Szerző: Boa Bence

  • Räikkönen idei Alfájával már a szezonközi tesztek óta problémák voltak

    Räikkönen idei Alfájával már a szezonközi tesztek óta problémák voltak

    Kimi Räikkönen elárulta, hogy már a szezonközi tesztek során megbizonyosodtak arról, hogy a 2020-as szezonban biztosan nem ott lesznek majd a mezőnyben, mint ahogy azt előre elképzelték.

    Az olasz márka 2019-es impozáns visszatérését követően az idei szezonra jelentős mértékben visszaestek, ami túlnyomó részt a Ferrari erőforrás teljesítményének csökkenésére vezethető vissza.

    A hinwili istálló végül a nyolcadik helyet szerezte meg a konstruktőri bajnokságban. A finn Jégember és csapattársa Antonio Giovinazzi mindössze nyolc pontot tudott szerezni az évad során, ami jelentősen elmarad a tavaly szerzett 57 pontjukhoz képes.

    Ez egyáltalán nem volt meglepetés, ugyanis 2007 világbajnok és az Alfa Romeo már a szezonközi tesztek alatt sejtette, hogy közel nem ott lesznek, ahol a tavalyi szezon során voltak.

    „Biztosan nem ezt szerettük volna a szezon rajtja előtt,” – mondta Räikkönen. „Már a tesztek után látszódott, hogy visszább fogunk esni a mezőnyben és ennek nyilvánvaló okai voltak. Részemről ez nagy csalódás.

    „A tavalyi szezonban nagyszerű munkát sikerült végeznünk, habár a szezon vége felé már nem olyan teljesítményt nyújtottunk, mint a szezon első felében.

    „Meg kell próbálnunk összeszedni magunkat, hogy a következő szezonban jobb munkát tudjunk végezni. Ez így szokott lenn, hogy egyes szezonok nehezebbek mint a többi és ebben a sportban ez különösen látszik, mert az autók teljesítménye adja a különbséget nagy részben.

    „Minden évben vannak jó, rossz és olyan eredményedig, amire azt mondod, hogy egynek elmegy.”

    Ugyan Räikkönen mindössze 4 pontot tudott szerezni az idei szezonban, a Portugál Nagydíjon bemutatott első köre kapta az év akciója díjat az FIA Gálán.

  • Sainz hosszú távra tervez a Ferrarival

    Sainz hosszú távra tervez a Ferrarival

    Carlos Sainz Jr nagyon szeretne az eredetileg két évig tartó szerződésénél többet eltölteni a Ferrari csapatánál.

    „A közös célunk az elkövetkező két évre az, hogy sikeresek legyünk,” – nyilatkozta Sainz az első ferraris napját követően a spanyol média munkatársainak. „Nincs konkrét dátum, hogy mikor hagyom majd el a csapatot, szóval a célom két erős szezont teljesíteni a piros autóban és ennek érdekében minden tőlem telhetőt meg is fogok tenni.”

    A 26 éves spanyol pilóta azt is reméli, hogy nem fogják egyből másodszámú pilótaként kezelni őt Charles Leclerc mögött, aki várhatóan egy sokkal nehezebb csapattárs lesz Sainz számára, mint az Lando Norris volt a McLarennél.

    „Landonál nem nehéz komolyabb és csendesebb lenni, szóval ilyen szempontból Leclerc sokkal jobban hasonlít rám,” – folytatta Sainz. „Biztos vagyok benne, hogy jókat fogunk majd csatázni egymás ellen.

    „Tudtam, hogy milyen fajta szerződést fogok aláírni, ha a Ferrarinál akarom folytatni a pályafutásomat. A csapat mindkét versenyző számára ugyanolyan technikát és bánásmódot fog biztosítani a szezon során, így Mattianak (Binotto) ezt szinte felesleges volt kihangsúlyoznia.

    „Azért szerződtem a Ferrarihoz, hogy visszajuttassam őket a csúcsra és hogy magam mögött hagyhassam az ellenfeleimet, beleértve a saját csapattársamat is.”

