Szerző: Boa Bence

  • Ferrari: Esélytelen, hogy a költségsapka alatt maradjunk

    Ferrari: Esélytelen, hogy a költségsapka alatt maradjunk

    A Ferrari elismerte, hogy semmilyen megoldással nem fognak tudni a költségvétési sapka által megszabott 140 millió dolláros limiten belül maradni.

    Miután a világgazdaságban tombol az infláció, a Forma-1-es csapatok költségvetése is komoly nyomás alá került. Emiatt pedig jogosan aggódnak amiatt, hogy miként tudják majd a költségeiket 140 millió dolláros alatt tartani. Christian Horner szerint az is lehetséges, hogy egyes csapatok a szabályszegés elkerülése miatt nem fognak részt venni a szezon utolsó versenyein.

    A tárgyalások már javában folynak a Forma-1 vezetői és az FIA között, hogy egy jó megoldást találjanak a problémára. Egyesek szerint növelni kellene a 140 millió dolláros limitet, azonban ezzel nem minden csapat árt egyet. Mattia Binotto a Monacói Nagydíj helyszínén elmondta, hogy ha minden maradni fog a régiben, akkor a csapat biztosan túl fogja a lépni a költségsapka által megszabott összeget.

    A Vörösök „körülbelül 5 százalékkal” fogják meghaladni a limitet, ami még nem jár komoly szankciókkal. A büntetés gyanánt levonhatnak tőlük konstruktőri bajnokságban vagy például a szélcsatornában eltöltendő idejüket is csökkenthetik.

    „Minden bizonnyal csak 5 százalékkal fogjuk túllépni a költségvetési limitet, ami a szabálykönyv szerint még nem számít komoly szabályszegésnek” – nyilatkozta a Ferrari csapatfőnöke. „Nem tudom, majd eldöntik, milyen büntetést fogunk kapni emiatt. Szerintem ez nem csak nálunk okoz majd problémát, hanem a többi csapatnál is.”

    „Még nyár sincsen, de az árak már most is az egekben vannak, ami miatt a fejlesztések egyáltalán nem olcsók. Fontos lesz figyelni azt, hogy a többi csapat miként szegi meg a szabályokat és ha lesz módosítás ezen téren, akkor milyen téren lesz majd az.”

    A svájci-olasz szakemberrel többek között Christian Horner is egyetértett. A Red Bull csapatfőnöke szerint is „változásokra van szükség”, mert nem szeretné, hogy „úgy dőljön el a világbajnokság, hogy az nyerjen, aki a legkisebb mértékben haladja meg a 140 milliós költési limitet.”

  • Hauger győzelmét hozta a monacói sprintfutam

    Hauger győzelmét hozta a monacói sprintfutam

    A Prema pilótája, Dennis Hauger nyerte a Formula 2 monacói versenyhétvégéjének sprintfutamát. A fiatal norvég mellett Jehan Daruvala és Marcus Armstrong ünnepelhetett a dobogón.

    A rajtnál a pole-ból rajtoló Jake Hughes lefulladt, ami miatt az egész mezőny megelőzte őt. Dennis Hauger vette át a vezetést Jehan Daruvala és Marcus Arsmtrong között. A rajt nagy vesztese Hughes-on kívül még a bajnokságot vezető Felipe Drugovich volt, aki visszaesett az utolsó helyre és kiállt a bokszba esőgumikért, mivel a felhők egyáltalán nem voltak barátságosak a francia Riviérán.

    Az első hármas hamar elszakadt a negyedik helyen haladó Enzo Fittipalditól, akit Jüri Vips, Pourchaire, Jack Doohan, Liam Lawson és Logan Sargeant követett. Hauger hamar a gázra lépett az élen, miközben Daruvala hibázott az uszodánál, ami miatt némi időt veszített, de pozíciót nem.

