Szerző: Boa Bence

  • Hamilton: Nem vagyunk messze az élmenőktől

    Hamilton: Nem vagyunk messze az élmenőktől

    Lewis Hamilton kifejezetten elégedett volt a Brit Nagydíj pénteki napját követően. A hazai hős mindkét gyakorlást a 2. helyen fejezte be és szerinte a Mercedesnek akár a Red Bull és a Ferrari ellen is lehet keresni valója a vasárnapi versenyen.

    A silverstone-i hétvége közel sem indult ideálisan a Forma-1 mezőnye számára, mert az első szabadedzés főszereplője az eső volt. Emiatt nem is nagyon hajtottak ki a pályára a versenyzők, de Hamilton a gyakorlás vége felé kigurult a pályára, amivel megörvendeztette a hazai publikumot.

    A bajnoki címvédő istálló rengeteg fejlesztést hozott a mostani versenyre, ami miatt nagy reményekkel vágtak is neki a részben hazai futamuknak. Az újítások egyelőre hozzák azt, amit reméltek tőlük a mérnökök, ugyanis Hamilton mindössze 163 ezredmásodperccel maradt el Carlos Sainz 2. szabadedzésen autózott győztes idejétől.

    „A fejlesztéseink főként az autó leszorítóerejét növelte tovább” – magyarázta Hamilton a pénteki nap végén. „Nehéz érezni a különbségeket, mert Kanada és Silverstone két teljesen különböző karakterisztikájú pálya. Montreál egy nagyon gyors pálya, ami miatt kis szárnyakkal mentünk és nem igazán éreztem a több leszorítóerő hatását. Itt azonban más igen, mert Silverstone-ban vannak lassabb szakaszok is, ahol szükséged van a tapadásara.”

    „Még mindig nagyon élvezem itt a vezetést, mert a pálya rengeteg kihívást hord magában. A versenytempónk nem olyan jó, mint a többieké, de nem járunk messze tőlük. Ez már fejlődés a számunkra és biztos vagyok benne, hogy holnapra még jobbak leszünk.”

    A hétszeres világbajnok hozzátette, hogy „sürgősen javítaniuk kell az autó pattogásán”, mert az továbbra is rossz hatás gyakorol a W13 egyensúlyára, ugyanakkor hozzátette azt, hogy „ezen téren jobb a helyzet, mint az hetekkel ezelőtt volt” Bakuban, ahol a futamot követően alig bírt kiszállni az autójából.

  • Hadjar nyerte a silverstone-i sprintfutamot

    Hadjar nyerte a silverstone-i sprintfutamot

    A Hitech GP újonc pilótja, Isack Hadjar győzelmét hozta a Formula 3 silverstone-i hétvégéjének fordított rajtrácsos versenye. A francia fiatal honfitársával, Victor Martins-szal vívott nagyot az első helyért.

    A rajtot törölni kellett, miután Brad Benavides autója olyan lassú volt a felvezető kör során, hogy még a pályán bóklászott, amíg a többiek már elfoglalták a megfelelő helyüket a rajtrácson. A mezőny emiatt egy extra felvezető kört volt kénytelen teljesíteni.

    A pole-ból rajtoló Reece Ushijima nem tudta megtartani a vezető helyét, miután a 2. helyről induló Victor Martins elvette azt tőle. Mögöttük Kush Maini és Isack Hadjar csatázott nagyot a 3. helyért, de a francia fiatal nem tudott előzni a Copse-ban.

    A japán fiatal azonban nagy meglepetésre nem szakadt le az Alpine junior Martins-tól, ami miatt nyitott hátsó szárnnyal támadhatta őt. A 4. körben Hadjar meg tudta előzni Maini a 3. helyért és ezt követően az élen haladó duó nyomába eredhetett. Ushijima a Stowe kanyarban próbálkozott előzéssel az 5. körben, de végül nem járt sikerrel, miután nem tudta a pályán tartani az autóját.

