Szerző: Boa Bence

  • Rekord összegért kelt el az F1 leghíresebb „taxija”

    Rekord összegért kelt el az F1 leghíresebb „taxija”

    4 millió euró – ennyiért kelt el a monacói árverésen Nigel Mansell 1991-es Williamsének, az FW14-nek a Monaói Nagydíjon használt karosszériája.

    A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy a „brit Oroszlánként” is becézett Mansell két legendás autója is kalapács alá fog kerülni az RM Sotheby árverésén Monte Carlóban. Az FW14-en – amivel Mansell a Brit Nagydíjon aratott győzelmét követően visszafuvarozta a pályán ragadó Sennát a bokszba – kívül még a legendás Ferrari 641 talált új gazdára.

    Mansell keze alatt nagyon jól szólt az 1991-es Williams: a brit sikerén kívül még további négy első helyet tudott szerezni, azonban még ez a teljesítmény sem volt elég ahhoz, hogy legyőzze a brazil fenomént, aki 1991-ben megszerezte harmadik, pályafutása utolsó világbajnoki címét a Forma-1-ben.

    A két legendás jármű összesen 7,7 millió euróért – ami majdnem 3 milliárd forintnak felel meg – kelt el, amivel elmondható, hogy Mansell financiálisan egy nagyon szép napot zárt az árverést követően.

  • Olasz sajtó: A fejlesztésekkel akár 4 tizedet is javulhat a Ferrari

    Olasz sajtó: A fejlesztésekkel akár 4 tizedet is javulhat a Ferrari

    A 2022-es Forma-1-es szezon eddig első sorban a Ferrari és a Red Bull párviadaláról szól. A szabályváltozásoknak köszönhetően a Vörösök új erőre kaptak és felértek a Bikák szintjére, akik most jelen pillanatban lendületelőnyben vannak hozzájuk képest Max Verstappen utóbbi két versenyen aratott sikerének köszönhetően. A jelenlegi erősorrend azonban a Ferrari fejlesztéseivel megváltozhat, legalábbis a La Gazzetta dello Sport állításai szerint.

    Az olasz istálló csapatfőnöke, Mattia Binotto már korábban meg is erősítette, hogy fejlesztésekkel látják majd el az F1-75-öt a soron következő versenyen, Barcelonában. Az olasz forrás ugyan azt nem tudja pontosan, hogy pontosan milyen fejlesztések alkotják majd a Ferrari új csomagját, de annyit tudni vélnek, hogy az új padlólemez jelentheti az áttörést.

    Az újítások mellett – ami a Gazzetta szerint akár 4 tizedes javulást is jelenthet majd egy körön Charles Leclerc és Carlos Sainz javára – egyes hírek szerint új festéssel is készülnek az olaszok a súlycsökkentés jegyében, amivel további időt nyerhetnek. Ha a forrás tényleg nem beszél zöldségeket, akkor a bajnoki éllovas visszaveheti, akkor újra a Ferrari térfelén pattoghat a labda a Red Bull-lal szemben, akik akár komoly bajba is kerülhetnek a folyamatos költekezésük miatt.

  • Új elemekkel támad majd az Alfa Romeo Barcelonában

    Új elemekkel támad majd az Alfa Romeo Barcelonában

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Fred Vasseur egy „relatíve könnyű” hétvégében reménykedik Barcelonában, miután a C42-t fejlesztésekkel fogják ellátni a soron következő Spanyol Nagydíjra.

    A svájci kiscsapatnak mozgalmas hétvégje volt Miamiban, mivel Valtteri Bottas autójának karosszériáját teljes mértékben ki kellett cserélniük a finn első gyakorláson elszenvedett bealeset miatt. A munkálatokkal még a második szabadedzés végig sem tudtak végezni a szerelők, ami miatt a tízszeres futamgyőztesnek a partvonalról kellett végignéznie, ahogyan a többiek a pályán köröznek.