    A verseny 10. körében Ayumu Iwasa próbálta megelőzni Clément Novalakot a Rascasse-ban, azonban kevés volt a hely és a japán fiatal neme egyszerűséggel a falba állította az MP Motorsport fiataljának autóját. A francia-svájci fiatal megálló autója miatt be kellett hívni a pályára a biztonsági autót. A Red Bull juniorját pedig bűnösnek találták a stewardok és az akcióját egy 10 másodperces időbüntetéssel „jutalmazták.”

    A futam a 13. körben folytatódott és az élen továbbra is a két Prema diktálta a tempót. Mivel Monacóban nagyon nehéz előzni, ezért a mezőnyben állóháború alakult ki. Mindenki tudta követni az előtte haladót, de a szűk egyenesek és a kevés előzési lehetőség miatt nehezen tudták elszánni magukat a fiatalok.

    A 20. körre a Formula 3 regnáló norvég bajnok egy 5 másodperces előnyt tudott kiautózni csapattársával szemben, akit szorosan követett az Armstrong, Fittipaldi, Vips, Pourchaire kvartett.

    A futam végig már nem történt pozíciócsere a mezőnyben: Hauger nyert és az utolsó körben még a leggyorsabb körérét járó bónuszpontokat is bezsebelte. A norvég Red Bull junior mögött Daruvala és Armstrong végzett. További pontszerzők: Fittipaldi, Vips, Pourchaire, Doohan és Lawson.

    A főfutamot holnap magyar idő szerint 9:50-kor rendezik meg Monte Carlo utcáin, a pole-pozícióból pedig majd Drugovich indulhat.

    A futam végeredménye:

    Versenyző Csapat Különbség
    1
     Dennis Hauger
     Prema Powerteam
    2
     Jehan Daruvala
     Prema Powerteam
    6.700
    3
     Marcus Armstrong
     HitechGP
    7.200
    4
     Enzo Fittipaldi
     Charouz Racing System
    13.100
    5
     Jüri Vips
     HitechGP
    14.500
    6
     Theo Pourchaire
     ART Grand Prix
    15.800
    7
     Jack Doohan
     UNI-Virtuosi
    1 Lap
    8
     Liam Lawson
     Carlin
    1 Lap
    9
     Roy Nissany
     DAMS
    22.800
    10
     Logan Sargeant
     Carlin
    1 Lap
    11
     Frederik Vesti
     ART Grand Prix
    26.300
    12
     Cem Bolukbasi
     Charouz Racing System
    31.300
    13
     Richard Verschoor
     Trident
    32.400
    14
     Calan Williams
     Trident
    44.200
    15
     Marino Sato
     UNI-Virtuosi
    44.600
    16
     Olli Caldwell
     Campos Racing
    45.200
    17
     Amaury Cordeel
     Van Amersfoort Racing
    47.200
    18
     Jake Hughes
     Van Amersfoort Racing
    55.400
    19
     Ayumu Iwasa
     DAMS
    55.700
     Felipe Drugovich
     MP Motorsport
     Clement Novalak
     MP Motorsport
  • Brown elismerte: akár szerződést is bonthatnak Ricciardóval

    Brown elismerte: akár szerződést is bonthatnak Ricciardóval

    A McLaren ügyvezető igazgatója, Zak Brown a legutóbbi nyilatkozatában elárulta, hogy olyan záradékok szerepelnek Daniel Ricciardo szerződésben, amik értelmében a két fél útjai akár a már a kontraktus lejárta előtt külön válhatnak.

    Az ausztrál pilóta wokingi istállónál való jövője igen csak kérdésessé vált az amerikai marketingguru azon kijelentésit követően, miszerint „a Méhészborz eddig nem felelt meg az általuk kiszabott elvárásoknak.” Ricciardo el is fogadta ezt a tényt, nem is keresett kifogásokat, de ettől függetlenül még azt reméli, hogy kitöltheti a 2023-as szezon végéig szóló szerződését.

    Ugyan az ausztrál reményteli a rossz helyzete ellenére is – amin a mostani monacói balesete sem segített – azonban Brown nemrégiben felfedte azt, hogy olyan záradékok is vannak az ausztrál szerződésében, aminek értelmében már annak lejárata előtt is felbonthatják azt.

