár fal is van ezen kívül. Egyes helyszíneken még belefér az, hogy lassan hajtasz ki a bokszból, de itt nem, mivel akár 300 kilométer/órával is megelőzhetnek téged. Ilyen körülmények között szerintem nagyon veszélyes különbséget kialakítani.”

    „Számomra ez azért nem működik, mert ezzel csak még több problémát generálunk. Tegnap is, már a fűre kellett lemenni, hogy ha meg akartad előzni a lassú autókat előtted. Minden időmérőn legalább6 vagy 8 ember követi el ezt, és kerülnek vizsgálat alá. Nem értem, hogy mi a céljuk ezzel.”

    Lando Norris is egyetértett Verstappennel, miután a delta idős szabály megsértése alatt a sprintre szerzett pole-ja is veszélyben volt. Az FIA azonban nem büntette meg a McLaren brit fiatalját, aki végül nem tudta győzelemre váltani a rajtelsőségét, és csak a 2. helyen látta meg a kockás zászlót.

  • Ezt gondolja Leclerc a Ferrari versenytempójáról

    Ezt gondolja Leclerc a Ferrari versenytempójáról

    Charles Leclerc-t még mindig meg tudja lepni a Ferrari idei autója. A monacói pilóta ezúttal azon csodálkozott, hogy mekkora különbség van az SF-23 egykörös és versenytempója között, miután szenvedett az interlagosi sprinten.

    Leclerc a 7. helyről kezdte meg a 24 körös sprintet, és az 5. pozícióban lett rangsorolva a leintéskor. Ez szép és jó, azonban a hátránya 28 másodperc volt az első helyet megszerző Max Verstappennel szemben, Lando Norristól pedig 24 másodperccel maradt el. Mondani sem kell, hogy Leclerc nem volt teljes mértékben elégedett a Ferrari szombaton mutatott formájával.

    Norris nem tudta megnyerni a sprintet, a Mercedes is csak egy körig tűnt esélyesnek

    „A versenytempó annyira nem volt rossz, ha a Mercedeshez viszonyítjuk a dolgokat – árulta el az ötszörös futamgyőztes monacói versenyző. – Ha már a McLaren nézzük, akkor ez nem igaz, mert Norris nagyon gyors volt, és a Red Bullokra is igaz ugyanez az állítás.”

    „Nagyon sok munkát kell még elvégeznünk a versenytempó tekintetében, mert valami egyértelműen hiányzott. Nem fér a fejembe, hogy az időmérőn jók vagyunk és a futamon már nem vagyunk sehol sem. Ez az első számú cél a számunkra rövid és hosszú távon is, szóval erre kell koncentrálunk.”

    A Ferrari dolgát a rossz versenytempó mellett az is megnehezítette, hogy az autójuk túlmelegedése miatt az egyenesekben hamarabb le kellett venniük a gázról a lábukat. Emiatt Leclerc-t végül majdnem Yuki Tsunoda is el tudta kapni, de a monacói jól védekezett, és maga mögött tudta tartani japán riválisát.

  • Hamilton akkor lesz boldog, ha már nem kell többet vezetnie az idei Mercedest

    Hamilton akkor lesz boldog, ha már nem kell többet vezetnie az idei Mercedest

    Lewis Hamilton számára közel nem úgy alakult a Sao Pauló-i Nagydíj sprintfutama, mint ahogyan azt előzetesen eltervezte. A hétszeres világbajnok olyan rosszul érezte magát a Mercedes volánja mögött, hogy legszívesebben már most megszabadulna tőle.

    Hamilton – aki mindig is nagy élvezettel versenyez Interlagosban – az 5. helyről kezdhette meg a sprintet, azonban a futam végére olyannyira visszaesett a tempója, hogy pozíciót bukott Charles Leclerc-rel és Yuki Tsunodával szemben. Emiatt pedig csak a 7. pozícióban lett rangsorolva, ami miatt csak 2 pontot kapott.

    Norris nem tudta megnyerni a sprintet, a Mercedes is csak egy körig tűnt esélyesnek

    A 24 körös versenytáv alatt majdnem 35 másodpercet kapott a győztes Max Verstappentől. Nagyot fordult a világ Hamiltonnal és a Mercedesszel, miután az USA Nagydíjon a kizárást nem figyelembe véve a futam leintésénél mindösszesen két másodperc választotta el a két világbajnokot.

    „Az utolsó pár verseny nagyon érdekes volt, mert remek volt látni azt, hogy folyamatosan fejlődünk – árulta el a Mercedes klasszisa. – Ekkor pedig eljössz egy pályára, ahol soha nem látott gumikopás hátráltat minket. Szóval egyszerűen nem tudod, mire lehet számítani.”

    „Azonban már csak pár helyszín van, és végre vége lesz a szezonnak, és nem kell vezetni többet ezt az autót, ami miatt nagyon boldog leszek. Az idei év arról szól, hogy próbálod élvezni a dolgokat, és közben kipipálni a teljesített napokat.”

    Hamilton azt is hozzátette, hogy a futam kezdetétől fogva szenvedett az autójának egyensúlyával, és ez a tény megpecsételte a versenyét. A brit pilóta emellett azt is hozzátette, hogy a brackley-i istálló szenvedésén valószínűleg a vasárnapi hidegebb időjárási viszonyok sem fognak segíteni.

    Wolff szerint ez hiányzott a Mercedes időmérős sikeréhez

  • Michelisz Norbert a sydney-i forduló után is megőrizte a vezető helyét az egyéni bajnokságban

    Michelisz Norbert a sydney-i forduló után is megőrizte a vezető helyét az egyéni bajnokságban

    Michelisz Norbert elérte a célját, és a TCR World Tour sydney-i versenyhétvégéjét követően is az élen áll az egyéni összetettben. A magyar pilóta előnye mindössze egyetlen pont a szintén kiváló hétvégét záró Rob Huff előtt.

