Szerző: Boa Bence

  • Hamilton a dobogójáról: Nem hittem volna, hogy itt fogok állni

    Hamilton a dobogójáról: Nem hittem volna, hogy itt fogok állni

    Lewis Hamiltont rendkívüli boldogság töltötte el a Kanadai Nagydíjon megszerezett 3. helyét követően. A brit klasszisnak ugyanis egy katasztrofális kezdést követően egy óriási gödörből kellett kimásznia, azonban képes volt erre és a pályán egy hétszeres világbajnokhoz méltó teljesítménnyel rukkolt elő.

    A Circuit de Gilles Villeneuve Hamilton egyik legeredményesebb pályái közé tartozik. A brit csillag még itt szerezte első F1-es sikerét 2007-ben és összességében 6 pole-pozícióval és 7 győzelemmel büszkélkedhet ezen a helyszínen. Idén úgy volt képes dobogóra állni, hogy az utóbbi évekhez képest közel sem olyan versenyképes az alatta lévő technika, amivel képes lenne futamgyőzelmekért és a 8. bajnoki koronájáért harcolni.

    „Nagyszerű közönségünk van itt Montrealban” – éltette a 103-szoros futamgyőztes a nézőket a futam után, akik a brit ezen gesztusát heves üdvrivalgással hálálták meg. „Nagyon jó érzés most számomra ez a 3. hely, mert idén nagyon szenvedek az autómmal. Azonban csapatként mindig összepontosítunk és soha nem adjuk fel.”

    „Tovább kell dolgoznunk, hogy megoldhassuk a problémáinkat, illetve, hogy még tovább lépjünk előre. A tempónk nagyon jó volt, ami azt bizonyítja, hogy megérte sok időt eltöltenünk a szimulátorban, hogy tökéletesre hangoljuk az autó beállítását. Őszintén, a hétvége elején nem gondoltam volna azt, hogy a dobogón fogok állni, szóval ez egy kellemes meglepetés a számomra.”

    Hamilton ezzel a jó eredményével 77 pontra növelte a pontjainak a számát, ami pont megfelel egyik legnagyobb barátja és egykori csapattársa, Valtteri Bottas rajtszámával.

  • Sainz: Ebben nem volt több, de nagyon közel voltunk

    Sainz: Ebben nem volt több, de nagyon közel voltunk

    Carlos Sainz a Kanadai Nagydíjon nagyon közel állt élete első Forma-1-es győzelméhez, azonban végül nem tudta megelőzni Max Verstappent a győzelemért, ami miatt be kellett érnie a 2. hellyel. Ugyanakkor a spanyol pilóta egyáltalán nem volt elégedetlen a teljesítményével és büszke volt magára, hogy meg tudta nehezíteni a bajnoki címvédő dolgát.

    A Ferrari spanyol pilótája egy késői biztonsági autós fázisnak – amit a bokszból kifelé balesetező Yuki Tsunoda okozott – köszönhetően tudott közel kerülni Verstappenhez. A zöld zászlót követően azonban bárhogyan próbálkozott, nem talált rést a Red Bull pilótájának pajzsán, aki így végül hibátlan versenyzéssel szerezte meg idei 6. sikerét, amivel tovább növelte az előnyét az összetettben.

    „Tövig nyomtam a gázt” – értékelt Sainz a futam után, aki így beváltotta azt, amit az időmérő után ígért és tényleg szoros csatát vívott Verstappennel az első helyért.

    „Centikre mentem el a falaktól minden egyes körben, azonban még így sem tudtam elég közel kerülni Max-hez a sikán előtti résznél, hogy megelőzhessem őt a hosszú egyenesben. A pozitívum az, hogy ma gyorsabbak voltunk a Red Bullnál, csak még egy nagyon kicsi hiányzott ahhoz, hogy nyerjünk.”

    „A kiállásokat jól időzítettük és a versenytempóval is maximálisan elégedett vagyok, mert nyomást tudtunk gyakorolni Max-re. Minden tőlünk telhetőt megtettünk, azonban sajnos még ez sem volt elég a győzelemhez. A pozitívumokból merítünk erőt és két hét múlva újra megpróbáljuk Silverstone-ban.”

