Szerző: Boa Bence

  • Stroll szerint nevetséges, hogy Leclerc nem kapott büntetést

    Stroll szerint nevetséges, hogy Leclerc nem kapott büntetést

    Lance Stroll elmondta, hogy nevetségesnek találja azt, hogy Charles Leclerc nem kapott büntetést az első körben történt ütközésük miatt.

    A Racing Point kanadai pilótája a külső íven érkezett meg a négyes kanyarban Leclerchez képes, aki valamivel mélyebbet fékezett a kelleténél és emiatt ért össze a két autó bal első és jobb hátsó kereke. Az ütközés miatt Stroll megpördült és a falba állította az RP20-at, a Ferrari monacói pilótája azonban folytatni tudta a száguldást.

    A kettejük csörtéjét ugyan feljegyezték a stewardok, azonban egyik felet sem találták vétkesnek, így végül senki nem kapott büntetést.

    Leclerc végül a hatodik helyen fejezte be az 53 körös Orosz Nagydíjat, de Stroll rendkívül kritikus volt a kétszeres futamgyőztes monacóival szemben. Ennek pedig a SkySportsnak adott interjújában hangot is adott.

    „Eléggé meg vagyok lepődve, hogy nem kapott büntetést,” – mondta Stroll, akinek 2021-től Sebastian Vettel lesz a csapattársa az Aston Martinná alakuló silverstonei istállónál.

    „Bőven hagytam neki helyet a külső íven csináltam meg a kanyart és mégis hozzáért a jobb hátsómhoz. Szerencsétlenül jött ki, amit nagyon sajnálok. Azonban az viszont nevetséges, hogy Charles ezt az egészet megúszta büntetés nélkül.”

    A kanadai csapattársa Sergio Pérez egy erős versenyt teljesítette és magabiztosan szerezte meg a negyedik helyet. A mexikói „gumimágus” ismét varázsolt és ő teljesítette a leghosszabb első etapot a mezőnyből, szám szerint 23-at.

    „Sok benne lehetett volna,” – válaszolta Stroll arra a kérdésre, hogy mit érhetett volna el Szocsiban. „A rajtom jó volt, már az első körben sikerült öt pozíciót nyernem, szóval igazán kár érte.”

  • Bottas: A b*sszátok meg azoknak szólt, akik szerint már feladtam

    Bottas: A b*sszátok meg azoknak szólt, akik szerint már feladtam

    Valtteri Bottas elmondta, hogy a második „azoknak, akik kételkedtek, b*sszátok meg” rádióüzenete azoknak szólt, akik azt hitték, hogy már lélekben feladta a harcot a Lewis Hamilton elleni küzdelemben.

    A Mercedes finn pilótája az Orosz Nagydíjon aratott győzelmét ugyanazt a rádióüzenetet mondta el, amit a 2019-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíj megnyerését követően hallhattunk tőle. Bottas azzal kezdte, hogy ez egy jó pillanat arra, hogy köszönetet mondjon a kritikusainak.

    „Nem értem azokat az embereket, akik csak azért vannak, hogy folyton kritizálják a másikat,” – nyilatkozta a futam után Bottas, aki már másodjára láthatta meg elsőként a kockás zászlót Szocsiban.

    „Voltak olyanok, akik azt hajtogatták folyton, hogy én nem zavarok senkit sem és hogy fel kéne adnom. Azonban én nem fogom megtenni nekik ezt a szívességet.

    „Emiatt pedig megint jókívánságaimat szerettem volna küldeni nekik és most pont jól jött ki a lépés.

    „A legfőbb dolog az, hogy minden hétvégének magabiztosan állok neki és úgy, hogy meg tudom csinálni, sikerülni fog. Ezzel a beállítottsággal kell mindig versenyezni.

    „Örülök annak, hogy a nehéz időmérőt követően nem adtam fel, csakis a pozitív dolgokra a lehetőségeimre tekintettem. Végül ez ki is fizetődött és nagyon örülök, hogy minden összeállt a mai nap folyamán.