    A problémák ellenére Bottas az 5. helyen ért célba Imolában és Miamiban is itt intette volna le a kockás zászló, ha nem rontja el a futam vége felé az utolsó kanyart és nem előzi meg őt a két Mercedes versenyzője. Vassuer nagyon reméli, hogy Barcelonában egyik versenyzőjük autójával sem akadnak majd komoly gondok és az újsításokkal felszerelt járművekkel elég időt tölthetnek majd a Circuit de Catalunyán.

    „Nagyon szívesen venném azt, hogy ha most már egy egyszerűbb hétvégét teljesíthetnénk” – ismerte el a francia szakember, aki korábban az ART Grand Prix csapatánál dolgozott az alsóbb formaautós kategóriákban.

    „A középmezőny jelen pillanatban olyan szoros, hogy senki nem mondhatja ki azt egyértelműen, hogy most én vagyok a harmadik, negyedik vagy éppen az ötödik legerősebb csapat, mert ez versenyről versenyre változik. Első sorban magunkra kell koncentrálni, folytatni kell az elkezdett jó munkánkat és fejleszteni az autót. Barcelonában jön majd az első komolyabb csomagunk, reméljük, hogy az új elemek jól fognak majd vizsgázni éles körülmények között is.”

    Vasseur azt is hozzátette, hogy „az új padlólemez lesz a leglényegesebb fejlesztés, de ezen kívül még számos új elemmel készülnek majd a Spanyol Nagydíjra.” Az Alfa Romeo műszaki igazgatója, Xevi Pujolar is „sokat remél az újításoktól”, de azzal is tisztában van, hogy „a rivális csapatok is előrébb léphetnek majd.”

    A hinwili istállónak idén nagyra törő céljai vannak és az imponzáns kezdés után szeretnének egy még magasabb sebességi fokozatba kapcsolni. Ezt pedig azzal szeretnék elérni, hogy nem csak a McLarekkel, hanem a Mercedesekkel is szeretnének megküzdeni a versenypályán.

  • „Az Alfa Romeo jól járt Räikkönen visszavonulásával”

    „Az Alfa Romeo jól járt Räikkönen visszavonulásával”

    A korábbi ex-F1-es Marc Surer úgy véli, hogy az Alfa Romeo a jelentős formajavulását Kimi Räikkönen visszavonulásnak is köszönheti.

    2007 világbajnoka három szezon után intett búcsút a svájci kiscsapatnak, ahol megkezdte a pályafutását a száguldó cirkuszban még 2001-ben. A finn ezzel keretbe foglalta a karrierjét és ezt követően szögre is akasztotta a bukósisakját. 2019-ben még jó páros alkottak egymással, rendszeresen a középmezőny élén csatáztak, azonban 2020-ra visszaesett a teljesítményük és ez a rossz helyzetük 2021-re sem lett jobb.

    A nagy szabályváltozások és Valtteri Bottas érkezése azonban új lendületet adott az Alfa Romeónak és a kiscsapat rögtön a középmezőny elején találták magukat és Bottasnak köszönhetően még a két Mercedesre is veszélyt jelentenek. A tízszeres futamgyőztesnek már 30 pont szerepel a neve mellett, ezzel magabiztosan verve újonc csapattársát, Guanyu Zhout, aki eddig mindössze 1 pontot tudott gyűjteni. Surer pedig úgy látja, hogy Fred Vasseur-ék nagyon jól tették, hogy megszabadultak a Räikkönen-Antonio Giovinazzi duótól.

    „Kimi elfáradt az évek alatt” – nyilatkozta a szakkommentároként dolgozó Surer. „Ezt különösen az időmérős körein lehetett észrevenni, habár a tapasztalatának köszönhetően még mindig voltak olykor villanásai.”

    Ugyanakkor a svájci szakértő szerint az Alfa Romeo fejlődését túlnyomó részben a Ferrari erőforrásának drasztikus előrelépésének köszönhetik. Az olasz istálló is sokat lépett előre az új szabályoknak köszönhetően aerodinamikailag és a motorfronton is. Ez abban is megmutatkozik, hogy a Red Bull jó formája ellenére mindkét bajnokságot vezetik jelen pillanatban.