    Első futam

    Az első rajtsorból két ausztrálpilóta, Ben Bergwanna és Will Brown indulhatott, Michelisz a 8. pozícióból várhatta piros lámpák kialvását. A TCR World Tour történetének első villanyfényes futamának első körei nem alakultak jól a magyar pilóta számára, mert a fűre is lesodródott, és emiatt visszaesett a 18. helyre.

    Nem sokkal később egy ütközés miatt beküldték a biztonsági autót, majd az újraindítást követően az eső is eleredt, ami miatt a mezőny túlnyomó többsége meglátogatta a kavicságyat. A versenyirányítás az eső miatt piros zászlóval félbe is szakíttotta a futamot.

    Az újraindítás után már nem történt változás: Brown nyert, az állandó versenyzők közül Ma Qing Hua lett a második, és miután az előtte célba érő Mikel Azcona és Yann Ehrlacher egy 5 másodperces büntetést kapott a futam után. Michelisz egy nagy felzárkózást bemutatva végzett a 8. helyen.

    Második futam

    Michelisz a fordított rajtrács miatt a 3. helyről indulhatott, és a mellőle induló Aaron Cameron állt az élre az első kanyarban. A magyar kiválóság autójának nekimentek hátulról, de még ez sem okozott neki problémát, és tartani tudta a 4. helyét.

    Ez a 4. hely azonban gyorsan 2. pozíció lett, miután Michelisz átugrotta Thed Björköt, Néstor Girolami pedig a falba állt, ami miatt be kellett küldeni a biztonsági autót a pályára. Az újraindítás után Cameron egy 5 másodperces büntetést kapott a kiugrásáért, Michelisz pedig ütközött Björkkel, ami miatt a svéd pilóta kiesett a versenyből, magyar riválisa pedig visszaesett az 5. helyre.

    A kavarodás után Huff lett a második, a tegnapi győztes Brown a harmadik, Vervisch pedig a negyedik. Brown azonban nagyon gyors volt, és gyorsan át tudta ugrani az előtte autózókat, majd zavartalanul tudta megnyerni a futamot. A végén az ausztrál mellett a két Audi állhatott fel a dobogóra Huff, Vervisch sorrendben. Michelis végül a negyedik lett, amivel újfent egyedül vezette a tabellát, miután a riválisai közül Azcona és Ehrlacher is kevés pontot tudott szerezni.

    Harmadik futam

    Michelisz szempontjából ez a verseny zárult a legjobban, miután Rob Huff mögött a második helyen ért célba, kihasználva Brown időbüntetését, amit a rajtnál való kiugrásáért kapott. A magyar pilóta ezzel az eredményével 1 pontos előnnyel utazhat majd a TCR World Tour soron következő versenyhétvégéjére, amit egy hét múlva rendeznek a szintén Ausztráliában található Bathurstban rendeznek majd meg.

    TCR World Tour egyéni bajnokság (top 5)

    1. Michelisz Norbert – 327 pont – Hyundai
    2. Robert Huff – 326 Pont- Audi
    3. Yann Ehrlacher – 306 pont – Lynk & Co
    4. Mikel Azcona – 289 pont – Hyundai
    5. Fréderic Vervisch – 256 pont – Audi

     

  • Norris csalódott, miután a McLaren újfent alulteljesített az időmérőn

    Norris csalódott, miután a McLaren újfent alulteljesített az időmérőn

    Mexikóváros után Interlagosban sem volt elégedett a saját időmérős teljesítményével Lando Norris. A fiatal brit pilóta olyan jónak érezte a McLarent, hogy szerinte akár a pole-pozícióra is lett volna esélye.

    A 2021-es Orosz Nagydíj időmérőjének győztesen magabiztosan várhatta a Q3-at, miután a Q2-ben ő volt képes a legjobb időt elérni a 15 versenyző közül. Azonban az utolsó szakaszt teljes mértékben felkavarta az érkező vihar, ami miatt besötétült az ég az interlagosi pálya felett.

    A fekete égbolt megnyerte Verstappennek az időmérőt, Stroll a 3. rajthelyen

    Norris részben emiatt nem tudta megismételni a Q2-ben mutatott formáját, és csak a 7. helyet volt képes megszerezni. Mondani sem kell, hogy a brit ismét csalódott az időmérőt követően, mert az egy héttel ezelőtti Mexikóvárosi Nagydíjon óriási meglepetésre már a Q1-ben búcsúzni kényszerült az edzésen való további részvételtől.

    „Az autó hihetetlenül jó volt – ismerte el a McLaren brit kiválósága. – Olyannyira jó volt, hogy akár a rajtelsőséget is megszerezhettük volna vele, szóval csalódott vagyok, hogy ez nem sikerült a számunkra. Nem tudom, mit érezzek most, mert tényleg nagyon jó volt.”

    „Az időmérőre valósággal életre kelt az autó, és emiatt nagyon könnyen voltam képes a leggyorsabb időt összerakni. A Q3 azonban más történet, mert nehéz rögtön összerakni a tökéletes kört. Emiatt vagyok lesújtva, mert egy újabb csalódást keltő szombaton vagyunk túl, de ezzel már nem nagyon tudunk sok mindent csinálni.”

    Norris mellett Oscar Piastri is hibázott, az ausztrál fiatal a mért körében megcsúszott, és az utolsó kanyar füves bukóterében állt meg. Ugyan Piastri vissza tudott jönni a pályára, de a vihar érkezésével már nem volt esélye új gyors kört futni, és így köridő nélkül végzett a 10. pozícióban.