Szerző: Boa Bence

  • Ricciardo: Szeretném összeszedni magam a nyári szünetben

    Ricciardo: Szeretném összeszedni magam a nyári szünetben

    Daniel Ricciardo arra fogja felhasználni a nyári szünetet, hogy a létező legjobb formában és „sikerre éhesen” indíthassa a szezon második felét.

    A 8-szoros futamgyőztes ausztrál Lando Norris árnyékában volt az évad első fele során, ugyanis amíg a brit fiatal már a dobogón is tudott ünnepelni Imolában és 76 pont szerepel a neve mellett, addig Ricciardo mindössze 19 pontot tudott összegyűjteni az eddigi 13 verseny alatt.

    A „Méhészborznak” a negatív kritikák mellett azzal az Oscar Piastrival is számolnia kell, akinek a rendkívül magabiztos megnyilvánulása – mondván nem fog versenyezni az Alpine-nál 2023-ban – miatt igen csak kérdésessé vált Ricciardo hosszú távú jövője a McLarennél.

    A Red Bull egykori ásza abban reménykedik, hogy össze tudja majd szedni magát a szünetben és képes lesz jó eredményeket elérni a soron következő három európai verseny (Spa, Monza, Zandvoort) során.

    „Örülök, hogy végre itt a szünet, mert a szezon első felel közel sem úgy sikerült, mint ahogyan azt elterveztem ” – árulta el a McLaren ausztrál versenyzője, aki a sajtóhírek szerint a bizonytalan helyzete miatt négy különböző F1-es csapattal is tárgyal. – Többnyire nem teljesítettem jól a szezon első felében. Azonban még ha jók is lennének az eredményeim, a szünetre akkor is nagy szükségem lenne, mert a Forma-1 rendkívül intenzív tud lenni manapság.”

    „A hotelek is állandóan tele vannak és mindig olyan sűrű a program, hogy néha jó érzés kicsit eltávolodni a cirkusztól. A pihenés segít abban, hogy aktívan tudjak kikapcsolódni. Azonban 10 nap pihenés után már elkezdem felépíteni magam, hogy a visszatéréskor újfent sikerre éhes legyek. Ez nálam így működik.”

    Ricciardo – aki a három hét pihenőt legfőképpen a barátaival fogja tölteni – számos sajtóértesülés szerint érvényes szerződéssel rendelkezik 2023-ra a McLarennel és a kontraktust kizárólag ő érvénytelenítheti még a következő szezon kezdete előtt.

    Azonban a Piastri bejelentést követően még nagyobb lesz rajta a nyomás, mert ha a teljesítménye hasonlóan rossz lesz a szezon hátralévő részében is, akkor könnyen lehet, hogy a wokingiak megpróbálják a honfitársát beültetni az ő helyére.

  • Pourchaire célja a bajnoki cím megszerzése

    Pourchaire célja a bajnoki cím megszerzése

    Théo Pourchaire a létező legjobb hangulatban vonulhatott el a nyári szünetre. A Sauber juniorja ugyanis képes volt megnyerni a főfutamot a Hungaroringen, amivel újra bajnoki esélyessé lépett elő, miután a bajnoki éllovas Felipe Drugovichnak nagyon nem jött be a kockázatos stratégiája.

    A szezon elején sokan várták azt a fiatal franciától, hogy képes lesz azonnal a bajnokság élére állni és dominánsan megnyerni azt. Azonban Drugovich nem várt jó formája és sorozatos előkelő helyezéseinek köszönhetően nagy meglepetésre a bajnokság élre katapultálták őt. Eközben Pourchaire, peches volt és nem igazán találta a ritmust, ami miatt tisztes távolságban követte a pontversenyben az MP Motorsport brazil pilótáját.

    Azonban Drugovich Ausztriában és Magyarországon is hibázott, ami miatt a vártnál két futamon is sokkal kevesebb pontot tudott szerezni. Az ART Grand Prix franciája kapva kapott az alkalmon és 44-ről 21 pontra csökkentette a hátrányát, ami már egyáltalán nem számít ledolgozhatatlannak. Ugyanakkor a szezon elején Pourchaire nem arra számított, hogy Drugovich-csal fog majd harcolni a Formula 2 bajnoki koronájáért.