    „Remélem ezzel sikerül más embereket is arra bíztatnom, hogy ne adják fel, mert az életben ez a legnagyobb hiba, amit megtehetsz.”

    A finn domináns győzelmet aratott a Sochi Autodromban, miután Hamilton egy két darab öt másodperces időbüntetést kapott a verseny előtt elkövetett szabálytalan próbarajtja miatt. Bottas ezzel a győzelemmel 55 pontról 44-re faragta a hátrányát hatszoros világbajnok csapattársával szemben.

  • Az FIA betiltotta azon cselekvéseket, amit Hamilton csinált a mugelloi dobogón

    Az FIA betiltotta azon cselekvéseket, amit Hamilton csinált a mugelloi dobogón

    A Forma-1-es versenyzők ezentúl nem viselhetnek nem hivatalos ruhákat a pódium ceremóniákon. Az FIA ezt a döntést a Toszkán Nagydíj után hozta meg, ahol Lewis Hamilton egy olyan pólóban jelent meg a pódiumon, aminek az volt az üzenete, hogy tartóztassák le azon rendőröket, akik meggyilkolták Breonna Taylor.

    A Forma-1 és a Nemzetközi Automobil Szövetség kiállt a rasszizmus elleni harcban a #WeRaceAsOne (egyként versenyzünk) és #EndRacism (vessünk véget a rasszizmusnak) üzenetekkel. Az idei szezontól kezdődően a versenyzők minden egyes futam előtt fekete, End Racism feliratú pólóban állhatnak vagy akár le is térdelhetnek, ezzel is jelezve a rasszizmus és diszkrimináció elleni harcot.

    Két héttel ezelőtt Mugelloban azonban Hamilton már messze túllőtt a célon. A hatszoros világbajnok brit pilóta ugyanis a verseny előtt és a pódiumceremónián is egy olyan pólót viselt, ami az Amerikai Egyesült Államokban sürgősségi orvosként dolgozó Taylor megölésére utalt. A fekete színű póló elején pedig az állt, hogy tartóztassák le azon rendőröket, akik megölték őt. A hátulján pedig Taylor arcképe és „Say her name” (mondd ki a nevét) felirat volt megtalálható.

    Az FIA által összeállított szabálykönyvben nincs olyan pont, ami azt taglalná, hogy a versenyzők mit csinálhatnak és mit nem ilyen körülmények között. Egy kitétel azonban van: semelyik autón nem szerepelhet politikai témájú üzenet.

    Azonban mivel Hamilton pólójának részben politikai üzenete is volt, ezért az FIA kikötötte, hogy a pilóták semmi ilyen nem hivatalos ruhát nem viselhetnek a dobogón, csakis kizárólag a versenyzői overálban vagy a csapat egyen felszerelésében lehetnek. Ez a szabály pedig a verseny utáni interjúk idejére is vonatkozik.

  • Leclerc mérges volt az Orosz Nagydíj időmérőjét követően

    Leclerc mérges volt az Orosz Nagydíj időmérőjét követően

    A Ferrari idei mélyrepülése tovább folytatódott az Orosz Nagydíj időmérő edzésén. Sebastian Vettelnek és Charles Leclercnek is a Q2 jelentette a végállomást, ráadásul a négyszeres világbajnok még csúnyán össze is törte az SF1000-et, miután az megcsúszott alatta a négyes kanyarban. A fiatal monacói versenyző mérges volt, mert szerinte könnyen bekerülhetett volna az időmérő harmadik szakaszába.

    Vettel balesete azért is volt ijesztő, mert Leclerc közvetlen a német után érkezett a pályán és majdnem nekiment a négyszeres világbajnoknak. A monacói – aki tavaly az első rajtkockából indulhatott az Orosz Nagydíjon – a piros zászló előtt még a kilencedik volt, azonban végül csak a tizenegyedik helyet szerezte meg.

