Szerző: Boa Bence

  • Piastri győzelmet és meglepetés dobogót hozott a sprintverseny Barcelonában

    Piastri győzelmet és meglepetés dobogót hozott a sprintverseny Barcelonában

    A Prema versenyzője Oscar Piastri, nyerte a Formula 3 második barcelonai versenyét. Az ausztrál versenyző mellett Alexander Peroni és a meglepetés ember Matteo Nannini pezsgőzhetett a dobogón.

    A poleból rajtoló Matteo Nannini hiába kapta el jól a rajtot, a hosszú egyenes miatt a mögülük rajtolók tudtak profitálni a szélárnyék miatt. Ezt használta ki Oscar Piastri is, aki az ötödik helyről feljött a második helyre és a négyes kanyarban átvette a vezetést a szintén remekül rajtoló Alexander Peronitól.

    Azonban a biztonsági autót egyből be kellett hívni, miután Max Fewtrell összeütközött Oli Caldwellel a kettes kanyarban. Mindkét versenyző a kavicságyban kötött ki és már nem tudtak kijönni onnan, miután mindketten elásták autóikat. Rajtuk kívül még Dennis Hauger és a visszatérő Leonardo Pulcini ütközött, utóbbi azonban folytatni tudta a versenyt.

    Az újraindítást követően a nem változott sorrend az első tízben. Piastri azonnal megpróbált DRS távolságon kívülre kerülni Nanninihez képest, amit két kör alatt sikerült is elérnie.

    Nannini – aki a tegnapi versenyen megszerezte a Jenzer Motorsport első pontjait – ezt követően bajba került, ugyanis a mögötte érkezők használhatták az állítható hátsó szárnyat vele szemben. A Campost erősítő Peroninak két kör kellett ahhoz, hogy átugorja a Jenzer olasz versenyzőjét.

    Ezt követően Peroni mögött kialakult egy DRS vonat, ami miatt a bajnoki éllovas Logan Sargeant és Richard Verschoor sem tudta átrágni magát az egykori F1-es futamgyőztes, Alessandro Nannini rokonán.

    Piastri ezt követően folyamatosan növelte előnyét és a tizennegyedik körben már három másodperccel autózott Peroni előtt. Azonban az ausztrál legnagyobb pechjére be kellett hívni a biztonsági autót másodjára is, miután Frederico Malvestiti a kavicságyban ragadt az ötös kanyar bukóterében.

    A balesetet követően mindössze egyetlen kört kellett várni arra, hogy újraindítsák a mezőnyt. A sorrend ezt követően nem változott, Piastri második győzelmét szerezte meg a szezonban Peroni és a Jenzer első dobogóját megszerző Nannini előtt.

    További pontszerzők: Verschoor, Sargeant, Theo Pourchaire, Liam Lawson, Enzo Fittipaldi, David Beckmann és Jake Hughes.

    Piastri ezzel 1 pontra tudta csökkenteni a hátrányát Sargeanttel szemben az egyéni pontversenyben.

    A bajnokság Belgiumban, Spa-Francorschampsban folytatódik majd egy hét múlva.

  • Wolff: Készek vagyunk aláírni a Concorde Egyezményt 2021-re

    Wolff: Készek vagyunk aláírni a Concorde Egyezményt 2021-re

    A folyamatos halogatást követően a Mercedes immáron készen áll arra, hogy aláírják az új Concoerde Egyezményt.

    A két silverstonei versenyen már egyértelmű volt, hogy csak a bajnoki címvédő istálló csapatfőnöke volt elégedetlen az egyezmény anyagi részleteivel, ugyanis szerinte ezen egyezménynek pont az ő csapata a „legnagyobb áldozata”.

    „A véleményem azóta megváltozott,” – mondta az osztrák csapatfőnök azon pletykákat követően, miszerint az alá nem írt szerződés miatt a Mercedes elhagyhatja a száguldó cirkuszt a 2021-es szezon végén.