    A 8. körre teljes mértékben összeért az első négyes és Hadjar azonnal csatába bonyolódott Hadjar-ral, aki a Hangár egyenesben maga mögé is tudta utasítani őt a DRS segítségével. Közben Arthur Leclerc is folytatta a felzárkózását Oliver Bearman megelőzésével, amivel már három helyet javított az eredeti rajthelyéhez képest.

    A 10. körben két Charouz versenyző, Tóth László és Zdenek Chovanec ütközött egymással az utolsó sikánban. Tóth László folytatni tudta a versenyt, azonban Chovanec bal első felfüggesztése eltört, ami miatt számára véget ért a száguldás. Mivel a sérült autó a pályán maradt, a biztonsági autó elkerülhetetlen volt.

    A mezőny a 12. kör végén kapta meg a zöld zászlót és Martins nagyon hamar a gázra lépett. Hadjar próbálta szorosan követni őt, de a DRS nélkül egyáltalán nem volt egyszerű dolga. Martins annyira feltartotta Hadjar, hogy közben Ushijima is megérkezett rájuk az utolsó két körre. A Red Bull junior a 16. körben elég közel tudott maradni Hadjarhoz, hogy végül megelőzze őt a hátsó egyenesben.

    Az utolsó körben már nem történt pozíciócsere, így Hadjar nyerte meg a versenyt Martins és Ushijima előtt. További pontszerzők: Kush Maini, Kaylen Frederik, Roman Stanek, Zane Maloney és Arthur Leclerc.

    A holnapi főfutamot holnap reggel magyar idő szerint 9:55-kor rendezik majd meg, ahol Zak O’Sullivan és Arthur Leclerc rajtolhat majd az első rajtsorból.

  • Red Bull: Furcsa volt hallgatni, ahogyan Verstappent pfujolja a közönség

    Red Bull: Furcsa volt hallgatni, ahogyan Verstappent pfujolja a közönség

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner meglepődve tapasztalta azt, hogy a szurkolók zöme pfujolta és kifütyülte Max Verstappent Silverstone-ban.

    A Brit Nagydíj eseményei már a csütörtöki nap folyamén elkezdődtek és a versenyzők nagy része körbejárta a pályát, illetve egy vicces ugrálólabdás versenyen is részt vehettek. 2021 bajnokát azonban amint meglátta a publikum, azonnali füttykoncertbe kezdtek, amivel kimutatták azt, hogy nem látják őt itt szívesen Nagy-Britanniában.

    A holland szupersztár főnöke pedig nagyon meglepődött a szurkolók „szíves fogadtatásán”, azonban szerinte ez a fajta megnyilvánulás még a tavalyi Abu Dhabi Nagydíj eseményeinek tudható be, ahol a hazaiak legnagyobb kedvence, Lewis Hamilton kétes körülmények között bukta el a világbajnoki címet Verstappennel szemben.

    2021 bajnoka mindezek mellett egy rendkívül kellemetlen pozícióban találta magát a hétvége előtt, ugyanis nemrégiben előkerült egy régi interjú, ahol a barátnője, Kelly Piquet édesapja, Nelson egy rasszista jelzővel illett Hamiltont. A holland tiszta vizet öntött a pohárba ezen téma kapcsán és elmondta, hogy „Nelson Piquet egyáltalán nem rasszista, de az, amit mondott, egyáltalán nem helyes.”

    „Max maximális mértékben azt hangoztatta, hogy teljes mértékben kiáll Lewis mellett és maximálisan támogatja őt” – nyilatkozta Horner a Sky Sportsnak, amikor a Piquet-ügyről kérdezték őt. „Nem csupán Lewist támogatja, hanem az egész rasszizmus elleni harcnak is az élharcosai között van számontartva. A Red Bullnál is hasonló szemléletet alkalmazunk: támogatjuk a diverzitást és elítéljük a rasszizmus összes létező formáját.”

