Szerző: Boa Bence

  • Vettel: Ravasznak kell lennünk, ha pontokat akarunk szerezni

    Vettel: Ravasznak kell lennünk, ha pontokat akarunk szerezni

    Sebastian Vettel szerint a Ferrarinak legalább olyan ravasznak kell lennie, mint egy rókának, ha pontokat akarnak szereznie a Bahreini Nagydíjon.

    A Ferrari négyszeres világbajnok a tizenegyedik helyet szerezte meg a Bahreini Nagydíj időmérő edzésén, nem sokkal lemaradva a Q3-at érő tizedik helytől. A mostani volt a 11. verseny zsinórban, ahol Vettel nem tudott bejutni a kvalifikáció harmadik szakaszába, ami miatt a német frusztrált is volt a csapatrádión.

    Azonban a németnek sikerült megvernie Charles Leclerct, aki csak a tizenkettedik helyet szerezte meg.

    „Nagyon kevesen múlott,” – mondta Vettel „A második szektor közel sem volt ideális a számomra, mert túl közel kerültem Georgehoz. A második körömön pedig küszködtem az első kerekeimmel, szóval az sem segített a helyzetemen.

    „A verseny holnap lesz, ami nem csak egy körből fog állni, szóval majd elválik, hogy mire leszünk képesek.”

    A versenyzőknek ismét meggyűlt a baja a gumimelegítéssel a hétvége során, ami miatt a Q2-ben mindenki a közepes gumikon próbált meg továbbjutni a Q3-ba. Vettel szerint a Ferrarinak pont emiatt kell majd jól megválasztani a stratégiát, ha pontokkal szeretnél elhagyni Szakhírt.

    „Ez a pálya köztudottan gyilkolja a gumikat, szóval a holnapi futamon kulcsfontosságú lesz majd a gumik kezelése. Ha legalább olyan ravaszok leszünk, mint a rókák, akkor lehet esélyünk. Ha pedig nem, akkor egy hosszú verseny áll majd előttünk. Ennek ellenére hiszem azt, hogy holnap jó eséllyel pályázunk a pontszerzésre.”

  • Vettel jótékony célból fogja elárverezni a különleges sisakját

    Vettel jótékony célból fogja elárverezni a különleges sisakját

    Sebastian Vettel sisaktervezője, a Jens Munser Desingns egyik munkatársa elárulta, hogy a négyszeres világbajnok jótékony célból fogja árverésre bocsátani a Török Nagydíjon bemutatkozó különleges sisakját.

    Vettel bukósisakján – ami a Forma-1 által támogatott „együtt egyként” (together as one) mozgalmat szimbolizálja – a fehér alapon egy szivárvány fut végig a jól megszokott német trikolor helyett, ami a Prideot szimbolizálja. A sisakon emellett még számos sok féle embert is láthatunk az élet minden területéről.

    A sisak abból a célból készült, hogy szimbolizálja az emberek sokszínűségét az egységes, harmonikus világunkban. Az új sisakdizájn szerencsét is hozott a Ferrari német pilótájának, aki a harmadik helyen ért célba Isztambulban, megszerezve ezzel első dobogós helyezését a 2019-es Mexikói Nagydíj óta.

    „Az együtt egyként mozgalom támogatása egy rendkívül nemes gesztus Sebastian Vetteltől. Ennek a mozgalomnak az üzenete a sisakja tetején található,” – írta a sisakgyártó cég a közösségi média felületén.

    Vettel nem csak a Török Nagydíjon versenyzett ebben a sisakban, ugyanis a Bahreini Nagydíj első két szabadedzésén is ezt a sisakot viselte.

  • Pérez ki fog hagyni egy évet, ha nem lesz helye a Red Bullnál

    Pérez ki fog hagyni egy évet, ha nem lesz helye a Red Bullnál

    Mivel Sergio Péreznek jelen pillanatban egyik Forma-1-es csapatnál sincsen ülése a 2021-es szezonra, ezért a mexikói pilóta be is jelentette, hogy ha nem ő lesz Max Verstappen csapattársa a Red Bullnál, akkor ki fogja hagyni a soron következő évadot.