    „A másik dolog pedig az, hogy sokkal erősebb lett a Ferrari hajtáslánca. 30 lóerővel áll több a versenyzők rendelkezésére megközelítőleg, ami akár körönként 3 tizedmásodpercet is jelenthet. Ez pedig egy hatalmas előrelépés nem csak a Ferrari, hanem a partnercsapataik számára is.”

  • Red Bull: Nehéz lesz folyamatosan fejleszteni az autónkat

    Red Bull: Nehéz lesz folyamatosan fejleszteni az autónkat

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint a költségsapka miatt nagyon nehéz lesz minden egyes futamra újításokkal ellátni az RB18-at.

    A Milton Keynes-i istálló a szezon első versenyén még hátrányban volt a Ferrarihoz képest, azonban eltelt pár verseny és a Bikák fejlesztései működnek, amiknek köszönhetően a Vörösök elé kerültek az erősorrendben.

    Ugyanakkor olasz források értesülései szerint az energiaitalosok már a szezon első szakaszában elköltötték a fejlesztésekre félretett pénzösszeg 75 százalékát. Ha ezt tényleg így van, akkor a Red Bullnak komoly gondjai akadhatnak a költségsapka betartásával, aminek túllépése nagyon komoly szankciókat von majd maga után. Horner a legutóbbi nyilatkozatában is reflektált erre, miközben a csapata eddigi 5 versenyét is értékelte.

    „Imolában látni lehetett, hogy a dolgok milyen gyorsan megváltozhatnak. Már csak emiatt is lesznek érdekesek az elkövetkezendő versenyek. A nyári versenyek előtt is érkeznek majd fejlesztések, amik nagyon fontosak lesznek, mert jelen pillanatban az elődleges feladatunk az autónk súlycsökkentése.”

    „Mindenhol lehet fejlődni és nekünk a súlycsökkentésen kívül a lassú kanyarokban és a gumikezelésen kellene még sürgősen javítanunk. Ezeket a dolgokat meg kell tenned annak érdekében, hogy ha meg szeretnéd nyerni a bajnokságot.”

    „A Red Bull idei autója nem megbízhatatlan.”

    Horner annak ellenére állítja ezt, hogy Max Verstappen már kétszer is technikai hiba miatt hibázott, amíg Serio Pérezzel egy alkalommal babrált ki a technika ördöge, de a múltkori Miami Nagydíjon egy szenzorhiba miatt majdnem idő előtt ért véget számára a vasárnapi száguldás.

    „Voltak olyan dolgok, amiket a szezon előtti teszteken még nem tapasztaltunk és csupán most ütötték fel a fejüket, szóval nem mondanám azt, hogy sérülékeny az autónk” – folytatta Horner. „Ez frusztráló, de szorosan együttműködünk továbbra is a Hondával, hogy ezeket a problémákat orvosoljuk.”

    A 2022-es Forma-1-es szezon soron következő versenyét Barcelonában rendezik majd meg a Circuit de Catalunyán és Mattia Binotto bejelentette, hogy a Ferrari most fogja ellőni az első komolyabb fejlesztéseit. Horner már csak emiatt is komolyan számol a két piros autóval, és ennek a csatának a szurkolók lehetnek majd a legnagyobb nyertesei.

  • Tovább folytatódott Leclerc monacói balszerencse sorozata

    Tovább folytatódott Leclerc monacói balszerencse sorozata

    Minden Forma-1-es versenyző nagyon várja azt a pillanatot a szezonban, hogy hazai pályáján versenyezhessen. Azonban amíg Lewis Hamilton például már nyolc alkalommal tudott nyerni Silverstone-ban, addig Charles Leclerc-nek rendkívüli pech szériája van Monacóban és ez a sorozata most a Történelmi Nagydíjon folytatódott, ahol összetörte Niki Lauda 1974-es Ferrariját.