    Sainz ezzel a 2. helyével 102-re növelte a pontjainak a számát, amivel továbbra is az 5. helyen áll az egyéni pontversenyben.

  • Alonso büntetést kapott, változott a Kanadai Nagydíj végeredménye

    Alonso büntetést kapott, változott a Kanadai Nagydíj végeredménye

    Nem sokkal a Kanadai Nagydíj leintését követően máris megváltozott a verseny végeredménye. A versenybírák ugyanis szabálytalannak minősítették Fernando Alonso védekezési manőverét Valtteri Bottasszal szemben, ami miatt a spanyol egy 5 másodperces büntetést kapott.

    Az első sorból rajtoló Alonso pechjére nem jött az eső, ami miatt szinte borítékolható volt, hogy nem lesz képes tartani a mögötte érkező Ferrarikat és Mercedeseket. Ez így is lett és a futam vége felé már az Alfa Romeókkal harcolt, azonban, mint utólag kiderült, az utolsó körös védekezése átlépte a határt a stewardoknál.

    Az FIA szerint a felvételek alapján tökéletesen látszik, hogy az Alpine versenyzője a videó felvételek alapján többször is irányt változtatott a hosszú egyenesben, ami miatt Bottasnak egy pillanatra el is kellett vennie a gázról a lábát. Ez a 77-es rajtszámú autó telemetriai adatain meg is mutatkozott és Alonsót emiatt egy 5 másodperces büntetéssel és egy büntető ponttal jutalmazta a versenyirányítás.

    Mindez azt jelenti, hogy a kétszeres spanyol világbajnok csak a 9. helyen lesz rangsorolva az eredetileg megszerzett 7. helyéhez képest. Ezt a pozíciót a 8. helyen célba érő Bottas veszi át, amíg az ő helyét a csapattársa, Guanyu Zhou örökli meg.

  • Hamilton: Nagyon rég örültem ennyire egy 4. helynek

    Hamilton: Nagyon rég örültem ennyire egy 4. helynek

    Lewis Hamilton olyan izgatott volt az idei Kanadai Nagydíj időmérő edzésén, mint a bemutatkozó versenyhétvégéje során volt a 2007-es Ausztrál Nagydíjon, Melbourne-ben.

    A Mercedes hétszeres világbajnoka annak ellenére érte el a legjobb idei időmérős eredményét, hogy a pénteki nap során olyannyira rosszul érezte magát a W13-ban, hogy egyenesen „vezethetetlennek” nevezte azt.

    Mindezek tetejében a 103-szoros futamgyőztes még az Azeri Nagydíjon elszenvedett óriási hátfájdalmából sem gyógyult meg teljesen, amit az autója heves pattogása miatt szedett össze.

    „Szavakba se tudom önteni most, hogy milyen boldog vagyok” – lelkendezett Hamilton a kvalifikációt követően. „Azonnal meg is öleltem a fiziomat, Angelát [Cullen – a szerk.], ugyanis a bakui hétvége óta mindketten nagyon keményen dolgoztunk, hogy a létező leghamarabb legyen 100%-os a fizikai állapotom. Nagyon hálás vagyok, hogy ő itt van velem és még a legnehezebb pillatokban is a legjobbját nyújtja miattam, még akkor is, ha az autónk nem a legerősebb a mezőnyben.”

    A hétszeres bajnok azt is hozzátette, hogy „nagyon régen volt ilyen elégedett egy 4. hellyel”, mint most.

    „Talán az újonc évemben, 2007-ben örültem ennyire egy 4. helynek, mint most” – folytatta a brit klasszis. „Ezzel az autóval nagyon nehéz összerakni egy jó kört, nagyon sok mindent kell jól csinálnod, hogy ez megtörténjen. Ha azonban valami nem klappol, akkor esélyed sincsen.”