    Pérez a Bahreini Nagydíjat megelőző csütörtöki sajtónapon erősítette meg az előbb írtakat és azt is hozzátette, hogy nem bírná elképzelni magát egy másik szériában.

    „Ha nem lesz helyem a Forma-1-ben, nem fogok máshova menni, mert nem tudom elképzelni magamat egy másik sorozatban. Ebben az esetben kihagynám a 2021-es szezont, hogy mérlegeljem a lehetőségeimet.

    „A legtöbb versenyző ilyenkor vonul vissza és adja fel a lehetőséget egy esetleges visszatérésre. Meglátjuk, hogy mi lesz, ugyanis ez a helyzet még számomra is ismeretlen.

    A mexikói pilóta – akinek érvényes szerződése volt a Racing Pointtal – még a szezon korábbi szakaszában hozta nyilvánosságra a hírt, hogy a szezon végén el fogja hagyni a Racing Point csapatát. Helyére pedig az a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel fog érkezni, aki a 2020-as szezon végén hat év távozik a Ferraritól.

    Pérez számára egyértelmű, hogy a Red Bull az egyetlen értelmes menekülő út és a mexikói szerint simán megállná a helyét a Bikáknál, ugyanis jelen pillanatban van a karrierje csúcsán.

    „Folytatni akarom, ugyanis már elég régóta itt vagyok. Most vagyok a karrierem csúcsán, azonban ahhoz, hogy meg tudjam tartani ezt a lendületet, ahhoz egy jó csapatra és autóra lenne szükségem. Nem szerződnék egy olyan csapathoz, ahol nem tudnék 100 százalékos erőbedobással versenyezni.”

  • Schumacher szerint még bárki bajnok lehet az esélyesek közül

    Schumacher szerint még bárki bajnok lehet az esélyesek közül

    Mick Schumacher rendkívül óvatosan nyilatkozott a Formula 2 bahreini szezonzáró hétvégéi előtt. Ugyan a német fiatalnak van a legnagyobb esélye a bajnokság megnyerésére, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia még semmit nem szeretne elkiabálni.

    Négy futammal a Formula 2-es bajnokság vége előtt Schumacher 22 pont előnnyel vezeti az egyéni pontversenyt Callum Ilott előtt. A brit fiatal – aki az Alfa Romeoval tesztelhet majd a szezonzáró teszten Abu Dhabiban – mellett még Yuki Tsunodának, Christian Lundgaardnak, Robert Shwartzmannak és Nikita Mazepinnek is van még matematikai esélye a bajnoki címre.

    „Még mindig van 96 megszerezhető pont a bajnokságban, szóval még minden nyitott, bárki megnyerheti a bajnokságot,” – mondta a Premánál versenyző Schumacher.

    „Első sorban a saját magunk feladataira szeretnénk összpontosítani. A létező legjobb munkát kell végeznünk csapatként az utolsó két hétvégén is, amihez elengedhetetlen, hogy jól rakjuk össze az autót.”

    Schumachernek jelen pillanatban 22 pont előnnyel vezeti a bajnokságot, ami kevesebb, mint a főverseny megnyeréséért járó 25 pont, azonban a vasárnapi sprintversenyen szerezhető maximális 15 pontnál viszont több.

    A pontelőnye ellenére azonban a fiatal német azonban szeretné megőrizni higgadtságát és használni a fejét az utolsó négy versenyen.

    „Okosaknak kell lennünk az utolsó négy versenyen,” – véli az ifjabb Schumacher. „Nyilvánvalóan, ha támadni kell, támadni fogunk, ha pedig védekeznünk kell, akkor pedig védekezünk. Jól kell kezelnünk és reagálnunk majd az adandó helyzetekre.”

    Egy Formula 2-es bajnoki cím rendkívüli fontossággal bír, azonban nem valószínű, hogy ennek megszerzése befolyásolni fogják Mick terveit a 2021-es szezonra. A Ferrari junior ugyanis vélhetően a Haas Forma-1-es csapatánál fog kikötni, ami a szurkolók számára egy nagyon jó hír lenne, ugyanis nyolc év kihagyás után újra láthatnának egy Schumachert a száguldó cirkusz mezőnyében.

