Szerző: Boa Bence

  • Hamilton: Ha meg kell emelnünk a hasmagasságot, nekünk lőttek

    Hamilton: Ha meg kell emelnünk a hasmagasságot, nekünk lőttek

    Lewis Hamilton szerint hiába pattog nagyon durván a W13, nem szabad megemelniük az autójuk hasmagasságát. A brit klasszis úgy gondolja, hogy ez a csapata teljesítményének jelentős visszaesését jelentené.

    Az új szabályrendszernek köszönhetően a csapatoknak egy új fajta kihívással kellett szembesülniük: a delfinezéssel és a pattogással. Mindegyik csapat szenved valamilyen a szinten az előbb említett problémák valamelyikével, azonban a leglátványosabban a Mercedes teszi mindezt.

    Sok pilóta, köztük Hamilton is, panaszkodott arra, hogy a pattogás hosszú távon káros az egészségükre, és ha ez így megy tovább, akkor akár komoly baleseteket is okozhat a jelenség. A versenyzők félelmeit meg is hallgatta az FIA és a Brit Nagydíjtól kezdődően egy direktívát fognak alkalmazni a túlzott pattogás/delfinezés elkerülésére.

    Ha bármelyik csapat túllépi az általuk megszabott mértéket, akkor először változtatniuk kell az autók beállításán kell változtatni, és ha ez sem segít, akkor meg kell emelniük az autó hasmagasságát. Ez azonban jelentős teljesítmény csökkentés eredményezne, ugyanis a talaj kölcsönhatás (ground effect) közel nem lesz olyan hatékony. Hamilton szerint ha a Mercedes továbbra is versenyképes szeretne lenni, az utóbbi forgatókönyvet minden áron el kell kerülniük.

    „Az Azeri Nagydíjon és az azt megelőző futamon is meg kellett emelnünk a hasmagasságot és még akkor is pattogott az autó” – nyilatkozta Hamilton még a Kanadai Nagydíj sajtótájékoztatóján. „A delfinezés mértéke attól függ, hogy a levegő milyen ütemben képes átáramlani az autó alatt. Barcelonáig nagyon magas hasmagassággal kellett mennünk, onnantól kezdődően kezdtük el csökkenteni annak mértékét.”

    „Barcelonában nem is volt baj a gyors kanyarokat leszámítva, azonban Monacóban és Bakuban már újra előjött a probléma, amiért újra vissza kellett állnunk. Azonban mindezt hiába tettük meg, a pattogás megmaradt és feljebb már nem mehetünk a felfüggesztések miatt” – zárta Hamilton, akinek egyre többet fáj a feje a W13 agresszív pattogása miatt.

    A pattogást pedig már csak azért sem szabad fél vállról venni, mert a Mercedes autójában lévő szenzorok egyes alkalmak során 10 G nagyságú erőt is jeleztek a jelenség fellépesekor.

  • Marko szerint idén a Red Bull dominál, de…

    Marko szerint idén a Red Bull dominál, de…

    Dr. Helmut Marko szerint a Red Bull domináns formában van az elmúlt versenyek hihetetlenül jó eredményeit követően. Az energiaitalosok szaktanácsadója ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az RB18 megbízhatóságán továbbra is dolgozniuk kell.

    Max Verstappen a Kanadai Nagydíjon idei hatodik, pályafutása huszonhatodik futamgyőzelmét szerezte, amivel már 49 pontosra növelte az előnyét Charles Leclerc-rel szemben, aki az utóbbi négy versenyből kétszer is technikai hiba miatt nullázott.

    A montreali volt zsinórban a hatodik győzelme a Milton Keynes-i istállónak, ami miatt mondani sem kell, hogy a konstruktőri bajnokságot is magabiztos előnnyel vezetik a Ferrari előtt.

    Ugyanakkor az idei szezonban hihetetlen módon fordult meg a regnáló bajnok szerencséje, ugyanis az Asztrál Nagydíjon való kiesését követően még 36 pontos hátránya volt monacói riválisával szemben. Hat futammal később pedig ebből a lemaradásból 49 pontos előny lett, ami azt jelenti, hogy Verstappen 95 ponttal többet szerzett Leclerc-nél az elmúlt hat verseny alkalmával.