    A Ferrari monacói versenyzőjének rossz sorozata már a Formula 2-ben elkezdődött a hazai versenyén. Leclerc hiába lett újoncként bajnok a sorozatban, a monacói versenyhétvégén sem a főfutamot, sem pedig a sprintversenyt nem tudta befejezni, pedig előbbin a pole-pozícióból rajtolhatott.

    A bajnokság éllovasa első Forma-1-es Monacói Nagydíját 2018-ban teljesítette a Sauber csapatával, és minden jól is ment neki, egészen a verseny legutolsó szakaszáig. Ott ugyanis egy fékhiba miatt telibe találta Brendon Hartley Toro Rossójának hátulját az alagút kijáratán, ezzel véget vetve mindkettőjük versenyének.

    2019-ben már a Ferrarival állhatott rajthoz a Forma-1 egyik legikonikusabb futamán, azonban itt egy elrontott időmérőt követően a mezőny végéről kellett volna felzárkóznia a négyszeres futamgyőztesnek. Pár szép manőver után már majdnem a pontszerzők között haladt, amikor hozzáért a szalagkorláthoz a jobb hátsó kerekével, miközben Nico Hülkenberget akarta megelőzni. Az eset miatt Leclerc SF90-je defektet kapott, ami miatt a padlólemeze is megsérült és ez véget is vetett a versenyének.

    2020-ban a koronavírus miatt nem volt Monacói Nagydíj, ezért a Ferrari ászának volt ideje felkészülni a 2021-es alkalomra. A verseny napjáig jól is ment minden: szombaton ugyan a Q3-ban összetörte az autóját, de megszerezte a pole-pozíciót Max Verstappen előtt. Ez a teljesítmény felér egy fél győzelemmel Monte Carlóban, azonban az autótörés visszaütött. A verseny napján Leclerc a rajtrácsra vezető körön észlelt problémát az autójával, ami miatt végül fel sem tudott állni a rajtrácsra.

    Mindez azt jelenti, hogy Leclerc eddig egyetlen olyan versenyt sem tudott befejezni Monacóban, ahol egy formulautóval állt rajthoz. Nagy kérdés, hogy a Forma-1-ben is fog-e folytatódni ez a negatív szériája, mert most a Történelmi Nagydíjon a Rascasse előtt megcsúszott és összetörte Niki Lauda legendás Ferrarijának a hátsó részét.

  • A Ferrari szupertitkos forgatási napot tartott Monzában

    A Ferrari szupertitkos forgatási napot tartott Monzában

    A Ferrari ki is bérelte és le is zárta a monzai versenypályát a pénteki nap folyamán, hogy teljesítsék a filmforgatási napjukat – írja a motorsport.com. Ezzel pedig szinte borítékolható, hogy rövidesen kezdetét veheti a Vörösök F1-75-re való fejlesztési dömpingje.

    Ez egy váratlan lépés volt a maranellói istállótól, akik ugyan jó formában kezdték az évet, de a legutóbbi versenyek során nem voltak képesek felvenni a Red Bullokkal, különösen Max Verstappennel.

    A monzai eseményt olyannyira titokban akarták tartani Mattia Binottóék, hogy a pályát teljes mértékben lezárták és biztonsági őröket is alkalmaztak, hogy távol tartsák a kíváncsiskodókat. Egy pár szurkolónak még így is sikerült egy közeli lesifotókat készítenie a Ferrariról, azonban az autó nagy részét kitakarta a szalagkorlát, így nem lehetett látni, hogy vajon már a fejlesztett autóval tesztelt a Ferrari vagy sem.

    A reggel folyamán Charles Leclerc kezdte meg a körözést az Autodromo Nazionale di Monzán, ahol a filmforgatás céljából maximum 100 kilométert teljesíthetett az olasz istálló az F1-75-tel.

    Ezt a lehetőséget azért is lőtte el a Ferrari, mert friss videóanyagra volt szükségük az autóról úgy, hogy már az egykori orosz szponzoruk, a Kaspersky matricái nem szerepeltek az autóikon. Az orosz céggel az ukrajnai háború miatt szakított a patinás olasz csapat.