  • Binotto a bahreini versenyeket is kihagyja

    Binotto a bahreini versenyeket is kihagyja

    A Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto a Török Nagydíj után  a most hétvégén kezdődő bahreini dupla hétvégén sem lesz jelen a helyszínen. Az olasz istállónak egyértelműen a konstruktőri bajnokság harmadik helye a cél, azonban ehhez a Racing Pointot, a McLarent és a Renault-t is meg kellene előzniük.

    Binotto neve ugyan ott van a csapatfőnöki sajtótájékoztató listáján, azonban ezen a sajtótájékoztatón akár valamelyik online platformon is megjelenhet. Több olasz forrás szerint Binotto azért fogja kihagyni a 2020-as szezon utolsó versenyeit, hogy első kézből figyelhesse és segíthesse a Maranellóban dolgozó mérnökök munkáját, akik már nagy üzemben a 2021-es autó fejlesztésén dolgoznak.

    A svájci-olasz szakember számára rosszul jött ki, hogy pont az Isztambul Parkban nem volt jelen, ugyanis csapata ezen a hétvégén érte el legjobb eredményét. Sebastian Vettel régi formáját idézve zseniális versenyzéssel szerezte meg a harmadik helyet, amíg a csapattárs Charles Leclerc akár második is lehetett volna, de végül egy elfékezés miatt a negyedik helyen látta meg a kockás zászlót.

    Mivel Binotto a Bahrain International Circuiten sem lesz jelen, a Ferrari sportigazgatója Laurent Mekies fogja helyettesíteni őt, csakúgy, mint az isztambuli versenyhétvégén.

  • Akár csak egy másodperccel lehetnek lassabbak a 2022-es autók

    Akár csak egy másodperccel lehetnek lassabbak a 2022-es autók

    Az új generációs 2022-es autók majd csak talán egy másodperccel lesznek lassabbak a jelenlegi autókhoz képest.

    Ezt a véleményt osztja a McLaren technikai igazgatója James Key, aki ezzel szöges ellentétét állította számos kollégához képest. Ők ugyanis azt állították, hogy az új szabályok akár 6-7 másodperces lassulást is eredményezhetnek.

    „Jelen pillanatban is erről beszélgetünk csapaton belül,” – árulta el Key az AMuS-nak. „A köridőktől számos alkatrész fog függeni, ugyanis a köridő közben az autóra ható erők alapján tervezzük meg azokat.

    „Biztosan lassabbak lesznek, ugyanis kevesebb eszközünk lesz, amivel leszorító erőt generálhatunk. Azonban én nem hiszem a hét másodperces lassulásban, amit a pesszimista mérnökök dobtak be. Személy szerint egy és három másodperc közötti időveszteséggel számolok.”

    Sokak félnek attól, hogy az új szabályok adta korlátozások miatt az autók szinte ugyanúgy fognak kinézni 2022-ben. Azonban a brit szakember ezt is másképp látja.

    „Nyilvánvalóan már lesznek hasonlóságok,” – véli Key. „Azonban a szabályrendszer ad annyi szabadságot, hogy egyes területeken mindenki a saját útját járhassa, szóval lesznek majd látható különbségek az autókon.

    Key végezetül azt is hozzátette, hogy a McLarennél már keresik a „kiskapukat” a szabályokban, azonban a kiskapuk keresésénél fontosabbnak tartja az autó alapvető dolgait.

    „Először is egy jó koncepcióval kell rendelkezned, máskülönben a kiskapuk sem fognak segíteni rajtad. Ha csak ezeket keresed és gondolkozol rajtuk, akkor nem fogsz túl messzire jutni.”

  • Massa reméli, hogy Schumacher egy nap a Forma-1-ben láthatja majd a fiát

    Massa reméli, hogy Schumacher egy nap a Forma-1-ben láthatja majd a fiát

    Felipe Massa nagyon bízik abban, hogy korábbi ferraris csapattársa Michael Schumacher képes lesz követni fia, Mick bemutatkozását az autosport királykategóriájában.