    Marko szerint Verstappen előnye semmit sem jelent még, mert a Forma-1-ben rekord gyorsasággal képesek megváltozni a dolgok, ugyanakkor nagyon elégedett volt az utóbbi időben mutatott „dominanciájuk” miatt.

    „A legfőbb az, hogy minden versenyen célba érj, és hogy minimalizáld a megbízhatósági problémákat” – véli az az osztrák szakember. „Az idei évben már egy sprintfutamot is rendeztek és az is segített valamilyen szinte, hogy már ekkora az előnyünk a riválisainkkal szemben.”

    „Hihetetlen formát képviselünk az utóbbi időben, ami szokatlan a számunkra. A szezon eleje általában mindig azzal telt, hogy megpróbáltunk felnőni a többiek szintjére, most pedig egyből dominálunk. Ezt pedig nyugodt szívvel mondhatom, ugyanis ha az első kilenc versenyből, hetet megnyer egy csapat, az dominanciának tekinthető.”

    Marko azonban azt szeretné. hogy ha „leszűrnék a tanulságot a Ferrari hibáiból” és „redukálnák a technikai hibákat” a szezon hátralevő részére, hogy a most megszerzett előnyüket megőrizzék és akár még tovább növeljék azt.

    Sergio Pérez, Red Bull
    Pérez egy váltóhiba miatt esett ki Kanadában. Marko többek között emiatt is szeretné, hogy jobb legyen az RB18 megbízhatósága Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Egyébként Verstappen 2022-es szezonkezdéséhez hasonló jó startja 2011-ben volt a Bikáknak. Abban az évben az akkor még szintén egyszeres bajnok Sebastian Vettel hat versenyt tudott megnyerni az első nyolcból és a Red Bull abban az évben mindkét bajnokságot utcahosszal nyerte meg a riválisai előtt.

  • Hivatalos: Gasly 2023-ban is az AlphaTaurit fogja erősíteni

    Hivatalos: Gasly 2023-ban is az AlphaTaurit fogja erősíteni

    Nemrégiben vált hivatalossá az a hír, amit az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost már a Kanadai Nagydíjon belengetett: Pierre Gasly biztosan ki fogja tölteni a faenzai istállóval lévő szerződését, ami a 2023-as év végeztével jár majd le.

    Ugyan a francia fiatalt sokáig még a Red Bull-lal is szóba hozták, Sergio Pérez szerződéshosszabbítása bezárta az előtte álló kapukat és így maradt számára a jelenlegi csapata, az AlphaTauri, ahová még a 2019-es Belga Nagydíjon került vissza a lefokozását követően.

    Ugyan Gasly az idei pilótakeringő egyik legfőbb mozgatóeleme is lehetett volna, Tost a legutóbbi hétvégén hangsúlyozta, hogy „a franciának érvényes szerződése van velük”, ezért nem valószínű, hogy egy másik csapatnál kezdené majd meg a 2023-as évadot.

    Ez pedig tényleg nem fog megvalósulni, hogy Gasly jövője eldőlt: 2023-ban is az AlphaTauri versenyzője lesz.

    „A 26 éves francia pilóta már 2017 óta velünk van és azóta egy fontos alappillérét képezi a csapatunknak” – áll az olasz kicsapat által kiadott közleményében. „Pierre remek barátságot ápol a mérnökökkel és a szerelőkkel, valamint a munkához való hozzáállása is egészen kiváló.”

    „Mindezek mellett futamot is nyert már a Forma-1-ben és emellett három leggyorsabb körrel és két további dobogós helyezéssel is büszkélkedhet. A kvalifikációkon is egyre jobban teljesít, amivel egyre nagyobb hírnévre tesz szert a sportágon belül.”

    „Természetesen Gasly is „nagyon örül annak, hogy az AlphaTaurinál folytathatja a Forma-1-es pályafutását”. A francia azt is hozzátette, hogy „az új szabályok egy komolyabb kihívás elé állították őket, de egy jó alapot sikerült megszerezniük, hogy az elkövetkező években az eddiginél sikeresebbek legyenek és jobb eredményeket érjenek el.”

  • Leclerc: Két győzelem és újra meccsben leszek Verstappennel

    Leclerc: Két győzelem és újra meccsben leszek Verstappennel

    Annak ellenére, hogy Max Verstappen a Kanadai Nagydíjon nagyszerű versenyzéssel szerezte meg idei 6. versenyét, Charles Leclerc továbbra is azt gondolja, hogy még mindig van esélye a világbajnoki címre.