    „Nem szeretnék belemenni a szerződés részleteibe, de vannak olyan dolgok, amelyekben elköteleztük magunkat Daniellel és olyanok is, ahol pedig nem. Erről már beszéltem is vele, mert nem azok az eredmények születtek az elmúlt időszakban, mint amire előzetesen számítottunk.”

    „Tavaly Monzában megmutatta, hogy továbbra is képes versenyeket nyerni. Nekünk is biztosítani kell ehhez a feltételeket, mert jelen pillanatban nem vagyunk esélyesek az első helyre. Azonban az elkövetkező versenyeken szeretnénk jobb pozíciókban látni Danielt, aztán majd ezt követően meglátjuk, mi fog történni.”

    Ricciardo mclaranes jövője nagyban fog függeni attól, hogy a wokingi istálló kötelékéhez tartozó Pato O’Ward miként fog teljesíteni a tengerentúlon. Ha Brownék késznek érzik valamelyiküket a Forma-1-re, akkor valamelyiküket egyre több alkalommal láthatjuk majd az F1-es paddockban.

    Erre a lehetőségre jó esélyekkel pályázik a mexikói pilóta, ugyanis a tavalyi évben már az Abu Dhabiban megrendezett újonc teszten már vezethette a McLaren tavalyi F1-es gépét. Azonban mivel O’Ward 23 éves jelen pillanatban, ezért az idő nem az ő oldalán van, mivel a mezőny mostani versenyzői már sokkal fiatalabban bemutatkozhattak a száguldó cirkuszban.

  • Red Bull: Verstappen nem elégedett

    Red Bull: Verstappen nem elégedett

    Most, hogy az első két szabadedzés lement Monacóban, és nagyon úgy tűnik, hogy Max Verstappen és a Red Bull máris lépéshátrányba került a Ferrarival és Charles Leclerc-rel szemben. A Bikák csapatfőnöke, Christian Horner szerint még bőven van lehetőségük arra, hogy előrébb lépjenek a jelenlegi formájukhoz képest.

    Nagyon úgy fest az eddigi események alapján, hogy Monte Carlóban is a Ferrari és a Red Bull pilótái közül fog majd kikerülni a végső győztes. Az olaszok a délutáni gyakorlás során 1-2-ben zártak, ami bizakodásra adhat okot a Tifosinak és Mattia Binottóéknak egyaránt. Monacóban pedig különösen fontos az időmérő edzés, ugyanis a pályán szinte lehetetlen előzni. Emiatt pedig a pole-pozíció ezen a versenypályán felér egy fél győzelemmel.

    Horner a pénteki nap végén a Sky Sports munkatársainak értékelte a napjukat. „Legfőképpen a hosszú etapokra koncentráltunk, mert a mai nap volt az egyetlen valós esélyünk erre. A Ferrarik most is nagyon gyorsak voltunk és ugyan nem tudjuk, milyen motormódokat használtak az edzések során, emellett nem szabad elmennünk csak úgy.”

    „Az egyes kanyarban kell csak időt nyernünk” – ismerte el a brit szakember Verstappenről, aki pénteken többször is hibázott az általa említett Saint Devote-ban. „Max nem volt valami boldog az autóban, ami miatt megpróbáltunk változtatni valamilyen mértékben a beállításokon. Checo is jó edzést járt, nagyon gyorsan magabiztossá vált az RB18 volánja mögött.”

  • Íme az összes különleges monacói sisakfestés

    Íme az összes különleges monacói sisakfestés

    Monaco a Forma-1-es versenynaptár égkövének számít és ezen hétvége alkalmából a mezőny nagy része különleges sisakkal is készült. Ebben a cikkben összegyűjtöttük az összes ilyen fejfedőt.

    Charles Leclerc

    A hazai hős sisakjának legfőbb motívuma a monacói zászló piros és fehér színe. Az egyéni bajnoság második helyezettje – aki egy Disney filmben is kipróbálhatta magát szinkronszínészként – reméli, hogy az egyedi sisakja megtöri az őt sújtó balszerencse sorozatot.