    „Azt hittem, hogy Vips és Daruvala is ott lesz majd a közvetlen élmezőnyben” – nyilatkozta a mindössze 18 éves francia pilóta. – Szerintem csak idő kérdése, hogy visszavágjanak majd mindketten. Igaz, már csak négy hétvége van hátra a szezonból, de annyi biztos, hogy mindketten jó versenyzők. Lawsonról gondoltam azt még, hogy nagyon gyors lesz, de idén ő is peches. A bajnokság még egyáltalán nincsen lefutva, még bőven lesznek versenyek, ahol behozhatom majd a lemaradásomat.”

    A nyári szünetet követően három európai helyszínre látogat majd el a Formula 2 mezőnye (Spa-Francorschamps, Monza és Zandvoort), majd egy rendkívül hosszú szünetet követően fejezik majd be a versenyzést idén Abu Dhabiban.

  • Brundle: Vettel két végén égette a gyertyát

    Brundle: Vettel két végén égette a gyertyát

    Ugyan Sebastian Vettel csak idén júliusban lett 35 éves, az idei szezon végén szögre fogja akasztani a bukósisakját. Martin Brundle pedig úgy látja, hogy a négyszeres világbajnok német pilóta visszavonulásának egyik legfőbb oka az, hogy talán túl korán lett sikeres.

    Vettel még a Magyar Nagydíj előtt jelentette be a visszavonulását a frissen létrehozott Instagram oldalán. A német kiválóságnak a döntése értelmében az idei Abu Dhabi Nagydíj lesz a legutolsó versenye a száguldó cirkuszban, ami pont a 300. indulása lesz a sorozatban.

    „Még mindig itt van előttem az a Seb, aki a BMW tesztpilótája volt vagy aki a Toro Rosso színeiben mutatkozott be a Forma-1-ben” – árulta el Brundle, aki az F1-ben is megfordult és már jó ideje a Sky Sports szakmai stábját erősíti.

    „ Ez 15 évvel ezelőtt volt é ekkor még úgy nézett ki, mint egy friss egyemet végzett srác, aki élvezi az életet. Azóta 4 világbajnoki címet és 53 futamgyőzelmet volt képes szerezni, valamint ezek mellett még mindig ő a sportág történelmének legfiatalabb világbajnoka. Talán még csak 35 éves, ugyanakkor keményen égette a gyertyát.”

    Vettel a négy világbajnoki címét követően már egy sikertelen évet követően otthagyta a Red Bullt a Ferrari kedvéért, azonban a német pilótának ott eltöltött 6 éve alatt elbukott és nem sikerült elhoznia a bajnoki trófeát Maranellóba.

    „Vettel a 6 év alatt 14-szer tudott futamot nyerni a Ferrarival, ami még talán sok is egyesek számára, figyelembe véve azt, hogy ez a kaland nem a tervek szerint alakult” – folytatta a korábbi Forma-1-es pilóta. – Anno, amikor átszerződött a Ferrarihoz, megkérdeztem Christian Hornert, hogy vajon hibát követ-e el ezzel Seb, még ő is azt gondolta akkor, hogy az volt a legjobb lépés a számára.”

    Brundle azt is hozzátette, hogy Vettel a visszavonulását követően első sorban a családjára szeretne majd koncentrálni, de nem hiszi azt, hogy az F1-ben megszerzett ismeretségéből túlzottan képes lesz profitálni.

    „Sebastian szeretne ezentúl családos életet élni és emellett az általa is fontosnak tartott globális kezdeményezésekkel is foglalkozni. Miközben a bejelentésének a napján létrehozott egy Instagram fiókot, amit már több, mint 2,1 millió ember követ, nehéz lesz fenntartania az érdeklődést. Ezt azért mondom, mert ebben a sportban szinte mindenki előre tekint.”

    „Hányszor hallhattuk idén Kimi Räikkönen nevét? Sebastian egy nagyszerű bajnok és emellett remek ember is, egy élmény volt a kommentálni a karrierje során.”

  • Leclerc még mindig hisz a bajnoki címben

    Leclerc még mindig hisz a bajnoki címben

    Ugyan a legutóbbi futamok egyáltalán nem Charles Leclerc tervei alapján alakultak, a monacói pilóta még ennek ellenére is hiszi, hogy bajnok lehet idén.

    Leclerc szezonja jól indult, ugyanis a Melbourne-ben aratott győzelmét követően még 49 ponttal vezette a bajnokságot a kétszer is nullázó Max Verstappen előtt. A holland azonban ezt követően begyújtotta a rakétákat és elkezdte szorgosan gyűjteni a győzelmeket és a dobogós helyezéseket, amíg a Ferrarinál minden elromlott.