    A brit szakember ugyanakkor részben meg tudja érteni a füttykoncertet, ugyanis tisztában van azzal, hogy „Silverstone-ban Lewis az első számú kedvenc” és ezzel „egyáltalán nincsen semmi problémája. A Bikák csapatfőnöke azt is hozzátette, hogy „ugyan nem minden szurkolónak kell kedvelnie Verstappent, de attól még nem kellene kifütyülnie őt”.

  • Horner erős Mercedesre számít Silverstone-ban és Le Castellet-ben is

    Horner erős Mercedesre számít Silverstone-ban és Le Castellet-ben is

    Christian Horner szerint a Mercedes nagyobb kihívást fog majd jelenteni a számukra az elkövetkezendő versenyeken. A Red Bull csapatfőnöke a Paul Ricard-on is szoros csatára számít, de szerinte Silverstone lesz a legnehezebb a számukra.

    A bajnoki címvédő istálló úgy vágott neki a 2022-es szezonnak, hogy tovább folytatják a turbóhibird éra 2014-es kezdete óta tartó dominanciájukat a konstruktőri bajnokságban. Azonban mindenki nagy meglepetésére az Ezüst Nyilak nagyon rosszul reagálták le az új szabályokat és közel sem épített olyan versenyképes autót, mint azt a Ferrari és a Red Bull tette.

    A Bikák pedig hiába nyertek meg az első 9 versenyből 7-et, Silverstone-ban valamiért mégis tartani fognak a Mercedestől, akik az utóbbi versenyek folyamán egyre jobb teljesítményt nyújtanak. Lewis Hamilton a legutóbbi Kanadai Nagydíjon dobogóra tudott állni, amíg George Russell az eddigi összes futamot a legjobb ötben fejezte be.

    „Határozottan, egy nagyon erős Mercedesre számítok Silverstone-ban” – válaszolta Horner a Motorsport.com újságírójának Mercedesre vonatkozó kérdésére. „Nem látom akadályát, hogy miért ne lehetnének ott az élmezőnyben. A Paul Ricard-on is hasonlóan erősek lehetnek és mindezek mellett a Ferrarival is ugyanúgy számolnunk kell mindkét helyszínen.”

    „A silverstone-i pálya karakterisztikái nem kedveznek az autónknak, szóval egy kihívásokkal teli, izgalmas hétvégére számítok. Hihetetlen, hogy képesek voltunk zsinórban hat versenyt nyerni egymás után, de Silverstone-ban nehéz lesz folytatni ezt a sorozatot.”

    Toto Wolffék a legendás brit pályán a legutóbbi 10 futamból 8 alkalommal nem találtak legyőzőre. 2018-ban Sebastian Vettel a Ferrarival, 2020-ban pedig Max Verstappen tudta  őket legyőzni a 70. Évforduló Nagydíján.

    Az Ezüst Nyilak további fejlesztéseket fognak eszközölni a W13-on, amivel akár még közelebb is kerülhetnek a Red Bullhoz és a Ferrarihoz. Ez pedig azért is valószínű, mert a stuttgarti márka mérnökeinek nagyok az elvárásai az új elemeket illetően.

    A Milton Keynes-i istálló már a szezon korai szakaszában fejlesztette az RB18-at, aminek köszönhetően át is ugrották a Ferrarit. Horner azonban hangsúlyozta, hogy „idén egy más fajta filozófia alapján fejlesztenek”, ami azt jelenti, hogy „a nyári szünetig nem fognak drasztikus változtatásokat alkalmazni az autóikon.”

  • Rosberg: A Ferrarinak innentől nincs mit veszítenie

    Rosberg: A Ferrarinak innentől nincs mit veszítenie

    Nico Rosberg szerint a Ferrari utóbbi versenyeken való rossz formája miatt most már „mindent vagy semmit” alapon is versenyezhet az évad hátralevő részében.