    Lewis Hamilton

    A hétszeres világbajnok egy művésszel, Daniel Arshammal való együttműködés gyanánt rukkolt elő a kristályokkal díszített sisakjával. A brit csillag a Monacói Nagydíjat követően el fogja árverezni a bukósisakot és az ebből befolyt összeg 100 százaléka az általa létrehozott Mission 44 kezdeményezéséhez fog majd kerülni.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

    Sergio Pérez

    A Red Bull mexikói pilótája futamgyőztes honfitársa, a tragikusan fiatalon elhunyt Pedro Rodriguez előtt tiszteleg. Ketten együtt 4 futamgyőzelmet és 25 dobogós helyezést szereztek a száguldó cirkuszban és Pérez nagyon szeretné ezen számokat tovább gyarapítani a mostani hétvége során.

    Valtteri Bottas

    A rendkívül bevállalós finn mosatni különleges sisakját is a barátnője, Tiffany Cromwell tervezte. A monacói kaszinóban használt zsetonok és pénzérmék mellett egy hetes pár is megtalálható a sisakjának tetején, ami a rajtszámát (77) szimbolizálja.

    Lando Norris

    A McLaren brit pilótáját még mindig érintheti a mandulagyulladása, azonban a különleges sisakot ő sem hagyhatta ki. Norris sisakjának egyik fele rendkívül egyedire sikeredett, amíg a másik oldalán az eredetileg használt stílusa található, tetején a monacói zászlóval.

    Pierre Gasly

    Az AlphaTaurit erősítő francia sisakján a fehér alapon szerepel a rajtszáma, valamint az általa használt logó is. Mindkét előbb említett motívum arany színben pompázik.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    BS DESIGNS (@bs_designs_helmet) által megosztott bejegyzés

     

     

  • Newey szerint nagyon rossz irányba halad a Forma-1

    Newey szerint nagyon rossz irányba halad a Forma-1

    Adrian Newey egyáltalán nem nézi azt jó szemmel, hogy a Forma-1-es autók súlya a szabályváltozásoknak köszönhetően egyre csak nagyobb és nagyobb lesz. A brit tervezőguru szerint ez egy „nagyon rossz irány” a száguldó cirkusz számára.

    2009-ben az autók súlya üzemanyaggal együtt nem sokkal haladtak meg a 600 kilogrammot, de az utóbbi években olyan ütemben kezdett el növekedni a súlyuk, hogy az idei konstrukciók már majdnem 900 kilogrammosok. A Forma-1 vezetőinek pedig hallgatniuk kellene a Red Bull zseniális tervezőjének szavaira, ugyanis a brit számít az F1 történetének egyik, hanem a legismertebb szakemberei közé.

    Az újabb súlynövekedést a ground effectre épülő szabályok okozták. Az F1 vezetői azért nyúltak vissza a 70-es években előszeretettel alkalmazott jelenségre, mert azt szerették volna elérni, hogy a versenyzők könnyebben tudják követni egymást. Newey szerint azonban az autóknak a jelenleginél már nem kellene nagyobbaknak lennie a jövőben.

    „Az teljesen rendben van, hogy szorosabb versenyzést szeretnének megteremteni” – nyilatkozta Newey a Motorsport Magazinnak. „Az új szabályok lehetővé is teszik ezt, de szerintem ez a változtatás egyáltalán nem számít jelentősnek.”

    „Ha viszont jelentős változásokat szeretnél eszközölni, akkor ott szinte majdnem minden téren újabbak lesznek a dolgok és az első pár évben még tovább nőhet az autók súlya.”

    A brit tervezőguru, hogy a Forma-1-es autók az utcai autók példáját követi azzal, hogy évről évre nehezebbek lesznek.

    „Az évek alatt 600 kiloról rekord gyorsasággal létük át a 800-as határt. Mindannyian azon dolgozunk, hogy elérjük a szabályok által meghatározott minimum súlyt, de ez egyáltalán nem egyszerű feladat. Röviden ezt úgy lehetne összefoglalni, hogy az autók nem a jobb aerodinamikai hatékonyság miatt lettek nehezebbek, mert a mostani konstrukcióknak sokkal nagyobb a légellenállása az évekkel ezelőtt használt autókéhoz képest.”