    Az olasz istállónak kapóra jöttek a 2022-es szabályváltozások és egy olyan konstrukciót építettek, amivel már a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon sokkolták a riválisaikat. A szezon harmadik futamát követően a monacói fiatal még 36 ponttal vezette a bajnokságot Max Verstappen előtt, azonban Melbourne nagyot fordult a világ a Ferrarival.

    Verstappen a Vörösök taktikai hibái, Leclerc barcelonai és a bakui nullázása és monacói blamájának köszönhetően 95 (!) ponttal szerzett többet monacói riválisánál az elmúlt 6 futam folyamán, amivel már 49 pont az előnye vele szemben az egyéni pontversenyben.

    Egy versenyhétvégén maximum 26 pont szerezhető, ami miatt Leclerc úgy gondolja, hogy a motorbüntetéseit követően futamokat kell nyernie és akkor szerinte újra nyitottá válik a küzdelem közte és 2021 világbajnoka között.

    „Silverstone-ban újra megnyílik előttünk az esély és egyértelműen a győzelem lesz a célunk” – fogalmazott egyértelműen a 24 éves négyszeres futamgyőztes, aki ismételten nem volt elégedett a csapata stratégiájával.

    „Még mindig nagyon hosszú a bajnokság, 49 pontot két győzelemmel le lehet faragni. Most jött el az idő, hogy emiatt csakis kizárólag saját magunkra kell összpontosítani, kizárólag így tudunk sikereket elérni.”

    Leclerc ugyanakkor azt is hozzátette, hogy „a Mercedes is egyre közelebb kerül a két élcsapathoz”, ami még szerinte megkavarhatja a kártyákat a szezon hátralévő részében. A monacói abban is reménykedik, hogy Verstappen is fog még nullázni idén, ami nagyban segítené a felzárkózását a bajnoki harcban. Az RB18 pedig még mindig nem maximálisan megbízható, ugyanis a legutóbbi hétvége során Sergio Pérez egy váltóhiba miatt esett ki a futamból, szóval a Ferrari szupersztárjának reményei egyáltalán nem alaptalanok.

  • Bottas: Egyáltalán nem élveztem a versenyzést Hamilton mellett

    Bottas: Egyáltalán nem élveztem a versenyzést Hamilton mellett

    Valtteri Bottas elismerte, hogy 2018 végén majdnem otthagyta a Mercedest, mert demoralizónak találta azt, hogy Lewis Hamilton csapattársaként kellett versenyeznie a Mercedesnél.

    A finn versenyző még 2013-ban mutatkozhatott be a Williams csapatánál és egészen 2016-ig ott is versenyzett, ugyanis ekkor egy váratlan esélyt kapott a sorstól. A Mercedes vezetősége ugyanis őt ültette be a visszavonuló Nico Rosberg helyére és így 2017-től ő lett Lewis Hamilton csapattársa.

    Bottas bemutatkozása egyáltalán nem sikerült rosszul az Ezüst Nyilaknál: három győzelmet szerzett és a 3. helyen végzett az egyéni bajnokságban Lewis Hamilton és Sebastian Vettel mögött. Azonban 2018 már nem volt ilyen sikerekben gazdag a 10-szeres futamgyőztes számára, miután egy alkalommal sem tudott a dobogó tetején állni és csupán az 5. helyet szerezte meg a végelszámolásnál.

    A finn Szocsiban például simán nyerhetett volna, azonban a brackley-i istálló egy kegyetlen csapatutasítással „elvette” tőle a győzelmet, mondván Hamilton így további pontokat adhat Vettelnek az egyéni bajnokságban. Emiatt az Alfa Romeo versenyzője olyan nehéznek találta azt, hogy egy akkor még 5-szörös világbajnok kell versenyeznie, hogy majdnem otthagyta a sportágat a szezon végeztével.

    „A 2018-as szezon végén nagyon közel álltam ahhoz, hogy otthagyjam a Forma-1-et” – árulta el a finn a Formula Magazine podcastjében. „Nem tudtam feldolgozni azt, hogy 2 év alatt egyszer sem sikerült legyőznöm Lewist, ráadásul még közel sem tudtam kerülni hozzá igazán a pontok tekintetében.”