    „Nem hiszem, hogy a csapatok valaha is egy véleményen lesznek valamiben. Mindenki a saját maga látásmódját helyezte előnybe, amit természetesen a média is felkapott. Ezért döntöttünk úgy, hogy tovább haladunk előre a Libertyvel való tárgyalásokkal.

    „Az utóbbi hétvégén rengeteget beszélgettem Chase Careyvel, melyek során tisztáztuk és megbeszéltük egymással, hogy miket szeretnénk elérni. Úgy érzem, hogy eljutottunk arra a szintre, hogy aláírjuk a Concoerde Egyezményt és folytassuk tovább a munkát,” – zárta Wolff.

  • Meg is van Wehrlein új csapata a Formula E-ben!

    Meg is van Wehrlein új csapata a Formula E-ben!

    A Porsche versenyzője lesz az egykor még Forma-1-ben szereplő Pascal Wehrlein. A német fiatal Neel Jani helyét fogja átvenni és André Lotterer csapattársa lesz a német márkánál.

    Wehrlein még a Mahindrával mutatkozott be az elektromos szériában, ahol egy pole pozíciót és egy dobogós helyezést tudott szerezni az újonc szezonjában, ami végül az egyéni bajnok tizenkettedik helyére volt elég.

    A német az idei szezonra is az indiai csapatnál versenyzett, azonban már a berlini szuperszezonzáró előtt távozott Dilbagh Gil csapatától azonnali hatállyal.

    Már ekkor tudni lehetett, hogy Wehrlin nagy valószínűséggel a Porschéhoz fog szerződni a hetedik szezonra. A szerződést pedig a mai nap folyamán jelentették be, közvetlen a Formula E idei kiírásának végeztét követően.

    A Sauber egykori pilótája annak a Lotterernek lesz a csapattársa, aki a DS Techeetahtól szerződött át a stuttgarti márkához, akiknek az idei volt az első évük a Formula E-ben.

    „Ez egy remek lehetőség a számomra, hogy én képviselhetem majd a Porschét az ABB Formula E 2020/2021-es szezonjában,” – mondta Wehrlein a bejelentését követően.

    „Mindig is figyelemmel követtem a márka egyedi történelmét a motorsportban. Teljes mértékben elismerem és tisztelem a Porsche legendás sikertörténetét. Most pedig az, hogy együtt dolgozhatok a TAG Heuer Porsche csapatával, egy fantasztikus lehetőség a számomra.

    „Szeretném mindenkinek megköszönni a Porschénál, hogy engem bíztak meg a feladattal és alig várom már, hogy beleülhessek az autóba és elkezdhessük a közös munkát.”

    A stuttgarti márka újonc csapatként a nyolcadik helyen végzett a konstruktőri bajnokságban. A csapat kiugró eredményeit Lotterer érte el, aki két második helyezést és egy pole pozíciót is szerzett a 99X Electric volánja mögött. Lotterer így végül a nyolcadik helyen végzett az egyéni pontversenyben, holtversenyben Mitch Evansszel.

    Amíg a német szárnyalt, addig a csapattárs Jani szenvedett és csak az utolsóelőtti versenyen tudott pontot szerezni egy hatodik hellyel. Ugyan Janinak – aki a Porschéval nyerte meg a LeMans-i 24 órás versenyt 2016-ban – távoznia kell, a svájci versenyző továbbra is a gyári Porsche versenyzője marad.

  • Pérez: A vetteles pletykák végül el fognak tűnni

    Pérez: A vetteles pletykák végül el fognak tűnni

    Sergio Pérez szerint csupán idő kérdése és a Sebastian Vettel Aston Martinhoz való szerződéséről szóló pletykák el fognak tűnni. A mexikói mindezek mellett magabiztos a jövőjét illetően.

    A Forma-1-es Paddock egyik legnépszerűbb témája mostanság az, hogy a négyszeres világbajnok a Racing Pointnál – következő szezontól Aston Martin – fogja folytatni pályafutását 2021-től.

