Szerző: Boa Bence

  • Russell: A Mercedes vezetése után nehéz volt visszaülni a Williamsbe

    Russell: A Mercedes vezetése után nehéz volt visszaülni a Williamsbe

    George Russell felfedte, hogy a mercedeses beugrása miatt rendkívül nehezére esett visszatérni a Williams csapatához.

    A fiatal brit fantasztikus teljesítményt nyújtott a Szahíri Nagydíjon, azonban a második bahreini versenyt követően Lewis Hamilton már vissza tudott térni Abu Dhabiban, miután a szezonzáró hétvége előtt képes volt negatív koronavírus tesztet produkálni. Russellnek emiatt vissza kellett ülnie a Williamsbe, ami valljuk be, hogy nem a leggyorsabb autóval rendelkező csapat volt a 2020-as szezon során.

    A 22 éves brit pilóta a két autóval megélt tapasztalatairól is beszélt. Elmondása szerint nagyon könnyű volt megszoknia a W11-et és megszokni a légkört a bajnoki címvédő istállónál a Williamsnél eltöltött ideje ellenére.

    „Nehéz volt visszaülni a Williamsbe, ugyanis most már tudom, hogy milyen jó is azt a Mercedest vezetni,” – magyarázta Russell. „A W11 egy olyan autó, amiről minden versenyző álmodik.”

    „A Mercedesben ülve néha már azt éreztem, hogy nem is én vezetem az autót, hanem pont fordítva. Olykor-olyakor kellett korrigálnom, de akkor is hihetetlen érzés volt.

    „Nyilvánvaló, hogy egy versenyző akkor tudja igazán megmutatni a benne rejlő potenciált, ha egy jó autó van alatta. Ezt az autót pedig tiszta élvezet volt vezetni és talán ezért is sikerült vele azonosulnom olyan gyorsan,” – zárta Russell, aki a Szahíri Nagydíjon a bravúros kilencedik helye mellett még a verseny leggyorsabb körét is megfutotta.

  • A leendő hűtési rendszerük miatt volt lassabb a Mercedes Abu Dhabiban

    A leendő hűtési rendszerük miatt volt lassabb a Mercedes Abu Dhabiban

    Az Abu Dhabiban található Yas Marina Circuiten – amin a Mercedes az idei szezonig nem talált legyőzőre a turbóhibird éra során – a red bullos Max Verstappen aratott győzelmet a Forma-1 idei szezonjának utolsó versenyén. A Motorsport.com olasz kiadása azonban úgy tudja, hogy a Mercedes a már 2021-es hűtési rendszerük tesztelése miatt volt lassabb szokásosnál a brackleyi alakulat.

    Miután a Mercedes már az Emilia Romagna Nagydíjon megszerezte a konstruktőri bajnoki címet, így a szezon utolsó három versenyén lehetőségük nyílt a jövő évi alkatrészeik tesztelésére is. Ugyan Lewis Hamilton és Valtteri Bottas sem engedne ki a keze a közül egy győzelmet sem, azonban most be kellett érniük a második és harmadik helyekkel Verstappen mögött.

    A Red Bull holland fiatalja először szombaton lepett meg mindenkit a pole pozíciós körével, majd a vasárnapi versenyen senkitől sem zavartatva tudta megtörni a Mercedes hegemóniát Abu Dhabiban. Ez volt a létező legjobb zárás a milton keynesi istálló számára, akik így nagy önbizalommal vághatnak majd neki a 2021-es évnek.

    Egyes információk szerint azonban a Red Bullnak nem szabad messze menő következtetéseket levonni a mostani hétvégéből, ugyanis a Mercedesek nem a letekert motorok, hanem az új hűtési rendszer tesztelése miatt voltak lassabbak a megszokottnál.

    Ebből kifolyólag pedig nem meglepő, hogy Bottas és Hamilton csak tisztes távolságból tudta csak követni Verstappen RB16-ját az Egyesült Arab Emírségekben.

    Az pedig már a jövő zenéje, hogy a Red Bull képes lesz-e felvenni a versenyt a Mercedesszel 2021-ben.

  • Hivatalos: Jelentős részvényese lett az INEOS a Mercedesnek

    Hivatalos: Jelentős részvényese lett az INEOS a Mercedesnek

    Immáron hivatalos, hogy az INEOS jelentős részvényeket vásárolt a Mercedes Forma-1-es csapatánál.

    A kerékpárcsapat  szponzorfeliratai az idei szezon kezdetén jelentek meg a brackleyi istálló autóin. Egyáltalán nem meglepő, hogy a cég tulajdonosa Jim Ratcliffe a jelentős befektetést követően a bajnoki címvédő istálló vezető helyettesévé vált.