    Hol a stratégia (Monaco, Silverstone, Hungaroring), hol pedig az autó romlott el (Barcelona és Baku), de olyanra is volt példa, amikor az 5-szörös futamgyőztes hibázott, ami miatt az élről esett ki. A Ferrari és a monacói kiválóság ezen rontásai miatt már 80 pont a hátrányuk az egyéni bajnokságban 9 futammal a vége előtt, ami miatt már nagyon távolinak tűnik a bajnoki cím. Leclerc szerint azonban még sok minden megeshet és bízik a csapatában, hogy képesek lesznek kilábalni a gödörből.

    „Amíg van matematikai esélyem a bajnoki címre, addig hinni is fogok benne” – nyilatkozta Leclerc, aki a nehezebb időszakaiban előszeretettel szokott zongorázni. – Ez adja majd a motivációt nekem a szezon hátralévő versenyeire. Személy szerint a mostani volt a legintenzívebb szezonkezdetem a teljes Forma-1-es karrierem során. Nagyon keményen dolgoztam azon, hogy eljussak erre a szintre.”

    A Forma-1-es mezőny most a jól megérdemelt nyári szünetét tölti és legközelebb majd Spa-Francorschampsban láthatjuk majd a mezőnyt versenyezni.

  • Hamilton: Verstappen felzárkózása sokat elárul az autójáról

    Hamilton: Verstappen felzárkózása sokat elárul az autójáról

    Lewis Hamilton szerint Max Verstappen nem csak magának és a csapatának, hanem az autójának is sokat köszönhet a Magyar Nagydíjat követően. A holland világbajnok ugyanis a 10. helyről indulva volt képes nyerni a Hungaroringen.

    A Red Bull holland kiválóságának már akár 17 pole-pozíciója is lehetne, ha az erőforrása kifogástalanul működött volna a Magyar Nagydíj időmérőjének Q3-as szakaszában. Verstappen emiatt végül csak a 10. rajtkockából várhatta a piros lámpák kialvását a vasárnapi versenyen.

    A Bikák kicserélték az erőforrást és más komponenseket is 2021 bajnokának az autójában és a versenyen olyannyira szárnyalt, hogy 10 másodperces előnnyel előzte meg a 2. helyen célba érő Hamiltont. A Mercedes ászát egyáltalán nem lepte meg holland riválisának produkciója, ugyanis szerinte az RB18 egy rendkívül gyors konstrukciónak számít.

    „Sokat elmond az a tény a Red Bull autójáról, hogy Verstappen még a megforgása ellenére is magabiztos előnnyel tudta megnyerni a futamot” – véli a 103-szoros futamgyőztes Hamilton.

    Max Verstappen, Lewis Hamilton
    A tavalyi bajnokság két legnagyobb riválisa ismét 1-2-ben ért célba  Fotó: Mark Thompson/Getty Images / Red Bull Content Pool

    A holland előnye a bajnokság élén is rendkívül megnyugtató: 80 ponttal előzi meg a közvetlen rivális Charles Leclerc-t. Azonban a Ferrari folyamatos hibái miatt a Mercedes versenyről versenyre képes csökkenteni a hátrányát a Scuderiával szemben, ami már csak 34 pont a gyártók versenyében. Hamiltonék számára így egyértelmű a cél a szezon második felére: megszerezni az első győzelmet és elkapni a „szenvedő” Ferrarit.

    „Nagyon remélem, hogy fogunk még futamot nyerni idén” – folytatta a hétszeres bajnok. – Ezért dolgozunk nap, mint nap és a mostani hétvégén megvolt bennünk ehhez a kellő potenciál.”

    „George (Russell) ott volt a pole-ban és ha ott vagyok mögötte, akkor csapatként működhettünk volna együtt a győzelem érdekében. Az egyikünknek még stratégiai szempontból is fel kellett volna áldoznia magát a másikért.”

    „Ha a szezon második felében is így folytatjuk, akkor képesek leszünk harcolni az élmenőkkel. Most először voltunk pariban a Ferrarival, ami óriási a mi szemszögünkből nézve, de szerintem a Red Bull még mindig valamivel előttük van.”