    Nagy kérdés, hogy a Vörösök ezen 100 kilométer során – ami a monzai versenypályán 17 körnek felel meg – már használták-e azon új elemeket, amik fel fognak kerülni az autóikra a soron következő Spanyol Nagydíj folyamán.

    Binotto nemrégiben azt nyilatkozta, hogy körülbelül 2 tizedmásodperc lehet a lemaradásuk a Red Bullhoz képest, és ha a fejlesztéseik működni fognak, akkor ezt a hátrányt könnyen le is dolgozhatják. Várhatóan egy kisebb leszorító erős hátsó szárnyat, kisebb légellenállást garantáló megoldásokat, valamint kisebb változtatásokat is láthatunk majd az oldaldobozokon és a padlólemezen is.

    Mindezen újítások mellett a Ferrari autójának fényezése is megváltozhat a súlycsökkentés érdekében. A mérnökök szerint ez a megoldás 700 grammal könnyebb teszi majd a konstrukciójukat, amivel közelebb kerülnének a 798 kilogrammos súlyhatárhoz.

  • Sainz: Meg szeretném nyerni a hazai versenyemet

    Sainz: Meg szeretném nyerni a hazai versenyemet

    A 2022-es Forma-1-es szezon következő versenye a Spanyol Nagydíj lesz, amit a Circuit de Catalunyán fognak megrendezni Barcelonában. Ebből következik, hogy Fernando Alonso és Carlos Sainz hazai publikum előtt csinálhatja azt, amit a legjobban szeret és utóbbi nagyon szeretné megajándékozni a spanyol nézőket egy futamgyőzelemmel, ami az első sikere lenne F1-es pályafutása során.

    Sainz karrierje során első alkalommal ülhet olyan autóban, amivel rendszeresen harcolhat a futamgyőzelmekért, miután a Ferrari nagyon jól jött ki a 2022-es szabályváltozásokból. Azonban amíg Charles Leclerc mér két futamgyőzelemnél jár és vezeti is az egyéni összetettet, addig a spanyol pilóta az utóbbi három futamból kétszer is nullázott, ráadásul számos alkalommal össze is törte a Ferrariját.

    A spanyol – aki 2024-ig biztosan az olasz istállót fogja erősíteni – Miamiban az időmérő edzésen mindkét Red Bullt le tudta győzni és újra dobogóra tudott állni. Ezt a lendületet szeretné továbbvinni a hazai versenyére, ami nagyon szeretne megnyerni, csakúgy, mint azt a kétszeres világbajnok honfitársa tette 2006-ban és 2013-ban.

    „Azt biztos, hogy nagyon különleges, mert ebben a helyzetben a hazai versenyemen szerezném meg Forma-1-es karrierem első győzelmét” – nyilatkozta a spanyol versenyző. „Minden nap ezen dolgozom, hogy ez a létező leghamarabb megvalósulhasson. Száz százalékig merem állítani, hogy a szurkolók nagyon reménykednek egy hasonló eredményre, de én személy szerint még náluk is jobban szeretném azt, hogy ez a forgatókönyv megvalósuljon.”

    Az olasz istálló csapatfőnöke, Mattia Binotto nemrégiben megerősítette, hogy egy komolyabb fejlesztési csomaggal fognak támadni Barcelonában, hogy visszavegyék a stafétabotot a Bikáktól, akik az utóbbi két futamon Max Verstappen révén győzni tudtak. Az új elemek mellett pedig egy új festésben láthatjuk majd az F1-75-öt, miután a mérnökök ezzel tovább szeretnék csökkenteni az autó súlyát, hogy az még gyorsabb lehessen.

  • Leclerc: Nem mehetünk el a gumiproblémáink mellett

    Leclerc: Nem mehetünk el a gumiproblémáink mellett

    Charles Leclerc nem érti, hogy a Ferrari miért nem képes jól kezelni a lágyabb gumikat. A monacói pilóta az első szakaszban küzdött különösen a szemcsésesdéssel, ami miatt Max Verstappen el is tudta tőle venni az első helyet a száguldó cirkusz legújabb versenyhelyszínén.