    Pérez a korábbiakban már elmondta, hogy Vettel érkezése esetén nyilvánvalóan neki kellene távoznia a silverstonei istállótól, mivel ugye Lance Stroll a csapattulajdonos Lawrence Stroll fia és amúgy is érdeklődnek iránta más csapatok is.

    A frissen visszatérő mexikói a Spanyol Nagydíj előtti médiaeseményen elmondta, hogy magabiztos a racing pointos jövőjével kapcsolatban és szerinte a vetteles pletykákról rövid időn belül már nem is fognak hallani az emberek.

    „A Sebastianról szóló pletykák miatt nagyon nem tudok mit csinálni,” – mondta Pérez. „Amit hallottam a csapattól az az, hogy folytatnunk kell tovább a munkát és haladnunk kell előre. Szóval szerintem csak idő kérdése, hogy ezek a pletykák örökre eltűnjenek.”

    Pérez emellett azt is megerősítette, hogy nem tárgyal más csapattal 2021-re.

    „Nem, nem igazán, mivel a jelenlegi csapatomnál levő helyem biztosnak tűnik. Az történő események alapján most így érzem jelen pillanatban. Az autónk továbbra is jó és tovább kell folytatnunk a jó eredmények szállítását.”

  • Kettős Mercedes sikerrel ért véget a Formula E hatodik szezonja

    Kettős Mercedes sikerrel ért véget a Formula E hatodik szezonja

    A Mercedes versenyzője Stoffel Vandoorne nyerte meg a Formula E szezonjának utolsó versenyét Berlinben. A belga pilóta az elektromos szériában aratott első győzelmével pedig megszerezte az egyéni bajnokság második helyét a bajnok António Félix da Costa mögött.

    Vandoorne kétszer veszítette el az első helyet a verseny során, amikor felvette az Attack Modejait. Azonban végül sikerült visszaszereznie a vezető helyét és megszerezni a győzelmet 1.3 másodperccel a csapattárs, Nyck de Vries előtt, ezzel bebiztosítva a sorozatban újonc Mercedes kettős győzelmét.

    A harmadik helyről rajtoló René Rast azonnal megtámadta Sebastien Buemit az első kanyarban és a kettejük csatája lehetővé tette Vandoorne számára, hogy már az első körben ellépjen a mezőnytől 1.6 másodpercre.

    A Mercedes belgája már a hetedik körben ellőtte az első 35 kilowattos gyorsítóját és közvetlen de Vries elé ért vissza, aki már az első körben átugrotta a harmadik helyen haladó Rastot.

    Vandoorne nem teketóriázott és már a következő körben visszavette a vezetést Buemitől, aki az Attack Mode felvétele után a harmadik helyre esett vissza. A Formula E második évének bajnoka az egyes kanyarban vette vissza a helyét de Vriestől a következő körben, azonban addigra Vandoorne már több mint egy másodpercre volt tőle.

    Vandoorne a második Attack Mode után is visszaesett Buemi mögé. Azonban az Oliver Rowland autójáról lerepülő szárnydarab miatt akár füstbe is mehetett volna a Mercedes stratégiája, ugyanis, ha be kellett volna hívni a biztonsági autót, akkor Vandoorne elveszítette volna a második Attack Modeját és azzal együtt az első helyet. Ez végül nem történt meg és Vandoorne ezt követően zavartalanul szelhette át a célvonalat elsőként.

    A belga holland csapattársa a verseny végén vette el a második helyet Buemitől, aki kis híján eltaktikázta magát energia ügyileg. A svájci mögött Rast lett a negyedik, aki számára eseménytelen volt a szezonzáró verseny.

    Ezt követően jöttek a nagy felzárkózók Sam Bird, Lucas di Grassi és Jean-Éric Vergne. Mindhárman a mezőny végéről zárkóztak fel, miután az időmérő edzésen mindhárman a mezőny végére kvalifikáltak.

    További pontszerzők: Alex Lynn, a szintén mezőny végéről érkező da Costa és Edoardo Mortara.