    „Emiatt irgalmatlan nagy nyomást helyeztem magamra és az sem segített, hogy abban az ében egyértelműen másodhegedűs voltam mellette. Abban az évben az utolsó 4-5 versenyt egyáltalán nem élveztem, pedig a Forma-1 alapjáraton nem ilyen rossz.”

    Lewis Hamilton, Valtteri Bottas
    A 2018-as Orosz Nagydíjon a Mercedes egy „biztos győzelmet” vett el Bottastól, akit Hamilton próbált vigasztalni a dobogón Fotó: Steve Etherington/Mercedes AMG Petronas

    Bottas a rossz eredményi miatt a médiától is rengeteg kritikát kapott, ami miatt „elsötétült az elméje és megutálta a Forma-1-es egy időre”. A finn „minden örömét elveszítette és Dél-Amerikába utazott”, hogy elűzze a negatív gondolatokat a fejéből, hogy a 2019-es évadot tiszta lappal kezdhesse meg. Ez sikerült is neki és az eredményei olyan jók voltak, hogy minden eddiginél közelebb került Hamiltonhoz a nyers tempót tekintve. Az öt győzelme végül egy 2. helyet ért a számára az egyéni bajnokságban, ami a legjobb eredménye F1-es pályafutása során.

    Bottas végül azt is elárulta, hogy Hamilton domináns természete miatt nem tudta elérni azokat az eredményeket a Mercedesen belül, amire nagyon vágyott volna, amikor 2017-ben megérkezett Brackley-be.

    „Lewis akkor már hosszú ideje a Mercedesnél volt” – folytatta a 10-szeres futamgyőztes. „Versenyzőként és magán emberként is egy domináns természetű emberről beszélünk, és emiatt nagyon nehéz volt fellépnem a szintjére. Erre nem is igazán voltam képes, mert emiatt a csapat is inkább őt támogatta. Nem is tudtam kiteljesedni emiatt, mert Lewis ezekben az években csúcsformában volt és ezzel nem igazán tudtam mit csinálni.”

    „Nagy kihívás volt a Mercedesnél versenyezni. Amikor megérkeztem, a vb-cím megszerzése volt az elsődleges célom, de hiába adtam bele mindent évről évre, mindig elbuktam. Utólag visszatekintve, rengeteget tanultam ezen időszak alatt. Többek között azt is, hogy néha többet kell kihozni az autóból vagy azt is, hogy nem mindig szabad haragudni magadra, ha nem jön össze valami.”

    A finn most már az Alfa Romeót erősíti, és egy rendkívül üde színfoltja lett a középmezőnynek, ugyanis ha a hinwili kicsapat autója működik és versenyképes is, akkor Bottas képes az élcsapatok mögött végezni, amivel fontos pontokat szerez magának és a csapatának is egyaránt.

  • Vips bocsánatot kért a rasszista kijelentését követően

    Vips bocsánatot kért a rasszista kijelentését követően

    A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy a Red Bull azonnali hatállyal felfüggesztette tartalék és fejlesztő pilótájukat, Jüri Vipst. Az észt fiatal ellen azért indítottak vizsgálatot, mert egy élő adásban tett rasszista kommenteket Liam Lawsonra.

    A Red Bull egy hivatalos közleményben közölte a junior pilótájuk felfüggesztését, mondván „teljes mértékben elítélik az ilyen fajta rasszista megnyilvánulásokat”, és ha valaki mégis valami hasonlót tesz, „azzal szemben zéró toleranciát fognak tanúsítani.

    Vips az eset után az Instagram oldalán kért bocsánatot.

    „Szeretnék bocsánatot kérni az élő adásban való viselkedésem miatt. Ez a fajta beszéd elfogadhatatlan és egyáltalán nem reprezentálja azt, aki vagyok valójában és amilyen értékeket képviselek. Nagyon megbántam a tettemet, de a vizsgálat során együtt fogok működni a csapat vezetőivel.”

    Vips – aki a Spanyol Nagydíj első szabadedzésén életében először vezethetett hivatalos versenyhétvégén Forma-1-es autót – ezzel nagyon távol kerülhet a száguldó cirkusztól és a jövőben nem biztos, hogy lesz még egy ilyen lehetősége, mint az energiaitalosokkal, ugyanis jelen pillanatban ő a legígéretesebb versenyző a Red Bull juniorok közül, még ha nem is jön ki a lépés a számára idén a Formula 2-ben.