    „Ezen a pályán mindig van esélyed, ha elkezd esni az eső. Imádom Kanadát, többek között pont emiatt is. Nagyon keményen dolgozunk a csapattal versenyről versenyre, és ugyan még mindig sok dolgot kell véghezvinnünk, de jó úton járunk. Remélhetőleg minél hamarabb meg tudjuk szüntetni a pattogást és előrébb tudunk lépni az erősorrendben,” – zárta Hamilton, aki pályafutása első Forma-1-es sikerét pont Montrealban aratta és a kanadai aszfaltcsíkon összesen 7 győzelemmel és 6 rajtelsőséggel rendelkezik.

  • Ez lesz a célja a futamon Charles Leclerc-nek

    Ez lesz a célja a futamon Charles Leclerc-nek

    Ugyan Charles Leclerc a motorkomponenseinek kicserélése miatt csak a 19. helyről kezdheti majd meg a Kanadai Nagydíjat, a monacói versenyző szerint a 4. hely elérése egyáltalán nem tűnik lehetetlennek.

    Lecldrc igencsak megszenvedte az utóbbi négy versenyt, ugyanis Spanyolországban és Azerbajdzsánban is technikai hiba miatt esett ki az első helyről. Az utóbbi eset ráadásul fájdalmasabb volt a számára, mert az olasz istálló az eset után alaposan megvizsgálta a hajtásláncot és arra jutottak, hogy az javíthatatlan, ami miatt a kukába kellett dobniuk azt.

    A Ferrari emiatt Montrealban rengeteg új motorkomponenst bevetett Leclerc-nél, aki így automatikusan a rajtrács végére került. A monacói 34 pontos hátránya ezért még tovább nőhet majd Max Verstappennel szemben, aki a pole-pozícióból vághat majd neki a ma esti 70 körös futamnak.

    „Csalódott vagyok, mert nyilván a büntetések miatt sokkal nehezebb dolgunk lesz vasárnap, mint azok nélkül, de számítottam erre, nem ért váratlanul a dolog” – magyarázta a négyszeres futamgyőztes, aki a Q1-ből még továbbjutott az időmérő edzésen. „Nem tudom, hogy ezen kívül kapunk-e még büntetést a szezon hátralévő versenyein, de az biztos, hogy ez volt a legjobb döntés a számunkra.”

    „Inkább egy versenyt áldozzunk be, mint hogy több versenyen kapjunk 10 rajthelyes büntetést. Nem tudom, hogy a versenyen miként fogunk szerepelni, mert az előzetes várakozásaimhoz képest itt nehezebb előzni. Összességében azonban az autónk jó, és ha ügyesen taktikázunk, akkor akár a 4. helyet is könnyen elérhetjük. Ez acél a számunkra” – zárta a 24 éves fiatal tehetség, aki nagyon reméli, hogy a csapattársa, Carlos Sainz meg tudja majd nehezíteni Verstappen dolgát az élen.

  • Sainz nagy csatára készül: Jó lesz Verstappennel vívni a győzelemért

    Sainz nagy csatára készül: Jó lesz Verstappennel vívni a győzelemért

    Carlos Sainz a 3. rajthelyről kezdheti majd meg a Kanadai Nagydíjat Max Verstappen és Fernando Alonso mögül, azonban a spanyol pilóta magabiztos a győzelmi esélyeit illetően és szerinte a regnáló bajnokkal fog majd nagyot vívni az első helyért.

    Sainz idei szezonja az egyéni hibái és nullázásai miatt egyáltalán nem úgy alakul, mint ahogyan azt eltervezte. Az egyéni pontversenyben már akkora a lemaradás, hogy szinte nullára csökkentek a bajnoki esélyei, azonban most, hogy a csapattársa, Charles Leclerc csak a mezőny végéről rajtol majd, és Sergio Pérez is a középmezőnyből startolhat majd az időmérőn elkövetett hibáját követően, ez egy jó lehetőség lesz a számára, hogy harcba szálljon a győzelemért.

    „A mai nap nagyon jól éreztem magamat az autóban, különösen az esős körülmények között” – értékelt a spanyol versenyző a kvalifikációt követően 1997 világbajnokának, Jacques Villeneuve-nek. „A pálya azonban egy időt után elkezdett száradni, és amíg a többiek tudtak találni némi időt, addig én hoppon maradtam. Végül pedig pont az a pár tizedmásodperc hiányzott a pole-hoz.”