    A 2022-es évad első három versenyét követően nagyon úgy nézett ki, hogy a Vörösök újra nyeregben vannak és magabiztos előnyt szereztek a közvetlen rivális Red Bull-lal szemben mindkét bajnokságban. Ugyanakkor az elmúlt futamok során a Bikák elkapták a fonalat, amíg a maranellói istállónál minden elromlott egy csapásra. Charles Leclerc imolai hibája, a csapat rossz stratégiái és a megbízhatósági hibák miatt a Ferrari előnyéből óriási hátrány lett az egyéni és a gyártók versenyében egyaránt.

    A labda így jelenleg a Red Bull térfelén pattog, ugyanis Max Verstappen az idei 9 versenyből 6-ot meg tudott nyerni. 2016 bajnoka – aki szerint Carlos Sainz nem világbajnoki alapanyag – azonban úgy gondolja, hogy a hátrány a Ferrari előnyére is válhat, mivel így közel sem akkora rajtuk a nyomás, mint ha ők vezetnék mindkét kiírást.

    „A Ferrarinak jelen pillanatban nincs mit elveszítenie” – mondta Rosberg a Sky Sports hétfői F1 témájú műsorában. „Egyszerűen minden versenyen rámenősnek kell lenniük és meg kell győződniük arról, hogyan lesznek lépesek maximalizálni az előttük adandó lehetőségeket.”

    „A megbízhatósági gondjaikat feltétlen meg kell oldaniuk, mert emiatt már hátrányban vannak és közel nem akkora rajtuk a nyomás, mint az évad elején, amikor még mindkét bajnokságban az élen álltak. Hatalmas favoritnak lettek kikiáltva, ehhez képest most óriási a lemaradásuk. Nyomniuk kell és meglátjuk, hogy ez mire lesz majd elég.”

    A 37 éves német pilóta emellett még többek között arra a kérdésre is válaszolt, hogy az idei Red Bullt vagy az idei Ferrarit vezetné szívesebben a pályán. Az eddigi futamok alapján az látszik körvonalazódni, hogy az F1-75-nek sokkal jobb a mechanikus tapadása, ami miatt a kanyarokat nagyobb sebességgel tudják teljesíteni, amíg az RB18-nak páratlan a végsebessége és a mechanikus tapadása sincs messze a Ferrariétól.

    „Egyértelműen a Red Bullt vezetném” – folytatta 2016 világbajnoka. „Ez egy nehéz kérdés, azonban a két csapat jelenlegi formáját figyelembe véve választottam inkább a Red Bullt. Náluk most minden klappol, óriási formában versenyeznek, amíg a Ferrarinál sokat hibáznak és mindezek tetejében még az autó sem megbízható.”

  • Kiszámíthatatlan autó és önbizalomhiány – Stroll továbbra is szenved

    Kiszámíthatatlan autó és önbizalomhiány – Stroll továbbra is szenved

    Lance Stroll továbbra sem bízik meg az Aston Martin idei autójában, az AMR22-ben, és emiatt továbbra sem képes olyan teljesítményt nyújtani, amit saját magától elvárna normál esetben.

    A fiatal kanadaira nagy árnyékot vet idén a csapattársa, Sebastian Vettel, aki az időmérők és a versenyek túlnyomó részében is felül tudta múlni őt. Annak ellenére, hogy a négyszeres világbajnok német pilótának ki kellett hagynia a szezon első két futamát a koronavírus fertőzése miatt, többször jutott be a Q3-ba Strollhoz képest és csak Miamiban kapott ki tőle egyedül az eddigi időmérőkön. A pontok tekintetében is Vettel vezet, ugyanis neki 13 pontja van, amíg Strollnak csupán 3 egység szerepel a neve mellett, amit három 10. hellyel hozott össze.

    A Zöldek csapatfőnöke, Mike Krack elmondta, hogy a szezon elején mindkét pilóta szenvedett az autó kiszámíthatatlan viselkedése miatt. Azonban a silverstone-i istálló Barcelonában egy nagyon komoly fejlesztési csomagot vetett be, aminek köszönhetően az AMR22 jelentősen megváltozott az első versenyeken használt konstrukcióhoz képest. Vettel azóta képes jobb eredményeket szállítani a csapatnak, azonban Stroll továbbra sem találja az összhangot az autóval, ami miatt továbbra is küszködik.