    A Forma-1-ben domináló Mercedes istállóját így már három nagyobb részre lehet osztani a részvények alapján: maga a Mercedes, az INEOS és a csapatfőnök Toto Wolff.

    A brackleyi istálló állítása szerint ezzel elkezdődött az új, három évig tartó periódus, ahol szorosabban fognak együtt működni az INEOS-szal. Az egész üzlet legfontosabb része az, hogy Toto Wolff három évig még legalább a Mercedes csapatfőnöke fog maradni.

    Mivel Wolff nem fogja elhagyni a Mercedest, így már szinte biztosnak vélhetjük, hogy a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton szerződéshosszabbítása is már csak idő kérdése. A brit klasszis oroszlánrészt vállalt az Ezüst Nyilak sikereiben és rendkívül jó kapcsolatot ápol az osztrák csapatfőnökkel.

  • 2021-re átalakul a barcelonai pálya tízes kanyarja

    2021-re átalakul a barcelonai pálya tízes kanyarja

    Meg fog változni a Forma-1-es Spanyol Nagydíjnak otthont adó Circuit de Catalunya vonalvezetése. A spanyol versenypálya tízes kanyarját fogják átépíteni a 2021-es versenyre.

    A barcelonai pálya tízes kanyarja eredetileg egy hosszú bal kanyar volt, ami egy kisebb emelkedőn vezet rá a tizenegyes, tizenkettes kanyarkombinációra.

    Azonban az F1 vezetői először 2004-ben változtattak rajta úgy, hogy sokkal szűkebbre vették azt a biztonság javítása érdekében. Emellett még a sokak által nem kedvelt sikánt is alkalmazták a tizennégy, tizenötös kanyarban a jól megszokott régi célegyenes ráfordító kanyarban.

    A MotoGP-ben egészen 2016-ig használták az eredeti pályát, amikor ugyanis a Moto2-es Luis Salom életét veszítette egy hatalmas balesetben, amit a tizenhármas kanyarban szenvedett el.

    A tízes kanyar módosítása mellett az ott levő bukótér is kisebb-nagyobb átalakításon fog átmenni. Az FIA közleménye szerint az új tízes kanyar valamivel tágabb lesz a mostaninál és az átalakítás már csak 2021-ben fog majd megtörténni.

    A módosítások az FIA és a FIM közös megegyezése után jöhet majd létre, ugyanis az új tízes kanyart nem csak a Forma-1-esek, hanem a MotoGP-ben versenyzők is használni fogják.

  • O’Sullivan Russell mercedeses beugrásáról is elmondta a véleményét!

    O’Sullivan Russell mercedeses beugrásáról is elmondta a véleményét!

    George Rusell kitűnően teljesített a mercedeses beugró versenyén és meg is nyerte volna a Szahíri Nagydíjat, ha a Mercedes nem vétett volna egy kapitális hibát a boxban.

    A Williams fiatalja azután kapott lehetőséget a Mercedestől, miután Lewis Hamilton pozitív lett koronavírusra és ki kellett hagynia a Szahíri Nagydíjat.

    Russell az egész hétvégén jól ment: az időmérőn mindössze 0,026 másodperccel kapott ki Valtteri Bottastól az időmérőn, a verseny rajtjánál pedig el is tudta venni az első helyet a finntől. A startot követően pedig végig kontrollálni tudta a versenyt, egészen a biztonsági autós szakaszig.

    A Mercedes összecserélte a két versenyző kerekeit, ami miatt Russell elveszítette az első helyét. Amint a biztonsági autós szakasz végén megkezdte a felzárkózást, a fiatal britnek ismét ki kellett állnia a boxba, miután a csapata lassú defektet észlelt az autóján. Russell kezéből így kétszer is kiesett a győzelem lehetősége.

    A fiatal brit beugrását az a Ronnie O’Sullivan is kommentálta, aki nemrégiben elég erős kritikát fogalmazott meg Lewis Hamilton eredményi kapcsán, mondván a hétszeres világbajnok csupán az autója miatt tart ott, ahol tart jelenleg. A Rakétának becézett hatszoros snookervilágbajnok szerint Russell eredményei megint csak rámutattak arra, hogy mennyivel jobb a Mercedes a többi autónál.

    „Amint George beült a Mercedesbe, rögtön futamot is nyert volna, ha nincs balszerencséje. A másik autójával (Williams) pedig rendre az utolsó helyek valamelyikén szokott célba érni.

    „Ezt is azt mutatja, hogy ebben a sportágban az autó versenyképessége a kulcs. Számos ember gondolja úgy ezt az egészet, hogy minek nézzem ezt, ha nincs is komoly verseny az első helyért. Egyébként ezt rendkívül jogosan teszi mindaz, aki ezt a szemléletet osztja,” – zárta O’Sullivan- aki szerint Hamilton az előbb felsorolt okok miatt nem érdemli meg a lovagi címet a Királyi Családtól.