    Binotto nemrégiben azt is elmondta, hogy Mick Schumacherrel komoly tervei vannak. A svájci-olasz mérnök elmondta, hogy a fiatal német pilóta két szezont fog kapni a Haasnál és utána már szívesen beültetné őt az egyik Ferrariba.

    „Nem látom ezt úgy magam előtt, azonban ez nem is az én ügyem,” – zárta a spanyol pilóta.

  • Brown: Sainz felülmúlta az elvárásainkat a McLarennél

    Brown: Sainz felülmúlta az elvárásainkat a McLarennél

    A McLaren ügyvezető igazgatója Zak Brown elmondta, hogy Carlos Sainz Jr a McLarennél töltött két éve alatt felülmúlta a wokingi istálló által elvártakat.

    A spanyol pilóta a 2018-as szezon végén hagyta el még a Renault csapatát a McLaren kedvéért, ahol jelentős átszerveződések kezdődtek el akkortájt a csapat vezetésében és technikai csapatában is. Sainz remek kapcsolatot épített ki Lando Norrisszal, aki 2019-ben mutatkozhatott be a Forma-1-ben a wokingi itsálló színeiben.

    Sainz – aki a 38 mclarenes versenyéből két alkalommal állhatott fel a dobogóra – a következő szezont már a Ferrarinál fogja megkezdeni annak a Sebastian Vettelnek a helyén, aki pedig az Aston Martinná alakuló Racing Pointhoz szerződött át.

    „Carlos rendkívül jó munkát végzett,” – dicsérte volt pilótáját Brown. „Soha nem igazoltuk volna le őt, ha egy percig is kételkedtünk volna a képességeiben.

    „Nem fogok hazudni, ha azt mondom, hogy Carlos felülmúlta az elvárásainkat. Képes volt beilleszkedni a csapatba és végig segíteni Landot a bemutatkozásától kezdődően.”

    A Sainzcal együtt eltöltött két év olyan mély nyomot hagyott a McLarenben, hogy a csapattagok videót készítettek a Ferrari és a Tifosi számára, amiben azt kérik tőlük, hogy vigyázzanak Carlosra és bánjanak vele a létező legjobban.

    „Minden egyes csapatnál a versenyzők a szupersztárok,” – folytatta Brown. „Ők járulnak hozzá nagy részben a sikereidhez és ezért kell egy jó autót alájuk adni. A Renault egy kitűnő partnert volt és a kasztni sem volt rossz, amiből Carlos és Lando is ki tudta hozni a maximumot,” – zárta a McLaren ügyvezető igazgatója, akinek csapat végül legyőzte a Racing Pointot a konstruktőri bajnokság harmadik helyéért folytatott küzdelemben.

  • Sir Jackie Stewart egy térdműtét miatt kórházban lábadozik

    Sir Jackie Stewart egy térdműtét miatt kórházban lábadozik

    Sir Jackie Stewart átesett a tervezett térdműtétjén. A háromszoros világbajnok Forma-1-es legenda már jól van és már megkezdte a rehabilitációját a kórházban.

    A Repülő Skót még 1965 és 1973 között volt részese a száguldó cirkusz rajtrácsának és az utolsó éveiben volt a legsikeresebb. Stewart három világbajnoki címet szerzett: az elsőt 1969-ben, a másodikat 1971-ben, a harmadikat pedig 1973-ban. Mindhárom bajnoki címét a Tyrell csapatával nyerte és az eredményeiéért lovaggá is ütötték az Egyesült Királyságban.

    Egyes sajtóértesülések szerint Stewart képes lesz a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjig felépülni a műtétjéből, ami azt jelenti, hogy nem kell majd versenyeket kihagynia a Forma-1 2021-es szezonjából.

    Nem mellesleg a skót legenda a térdműtétje miatt csak a kórházból tudott gratulálni Lewis Hamiltonnak, aki az év sportszemélyisége lett a BBC idei szavazásán. Ezen eseménybe pedig a háromszoros skót pilóta is bele volt vonva, mint sztárvendég.