    A Mercedesnek ez volt az első győzelme az elektromos szériában, amivel végül sikerült megszerezniük a konstruktőri bajnokság harmadik helyét a DS Techeetah és a Nissan e.dams mögött.

  • Briatore szerint nincsen igazi vezére a Ferrarinak

    Briatore szerint nincsen igazi vezére a Ferrarinak

    Flavio Briatore teljes mértékbe egyetért Bernie Ecclestone azon véleményével, miszerint a Ferrarinak komoly problémái vannak a vezérkaruk terén.

    A maranellóiak legutóbbi drámájáról a Forma-1 egykori vezére azt nyilatkozta, hogy inkább a Renault egykori csapatfőnöke irányítsa a Vörösöket Mattia Binotto helyett, akinek erősen veszélyben van a csapatfőnöki állása a csapat gyenge teljesítménye miatt.

    Briatore szerint az olasz istálló problémái rendkívül egyszerűek.

    „Vannak olyan emberek, akik mindig a nehéz utat választják és jelen pillanatban ez a csapat a Ferrari,” – idézi az olasz szavait a Betway.

    Binotto nemrégiben felfedte, hogy immáron nem lát el két szerepkört a csapaton belül. Az olasz szakember a csapatfőnöki tisztsége mellett még a Ferrari technikai igazgatója is volt, azonban utóbbiról nemrégiben lemondott.

    „A Ferrari egy nagy múltú cég, akik eléggé népszerűek,” – folytatta Briatore. „Már csak ezért is van az, hogy szinte minden versenyző kivétel nélkül versenyezne náluk legalább két-három évet.

    „Azonban amint megnézed a pályán történő eseményeket, rögtön látszik, hogy már évek óta komoly problémákkal küszködnek. Számos remek versenyző megfordult ebben a periódusban Maranellóban és semmit sem sikerült nyerniük. Ennek pedig okai vannak.

    „A legfőbb ok pedig az, hogy a Ferrarinak nincsen egy normális vezetősége. Ha pedig nincs vezető, akkor a csapaton belül csak a széthúzás van. Emiatt pedig a Ferrari jelen pillanatban egyáltalán nem olyan, mint régen volt.”

  • Rowland domináns rajt-cél győzelmet aratott a Nissannak

    Rowland domináns rajt-cél győzelmet aratott a Nissannak

    Oliver Rowland tökéletesen kontrollálta az ötödik berlini versenyt és végül megszerezte pályafutása első és a Nissan idei első győzelmét a Formula E-ben Robin Frijns és René Rast előtt, akik az utolsó körben vette el a harmadik helyet André Lotterertől.

    A Nissan britjének végig 1 százalékkal több energiája volt, mint a mögötte autózó Frijnsnek. Rowland végig az élen autózott és nyerte meg a 36 körös versenyt úgy, hogy senki nem veszélyeztette a vezető helyét.

    Az Envision Virgin Racing holland versenyzője a rajtnál ugyan benézett Rowland Nissanja mellé az egyes kanyarban, azonban végül kénytelen volt besorolni a második helyre. Eközben az elektromos széria frissen koronázott bajnoka António Félix da Costa a huszonegyedik helyről egyből feljött a tizenhatodikra a katasztrofális időmérőjét követően, ahol nem tudott mért kört autózni.

    Frijns mindig Rowland előtt használta el az Attack Modejait, ami miatt a brit soha nem esett vissza a második helyre és mivel Jean-Éric Vergne nem szerzett pontot, így a Nissan britje a győzelmével előrelépett a második helyre az egyéni pontversenyben.

    A Daniel Abt helyére érkező Rast pedig az utolsó kanyarokban vette el az energia szintjével küszködő Lotterert, aki megpróbálta megvédeni a harmadik helyét, de nem járt sikerrel. Ugyan Rast első szárnyának bal oldala le is tört a kettejük csörtéje miatt, végül mégis képes volt behozni az autóját a harmadik helyre, ezzel újoncként megszerezve első dobogóját a sorozatban.

