Szerző: Boa Bence

  • Zhou: Ez így nem mehet tovább…

    Zhou: Ez így nem mehet tovább…

    Ugyan Guanyu Zhou az újonc szezonját teljesíti a Forma-1-ben, de az Alfa Romeo technikai hibái miatt már három kiesés szerepel a neve mellett. A kínai pilóta emiatt pedig nagyon nem elégedett és a frusztráltságának az egyik mostani interjújában is hangot adott.

    Zhou Forma-1-es karrierje rendkívül jól indult, ugyanis már a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon képes volt a pontszerző 10. helyen célba érni. Azonban azóta nem megy jól a szekere, mert azóta nem tudott pontot szerezni és már három alkalommal is idő előtt kellett kiszállnia az Alfa Romeójából a vasárnapi versenyek során.

    Mindhárom nullázása technikai hibákra vezethetők vissza és a legutóbbi alkalommal Bakuban már nála is betelt a pohár. Zhou nem hitte el, hogy „már megint” emiatt kell kiesnie és hozzátette, hogy „a hinwili kiscsapat nem folytathatja tovább ezt a rossz trendet”.

    „Nem akartam elhinni, amikor meghallottam, hogy már megint valami baj van az autóval,” – nyilatkozta az Alfa Romeo kínai pilótája, aki egyelőre nem aggódik a jövője miatt. „Annyiszor megtörtént már velünk ez idén és ez így nem mehet tovább.”

    „Csapatként kell megoldanunk a problémákat, mert nagyon fontos, hogy célba érhessek a jövőben azokon a versenyeken, ahol vannak az esélyeim a pontszerzésekre.”

    Guanyu Zhou, Alfa Romeo
    Zhou egy jobb folytatásban reménykedik Fotó: Xavi Bonilla / DPPI / Alfa Romeo Racing

    Eleinte mindenki azt gondolta, hogy a kínai pilóta a C42-ben dolgozó Ferrari erőforrás hibája miatt esett ki, de az olasz istálló cáfolta ezt, mondván nem az ő lelkükön szárad Zhou kiesése.

    Ugyan Bakuból nem tudott pontokkal távozni az idei Forma-1-es szezon egyetlen újonca, a tempója viszont rendkívül pozitív volt. Az időmérőn nagy különbséggel végzett rutinos csapattársa, Valtteri Bottas előtt és a versenyen is közel volt a pontszerző helyekhez. Amikor a probléma fellépett, Sebastian Vettel mögött haladt, aki végül a 6. helyen szelte át a kockás zászlót.

    A kínai végül azt is elmondta, hogy „a kiesései ellenére úgy érzi, hogy képes volt fejlődni az elmúlt pár verseny folyamán.”

  • Új helyszínre látogat 2023-tól a Formula 2 és a Formula 3 mezőnye

    Új helyszínre látogat 2023-tól a Formula 2 és a Formula 3 mezőnye

    A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy 2035-ig biztosan az Albert Parkban rendezik majd meg a Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat. Emiatt pedig a Formula 2-es és a Formula 3-as versenynaptárba is bekerül Melbourne, ami több szempontból is nagy meglepetésnek számít.

    Az Albert Park – aminek régi szerződése csupán a 2025-ös évad végéig szólt – nemrégiben óriási átalakításokon ment keresztül, hogy a szurkolók több előzést és szorosabb versenyeket láthassanak az 5,28 kilométer hosszú aszfaltcsíkon. 2023-tól pedig nem csupán az F1, hanem a két legfontosabb betétsorozat is el fog látogatni a helyszínre.

    A Formula 2-nél ez nem annyira nagy meglepetés, mivel ott az európai futamokon kívül többnyire ázsiai helyszínek is vannak (Bahrein, Jeddah, Abu Dhabi), azonban a Formula 3-ban a költséghatékonyság miatt általában csak Európában rendeznek futamokat, mondjuk a tavalyi szezonban Austin egy nagy kivétel volt ilyen szempontból.

    A két sorozat vezérigazgatója, Bruno Michel „rendkívül boldog Melbourne érkezése miatt”, mert szerinte így „egy új kontinensen további szurkolókra tehet szert a két széria”, ahonnan többek között olyan mostani Forma-1-es pilóták pallérozódtak, mint George Russell, Lando Norris, Alex Albon vagy éppen Charles Leclerc.

  • Váratlan helyről kapott támogatást a Sky riporternője

    Váratlan helyről kapott támogatást a Sky riporternője

    Maga Lewis Hamilton védte meg a Sky Sports riporternőjét, Naomi Schiff-et, miután a belga hölgy sok olyan kritikát kapott, ami szerint nem is ért igazán a motorsportokhoz.