    A brazil pilóta – akinek Jean Todt fia, Nicolas a menedzsere – ekképp nyilatkozott a hétszeres világbajnok Forma-1-es legenda fiáról. „Micknek voltak kezdeti nehézségei és eleinte még nem tudta megszerezni azokat az eredményeket, amiket szeretett volna. Azonban egy időt követően beindult a szekér és most már rálépett a siker útjára.

    „Szerintem meg fogja nyerni a Formula 2 idei kiírását és a következő szezonban már a Haas versenyzője lesz a Forma-1-ben. Hihetetlen lesz, hogy nagy valószínűséggel egy újabb Schumachert láthatunk majd a Forma-1-ben versenyezni.

    „Minden apa legnagyobb álma, hogy lássa a saját fiát a Forma-1-ben versenyezni és hiszem, hogy Michael ennek most szemtanúja lehet,” – zárta Massa, aki az idei szezon végén azonnali hatállyal távozott a Venturi Formula E csapatától

  • Massa: A Ferrari jól tette, hogy szakított Vettellel

    Massa: A Ferrari jól tette, hogy szakított Vettellel

    A Ferrari korábbi versenyzője Felipe Massa szerint az olasz istálló jól tette, hogy nem hosszabbította meg Sebastian Vettel szerződését, ami az idei szezon végéig szól.

    A maranellói istálló Carlos Sainz Jr-t szerződtette annak a Vettelnek a helyére, aki az Aston Martinná átalakuló Racing Pointba fog átülni 2021-ben.

    Massa a spanyol AS magazinnak elmondta, hogy az olaszok idei visszaesése egyáltalán nem a négyszeres világbajnok hibája.

    „Az autó a legfontosabb,” – mondta a brazil. „Egy versenyképes autó nélkül pedig lehetetlen nyerni, hiába vannak kiváló versenyzőid.

    „Másfelől Sebastian ideje lejárt a Ferrarinál. Nem azt a munkát végzi ott, amit az ember elvárna egy négyszeres világbajnoktól. Szerintem a Ferrari jól teszi, hogy lecseréli őt egy másik pilótára.

    „Azonban azt szeretném hozzátenni, hogy nem ez volt a legjobb időszak Sebatiannak a Ferrarinál,” – mondta Massa, aki olyan nagy nevek mellett versenyzett az olasz istállónál, mint Michael Schumacher, Kimi Räikkönen és Fernando Alonso.

    „Talán úgy gondolja, hogy nem kapja meg a megfelelő bánásmódot a Ferraritól. Ez pedig semelyik versenyzőnek nem esne jól és így nagyon nehéz jól teljesíteni. Szerintem mindkét fél számára a szakítás volt a tökéletes megoldás.”

  • Egy Red Bull junior biztosan nem lesz még Forma-1-es versenyző

    Egy Red Bull junior biztosan nem lesz még Forma-1-es versenyző

    A Forma-1-es Paddock egyik legforróbb témája az, hogy vajon ki lesz Max Verstappen és Pierre Gasly csapattársa a Red Bullnál és az AlphaTaurinál. A pletykák palettája egyre színesebb, azonban az egyenletből egy pilóta már biztosan kiesett. Ő nem más, mint az energiaitalosok egyik juniorja, Jüri Vips.

    Az észt fiatal az előző heti Török Nagydíjon a Red Bull és az AlphaTauri tartalékpilótája volt, miután Sebastien Bueminek a WEC szezonzáró bahreini versenyén voltak kötelezettségei a Toyota csapatánál.

    Ugyan Vips a szigorú karanténszabályok miatt el sem tudott indulni a japán Super Formulában, a szuperlicenszét még így sikerült megszereznie. Az észt fiatal azonban leszögezte, hogy jövőre még biztosan nem a Forma-1-ben fog versenyezni.