  • A Red Bull azonnali hatállyal felfüggesztette Jüri Vipst

    A Red Bull azonnali hatállyal felfüggesztette Jüri Vipst

    A Red Bull egy hivatalos közlemény formájában közölte, hogy Jüri Vipst felfüggesztették az eddigi feladatai alól. Az észt fiatalt élő adásban mondott egy nyomdafestéket nem tűrő szót a szintén Red Bull junior, Liam Lawsonra, majd még nevetett is rajta.

    Az észt fiatal Lawsonnal és még pár barátjukkal játszottak egy lövöldözős játékkal, amit az új-zélandi fiatal élőben is közvetített a Twitch csatornáján. Itt hangzott el az a bizonyos n betűvel kezdődő szó, ami miatt a Red Bull elrendelte a vizsgálatot.

    Vips – aki a Red Bull tartalék és fejlesztő pilótája is volt eddig a pontig – egyébként az idei évben a második teljes szezonját futja a Formula 2-es sorozatban, és az energiaitalosok egyik, hanem a legígéretesebb fiatal pilótája a mostaniak közül, szóval ha ténylegesen megválna tőle a munkáltatója, akkor az akár derékba is törheti a Forma-1-ről szőtt álmait.

  • Magnussen jól belerúgott az FIA-ba: Túl könnyű befolyásolni őket

    Magnussen jól belerúgott az FIA-ba: Túl könnyű befolyásolni őket

    Ismételten egy csalódást keltő hétvégén van túl a Haas csapata. Ugyan Kevin Magnussen és Mick Schumacher az időmérőn kisajátította a harmadik rajtsort, még így sem tudtak pontokat szerezni.

    A dán pilóta jól kapta el a rajtot, azonban a hármas kanyarban az első szárnyának jobb oldali véglapja hozzáért Lewis Hamilton Mercedesének bal elsejéhez, ami miatt az megsérült és elkezdett lifegni. Magnussen saját elmondása szerint az ütközés „egyáltalán nem volt komoly” és „mindössze pár karcolás keletkezett az autóján”, azonban a versenyirányítás másképp látta a helyzetet.

    Az FIA figyelmét első ízben a dán Haasa mögött autózó Esteban Ocon panaszkodása keltette fel és rövid időn belül ki is intették őt a bokszba a fekete-narancssárga zászlóval, miután veszélyesnek találták a sérült első szárnyát. Magnussen értetlenül állt a versenybírák döntése felett és rendkívül mérges volt miatta. A kötelező kiállás ugyanis tönkretette a versenyét, ami miatt ismét pont nélkül maradt.

    „Bestéltem Estebannal (Ocon) a futam után, rendkívül nevetséges volt a panaszkodása a rádión” – nyilatkozta a dán csalódottan az ESPN kamerái előtt. „Azt mondta az FIA-nak, hogy nagyon rosszul néz ki a szárnyam, közben meg alig volt baja. Ha a felügyelőket ilyen könnyen tudja befolyásolni valaki, akkor mindenki ehhez a megoldáshoz fog folyamodni, ami egy nagyon rossz út.”

    Magnussen szerint ha az FIA most őt kiintette a futamból, akkor a tavalyi Szaúdi-Nagydíjon Lewis Hamiltont is be kellett volna hívniuk a bokszba egy kötelező orrkúp cserére, miután összeütközött az őt elengedni prübáló Max Verstappennel.

  • Herbert tanácsa Gaslynak: Hagyd ott a Red Bullt

    Herbert tanácsa Gaslynak: Hagyd ott a Red Bullt

    Az ex-F1-es Johnny Herbert szerint Pierre Gaslynak el kell hagynia a Red Bull családot annak érdekében, hogy egy másik istállónál megmutathassa a tehetségét és a benne rejlő maximális potenciált.

    A francia pilóta – aki szinte biztosan ki fogja tölteni a 2023-as szezon végéig tartó szerződését az AlphaTaurival – egy igencsak fontos mozgatóeleme lehet majd a következő szezon pilótapiacának, ami miatt akár egy élcsapat is bejelentkezhet majd érte. Gaslynak pedig célszerű lenne a Red Bull családon kívül elképzelni a jövőjét, mert ugyan az AlphaTauri nem egy rossz csapat, de az anyacsapatnál aligha fog újra lehetőséget kapni.