    A W Series-ben is megfordult Schifff a brit televíziós csatorna egyik műsorának, egészen pontosan a You Tube-on minden hétfőn megjelenő „Any Given Monday-nek” a műsorvezetője Matt Baker mellett. Egy szurkoló pedig elejtett egy olyan kommentet, ami szerint Schiff nem is ért igazán a sporthoz és nincsen helye a Sky stábjában.

    Schiff mindössze három ásítós emojival válaszolt az őt ért kritikára, azonban nemrégiben a hétszeres világbajnok Mercedes versenyző is az ő oldalát képviselte és a Twitteren ezt írta:

    „Naomi (Schiff) nem is olyan régen még profi versenyző volt és emiatt szerintem megvan a kellő tapasztalata ahhoz, hogy a Sky stábjának tagja legyen. Már a kezdetek óta remek munkát végez, és szívesen fogadnám, ha többet szerepelne a közvetítésekben. Hosszú az előttünk álló út, de meg kell változtatnunk ezeket a viselkedési normákat is a sportban.”

    Schiff osztja Hamilton nézeteit és ő is kiáll a sokszínűség mellett, és ezt a hatást a sportban is szeretné éreztetni. A 28 éves belga születésű hölgynek Hamilton a legnagyobb példaképe és fiatalon miatt is kezdett el komolyabban foglalkozni a versenyzéssel. 2019-ben például a W Series-ben is szerepelt, ahol kizárólag hölgyek versenyeznek egymás ellen Formula 3-as autókban.

    Később Schiff lett a sokszínűséget szimbolizáló nagykövete a női szériának és nem sokkal azt követően került a Sky Sportshoz, ahol most már többek között Hamiltonnal is beszélgethet egy Forma-1-es versenyhétvége során.

  • Leclerc: Zsinórban harmadjára kellett csalódnom

    Leclerc: Zsinórban harmadjára kellett csalódnom

    A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc nehezen tudja elfogadni azt a tényt, hogy már zsinórban három csalódást keltő futamot teljesített, amiből kettőt be sem tudott fejezni az autója meghibásodása miatt.

    6 pole, 2 győzelem – már ez a puszta számadat is sokat elmond a fiatal monacói ide évéről. Ugyan a Ferrari egy remek konstrukcióval rendelkezik, azonban az utóbbi versenyek során előjöttek a „gyerekbetegségek” az F1-75-nél. Leclerc ugyanis Spanyolországban turbó és MGU-H hiba miatt esett ki vezető helyről, és az Azeri Nagydíjon is az élen állt, amíg a hajtáslánca látványosan meg nem adta magát a verseny 20. körében.

    Az előbb említett két nullázás pedig nagyon rosszul érintette Leclerc-t a bajnoki harc szempontjából is, ugyanis így már 34 pontra rúg a hátránya az éllovas Max Verstappennel szemben. Pedig az ausztrál Nagydíjat követően még a holland volt 46 ponttal lemaradva a monacóitól, azonban a legutóbbi 5 versenyen 80 (!) ponttal szerzett többet riválisánál, ami miatt most az ő térfelén pattog az a bizonyos labda.

    Leclerc – aki nem találta a szavakat az újabb kiesését követően – úgy érzi, hogy a mostani azeri nullázása már zsinórban a harmadik volt, annyira rossznak titulálta a Ferrari Monacó-i produkcióját, ahol a pole-pozícióból rajtolva pusztán a 4. helyen ért célba.

    „Nem könnyű ezt feldolgozni, mert már három futam óta csak csalódóm” – szomorkodott Leclerc, aki a soron következő Kanadai Nagydíjon akár már rajtbüntetést is kaphat „Ugyanakkor magabiztos vagyok, mert ez mentálisan biztosan nem lesz hatással rám. Úgy fogok versenyezni majd, mint öt versennyel ezelőtt, amikor még vezettem a bajnokságot. Azonban utána kell járnunk és orvosolnunk kell a felmerülő magbízhatósági problémákat, mert ezek nem olyan dolgok, amik felett csak úgy el lehet menni.”

    Charles Leclerc, Ferrari
    Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    A monacói fiatal hozzátette, hogy „továbbra is hisz a bajnoki címben és továbbra is maximális mértékben megbízik a csapatában”, még a technikai hibák ellenére is. Ugyanakkor nem csak Leclerc-nek kell iparkodnia az egyéniben, mert a maranellói istállónak immáron 80 pont a hátránya a Red Bull-lal szemben, miután Carlos Sainz sem látta meg a kockás zászlót Bakuban.