    „Versenyről versenyre ismerjük meg jobban az autót, azonban én még nem érzem magam kényelmesen benne és ezen sürgősen szeretnék javítani” – árulta el a kanadai, aki a hazai versenyén is tudott pontot szerezni.

    „Tovább kell dolgoznunk, hogy olyan érzésem legyen vezetés közben, mint tavaly vagy tavalyelőtt, amikor tudtam, mire mit fog reagálni az autó. A jelenlegi helyzet rendkívül frusztráló a számomra. Ha azonban képes leszek szorosan együttműködni a mérnökeimmel, akkor biztosan meg fogjuk tudni oldani a problémáinkat.”

    Stroll szerint „nem a rossz beállítások okozzák a nehézségeket”, annál egy komolyabb dologról van szó. A kanadai fiatal ugyanakkor azt is elmondta, hogy „az idei autókat sokkal nagyobb kihívás vezetni a tavalyiakhoz képest.”

  • Hivatalos: A Red Bull ajtót mutatott Vipsnek a rasszista kijelentése miatt

    Hivatalos: A Red Bull ajtót mutatott Vipsnek a rasszista kijelentése miatt

    Jüri Vips immáron nem a Red Bull Forma-1-es csapatának tartalék és tesztpilótája pilótaakadémiájának. Ezt a hírt a Bikák jelentették be a közösségi média oldalukon, miután lefolytatták a vizsgálatukat az észt fiatallal szemben.

    Amikor Vips elkezdett a barátaival, köztük Liam Lawsonnal, a Call of Duty Warzone-nal játszani, még nem gondolta, hogy egyik pillanatról a másikra megváltozhat az élete. Az új-zélandi fiatal ugyanis élőben közvetítette azt, hogy játszanak és Vips ebben az adásban mondta ki rá az n betűs szót, és utána még nevetett is Lawsonon.

    Ugyan a gamerek körében ez teljesen egy megszokott dolognak számít, és a Hitech GP Formula 2-es pilótája bocsánatot is kért a kijelentéséért, a Red Bullt ez egyáltalán nem hatotta meg és azonnali hatállyal felfüggesztette az észt versenyzőt, valamint vizsgálatot is indítottak az ügyben. Ez a vizsgálat most ért véget és a Milton Keynes-i istálló bűnősnek találta Vips, ami miatt felbontották a szerződését és a Forma-1-es csapatnál való tartalék és tesztpilóta szerepét is elveszítette. A Red Bull azzal indokolta a döntését, hogy „a csapat berkein belül semmilyen formában nem tűrik meg a rasszizmust.”

    Az észt fiatal karrierje ezen döntéssel ketté is lett törve, ugyanis így már egyik nagyobb csapathoz sem kötődik és a rasszista kijelentése miatt aligha fogja őt alkalmazni bármelyikük.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Oracle Red Bull Racing (@redbullracing) által megosztott bejegyzés

  • Rosberg: Sainzot nem olyan fából faragták, hogy világbajnok legyen

    Rosberg: Sainzot nem olyan fából faragták, hogy világbajnok legyen

    Carlos Sainzban nincsennek meg azok a tulajdonságok, ami egy Forma-1-es világbajnoki cím megnyeréséhez szükségesek.  Így látja a Williams és Mercedes egykori F1-es versenyzője, Nico Rosberg.

    A Ferrari spanyol versenyzője a legutóbbi Kanadai Nagydíjon nagyon közel került a győzelemhez, azonban hiába volt frissebb gumikon, mégsem tudta megelőzni Max Verstappent, aki tökéletesen kontrollálta a futamot és végül meg is tudta nyerni azt.