  • Schumacher Mazepin balhéjáról: Egyáltalán nem rám tartozik

    Schumacher Mazepin balhéjáról: Egyáltalán nem rám tartozik

    A Nikita Mazepin körül kialakuló botrány miatt a Haas is negatív fényben lett feltüntetve. Az amerikai istálló egy nehéz döntés előtt áll: vagy kirúgják az orosz fiatalt, vagy pedig elnézik neki ezt az egészet és vele együtt az apja, Dimitri pénzét is megtartják. Az orosz pilóta leendő csapattársa Mick Schumacher pedig egyáltalán nem akar belefolyni ebbe az ügybe.

    Az ifjabb Schumacher a Formel-1.de-nek adott interjújában mondta el azt, hogy távol szeretné tartani magát a csapattársát övező botránytól és mesélt arról a két szezonról, amikor csapattársak voltak még a gokartos időszakukban.

    „Rendkívül jó csapattárs volt és kölcsönösen tiszteltük egymást,” – mesélte a Formula 2 frissen koronázott bajnoka. „Azóta nem voltunk sülve-főben együtt, szóval egy kicsit el is távolodtunk egymástól azóta valamilyen szinten. Persze azóta sokat változtunk.

    „Biztos vagyok benne, hogy a csapat a létező legjobb döntést fogja meghozni ennek kapcsán,” – mondta eléggé diplomatikusan az ifjabb Schumacher. „Ebben döntést hozni egyáltalán nem az én hatásköröm. Ez az egész nem is aggaszt engem semmilyen szinte, ugyanis kizárólag a saját dolgaimra koncentrálok. Megpróbálom majd a létező legjobb eredményeket szállítani és a leghatékonyabb dolgozni együtt a csapattal.”

  • Hamilton lett az év sportszemélyisége a BBC idei szavazásán

    Hamilton lett az év sportszemélyisége a BBC idei szavazásán

    A hétszeres Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton lett az év sportszemélyisége 2020-ban a brit BBC szavazásán.

    A Mercedes brit pilótája – aki már 2014-ben is megnyerte ezt a díjat – a Liverpool csapatkapitányát Jordan Hendersont és a SkySports nagykövet Hollie Doylet előzte meg a díjért folytatott versenyben.

    Hamilton idén szerezte meg hetedik világbajnoki címét, amivel beérte az eddigi rekordtartó Michael Schumachert. A brit a német legenda pole pozíciós rekordját már a 2017-es Olasz Nagydíjon, azonban a győzelmi rekordját csak az idei Portugál Nagydíjon tudta túlszárnyalni.

    „Először is, szeretnék gratulálni az összes jelöltnek,” – mondta a brit pilóta a díj megnyerését követően.

    „Olyan büszke vagyok az idén elért eredményeikre. Szeretném megköszönni azoknak, akik rám szavaztak és engem támogattak ebben a megmérettetésben. Nem számítottam arra, hogy pont én fogok nyerni, mondván milyen remek sportember jelöltek voltak rajtam kívül. Ők mindannyian nyertesek.

    „Ezúttal is szeretnék Boldog Karácsonyt kívánni mindenkinek,” – folytatta Hamilton. „Ez egy szokatlan év volt a számunkra, akik a frontvonalban dolgoznak. Mindenkinek azt üzenem, hogy próbáljon meg pozitív maradni még ezekben a nehéz időkben is.”

  • Binotto nem számít erős első szezonra Mick Schumachertől

    Binotto nem számít erős első szezonra Mick Schumachertől

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto szerint Mick Schumachernek szüksége lesz egy teljes szezonra, hogy felvegye a Forma-1 ritmusát és hogy teljes mértékben ki tudja hozni a benne rejlő potenciált.

    A hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher fia jövőre már a Haas csapatánál fog versenyezni a Forma-1-ben, miután bajnok lett a Formula 2-ben. A Ferrari pilótaakadémiájába tartozó 21 éves német fiatal annak ellenére mutatkozik ígéretes tehetségnek, hogy eddigi karrierje során az első szezonjai egy új sorozatban nem sikerültek valami jól. Ez a Formula 3 és a Formula 2 után a Forma-1-ben is könnyen megeshet majd Binotto szerint. Schumacher ugyanis annál a Haasnál kezdi meg a pályafutását, akik rendre a mezőny végén szoktak lenni és ez valószínűleg nem is fog megváltozni, miután az autók nem fognak drasztikus változáson átmenni 2021-re.