  • Eltiltották az újonc pilótát a büntetőpontjai miatt

    Eltiltották az újonc pilótát a büntetőpontjai miatt

    A Van Amersfoort Racing versenyzőjének, Amaury Cordeelnak kigyűlt a 12 büntetőpontja a Formula 2 bakui versenyhétvégéjén, ami miatt automatikusan el lett tiltva a három hét múlva esedékes silverstone-i versenyhétvégétől.

    A belga fiatal – aki egy viszonylag gyenge Formula 3-as szezon után lépett fel a Formula 2-be – a bakui főfutam rajtja után okozott egy balesetet, amivel kiütötte a versenyből Olli Caldwellt. A versenybírák szerint Cordeel volt a hibás és emiatt egy 3 rajthelyes büntetést és egy büntetőpontot is felírtak a belga számlájára. Ezzel Cordeel már 12 büntetőpontnál jár idén, ami egy automatikus eltiltást von maga után.

    A Van Amersfoort pilótája ezzel az első olyan pilóta lett Mahaveer Raghunathan után, akinek kigyűlt az eltiltáshoz szükséges 12 büntetőpontja. Az indiai versenyzőt még a 2019-es kiírásban függesztették fel és akkor a spielbergi hétvégén Pato O’Ward helyettesítette őt, aki a mai napon már az IndyCarban versenyez.

    Cordeel már a Jeddah-i időmérőn 4 büntetőpontot kapott a zászlók figyelmen kívül hagyása miatt, és a versenyei sem tartottak sokáig, miután mindkét alkalommal már a futamok elején balesetbe keveredett.

    A Van Amersfoort Racing még nem erősítette meg, hogy kit fognak indítani a silverstone-i hétvégén a belga helyén.

  • Verstappen örömmámorban, Pérez nem volt dühös a csapatutasítás miatt

    Verstappen örömmámorban, Pérez nem volt dühös a csapatutasítás miatt

    Ugyan a tavalyi Azeri Nagydíjon egy defekt elvette a győzelmet Max Verstappentől, azonban az idei futamot rendkívül magabiztosan húzta be Charles Leclerc kiesését követően. Mondani se kell, hogy a holland pilóta rendkívül elégedetten nyilatkozott a pódium ceremónia előtt.

    Verstappen a mostani volt Forma-1-es pályafutása 25. sikere, amivel olyan nagy neveket ért be, mint a kétszeres világbajnok Jim Clark vagy a háromszoros bajnok Niki Lauda. A regnáló bajnok kényelmes előnnyel vezeti a bajnokságot a csapattársa előtt 21 ponttal, amíg Leclerc hátránya már 34 pontra rúg.

    „A tavaly elveszített győzelmet semmivel nem tudom már visszahozni, azonban a mai versenyen hihetetlen jó volt a tempónk, a gumikra is kellőképpen tudunk vigyázni és el is tudtunk lógni a többiek elől” – nyilatkozta Verstappen, aki a 3. helyről rajtolva tudott nyerni végül. „Ugyan némi szerencse is kellett a Ferrarik kiesésével, de az autó akkor is jó volt.”

    „A tegnapi nap még voltak problémáim az egyensúllyal, azonban a mai napon már minden rendben volt. Mindkét keveréken jó volt a tempónk, és itt Bakuban ez különösen fontos. Minden versenyhétvége más és más, de folyton precízen kell végezni a munkát. Az ilyen kis dolgokon dőlhet el a futamgyőzelem sorsa.”

    Pérez elégedett volt

    A két Red Bull közötti csata a Spanyol Nagydíjhoz hasonlóan csapatutasítással dőlt el, de a mexikói versenyző nem neheztelt a csapatára, mert szerinte is a jobb tempóval rendelkező Verstappen elengedése volt a legjobb döntés, amit meghozhattak a mérnökök a pitwallon.

    „Sajnos a VSC fázis alatt nem tudtunk kereket cserélni. Túl késő is volt, ráadásul a kommunikáció is rossz volt köztem és a csapat között. Simán az élen maradtunk volna ebben a helyzetben. A csapat jól tette, hogy Max-et helyezte előnybe. Jobb volt a tempója és bármi megtörténhetett volna. A kettős győzelem viszont egy nagyszerű eredmény a csapat számára.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Oracle Red Bull Racing (@redbullracing) által megosztott bejegyzés

  • Leclerc a kiesését követően: Csalódott vagyok, nem találom a szavakat

    Leclerc a kiesését követően: Csalódott vagyok, nem találom a szavakat

    Az Azeri Nagydíj 20. köréig minden olajozottan ment Charles Leclerc számára, azonban egyszer csak elfüstölt a monacói motorja a célegyenesben. A Ferrari versenyzőjének idén ez már a második nullázása és emiatt már jelentős lesz a hátránya a két Red Bull-lal szemben az egyéni bajnokságban.