    Max Verstappen az egyértelmű első számú versenyzője a Bikáknak és Sergio Pérez személyében 2021-ben megtalálták az ideális csapattársat a számára. A mexikói ráadásul a montreali hétvégéjén kívül zseniálisan teljesít, ami miatt nemrégiben meg is hosszabbították a szerződését 2024-ig.

    Herbert – aki F1-es pályafutása alatt 161 versenyt teljesített – pont az előbb felsoroltak miatt képzeli el Gaslyt egy nem Red Bull-os csapatban, mert szerinte ha a 24 éves francia nem lép időben, akkor akár „örökre az AlphaTauriban ragadhat”.

    „Szerintem Gaslynak meg kell lépnie azt, amit Ricciardo megtett a 2018-as szezon végén: ki kell lépni a Red Bull családjából. Azonban egy ilyen kaliberű döntést nagyon nehéz meghozni és rengeteg befolyásoló tényező is lehet majd” – mondta a Sauber és a Stewart egykori versenyzője a Formula 1 Nations podcastjében.

    „Ehhez kapnia kell egy elég vonzó ajánlatot egy nagy potenciállal rendelkező csapattól és ha ez megvan, akkor a Red Bull vezetőségével is dűlőre kell jutnia, hogy elhagyhassa őket és elfogadhassa a beérkezett ajánlatot. Ez a lépés pedig minden versenyző életében fontos, mert szükség van a környezetváltásra egy idő után. Az nagyon rossz, ha ottragadsz egy csapatnál, mert akkor megrekedsz egy szinten és onnan nem leszel képes továbblépni.”

    Gasly legjobb esélye a McLaren lehet majd, ahol a vezetők egyáltalán nem elégedettek Daniel Ricciardóval, aki emiatt akár már az idei év végén távozhat Wokingból. A másik opció az Aston Martin lehet, ahol Sebastian Vettel motivációja és folytatása az F1-es paddock egyik legégetőbb kérdése.

  • Verstappen: Rendkívül élvezetes csatát vívtunk Sainzcal

    Verstappen: Rendkívül élvezetes csatát vívtunk Sainzcal

    Max Verstappen annak ellenére volt képes megnyerni a Kanadai Nagydíjat, hogy a mögötte frissebb gumikon érkező Carlos Sainz a futam utolsó szakaszában folyamatosan nyomás alatt tartotta őt.

    2021 bajnoka – akit a csapat nem hallott a csapatrádióban a 70 körös futam végén – Montrealban is a tőle megszokott jó formát volt képes nyújtani. A holland fiatalra sem esőben, sem pedig szárazon nem találták az ellenszert a riválisa, akik így még távolabb kerültek tőle az egyéni pontversenyben. A mostani volt Verstappen idei 6. sikere, ami azt jelenti, hogy a 2022-es szezon eddigi futamaiból mindössze 3 alkalommal nem ő állt a dobogó tetején.

    „A biztonsági autó egyáltalán nem segített” – véli Verstappen, akinek immáron 49 pontos az előnye közvetlen riválisával, Charles Leclerc-rel szemben. „Nagyon gyorsak voltak a Ferrarik, és bármennyire voltak frissebbek a gumijaim a biztonsági autós fázis előtt, nehéz lett volna folyamatosan csökkentenem a hátrányomat.”

    „Az utolsó pár kör azonban rendkívül élvezetes volt, nagyon jó volt ilyen szoros csatát vívni Carlosszal (Sainz). Összességében jó volt a tempónk és nagyon kapóra jött, hogy nehéz volt előzni a mai verseny folyamán. A futam utolsó szakaszában már úgy voltam vele, hogy inkább támadnék, mint hogy védekezzek, de szerencsére jó lett a végeredmény a mi szempontunkból.”

    Az utóbbi futamok inkább Verstappenről szóltak, mint Leclerc-ről, amit a következő statisztika is tökéletesen bizonyít. A holland klasszis az utóbbi hat versenyen összesen 95 (!) ponttal szerzett többet monacói riválisánál, ami majdnem 4 futamgyőzelemmel ér fel. Ez pedig egy döntő faktor is lehet majd a végelszámolásnál.