  • Bottas: Nem lehetek elégedett a második hellyel

    Bottas: Nem lehetek elégedett a második hellyel

    Valtteri Bottas – aki rendkívül erősen zárta a 2019-es szezont – számára közel nem úgy alakult a 2020-as év, mint ahogy azt a szezonnyitó Osztrák Nagydíj előtt eltervezhette. A finn pilóta ugyanis képtelen volt méltó kihívója lenni Lewis Hamiltonnak, aki az idei évadban szerezte meg hetedik világbajnoki címét a Forma-1-ben.

    A Red Bull szupersztárja Max Verstappen számos alkalommal jelentett komoly veszélyt a két Mercedesre. A holland pilóta ugyan Hamiltonhoz nem, de Bottashoz képest a szezon végéig közel volt és az Abu Dhabiban szerzett győzelmével mindössze 9 pontra csökkentette a hátrányát Bottasszal szemben.

    „A legjobb csapat pilótájaként nem lehetsz megelégedve a második hellyel,” – mondta Bottas. „Azonban legalább hozzájárulhattam a csapat idei konstruktőri címéhez, ami immáron zsinórban a hetedik volt.

    „A második hely azért még mindig jobb érzés, mint ha csak harmadik lennél.”

    Bottas már a negyedi évét töltötte el a brackleyi csapat pilótájaként és eddig egyetlen alkalommal sem sikerült az, ami elődjének Nico Rosbergnek igen: felülkerekedni Hamiltonon és világbajnoki címet szerezni.

    A Mercedes finn pilótája reméli, hogy jövőre meg fog fordulni a szerencséje. „Remélhetőleg a következő szezon végén egy nagyon trófeával leszek majd gazdagabb.”

  • Arthur Leclerc lesz a Prema egyik versenyzője

    Arthur Leclerc lesz a Prema egyik versenyzője

    Charles Leclerc öccse Arthur lesz a bajnoki címvédő Prema istállójának egyik versenyzője az FIA Formula 3-ban. A monacói fiatal érkezését az olasz csapat jelentette be a közösségi média felületein.

    Az ifjabb Leclerc az idei szezonban a Formula Regional Championshipben versenyzett szintén a Prema csapatával. Ugyan neki lett a legtöbb futamgyőzelme a szezon során, a bajnoki csatában végül alulmaradt legfőbb riválisával Gianluca Petecoffal szemben.

    Leclerc jó eséllyel fog így pályázni a Formula 3-as bajnoki címre, ugyanis az új sorozat eddigi két szezonjában mindkétszer valamelyik Prema versenyző lett a bajnok a végén.

    A monacói Ferrari junior érkezéséról az olasz csapat vezetője, René Rosin is beszélt.

    „Örömmel köszönthetem Arthurt a Formula 3-as programunkban. Egy rendkívül erős szériában versenyzett 2020-ban, ahol ő szerezte a legtöbb győzelmet az idény során.

    „Rendkívül elhivatott és odaadó, ha a sikerről van szó, szóval tökéletes illik a csapatunkba, mivel nekünk pontosan ilyen versenyzőkre van szükségünk.”

    A bejelentést követően Arthur Leclerc is megosztotta gondolatait követőivel a közösségi média felületein.

    „Örömmel jelenthetem be, hogy jövőre feljebb fogok lépni egy szinttel és már az FIA F3-ban fogok versenyezni a Prema csapatánál. Már van tapasztalatom velük, ugyanis ez lesz a második közös szezonon velük.

    „Ez egy teljesen új kihívás lesz a számomra, ahol számos új versenyzővel mérhetem majd össze a tudásomat a versenypályán. Emellett az újonnan bevezetett versenyzési forma is rendkívül érdekesnek ígérkezik. Már alig várom a szezon kezdetét!”

  • Dmitrij Mazepin elbukta a Strollék ellen indított bírósági perét

    Dmitrij Mazepin elbukta a Strollék ellen indított bírósági perét

    A Londoni Legfelsőbb bíróság elutasította a Dmitrij Mazepin által vezetett cég ügyét, amit még a Force India Forma-1-es csapatának vezetői ellen indítottak.

    Egyes források szerint az orosz vegyipari vállalat még nem adja fel és meg fogják fellebbezni a bíróság döntését.

    Mazepin – aki a jövőre a Haasnál bemutatkozó Nikita édesapja – is versenyben volt a Force India megvásárlásáért 2018-ban, amikor a csapat az anyagi csőd szélére került. Az orosz milliárdos állítása szerint ő magasabb ajánlatot tett a végleges győztes Lawrence Strollnál, ami miatt bíróságra is vitte az ügyet.