    A Tifosinak pedig még azzal is meg kell birkóznia, hogy a 9. körben Carlos Sainz egy fékhiba miatt volt kényszerült feladni a futamot. Ez azt jelenti, hogy a maranellói istálló nulla ponttal fog távozni Bakuból, ami nagyon rossz hír a számukra a bajnoki versenyfutás kapcsán.

    Leclerc a Sky Sports munkatársainak értékelt először a kiesését követően és elmondta, hogy a csalódására nem találja a megfelelő szavakat.

    „Nagyon rosszul esik ez. Utána kell néznünk, hogy mi ment félre, mert ehhez hasonló dolog nem történhet meg a jövőben. Jelen pillanatban nem tudom leírni szavakkal a csalódottságomat.”

    „Most is megvolt a tempónk, és a szezon első versenyein nem is voltak technikai problémáink. Az utóbbi időben azonban egyre több van sajnos, pedig nem is változtattunk túl sokat az autón. Nehéz megérteni, mi történt, de ez van, nem tudunk neki mit csinálni, tovább kell mennünk és küzdenünk kell.”

    A Ferrari számára pedig nem csak az a probléma, hogy mindkét bajnokság elúszni látszik, hanem z is, hogy ha Leclerc hajtásláncát nem tudják megmenteni, akkor máris a büntetések szélére kerülhetnek.

  • A Ferrari is beállt a „szivárványosok” táborába

    A Ferrari is beállt a „szivárványosok” táborába

    A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy a Pride-hónap alkalmából a Mercedes és az Alpine is szivárványos mintákat fog majd alkalmazni az autóikon a júniusi versenyek folyamán. Az előbb említett két csapathoz a Ferrari is csatlakozott.

    Az olaszok a közösségi médiában tudatták a nagyvilággal, hogy az első szárnyaikon elhelyezett szivárvány mintás #essereferrari matricákkal támogatják az LMBTQ közösségeket szerte a világon.

    Nagy kérdés, hogy a Ferrari vissza tud-e vágni Bakuban a Monacóban elkövetett hibáikat követően, ami után az újabb pole-pozíciót szerző Charles Leclerc kemény kritikával illette a csapata stratégáit. A monacói csapattársa, Carlos Sainz a 4. helyről kezdheti majd meg az 51 körös Azeri Nagydíjat, így neki is minden esélye meglesz arra, hogy megszerezze élete első Forma-1-es győzelmét.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Scuderia Ferrari (@scuderiaferrari) által megosztott bejegyzés

  • Vips hibája után Hauger nyerte a bakui főversenyt

    Vips hibája után Hauger nyerte a bakui főversenyt

    A Prema versenyzője, Dennis Hauger győzelmét hozta a Formula 2 főversenye Bakuban. A norvég pilóta végig jól versenyzett és végül Jüri Vips kapitális hibáját kihasználva tudta megnyerni pályafutása első főversenyét.

    A rajtot ezúttal sem úszta meg baleset nélkül a mezőny, Olli Caldwell és Amaury Cordeel ütközött egymással. Az élen nem történt nagy változás, Jüri Vips megőrizte az első helyét Liam Lawson és Marcus Armstrong előtt, aki meg tudta előzni a tegnap balesetet szenvedő Dennis Haugert. A baleset miatt a pályára kellett hívni a biztonsági autót.

    A bakui száguldás az 5. körben indulhatott újra. A zöld zászló után most a tegnapi sprintfutammal ellentétben nem volt baleset, de a frontvonalak is megmerevedtek.

    A 8. körre Lawson lemaradt a vezető Vipstől, aki emiatt védekezni kényszerült a DRS-sel támadó Armstronggal szemben. A kiállások sorát Jehan Daruvala nyitotta meg, az indiai fiatal lágyakról váltott a közepes keverékű Pirellikre. Egy körrel később Lawson és Hauger is letudta a kötelező kiállását. Az új-zéland szerelői lassan dolgoztak, ami miatt a Formula 3 bajnoka át tudta ugrani a riválisát a bokszban.

    Vips a 10. körben reagált is az élmezőnyben történő kerékcserére és mellett még Felipe Drugovich is friss abroncsokat kapott. Az észt Red Bull junior simán visszajött Hauger és Lawson elé, utóbbit még Jehan Daurvala is meg tudta előzni. Armstrong azonban mindenkit meg tudott előzni, miután még kint tudott maradni pár kört az üzemmeleg abroncsain, amiken nagyon gyors tudott lenni.