    Az újabb 2. helyével Sainz közelebb került egy negatív rekordhoz, amit jelenleg Nick Heidfeld tart a száguldó cirkuszban. A német pilótának van a legtöbb dobogós helyezése (13) úgy, hogy nem nyert egyetlen futamot sem F1-es pályafutása során. A 27 éves spanyol jelenleg 11 alkalommal állhatott a pódiumon, és ha nem szedi össze magát, akkor hamarosan ő fogja tartani az előbb felvázolt rekordot.

    Ugyanakkor Sainz nem csupán az első győzelmét üldözni, hanem egy napon világbajnok is szeretne lenni. Rosberg szerint azonban ha a spanyol erről álmodik, akkor azt valószínűleg az is fog maradni és soha nem fogja megélni azt.

    „Sainz egy remek versenyző és jó munkáét is végez a Ferrarinál, azonban nem látom azt, hogy egy napon világbajnok lesz belőle.” – nyilatkozta 2016 világbajnoka a Sky Sports hétfői Forma-1 témájú műsorában. „Ezt azért mondom, mert idén Leclerc egyértelműen jobb teljesítményt nyújt nála.”

    „Fejlődnie kell, hogy felérjen a csapattársa szintjére, mert még bőven van közöttük különbség. Ez valamilyen szinten meglepő, ugyanis a tavalyi éve volt az első a Ferrari versenyzőjeként és egy számára ismeretlen autóban tudta legyőzni Leclerc-t.”

    Rosberg emellett még Verstappen zseniális vezetését sem hagyta szó nélkül. A német ex-F1-es szerint a holland világbajnok „az utóbbi versenyeken zseniálisan versenyez” és „a montreali időmérőn és versenyen is ellenállhatatlan volt”, ugyanis a szombati esős körülmények és Sainz nyomása alatt sem tört össze.

    Verstappen jelen pillanatban magabiztos, 46 pontos előnnyel vezeti az egyéni pontversenyt csapattársa, Sergio Pérez előtt, akit Leclerc követ a sorban és neki már 49 pont a lemaradása 2021 világbajnokával szemben.

  • Hivatalos: A Forma-1 teljes mértékben karbonsemleges lesz 2030-ra

    Hivatalos: A Forma-1 teljes mértékben karbonsemleges lesz 2030-ra

    A Forma-1 vezetői még 2019 folyamán jelentették be, hogy teljes mértékben karbonsemlegessé szeretnék tenni a sportágat. Azóta már eltelt 3 év és most a Brit Nagydíj előtt egy közleményben tudatták a nagyvilággal, milyen módon haladtak ezen céljuk felé.

    Az első komolyabb lépés a fenntartható üzemanyagok használata lesz. Az új üzemanyag az FIA és az Aramco felügyelete mellett fog elkészülni és majd az új motorformula 2026-os érkezésétől fogják majd használni őket az F1 csapatai. Az új üzemanyag jelentősen csökkenteni fogja a világ egyik leghatékonyabb hibrid erőforrásainak kibocsátását, amivel jó hatást gyakorol a globális közlekedésre és olcsóbbá is teszi majd a közúti autók használatát.

    Mindezek mellett számos olyan intézkedést is hoztak a sportág első emberei amivel jelentősen csökkentették az ökológiai lábnyomukat:

    • Az elmúlt 3 évben bevezették a távoli műsorszórási műveleteket, ami lehetővé tette, hogy csökkentsék a fuvardíjakat.
    • A fuvarozáshoz használt konténereket újratervezték, aminek köszönhetően a repülők hatékonyabban tudják használni azokat
    • A 2021-es Brit Nagydíj során a műsorgyártást szén-dioxid kibocsátás nélkül voltak képesek megtenni és ezt az idei versenyen is véghez szeretnék vinni.