    „Jó pozícióban vagyunk ahhoz, hogy harcolhassunk a futamgyőzelemért. Érdekes egy csatát vívhatunk majd Max-szel (Verstappen), mert ő Fernandóhoz (Alonso) hasonlóan az egész hétvége folyamán jó tempót volt képes diktálni.”

  • Alonso: Agresszív leszek a rajtnál és támadni fogok

    Alonso: Agresszív leszek a rajtnál és támadni fogok

    Ugyan Fernando Alonso rendkívül jó teljesítményt nyújtott a Kanadai Nagydíj szabadedzésein, azonban arra még ő sem gondolt, hogy az időmérő edzésen az előkelő 2. helyen végez majd. A kétszeres spanyol világbajnok pedig élni szeretne az első rajtsor által nyújtott lehetőségekkel és már a rajtnál elvenné az első helyet Max Verstappentől.

    Nem mellesleg Alonso a 2012-es Német Nagydíj óta először rajtolhat majd az első sorból. A spanyol akkor még a Ferrari csapatát erősítette, a pole-ból rajtolhatott a Hockenheimringen és meg is tudta nyerni a futamot, amivel pályafutása 30. elsőségét szerezte meg a Forma-1-ben.

    „Remek érzés, hogy őszinte legyek” – fogalmazott 2005 és 2006 bajnoka az időmérő után. „A szabadedzések során nagyon jól szerepeltünk, de ez nem meglepetés, ugyanis az eddigi versenyek folyamán is jól sikerültek a pénteki napjaink.”

    „Szombatra ugyan veszítettünk némi időt, de az esőnek köszönhetően újra játékba kerültünk. Az autó valami hihetetlen volt, nagyon jól éreztem magam benne és ki is tudtam hozni belőle a maximumot. Max-nek (Verstappen) és a Red Bullnak pedig több a veszíteni valója, mint nekem, szóval a holnapi rajtnál meg fogom őt támadni az első helyért.”

  • Hamilton: Egyre többet fáj a fejem a pattogás miatt

    Hamilton: Egyre többet fáj a fejem a pattogás miatt

    Lewis Hamilton a Kanadai Nagydíj sajtótájékoztatóján elmondta, hogy egyre gyakrabban szenved fejfájás miatt, amit az új szabályok által generált pattogás okoz.

    AA Mercedes hétszeres világbajnokának olyannyira fájt a háta az Azeri Nagydíj végén az előbb említett jelenség miatt, hogy alig tudott kiszállni az autójából. A pattogást – ami egy rendkívül összetett fizikai probléma – a csapatok feszesebb felfüggesztéssel és a hasmagasság minimalizálásával próbálják meg csökkenteni.

    Az eddigi futamok folyamán is látványosan delfineztek az autók, azonban a bakui pálya célegyenese volt eddig a legdurvább a pilóták szemszögéből. Utólag egyes szenzoradatok alapján kiderült, hogy Hamilton autójában egy 10 G (!) nagyságú erőhatás is fellépett a hétvége során, ami elég nagynak számít és hosszú távon akár balesetveszélyes is lehet.

    „Az idei versenyek sokka többet kivesznek belőlem és a regeneráció is hosszabb ideig tart a hátfájdalmaim miatt” – panaszkodott tovább Hamilton, akinek szavai célt értek, mert az FIA közbeavatkozott a delfinezés ügyében a pilóták biztonsága miatt.

    „Ez a korral jár, nagyon nem lehet tenni ez ellen semmit. Azonban ezek a pattogás okozta sérülések akár súlyosak is lehetnek. Amikor 10 G hat rád ilyenkor, az elég fájdalmas tud lenni és azt érzed a nyakadnál, hogy valami egyáltam nincsen rendben.”

    „Az utóbbi időben a fejem is egyre többet sajog, azonban még nem kerestem fel emiatt egy orvost sem. Nem veszem túlságosan komolyan ezt az egészet, csupán több fájdalomcsillapítót szedek.”