    Vips azonban nem teketóriázott sokat és azonnal visszavette az első helyét az új-zélandi csapattársától. Ezt követően azonban Cem Bolukbasi és Roy Nissany ütközött egymással a kettes kanyarban. Az izraeli a külső ívről próbálkozott, azonban elmérte a féktávot és a nekiütközött a török Charouz versenyzőnek, ami miatt mindketten falba mentek és emiatt újabb biztonsági autós fázis lépett érvénybe.

    A 14. körben indult újra a verseny és a káosz eluralkodott, ugyanis a két Hitech majdnem kiütötte egymást és Iwasa és Théo Pourchaire a torlódás miatt nekiment egy autónak és elveszítette az orrkúpját. A pályára kerülő törmelékek miatt VSC fázis lépett érvénybe. Lawson pedig defektet kapott, miután Jack Doohannel ütközött a kettes kanyarba menet.

    A versenyt Calan Williams vezette, aki még nem tudta le a kötelező kiállását. Mögötte Armstrong annyira elfékezte a kerekeit, hogy ki kellett állni másodjára is, emiatt pedig Hauger vette át a második helyet, aki elkezdte támadni a Williams mögé beragadó Vips-t. Az észt fiatal megpróbálta lerázni a Formula 3 regnáló bajnokát, azonban a norvég pilóta egy másodpercen belül tudott maradni hozzá képest.

    A dráma hat perccel a vége előtt jött, ugyanis a végig vezető Vips az óvárosi résznél összetörte az autóját és ezzel kiesett a versenyből. A pályán maradt autója miatt harmadjára is pályára gurult a biztonsági autó.

    A versenyt az idő rövidsége miatt már nem indították újra, így Hauger nyert Sargeant és Drugovich előtt. További pontszerzők: Doohan, Richard Verschoor, Enzo Fittipaldi, Frederik Vesti, Marino Sato és Ralph Boschung.

    A Formula 2 idei kiírása Silverstone-ban fog majd folytatódni.

  • Alonso: Semmi szándékosság nem volt a manőveremben

    Alonso: Semmi szándékosság nem volt a manőveremben

    Ki ne emlékezne a 2014-es Monacói Nagydíj időmérő edzésére, amikor a Q3 végén Nico Rosberg „véletlenül” kieresztette az autóját a bukótérbe a Mirabeau-ban, amivel előkerült sárga zászló a második szektor elején. Emiatt Lewis Hamilton már nem tudott javítani és a német versenyzőé lett a rajtelsőség, de a manővere nagy port kavart a szurkolók körében. Fernanado Alonso a mostani Azeri Nagydíj kvalifikációján egy hasonló akcióval biztosította a helyét a Q2-ben.

    Lance Stroll késői balesete miatt alig maradt ideje a versenyzőknek javítani, ami miatt elszabadul a káosz a pályán. Az Alpine spanyol pilótája a Q1 végén pedig egy komoly boly előtt eresztette ki az autóját a bukótérbe közvetlen Alex Albon előtt, akit egyáltalán nem nyűgözött le a kétszeres világbajnok piszkosnak titulált manővere.

    Az eset miatt sárga zászlóztak, ami miatt az Alonso után érkező pilótáknak el kellett venni a gázról a lábukat, amivel tönkretették a saját mért köreiket. Így járt a két Haas, a két McLaren és Albon is, aki a rádión azonnal el is kezdett panaszkodni, mondván „Alonsónak büntetést kell kapnia a furcsa kis akciója miatt”. A brit-thai fiatal hozzáette, hogy „egyértelműen látszódott a szándékosság Alonso cselekedetében és amiatt is fékezett irreálisan hamar a kanyar előtt.”

    Alonso azonban tagadta Albon vádait, aki az időmérő után elmondta, hogy a „pillanat hevében csupán a frusztráció beszélt belőle.”

    „Láthattuk, hogy itt az időmérő edzés rendkívüli kihívásokkal jár Bakuban” – fogalmazott a spanyol pilóta. „Egyszerűen túl későn fékeztem, nem tudtam bevenni a kanyart és emiatt kimentem a bukótérbe. Ezt a McLaren is megcsinálta a Q2-ben és Sebastian is (Vettel), azonban ő inkább a falhoz ért hozzá. Ilyenkor a másodperc tört része alatt kell döntést hoznod, ami egyáltalán nem könnyű.”

    2005 és 2006 világbajnoka végül be tudta magát verekedni a Q3-ba, ahol a 10. rajthelyet szerezte meg magának az 51 körös Azeri Nagydíjra.