    „Igen, meleg helyzet volt, azonban szerencsére sikerült elkerülnöm Sebastiant. Ez jó volt, azonban frusztráló volt, hogy nem sikerült bejutnom a Q3-ba,” – értékelt Leclerc az időmérőt követően a Ziggo Sportnak.

    „Megvolt a lehetőségünk arra, hogy bejussunk a kvalifikáció harmadik szakaszába. Azt mondták a rádióban nekem, hogy meg kell nyomnom a kivezető körömet, ha mért kört akarok autózni. A mért körömet pedig Kvjat mögött kezdtem meg. A végén pedig mégsem lett elég az időm, ami sajnálatos. Határozottan javulnunk kell ezen téren.

    „Ugyan bejuthattam volna a top 10-be, azonban egész hétvégén küszködtem. Őszinte leszek, nem mentem valami jól a hétvége során. Az időmérőre azonban sikerült felvennem egy jó ritmust és kitűnően éreztem magam az autóban. Emiatt még jobban zavar ez, hogy nem sikerült, azonban a verseny holnap lesz és pontokat ekkor lehet megszerezni és mindent bele fogok adni, hogy a létező legtöbb pontot szerezzem meg.”

  • Verstappen autójában váltót cseréltek, de…

    Verstappen autójában váltót cseréltek, de…

    A pénteki szabadedzéseket követően az FIA minden egyes alkalommal nyilvánosságra hozza, hogy kellett-e valamelyik autóban alkatrészt cserélni vagy sem. A jelentések alapján pedig rengeteg csapat folyamodott a sebességváltó kicseréléséhez az Orosz Nagydíjra.

    Ez pedig a Mugelloban történő tömeges kieséseknek az eredménye. A szabály ugyanis azt mondja ki, hogy ha nem fejezel be egy versenyt, akkor a következő futamon büntetlenül cserélhetsz sebességváltót. Ebből következik, hogy akik nem tudták befejezni az első Toszkán Nagydíjat, azok éltek is ezzel a lehetőséggel.

    Az egyik ilyen versenyző Max Verstappen volt, aki már az első körben elásta magát a sóderágyban az előző futamon. Rajta kívül még Kevin Magnussen, Lance Stroll és Carlos Sainz Jr autójában kellett kicserélni ezen egységet.

    Pierre Gasly AlphaTaurijába is új váltó került, azonban nála más a helyzet. A francia ugyanis teljesítette az előírt hat versenyt, amit egy sebességváltóval ki kell bírni, így ő is büntetlenül kaphatott újat.

  • Pérez csalódott, hogy a Racing Point már kizárja őt a csapat dolgaiból

    Pérez csalódott, hogy a Racing Point már kizárja őt a csapat dolgaiból

    Sérgio Pérez rendkívül el van keseredve amiatt, hogy a Racing Point egyes munkatársai már elkezdtek rejtegetni előle dolgokat mivel ugye a mexikói helyén már Sebastian Vettel fog versenyezni a következő szezontól.

    Pérez még a Toszkán Nagydíj előtt hozta a nyilvánosságra a hírt, hogy hét közös év után külön utakon fogják folytatni az Aston Martinná alakuló csapattal, akik ki tudták használni a mexikói szerződésében levő kilépési záradékát.

    Ezzel gyakorlatilag le is gurították a vörös szőnyeget a négyszeres világbajnok német versenyző előtt, aki azonnal el is fogadta az adódó lehetőséget. Péreznek pedig emiatt nem maradt túl sok lehetősége, ha továbbra is a száguldó cirkuszban szeretné folytatni pályafutását.

    A mexikói 2014-ben csatlakozott az akkor még Force India néven futó csapathoz és számos jó eredményt értek el ebben a hét évben. Amikor pedig a silverstonei csapat az anyagi csőd szélére került, akkor gyakorlatilag a Pérez által nyújtott anyagi támogatás mentette meg több, mint 500 ember munkahelyét.