    „Ez pedig egy nagyon rossz út, ez a jelenség a nemzetközi autóiparban is jelen van. Legyen szó elektromos vagy benzines autóról, irdatlan mennyi9ségű energia szükséges ezen nehéz autók működtetéséhez, ami egyáltalán nem egy hatásos dolog. Szerintem kisebb tömegű, méretű és energiahatékonyabb autókra lenne szükségünk.”

  • Silverstone-ig fog várni a Ferrari a további fejlesztéseivel

    Silverstone-ig fog várni a Ferrari a további fejlesztéseivel

    Sajtóértesülések szerint a Ferrari majd csak a Brit Nagydíjon vetheti be a második komolyabb volumenű fejlesztési csomagját. A hírt pedig nemrégiben magam Mattia Binotto erősítette meg.

    Az olasz istálló – akik mindkét bajnoki címre jó eséllyel pályáznak 2022-ben – az első komolyabb újításait a múlt heti Spanyol Nagydíjon szerelte fel Charles Leclerc és Carlos Sainz autóira. A fejlesztések pedig be is váltak, mert Leclerc magabiztosan szerezte meg a pole-pozíciót és a technikai problémájáig a versenyt is kényelmesen vezette.

    A Vörösök pontosan tudják, hogy a Red Bull egyre nagyobb veszélyt jelent rájuk és emiatt egyáltalán nem szabad hátradőlniük a fejlesztések terén. Ugyanakkor a költségvetési sapkára is gondosan ügyelniük kell, mert ha esetleg túllépnék azt, az FIA nagyon szigorú szankciókkal büntetné meg őket.

    Többek között emiatt vártak Barcelonáig az első komolyabb újításaikkal és a második fejlesztési hullámot is ezért tolják ki Silverstone-ig. Mattia Binotto azonban elmondta, hogy ezen döntésükben a soron következő két utcai versenyhelyszín, Monaco és Baku is jelenős szerepet vállalt.

    „Mi úgy táncolunk, ahogyan a költségsapka fütyül” – fogalmazott a Ferrari csapatfőnöke Monacóban. „Meg kell bizonyosodnunk arról, hogy nem feleslegesen használjuk el a pénzünket, mert azt egyáltalán nem engedhetjük meg magunknak.”

    „Akkor fogunk fejleszteni, amikor úgy érezzük, hogy jelentős javulás érhetünk el. Nem fogunk versenyről versenyre új elemeket bevetni. Ráadásul a soron következő két utcai versenyen nem lenne túl sok értelme bevetni az újításokat, ami miatt azt gondolom, hogy a Brit Nagydíj lesz ideális helyszín erre.”

    Ugyan Leclerc turbó és MGU-H hibája – amivel a monacói máris a büntetés szélére kerülhet – miatt Max Verstappen átvette a vezetést az egyéni bajnokságban, a négyszeres futamgyőztes elmondása szerint „Spanyol országban a kiesése ellenére sokkal jobban érezte magát az autóban, mint azt Miamiban vagy Imolában tette”.

  • Letartóztatták Bernie Ecclestone-t

    Letartóztatták Bernie Ecclestone-t

    A Forma-1 volt vezetőjét, Bernie Ecclestone-t elkapták a hatóságok szerdai nap folyamán Brazíliában, miután engedély nélkül tartott magánál egy kézifegyvert. A hírről a Sky Sports számolt be.

    A brazil hatóságok egy röntgenvizsgálat során találtak egy LW Seecamp.32-es pisztolyt a brit üzletember táskájában. Az esetet követően azonnal letartóztatták Ecclestone-t, akit a Campinasban található kapitányságon tartanak bent.

    Ecclestone elismerte, hogy a fegyver tényleg az ő tulajdonában áll, azonban nem volt tudta, hogy a fegyver a táskájában van. Az F1 egykori vezetője azonban letette a szabadulásához szükséges óvadékot és ezt követően felülhetett a magángépére, amivel Svájcba utazott az eseményeket követően.