    Ami még várható:

    • Az FIA szeretné úgy alakítani a versenynaptárat, hogy az logisztikailag jó legyen, és hogy a csapatoknak kelljen túlságosan sokat utazni és szállítani két versenyhétvége között.
    • A szurkolókat is arra köteleznék, hogy egyre kevesebb műanyag terméket használjanak, és ezzel ők is csökkentenék az ökológiai lábnyomukat.
    • A fenntartható üzemanyagot a Formula 2-ben és a Formula 3-ban is bevetnék majd.
    • Hatékonyabb utazási és logisztikai megoldásokat alkalmazni földön, vízen és levegőben egyaránt.
    • A szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló tevékenységek megosztása a sportközösségünkben annak biztosítása érdekében, hogy
      mindenki megértse, hogy ez a célkitűzés egy globális összefogás keretein belül jöhet csak létre.
    Forma-1, karbonsemlegesség
    A karbonsemlegesség alkalmából készült hivatalos logó Fotó: F1.com
  • Villeneuve: Leclerc valóban világbajnok matéria-e?

    Villeneuve: Leclerc valóban világbajnok matéria-e?

    Jacques Villeneuve nemrégiben megkérdőjelezte Charles Leclerc képességeit. A kanadai ex-F1-es ugyanis nem képes eldönteni, hogy a monacói fiatalban megvan-e az, ami egy Forma-1-es világbajnokban igen.

    Leclerc számára a 2022-es szezon úgy alakul, mint a szinusz görbe: az egyik részben a fellegekben jár, de a másik periódusban pedig nagyon nagy mélységekben találja magát. A szezon első három versenyéből kettőt megnyert és 36 ponttal vezette az összetettet Max Verstappen előtt, aki összeszedte magát a Red Bull-lal egyetemben és 6 verseny alatt 95 pontot vert a monacóira, aki ezen időszak alatt kétszer is nullázni kényszerült, miután cserben hagyta őt az autója.

    Ugyanakkor nem csak a Ferrari stratégái és mérnökei tehetők felelőssé a csapat rossz sorozatáért, mert Imolában például Leclerc hibázott. A négyszeres futamgyőztes Sergio Pérezt üldözte a 2. helyért, amikor a Variante Altában hibázott és falhoz csapta a Ferrariját. Nagy szerencséje volt, mert folytatni tudta a száguldást, azonban a hibája egy biztos 3. helyébe került.

    A Williams máig utolsó világbajnoka szerint pedig Leclerc-nek pont ezektől a kis hibákat kellene kiküszöbölnie, ha egy napon a száguldó cirkusz világbajnokainak névsorában szeretné tudni a nevét.

    „Charles rendkívül gyors, de még mindig csinál olyan hibákat, amiket már nem kellene elkövetnie ezen a szinten” – fogalmazott Villeneuve az F1 Nations podcastjében. „Ott van Imola példának okáért és akkor még mindezek mellett a csapat sincsen mindig mellette teljes mértékben. Azt már tudjuk Charles-ról, hogy gyors és agresszív, de az igazi kérdés az, hogy valóban világbajnok alkat-e vagy sem. Erre mindenféleképpen választ kell még kapnunk.”

    Villeneuve-öt a Ferrari Kanadában nyújtott produkciója sem nyűgözte le túlzottan, különösen Leclerc volt számára nagy csalódás, akinél a Vörösök bevállalták a motorcserékkel járó rajtbüntetéseket a két technikai hibáját követően.

    „Amikor egy ilyen Ferrarit vezetsz, maximum egy Red Bull végezhet előtted” – folytatta 1997 világbajnoka. „Azért vállalták be a büntetéseket Montrealban, mert azt gondolták, hogy a legjobb esetben is a 3. helyen érnek célba, ha esetleg Pérezt nem tudnák megelőzni. Ehhez képes Charles úgy ért célba az 5. helyen, hogy nem tudott mit kezdeni a két Mercedesszel és a biztonsági autós fázisból is rengeteget profitált.”

    „Kármentésnek nem rossz, de ha a világbajnokságot nézzük, akkor nem elég. A rossz kiállással is rontottak az esélyeiken, mert így Charles forgalomba ért vissza, ami egyáltalán nem tett jót a versenyének, mert amíg átráta magát rajtuk, sokat kivett a gumijaiból és ennek az árát meg is fizette a verseny vége felé.”