    A Racing Point versenyzője az Orosz Nagydíj előtti csütörtöki sajtóeseményen elmondta, hogy habár a Lawrance Stroll által irányított istálló már számos dolgot elkezdett rejtegetni előle, mindent bele fog adni, hogy a csapata megszerezze a harmadik helyet a konstruktőri bajnokságban az idei szezon végén.

    „Az előttünk álló nyolc versenyre koncentrálunk,” – mondta a mexikói. „Kulcsfontosságú lesz, hogy a létező maximális pontszámot szerezzük meg a hátralevő futamokon.

    „Bőven megvan az esély arra, hogy a csapat történetének legjobb helyezését szerezzük meg a gyártók versenyében. Biztos vagyok benne, hogy mindenki csalódott lenne, ha nem járnánk sikerrel.

    „Nyilvánvaló, hogy miután hivatalossá vált a távozásom, pár ember már szinte idegenként kezel a csapaton belül, ami szerintem egyáltalán nem jó megoldás. Szerintem jelen pillanatban céltudatosoknak kell lennünk és el kellene érnünk az általunk kitűzött célokat.”

  • Räikkönen: Nincsenek túl jó emlékeim Oroszországból

    Räikkönen: Nincsenek túl jó emlékeim Oroszországból

    Kimi Räikkönen az Orosz Nagydíj hétvégéje előtt elmondta, hogy nincsenek igazán emlékezetesebb momentumai a Sochi Autodromból. Az Alfa Romeo finn pilótája a Ferrarival két alkalommal pezsgőzhetett csak a pódiumon Szocsiban, tavaly pedig csak a tizenharmadik helyen intették le őt az 51 körös futam végén. Ebből következik, hogy 2007 világbajnoka nem rajong az Olimpiai Parkban található orosz pályáért.

    „Szocsi egy balszerencsés helyszín a számomra, ugyanis nem volt valami sok jó pillanatom ezen a pályán,” – mondta 2007 világbajnoka. „Azonban én nem vagyok egy olyan típus, aki túl sokat rágódna a múlton. A célom az, hogy egy jó hétvégét teljesítsek és hogy a létező legtöbbet hozzam ki az autóból a pályán.”

    A finn a rossz élményei ellenére magabiztosan várja a hétvégét, ugyanis ez előző a két héttel ezelőtti versenyen mugelloi futamon megszerezte idei első pontjait.

    „Láttuk, hogy képesek vagyunk harcolni a körülöttünk levő pilótákkal, mert az utóbbi hétvégéken sikerült bejutnom mindig a Q2-be. Ez a terv a mostani hétvégére is, hogy képesek legyünk küzdeni a pontszerző helyek valamelyikéért.”

  • Hivatalos: A Hyundai csapatai nem állnak rajthoz a Nordschleifén

    Hivatalos: A Hyundai csapatai nem állnak rajthoz a Nordschleifén

    A Hyundai Motorsport két csapata, a BRC Racing és az Engstler Motorsport nem fog rajthoz állni az idei WTCR szezon második versenyhétvégéjén a Nürburgringen.

    A döntés a mai napon vált véglegessé, amikor ugyanis a szabadedzéssel és az időmérővel megkezdődik a hétvége programja a Zöld Pokolban. Az ok pedig nem volt más, mint hogy egyes csapatok (Alfa Romeo, Audi és Renault) felmentést kaptak a kötelező egységes vezérlőelektronika használata alól többletsúlyért cserébe.

    A márka motorsport főnöke Andrea Adamo a BoP-t (teljesítmény kiegyenlítő rendszer) sem nézte jó szemmel, miután nem kaptak könnyítést azt követően, hogy Zolderben látványosan szenvedtek a koreai márka autói.

    „A Hyundai Motorsport úgy érzi, hogy sem a gyári, sem a privát csapatot nem látják szívesen a WTCR-ben, mivel minket másképpen kezelnek, mint a többi csapatot.