    A négy bajnok ahogy jött vissza a mezőny végéről, egymásra találtak. Így volt vele Lucas di Grassi és da Costa, akiknek a csatája odáig fajult, hogy az Audi brazilja megforgott az egyes kanyarban. Di Grassi 235 kilowatt energiát használva közeledett a bajnok portugálra, azonban összeértek és a brazil húzta a rövidebbet és megpördült.

    A szintén beugró Alex Lynn lett az ötödik, miután sikerült megelőznie az eddig gyengén szereplő Neel Janit, akinek nagyon jól jött ez a mostani hatodik hely. A svájci versenyző ezzel a hatodik hellyel szerezte meg első pontjait a Formula E-ben.

    További pontszerzők: Mitch Evans, Edoardo Mortara, Stoffel Vandoorne és Sebastien Buemi

    A DS Techeetah versenyzői ezúttal pont nélkül maradtak, ugyanis Vergne verseny közben kapott egy áthajtásos büntetést, miután túlhűtötte akkumulátorát, da Costa pedig visszaesett a mezőny végére az utolsó körben.

    A Formula E hatodik szériájának utolsó versenyét a holnapi nap folyamán rendezik majd meg és a futamot 19:00-tól közvetíti az Eurosport.

  • Az Orosz Nagydíj szervezői 30.000 nézőt szeretnének a versenyükre

    Az Orosz Nagydíj szervezői 30.000 nézőt szeretnének a versenyükre

    Az Orosz Nagydíj promóterei a maximális nézőszám felét tervezik beengedni a szeptemberi versenyükre, ami körülbelül 30.000 embert jelent.

    A Forma-1 idei szezonjának eddigi összes verseny zárt kapuk mögött, nézők nélkül zajlott. Ez a COVID-19-nek köszönhető, ami miatt a Liberty Media és az FIA kénytelen voltak megelőző intézkedéséket hozni, mint például a csapattagok számát minimalizálni és a nézőket kitiltani a versenyekről.

    Azonban az F1 vezetői már keresik a megoldást, hogy a szeptember elején esedékes Toszkán Nagydíjtól kezdődően már egy bizonyos mennyiségű szurkoló részt vehessen a versenyhétvégéken.

    Az első ilyen verseny azonban a szeptember 27-én megrendezésre kerülő Orosz Nagydíj, ahol már a jegyértékesítés is javában zajlik. A Szocsiban rendezendő verseny promóterei a lelátók felét szeretnék feltölteni nézőkkel, ami 30.000 embert jelent.

    „Három hónapon keresztül szüneteltettük a jegyek eladását,” – nyilatkozta Alexey Titov, az Orosz Nagydíj főtámogatójának, a Rosgonkinak a vezetője. „Most kezdődött el az értékesítés újfent, mivel a kormányunk nemrégiben jelentette be, hogy tényleg meg fogjuk rendezni a versenyt az idei szezonban is.

    „Még korai az eladott jegyek számáról beszélni. A verseny képe azonban már sokkal világosabban látszik a koronavírus járvány miatt. Jelen pillanatban az a tervünk, hogy az Olimpiai Park maximális nézőkapacitásának 50 százalékát használnánk fel. Mindez azt jelenti, hogy az eseményen maximum 30-32.000 ember szurkolhat majd a helyszínről élőben.”

    A Liberty Media pedig hiába hozott szigorú intézkedéseket a Paddock területén belül és még azon kívül is, három pozitív koronavírus teszt már így is született a szezon kezdete óta, beleértve Sergio Pérez pozitív tesztjét is.

    A csapatoknak a saját „buborékjukban” kell maradniuk és nem szabad érintkezniük más csapatokkal a szabályok értelmében. Mindezek mellett nem csak a csapattagok, hanem a helyszínen levő újságírók számát is minimalizálták.

    A szurkolók visszatérése ellenére Titov szerint a szigorú szabályok továbbra is érvényben lesznek a Paddockban, aminek következtében a boxutca látogatás és autogram osztás sem lesz megrendezve.