    A Force India még az egykori tulajdonon Vijay Mallya miatt akkora adósságba kerültek, hogy a csapat eladása mellett kellett dönteniük annak megmentése érdekében.

    A befutó végül Lawrence Stroll lett ugye, aki át is nevezte a csapatot Racing Pointra. A milliárdos Stroll által komoly pénzügyi tőke is érkezett a csapathoz, ami meg is látszik az eredményeiken, ugyanis két év alatt óriási fejlődése ment keresztül a silverstonei istálló.

    Miután elveszítette a pert, Mazepin még további két embert perelt be az FRP cégének vezető tanácsából. Az Uralkali állítása szerint ugyanis emiatt acégnek a mulasztása miatt nem tudták végrehajtani az értékesítési folyamatot a csapat felvásárlása során. Ebből pedig az következik, hogy az FRP nem biztosította Mazepin számára az ígért feltételeket a vásárlásnál.

    A tárgyalás még novemberben volt és hét napig tartott, az ítélet pedig csak mostanra született meg. A bíróság a keddi nap folyamán utasította vissza vádakat.

    Ugyan Mazepin maga nem fellebbezne, az Uralkali már egy hivatalos közleményben is jelezte, hogy nem hagynak alább és tovább fogják folytatni a harcot.

  • Kórházba került Sir Frank Williams!

    Kórházba került Sir Frank Williams!

    A Williams csapatának alapítóját Sir Frank Williamst kórházba kellett szállítani, azonban a családtagok információi szerint stabil az állapota.

    Williams még 1966-ban alapította csapatát, ami csak 1970-re vált F1-es konstruktőrré. Első győzelmüket még az 1979-es Brit Nagydíjon szerezték Silverstoneban.

    Sir Frank vezetése alatt hét egyéni és kilenc konstruktőri világbajnoki címet szerzett a Forma-1-ben a grovei alakulat.

    „Sir Frank Williamst kórházba kellett szállítani, azonban már stabil az állapota,” – állt a család által kiadott közleményben. „Franck egészségügyi állapota kizárólag a családra tartozik, ami miatt nem is fogunk újabb információkat közölni arról a közeljövőben.”

  • Ricciardo elégedett a Renault idei feltámadásával

    Ricciardo elégedett a Renault idei feltámadásával

    Daniel Ricciardo elégedett az utolsó Renault-s évében nyújtott teljesítményével. Az ausztrál pilóta két évet töltött el Enstoneban és ezen idő alatt a francia istálló jelentős fejlődésen ment keresztül.

    A Méhészborznak becézett Ricciardo még májusban jelentette be, hogy 2021-től a McLaren versenyzője lesz. A két éves kalandja a Renaultnál így az Abu Dhabi Nagydíjon véget is ért.

    Ricciardo csak a tizenegyedik helyre tudta kvalifikálni magát, azonban a hosszú első etapjának köszönhetően a hetedik helyre tudott visszaállni a boxkiállását követően.

    Az utolsó körben pedig megfutotta a verseny leggyorsabb körét, amivel elvette Max Verstappen élete első Grand Chelemjét és az azzal járó plusz egy pontot is.

    „Határozottan jó verseny volt, egy szép befejezése ennek a korszaknak,” – véli Ricciardo. „Tudjuk, hogy Abu Dhabi nem az izgalmas versenyiről híres általában. Ennek ellenére érzem azt, hogy minden tőlem telhetőt elvégeztem a mai nap folyamán.

    „Az autó nagyon jól működött a kemény gumikon és ha az emlékezetem nem csak, akkor még a leggyorsabb kör is a miénk lett a végén. Egy tökéletes utolsó kört futhattam így Renault pilótaként.”

    Az ausztrál versenyző így az ötödik helyen végzett az egyéni pontversenyben, két dobogós helyezést is szerezve a Nürburgringen és Imolában. Mindezek mellett majdnem kétszer annyi pontot tudott szerezni, mint a tavalyi évad során.

    Ricciardonak ez volt a legjobb helyezése az egyéni bajnokságban a 2017-es szezon óta, ugyanis az utolsó Red Bullos évében csak a hatodik legtöbb pontot tudta gyűjteni.

    „Elégedett vagyok a feltámadásunkkal,” – mondta Ricciardo. Habár az idei év eléggé kaotikus és rövid volt, mégis képesek voltunk erős eredményeket elérni közösen.

    „Nyilvánvalóan az egyéni ötödik helyért nem adnak trófeát, azonban eléggé magáért beszél a tény, hogy mekkora fejlődésen ment keresztül a csapat egyetlen szezon leforgása alatt.”