    „A döntésünk értelmében a BRC Hyundai versenyzői, Michelisz Norbert és Gabriele Tarquini és az Engstler Hyundai pilótái, Luca Engstler és Nicky Catsburg nem fog rajthoz állni a nürburgringi versenyhétvégén.„

    Ugyan az első hétvégéhez képes a Hyundai BoP-ját 95 százalékról 97,5 százalékra emelték, azonban a koreai márka ezt az engedményt sem tekintette elégségesnek.

    A csapat ezen döntése azonban a nürburgringi 24 órás versenyre nem vonatkozik.

  • Kvjat már nagyon várja a hazai versenyét Szocsiban

    Kvjat már nagyon várja a hazai versenyét Szocsiban

    Danyiil Kvjat már alig várja, hogy újfent hazai környezetben versenyezhessen Szocsiban. A 26 éves orosz pilóta nagyon sokat vár az Orosz Nagydíjtól, mivel szerinte az AlphaTauri sokkal közelebb került a középmezőny elején álló csapatokhoz.

    „A legutóbbi versenyek alapján nagyon úgy tűnik, hogy az autónk egyre versenyképesebb,” – mondta Kvjat a faenzai istálló hivatalos weboldalának az Orosz Nagydíj beharangozójában.

    Az AlphaTauri orosz versenyzője szerint a csapata képes lesz a Renault, a McLaren és a Racing Point szintjén teljesíteni a Sochi Autodromban.

    „Azonban jelen helyzetben nagyon kis különbségekről beszélünk. Az a célunk, hogy ezt a kis különbséget eltüntessük és szerintem jó úton járunk ezen téren.”

    Az Orosz Nagydíj lesz az első olyan verseny, ahol már jelentős nézősereg előtt fognak felbőgni a motorok és Kvjat emiatt kifejezetten boldog.

    „Mindig remek érzés, ha egy versenyző hazai pályán versenyezhet. Remélem, hogy a nézők élvezni fogják a műsort, amit mi a pályán nyújtunk majd nekik. Azt hiszem, hogy a hármas kanyarban levő nézőtér még mindig az én nevemet viseli, szóval bízok benne, hogy sokan lesznek majd ott.”

  • Alesi az MP Motorsportnál folytatja, Hughes veszi át a helyét a HWA-nál

    Alesi az MP Motorsportnál folytatja, Hughes veszi át a helyét a HWA-nál

    Jake Hughes Szocsiban mutatkozhat majd be a Formula 2-ben. A brit fiatal annak a távozó Giuliano Alesi helyét fogja átvenni, aki pedig az MP Motorsporthoz szerződik és Nobuharo Matsushita helyére.

    Hughes az idei szezont a HWA Formula 3-as csapatánál teljesítette, ahol több futamgyőzelmet is szerzett. Legutóbb a monzai sprintversenyen láthatta meg elsőként a kockás zászlót. A fiatal brit ezzel a lehetőséggel pedig 25 évesen mutatkozhat majd be a Forma-1 előszobájaként is emlegetett sorozatban, ami miatt nem valószínű, hogy valaha is látjuk majd őt a Forma-1-ben.

    „Nagyon várom már az első hétvégémet a Formula 2-ben,” – mondta a HWA brit pilótája. „A Formula 3-as szezon már véget ért, szóval lépes leszek maximális mértékben erre a sorozatra koncentrálni.

    „Először is meg kell szokjam az autót, ugyanis nyilvánvaló, hogy ezek az autók sokkal erősebbek, mint amikkel a Formula 3-ban versenyeztem. Már nagyon várom ezt a kihívást.”

    Hughes Alesi helyére érkezik, aki mindössze az első versenyen tudott nyolc pontot szerezni, azóta pedig egyszer sem sikerült a pontszerzők között végeznie. A francia pilóta ezért inkább szerződést bontott a HWA csapatával és átmegy az MP Motorsport csapatához, ahol Matsushita helyét fogja átvenni, aki a barcelonai főversenyt a 18. helyről rajtolva nyerte meg.