  • Schumacher az AlphaTaurinál?  – Marko nem tartja kizártnak

    Schumacher az AlphaTaurinál?  – Marko nem tartja kizártnak

    A pilótapiacon beindultak az események, és az AlphaTaurinál is vannak még kérdések. Ugyan Pierre Gasly helye biztos a faenzai alakulatnál 2023-ra, Yuki Tsunoda maradása még nem, és Dr. Helmut Marko más opciókra is nyitott lenne.

    Az AlphaTauri csapatának nehezen alakul az idei éve. Amíg Tsunoda 4, addig Gasly már 5 verseny óta nem volt képes a pontszerzők között végezni, hiába vetettek be fejlesztéseket Franz Tosték a Francia Nagydíj hétvégéjén. Ez a fajta rossz teljesítményük pedig a konstruktőri bajnokságban is meglátszik, ugyanis az AlphaTauri mindössze 8. helyen áll a maga 27 pontjával és a 9. helyezett Aston Martin csupán 7 pontra van tőlük.

    Ugyan Tsunoda helyzete már tavaly sem volt biztos a csapatnál, Marko a legutóbbi nyilatkozatában azt mondta, hogy „még nem döntöttek Tsunoda sorsa kapcsán, de szeretnék megtartani őt 2023-ra is”.

    Schumachernek is lehet esélye?

    Mick Schumachernek – aki az idei szezon végén akár ülés nélkül is maradhat – az idei éve egyáltalán nem úgy alakul, mint ahogyan azt eltervezte. Az amerikai kicsapat egy ütőképes konstrukcióval rukkolt elő, azonban a német fiatal számos nagyobb autótöréssel hozta nehéz anyagi helyzetbe a csapatát már a szezon elején.

    Ugyan Schumacher Silverstone-ban és Ausztriában tudott pontokat szerezni, így már 12 egység szerepel a neve mellett, az utóbbi időben Günther Steiner és a Ferrari vezetősége sem volt vele túlságosan elégedett. Erről a hírről a neves újságíró, Joe Saward számolt be, emiatt pedig lehetséges, hogy a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fiának új lehetőségek után kell majd néznie.

    A német esetleges szerződtetésétől pedig még Marko sem zárkózna el, mert szerinte a Haas versenyzője „megfelel azon előzetes elvárásoknak”, ami az AlphaTauri egyik üléshez szükségesek. Ugyanakkor az energiaitalosok „még nem tárgyaltak vele”, mert az, hogy Schumacher a Ferrari kötelékéhez tartozik, igencsak megnehezíti a körülményeket.

  • Horner egyáltalán nem sajnálja a Ferrarit

    Horner egyáltalán nem sajnálja a Ferrarit

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elismerte, hogy egyáltalán nem bánja, hogy a Ferrari nem bizonyul kemény ellenfélnek a 2022-es szezon során.

    Max Verstappen a létező legjobb hangulatban vonulhatott el a nyári szünetre. 2021 világbajnoka a 10. helyről volt képes leiskolázni a mezőnyt, miután ki tudta használni a stratégiája nyújtotta előnyöket és a Ferrari érthetetlen stratégiájából is profitálni tudott. Az olaszok a sorozatos rontásaikkal pedig arany tálcán kínálják a Red Bullnak mindkét bajnoki címet, akik köszönték szépen és mindkét bajnokságban jelentős előnnyel rendelkeznek a soron következő spái verseny előtt.

    A Red Bull ebből a szempontból idén sokkal könnyebb helyzetben találta magát, ugyanis 2021-es csatájuk a Mercedesszel egyáltalán nem bizonyult ilyen simának. Akkor ugyanis a Lewis Hamiltonnal való bajnoki csatájuk egészen a szezonzáróig tartott és csak azt követően dőlt el a bajnoki cím sorsa. Idén ez a Red Bull 80, illetve 97 pontos előnyét figyelembe véve aligha fog megtörténni.

    „Egyáltalán nem sajnálom őket (Ferrari)” – nyilatkozta Horner a Magyar Nagydíj hétvégéjén. – Az előző évben 22 futamon keresztül vívtunk ádáz harcot a Mercedesszel és ezt az élményt nem szeretném idén is átélni.”

    „Mindkét tabellára nagyon jó ránézni, örülök, hogy így vonulhatunk el a nyári szünetre. Azonban még mindig sok futam van hátra. A Ferrari még mindig gyors és a Mercedes is kezd erőre kapni, és még hátravan 9 futam plusz egy sprintkvalifikáció is. Semmi nem garantált, mert a 9 helyszín mindegyike különböző karakterisztikával bír.”