    A maranellói istálló első számú favoritként utazott Miamiba, ami rögtön meg is mutatkozott, mert Charles Leclerc és Carlos Sainz az időmérő edzésen rögtön ki is sajátította magának az első sort. Legutóbb a 2019-es Mexikói Nagydíjon volt Ferrari első sor a Forma-1-ben, de a Tifosi nem örülhetett sokáig, mert Max Verstappen már a rajt után maga mögé tudta utasítani az 55-ös rajtszámú piros autót és rögtön a közvetlen riválisát helyezte a célkeresztjébe.

    A bajnokság éllovasa sem tudta maga mögött tartani sokáig a regnáló bajnokot, miután a szemcsésedése miatt visszaesett a tempója és Verstappen a 9. körben ezt kegyetlenül ki is használta. A verseny vége felé pedig hiába tűntette el a pályán lévő különbségeket a biztonsági autó, a négyszeres futamgyőztes Leclerc már nem tudott előzni, ami miatt a Red Bull fiatal titánja nyerte meg a futamot, amivel a hátrányát 19 pontosra csökkentette az egyéni pontversenyben.

    Ez pedig már nem az első alkalom volt, hogy az energiaitalosok jobban kezelték a gumikat a Vörösöknél, akiknél Lelcerc már el is kezdte kongatni a vészharangokat, mondván erre a problémára sürgősen kell megoldást találniuk.

    „Ez már zsinórban a második verseny volt, amikor a Red Bull jobban kezelte a gumikat” – adott hangot a frusztrációnak a futam utáni nyilatkozatában Leclerc. „Az rendben van, hogy az időmérőn munkára tudtuk bírni az abroncsokat és 1-2-ben tudtunk végezni, azonban nagyon úgy tűnik, hogy hosszú távon nem vagyunkk olyan erősek, mint ők.”

    „A közepeseken már 5-6 kör után szenvedtünk és ebben az etapban buktuk is a versenyt, miután az első gumik elkoptak és pozíciót veszítettem Max-szel szemben. Ezt leszámítva minden rendben volt, a keményeken már újra ihletett formában tudtam versenyezni, de a szenvedésünk okát sürgősen ki kell derítenünk.”

  • Pérez: Már tárgyalunk a hosszabbításról

    Pérez: Már tárgyalunk a hosszabbításról

    Sergio Pérez megerősítette, hogy a Red Bull-lal elkezdték a szerződéshosszabbításáról való tárgyalásokat. Ez egyáltalán nem meglepő, ugyanis az energiaitalosok rendkívül elégedettek a mexikói idei teljesítményével.

    A kétszeres futamgyőztes még 2021-ben tette át a székhelyét Silverstone-ból Milton Keynes-be és a szakértők nem jósoltak neki túl nagy jövőt Max Verstappen mellett, mondván a Red Bull második ülése az egyik leghálátlanabb feladat jelen pillanatban a Forma-1-ben a holland bajnok miatt.

    Pérez ehhez képest a tavalyi szezonban futamot tudott nyerni és számos alkalommal tudta segíteni Verstappent a Lewis Hamiltonnal vívott bajnoki harcában, amiből végül ő került ki győztesen. A 32 éves Pérez lendülete idén is töretlen: Jeddah-ban megszerezte első pole-pozícióját a Red Bull színeiben és hozza a Christian Hornerék által elvárt dolgokat. Emiatt nem kérdés, hogy a Bikák a jövőben is szívesen igényt tartanának szolgálataira és nagy valószínűséggel meg is hosszabbítják a 2021-es Azeri Nagydíj győztesének idén lejáró szerződését.

    Pérez a Miami Nagydíj során erősítette meg a hírt a Motorsport.com-nak, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy egyik fél sem siet a dolgokat, mondván még a szezon korai szakaszában járnak és még bőven van idejük átbeszélni a hosszabbítással kapcsolatos dolgokat.