    „Szerintem nehéz dolga lesz majd a szezon elején,” – mondta a Ferrari csapatfőnöke az olasz istálló év végi videókonferenciáján. „Ha megnézzük a múltbéli F3-as és F2-es szezonjait, akkor látszódik, hogy mindkét esetben a második szezonban tudta már hozni azt, amire valójában képes. Szerintem ezért lesz fontos neki az, hogy első szezonban mindent megtanulhasson.

    „A szezon első fele a tanulásról fog szólni a számára, azonban az évad második felében már számíthatunk tőle villanásokra. A második szezonjában azonban már szerintem szárnyalni fog. Az első teljesített éve után jelentős fejlődésre számítok tőle.”

    A hosszútávú tervek alapján az ifjabb Schumacher egyszer majd annál a csapatnál fog versenyezni, ahol édesapja zsinórban öt bajnoki címet szerzett. Ugyanakkor a maranellóiak egy rendkívül fiatal párossal rendelkeznek 2021-re Charles Leclerc és Carlos Sainz Jr személyében. Binotto hozzátette, hogy figyelemmel fogja követni Schumacher teljesítményét a Haasnál, ahol a botrányba kerülő Nikita Mazepin lesz a csapattársa.

    „Arra számítok tőle, hogy meg fogja mutatni az időmérőkön és a versenyeken is, miért is került be az F1-be. Biztos vagyok benne, hogy az időmérős tempója is rendben lesz a versenytempója mellett, ami kiemelkedően jó volt a Formula 2-ben,” – zárta a Ferrari csapatfőnöke, aki nemrégiben adta kölcsön a Haas csapata számára az egyik legjobb mérnöküket.

  • Ferrari: Leclerc és Sainz szabadon versenyezhet majd egymás ellen

    Ferrari: Leclerc és Sainz szabadon versenyezhet majd egymás ellen

    A Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto elmondása szerint Charles Leclerc és a csapathoz újonnan csatlakozó Carlos Sainz Jr. egyenlő bánásmódban fog részesülni a 2021-es szezon során.

    Habár a monacói a pilóta a harmadik szezonját fogja megkezdeni a Vörösöknél, Binotto tisztán kijelentette, hogy nem lesz első számú versenyző a csapatnál és Sainz-cal is ugyanúgy fognak bánni, mint Leclerc-rel. Ebből következik, hogy elviekben nem lesz első számú pilóta a Ferrarinál 2021-ben.

    „Nincs Charles szerződésébe olyan írva, hogy ő lenne a csapat vezető pilótája,” – ismerte el Binotto. „Szerintem harcolhatnak majd a pályán a következő szezon során Carlosszal.

    „Ez azért is lesz fontos, mert így egyik pilótánk sem fog sérülni lelkileg. A szezon elejétől fogva egyenlő feltételek mellett mérhetik majd össze tudásukat a versenypályán.”

    Binotto hozzátette, hogy a Scuderia célja a konstruktőri bajnokság harmadik helyének megszerzése, szóval csapatutasítást maximum akkor eszközölnének, ha a két versenyzőjük az élen haladna.

    „Ahogy a múltban már elmondtam, most is elárulom, hogy a legfőbb célunk a csapatbajnokságban való jó szereplés. Szóval lehetséges, hogy a jövőben fontos lesz majd, hogy a pilótáink észben tartsák a csapat érdekeit és elfogadják az általunk hozott döntéseket.

    „Ha valamelyik versenyzőnk jelentős előnyt tesz szert a másikkal szemben a szezon később szakaszára, akkor a két pilóta közös megegyezése alapján részesíthetjük majd egyiküket előnyben. Így az egyiküket támogathatjuk majd a céljai elérésében, ha a másik pilótánknak már semmi kiugró eredményre sem lesz majd esélye,” – zárta a svájci-olasz szakember, aki a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat rosszullét miatt hagyta ki.

  • Red Bull az Albon kérdésről: A tények győztek az érzelmek felett

    Red Bull az Albon kérdésről: A tények győztek az érzelmek felett

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elmondása szerint a csapata nem az érzelmeik, hanem sokkal inkább a tények alapján hozta meg a döntést Alexander Albon jövője kapcsán, akinek a helyén Sergio Pérez fog versenyezni 2021-től.