  • Verstappen magabiztosan várja a Monacói Nagydíjat

    Verstappen magabiztosan várja a Monacói Nagydíjat

    Az utóbbi három versenyből hármat megnyerő Max Verstappen önbizalomtól duzzadva várja a soron következő Monacói Nagydíjat. A holland fiatal tavaly nyerni tudott a hercegségben és idén is ugyanebben a pozícióban szeretne célba érni a 78 körös verseny végén.

    Verstappen alatt megtáltosodott az RB18 és az Emilia Romagna Nagydíj óta nem talál legyőzőjére. 2021 bajnokának még 46 pont volt a hátránya az éllovas Charles Leclerc-hez képest, azonban a „mesterhármasának” köszönhetően immáron 6 pontos előnnyel érkezhet meg Monacóba, ahol megnyerte a tavalyi versenyt és életében először vette át a vezetést a száguldó cirkusz egyéni pontvadászatában.

    Ugyan a szakértők szerint a Ferrari koncepciója jobban fog mozogni Monte Carlo utcáin a Bikákéhoz képest, a hollandot ez nem igazán foglalkoztatja, ugyanis ő szeretné megszerezni a második monacói sikerét a Forma-1-ben.

    „A monacói hétvége mindig hektikus, de egyben különleges is” – nyilatkozott a bajnokság éllovasa. „Az időmérő edzés kulcsfontosságú ezen a régi típusú, szűk utcai versenypályán. Az embernek csak úgy pumpál a szíve, miközben ezen a pályán megy, hogy az valami elképesztő. Állandóan a határon vagyunk és a mostani Forma-1-es autók miatt el különösen igaz lesz.”

    A holland végül azt is hozzátette, hogy „idén remek munkát végeznek Sergio Pérezzel”, valamint nagyon örül annak, hogy „mindkét bajnokságban az élen állnak”.

  • Binottót nem győzte meg a Mercedes: Továbbra is nagy a lemaradásuk

    Binottót nem győzte meg a Mercedes: Továbbra is nagy a lemaradásuk

    Mattia Binottót egyáltalán nem, győzte meg a Mercedes Barcelonában mutatott formája. A svájci-olasz mérnök szerint a bajnoki címvédő istállónak továbbra is legalább 7 tizedmásodperc a lemaradásuk a két élcsapathoz képest.

    Az olasz istálló az első nagyobb fejlesztési csomagját a Spanyol Nagydíjon használta el és nagyreményekkel vágtak neki a hétvégének. Az események jól is indultak: már a szabadedzésen is gyorsak volt a két F1-75 és Charles Leclerc az időmérőt is képes volt megnyerni. A monacói fiatal a verseny első felét is magabiztosan vezette végig, azonban a 27. körben egy váratlan technikai hiba miatt fel kellett adnia a versenyt.

    A Mercedes is vitt új elemeket a Circuit de Catalunyára és nagyon úgy tűnt, hogy Toto Wolffék is előrébb tudtak lépni a W13-mal. George Russell szinte végig a Red Bullokkal harcolt, amíg Lewis Hamilton még Carlos Sainz-t is megelőzte volna, ha a verseny elején nem kap defektet és az utolsó körökben nem akadnak gondjai az autó hűtésével.

    „Barcelona a rövidebb pályák közé tartozik és a Mercedes még így is 7 tizedmásodperccel volt lemaradva Leclerc-től” – olvashatók a Ferrari csapatfőnökének szavai a Sky Sports hasábjain.

    A verseny folyamán 30 másodpercet kaptak a Red Bulloktól, ami azt jelenti, hogy ha Leclerc célba ért volna, körülbelül 40 másodperccel előzte volna meg őket. „Ez a különbség egy 66 körös verseny folyamán pedig jelentősnek számít” – zárta Binotto, aki Monacóban nagyon szeretné visszavenni a vezető pozíciókat a Red Bulltól az egyéni és a konstruktőri bajnokságban egyaránt.