    Hamilton pedig azt is elárulta, hogy „üdvözli az FIA döntését”, mert szerinte „mindig a versenyzők egészsége és testi épsége a legfontosabb.”

  • Menthetetlen Leclerc motorja, szinte biztosan büntetést kap majd

    Menthetetlen Leclerc motorja, szinte biztosan büntetést kap majd

    A Ferrari felfedte, hogy Charles Leclerc Bakuban meghibásodott erőforrása javíthatatlan, emiatt pedig szinte biztosan egy 10 helyes rajtbüntetéssel fogja teljesíteni a hétvégi Kanadai Nagydíjat.

    A monacói pilóta – aki 2022-ben az eddigi 8 versenyből hat alkalommal rajtolhatott a pole-pozícióból – az Azeri Nagydíj során a VSC fázis alatt tudta le a kötelező kerékcseréjét és nagyon úgy nézett ki, hogy meg fogja nyerni a versenyt a két Red Bull előtt. Azonban a verseny 20. körében szó szerint „füstbe mentek” a győzelmi esélyei, miután látványosan megadta magát az F1-75 hajtáslánca.

    A bakui motor részben az a motor volt, amit Leclerc a barcelonai hétvégén használt, ahol szintén az élről esett ki egy turbóhiba miatt. Ezen kisesése miatt az olasz istálló mindegyik motorkomponensbők újat helyezett Leclerc autójában, így az azeri hétvégét is ezen alkatrésszel teljesítették.

    Az erőforrás a szerdai nap folyamán érkezett meg a Ferrari maranellói gyárépületébe, és a tüzetes kivizsgálást követően arra jutottak a mérnökök, hogy a barcelonai meghibásodás után tovább használt problémák okozhatták a bakui kiesést is. Emiatt Leclerc Bakuban használt motorját „teljes mértékben kukázni kell”, ami miatt egy vadonatúj egységet kap Kanadára.

    Ha azonban az erőforrás mellett egy új turbófeltöltő is bekerül az F1-75-be, akkor azért már egy 10 rajthelyes büntetés fog járni, ugyanis a szabályok értelmében mindegyik csapat mindösszesen 3 turbófeltöltő használhat egy szezonon belül.

    A Ferrari monacói pilótája – aki már az Ausztrál Nagydíj óta nem tudott versenyt nyerni – balszerencse sorozata ezzel tovább folytatódik és így, hogy a büntetés szinte elkerülhetetlen, aligha fogja tudni csökkenteni a 34 pontos hátrányát az egyéni bajnokságban az éllovas Max Verstappennel szemben.

  • Gran Turismo témájú mozifilm készül 2023-ra

    Gran Turismo témájú mozifilm készül 2023-ra

    Az autó és motorsport rajongók most igazán elkezdhetik dörzsölni a tenyereiket, ugyanis nemrégiben hivatalosság vált, hogy 2023-ban olyan motorsportos filmet fognak bemutatni a mozivásznakon, amelynek középpontjában az egyik legnagyobb és legnépszerűbb szimulátoros játék, a Gran Turismo áll.

    A film egy valós történetet fog feldolgozni, a főszereplő pedig Jann Mardenborough lesz, akiből a film alatt egy Gran Turismo játékosból valós autóversenyzővé cseperedik. Mardenborough ugyanis megnyerte a GT Academy kihívását még 2011-ben, ahol 90.000 résztvevő közül lett ő a győztes, akinek így lehetősége nyílt a Dubai-i 24 órás versenyen való részvételhez.

    A brit versenyző kvalitásait az is mutatja, hogy az évek során megfordult többek között a régi Formula 3-as sorozatban, a GP3-ban és a GP2-ben is és három alkalommal még a Le Mans-i 24 órás versenyen részt vett.

    A film az eredeti tervek alapján 2023. augusztusában kerül majd be a mozikba, rendezője pedig Neill Blomkamp lesz. A projekt a Sony és Playstation együttműködésével készül majd el, pont úgy, mint az Uncharted, aminek a főszereplője Tom Holland volt.