    A Red Bull a pénetki nap folyaám jelentette be, hogy a Racing Pointtól távozó Pérez lesz Max Verstappen csapattársa 2021-ben.

    Albon jövője már elég régóta kérdéses volt, miután a thai-brit pilóta eredményei jelentősen elmaradtak holland csapattársa által elértekhez képest. Mindezek ellenére a Red Bull a 2020-as szezon végig időt hagyott Albon számára, hogy bizonyítsa rátermettségét és kiérdemelje a szerződéshosszabbítást.

    Azonban miután Pérez 190 futam után megszerezte élete első Forma-1-es győzelmét a Szakhíri Nagydíjon, és Albon ezzel szemben mindössze kétszer tudott dobogóra állni Mugelloban és Bahreinben, egyértelmű volt, hogy Pérezt fogja választani a Red Bull.

    Horner hiába érezte azt, hogy Albon jelentős fejlődésen ment keresztül, szerint a Verstappentől való lemaradása egyáltalán nem csökkent ez fikarcnyit sem.

    „Azt kapod, amid van, nem?” – válaszolta-e Horner arra kérdésre, miszerint Albonnak szimplán csak nem jött ki a lépés az RB16 volánja mögött.

    „A Red Bullnak köszönheti, hogy bekerülhetett a Forma-1-ben és természetesen ezért rendkívül hálás is. Hiába döntöttünk így, továbbra is a csapat részese lesz.

    „Nehéz volt az idei szezon Alex számára. Szerintem hatalmas fejlődésen ment keresztül, különösen az évad utolsó harmadában. Azonban mindezt hiába tette, a különbséget továbbra sem tudta csökkenteni Maxszal szemben, sőt, még nagyobbra nyílt az olló kettejük között. Max a szezonnyitótól a szezonzáróig konzisztens volt és folyamatosan szállította a jobbnál jobb eredményeket.

    „Ezt leszámítva mindent jól csinált Alex. Egy remek versenyző és egy igazi úriembert ismertem meg benne. Rendkívül népszerű a csapaton belül, ugyanis köztudott róla, hogy egy jó srác.

    „Azonban, ha végignézed az adatokat, akkor a tényeket fogod előtérbe helyezni az érzelmek helyett. Többek között ezért esett a választásunk Sergiora,” – zárta Horner, aki így dörzsölheti a tenyerét a 2021-es szezonra, ugyanis a Verstappen-Pérez páros akár még a Mercedesek ellen is felveheti majd a versenyt.

  • Räikkönenhez idén korábban jött a Jézuska  – egy új Alfa Romeot kapott

    Räikkönenhez idén korábban jött a Jézuska  – egy új Alfa Romeot kapott

    Kimi Räikkönen nemrégiben az új Alfa Romeo Stelvio Veloceja mellett pózolt egy fénykép erejéig. 2007 világbajnokának ez lesz az új autója, amit a csapatától kapott, hogy ne csak a versenypályán, hanem a közutakon is az olasz márkát képviselje.

    Az Alfa Romeo SUV-ja egy tökéletes választás a családos Jégember számára, aki ezentúl kényelmesen utazhat majd az utakon. A finn Stelvioja azonban nem az eredetileg Ferrari által gyártott V6-os Quadrifoglio erőforrással, hanem egy sima 2.0 literes motorral van felszerelve. Így az eredeti 521 lóerő helyett „csak” 280 lóerő dolgozik a motorháztető alatt.

    A Jégember egyébként már nagyon várta, hogy vége legyen az idei Forma-1-es szezonnak, ami a koronavírus járvány miatt igencsak sűrűre sikeredett.

    „Ezután az intenzív szezon után jól esik visszatárni a szokásos életemhez,” – mondta Räikkönen. „Még mindig nem szeretném feladni a vezetés élményét, többek között ezért is esett a választásom az Alfa Romeo Stelviora. Ezzel a modellel még a nagy finn hóban is biztonságosan tudok majd közlekedni, olyan biztonságos.”