  • Doornbos: Albon magabiztossága a nulla alatt van

    Doornbos: Albon magabiztossága a nulla alatt van

    Alex Albon magabiztossága nulla alá esett 2020-ban. Így látja ezt a Red Bull korábbi versenyzője Robert Doornbos, aki szerint a brit-thai versenyző képtelen felvenni a versenyt.

    A Red Bull holland pilótája brillírozott a két silverstonei hétvégén, ugyanis mindkét versenyen a dobogón ünnepelhetett, utóbbin a dobogó tetején. Ezzel szemben Albon a legjobb eredménye egy ötödik hely volt és az első verseny második szabadedzésén össze is törte az autóját.

    „Egy ilyen eset után a magabiztossága a nulla alá csökken az embernek,” – idézi Doornbost a Ziggo Sport. „Ha nem bízol meg az autódban az ilyen nagy tempós kanyarokban, akkor nem feszegetheted a határokat.

    „Albon pedig nem tudja, hogy mire számítson az autótól. Ez egy nagy probléma a Red Bullnál, ami meg is magyarázza Albon lemaradását Verstappennel szemben.

    „Ha viszont Albon egy Mercedest vezetne, akkor sokkal kisebb lenne a hátránya Hamiltonhoz képest.”

  • Montezemolo: A Ferrari alábecsülte a hibrid éra kihívásait

    Montezemolo: A Ferrari alábecsülte a hibrid éra kihívásait

    A Ferrari korábbi elnöke Luca di Montezemolo szerint részben ő is hozzájárult a Ferrari 2020-as szenvedéséhez.

    Habár az olasz távozott az elnöki székéből a 2014-es szezon végén, ami a nagy szabályváltozások éve volt a Forma-1-ben, ugyanis a csapatok a V8-as erőforrásokról V6-os turbó motorokra váltottak.

    „Én voltam a Ferrari elnöke a turbóhibrid éra kezdetekor,” – idézi Montezemolot az Il Resto del Carlino. „Elfogadtam és zöld utat adtunk mi is az ezen szabályoknak, mert erre volt szüksége a sportágnak.

    „Azonban mindannyian alábecsültük az új szabályokat az új technológiát tekintve, ugyanis ez cégünk történelmi hátterében egyáltalán nem volt jelen,” – folytatta a 72 éves olasz.

    „Gratulálni szeretnék azoknak, akik jobbnak bizonyultak nálunk, azonban ezt azért mondtam, mert a Ferrarinak ezentúl precízen kell folytatnia munkát.”

    A Vörösök vezető elnöke John Elkann nemrégiben azt nyilatkozta, hogy 2022 előtt nem vár győzelmét a csapatától.

    „Nem szeretek konkrét dátumokat felállítani,” – mondta a Ferrari korábbi elnöke. „Egyrészt nincsen semmi értelme, másrészt pedig nem fair a szurkolókkal szemben, akik szinte minden egyes alkalommal egy gyorsabb talpra állásban reménykednek.

    „A Ferrarinak meg kell oldania a jelen pillanatban is uralkodó káoszt. Legalább Charles Leclerc személyében lesz egy olyan versenyzőjük, aki egy kivételes tehetség és minden egyes alkalommal a maximumot fogja kihozni a rendelkezésére álló technikából.”

    Montezemolo végül hozzátette, hogy támogatja az olasz istálló csapatfőnökét Mattia Binottot, aki mostanában rengeteg kritikát kap a szurkolóktól és a médiától egyaránt a csapat gyenge formája miatt.

    „Binotto még az én egyik emberem volt. Mindig is azt hangoztatom, hogy neki támogatásra van szüksége.

    „Tudom, hogy a Forma-1 rengeteget változott az évek alatt és már közel nem olyan, mint tíz vagy húsz évvel ezelőtt. Azonban egy dolog nem változott meg. Ha egy csapat bajba kerül, akkor támogatni és segíteni kellene a csapatfőnököt, nem pedig szidalmazni őt.”