    „Tudom, hogy a szuperlicensz megszerzése még szinte semmit sem jelent, mert hiába van meg, jövőre még nem a Forma-1-ben fogok versenyezni,” – idézi Vips szavait az ERR.

    „Így már egy fokkal könnyebb lesz a szuperlicensszel a zsebemben, nem lesz rajtam akkora a nyomás. A következő szezonban a Formula 2-ben leszek. Eddig minden egyes szezonban gyűjtöttem a liszensz pontjait, azonban most, hogy megvan, végre nem kell erre koncentrálnom.”

    Vipsnek már volt lehetősége a Forma-1 előszobájában versenyezni, ugyanis a még Barcelonában megsérült Sean Gelaelt helyettesítette négy versenyhétbégén a DAMS csapatánál. Az észt legjobb eredménye a mugelloi sprintfutamon elért harmadik hely volt.

  • O’Sullivan nem ismeri el Hamilton eredményeit és szerinte nem kéne őt lovaggá ütni

    O’Sullivan nem ismeri el Hamilton eredményeit és szerinte nem kéne őt lovaggá ütni

    Ronnie O’Sullivan szerint Lewis Hamilton nem tartozhat a sportága legnagyobbjai közé, mivel az előnye túlságosan nagy a versenytársaival szemben. A hatszoros sznúkervilágbajnok szerint honfitársa ezért nem is érdemelné meg a lovagi címet.

    A 35 éves Hamilton a múlt hétvégi Török Nagydíjon biztosította be hetedik világbajnoki címét a Forma-1-ben, ezzel beérve az eddigi rekordtartó Michael Schumachert.

    A Mercedes brit pilótájának sikerét követően sokakban felmerült, hogy Hamiltont lovaggá kellene ütnie a Királyi Családnak. Azonban O’Sullivannek más véleménye van erről.

    „Fantasztikus eredménye Lewisnak, hogy már hét világbajnoki címnél jár, azonban, ha az autód annyival gyorsabb a többiekénél, akkor még bőven van lehetőséged hibázni is, a végén úgy is meg fogod úszni,” – idézi a sznúkerlegenda szavait a Daily Star.

    „Ez kicsit olyan, mint ha egy szivarral a szádban vezetni úgy, hogy csak az egyik kezed van a kormányon. Emiatt nagyon nehéz a sportág legnagyobb versenyzőihez hasonlítani őt.

    „Sok olyan sportágat követek figyelemmel, ahol egyenlőek a feltételek és valaki úgy képes folyamatosan nyerni.

    „Ha van egy olyan autód, amivel körönként egy másodperccel vagy gyorsabb mindenkinél, akkor lényegében csak a csapattársadat kell legyőzni. Bottas (Valtteri) pedig jól érzi magát másodhegedűs szerepében, szóval ő sem komoly ellenfél.

    „Nem is érezném olyan jól magam, ha a sznúkerben mindig úgy nyertem volna az ellenfeleimmel szemben, hogy én mindig nagyobb lyukakba lőhettem volna be a golyókat velük szemben.

    A brit bajnok hét olyan sportolót is megnevezett, akik ugyanolyan feltételek mellett voltak képesek felülkerekedni a versenytársaikkal szemben, nem úgy, mint azt Hamilton tette.

    „Az így elért eredmények közel nem érnek annyit, mint mondjuk a teniszben szerzett sikerek. Ott van példának Roger Federer vagy Novak Djokovic, akik ugyanolyan feltételek mellett rendre képesek jobban teljesíteni a többieknél.

    „A sznúkerben is pont ugyanez a helyzet. A boksz az egy picit más, ugyanis ott számos boxoló kerüli a szívósabb ellenfeleket, akik ellen ugye nehezebb nyerni.

    „Itt most olyan sportágakról beszélek, ahol nincsenek komolyabb előnyök, maximum a felszerelés között lehet némi különbség. Szóval én a sznúkerben, Federer és Djokovic a teniszben, Lionel Messi és Cristiano Ronaldo a futballban, Phil Taylor a dartsban és Tiger Woods a golfban vitte véghez és a most felsorolt sportok mindegyike az általam leírt kategóriába tartoznak.”