    A brit szakember hozzátette, hogy az egyik legnagyobb erősségük az, hogy nem gondolkoznak túlságosan előre a Ferrarival ellentétben. Emiatt a Red Bull csapatfőnöke egy kicsit oda is szúrt rivális kollégájának, Mattia Binottónak, aki szeretett volna egy kettős győzelmet aratni a Magyar Nagydíjon.

    „Ha még egy kör előnnyel is nyernénk meg egy futamot, még azután is óvatosan fogalmaznánk” – folytatta Horner. – Soha nem mernék ehhez hasonló kijelentéseket tenni, hogy most akkor 1-2-ben fogunk célba érni egy adott versenyen, ez nálunk nem így megy.”

  • Binotto: Nincs okunk változtatni

    Binotto: Nincs okunk változtatni

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto szerint „nincs min változtatniuk” még annak ellenére sem, hogy a Vörösök az idei szezonban hibát hibára halmoznak.

    A Scuderiának egy rendkívül magas hegyet kell megmásznia, ha bajnokok szeretnének lenni idén, ugyanis a nyári szünet kezdetén 97 (!) pont a hátrányuk az éllovas Red Bull-lal szemben. Az egyéniben sem jobb a helyzetük, ugyanis Charles Leclerc-nek 80 pont a lemaradása Max Verstappenhez is képest, ami már több, mint három futamgyőzelemnyi pontmennyiségnek felel meg.

    Azután, hogy Binotto azt nyilatkozta, hogy képesek lesznek a szezon utolsó 10 versenyét megnyerni, már a Magyar Nagydíjon eldobták maguktól ennek a lehetőségét. Az olasz istálló a helytelen stratégiai döntései miatt Carlos Sainz a 4. helyen ért célba, Charles Leclerc-nek pedig egy 6. helyet kellett elkönyvelnie a győzelem helyett.

    Ugyan a Ferrari képes hétről hétre hibázni és ezzel akár a saját versenyzőik futamát is teljes mértékben tönkretenni, Binotto szerint mégis minden a legnagyobb rendben van, nincs szükségük változtatni semmin.

    „Ez pusztán balszerencse volt, semmi okunk nincsen változtatni a jelenlegi dolgokon” – nyilatkozta a svájci-olasz szakember, akinek az állása veszélyben lehet egyes szakértők szerint. – Ez az egész a folyamatos tanulásról, építkezésről és tapasztalatszerzésről szól.”

    „A mostani verseny után adódtak olyan dolgok, amiket majd ki kell vizsgálnunk. Azonban ha végignézem a szezon első felének alakulását, nem látom okát annak, miért kellene bármin is változtatnunk. Fel kell ismernünk, hogy mi ment félre, mert az eddigi 12 futam alatt egyszer nem fordul elő az, hogy nem voltunk versenyképesek.”

    Binotto magabiztos a folytatást illetően, ugyanis szerinte Leclerc „képes lesz megfelelő mértékben kipihenni magát” és úgy véli, hogy „a monacói képes lesz vezetni a Ferrarit” és „kihúzni őket a jelenlegi rossz helyzetükből.”

  • Hivatalos: Hosszabbított egymással a Red Bull és a Honda

    Hivatalos: Hosszabbított egymással a Red Bull és a Honda

    Immáron hivatalos, hogy a 2025-ös szezon legvégéig biztosan meg fog maradni a kapcsolat a Honda és a Red Bull Forma-1-es csapata között. A két fél ugyanis eddig hosszabbította meg a közös szerződését egymással.

    A Milton Keynes-i istálló még a 2019-es szezonban kezdett el együttműködni a japán motorgyártóval és a partnerségük már az első évben gyümölcsöző volt, mert három versenyt is meg tudtak nyerni. 2020-ban további két győzelmet tudtak aratni, azonban az igazi nagy lépést 2021-ben tették meg, amikor a Honda rengeteget tudott fejlődni az új erőforrásával és a Red Bullnak is sokkal hatékonyabb kasznija lett az RB16B esetében.

    A hosszú csatározás végén a konstruktőri cím ugyan a nagy rivális Mercedesé lett, de Max Verstappen révén a japánok részben világbajnoki címet ünnepelhettek 1991 óta először, amikor ugyanis Ayrton Senna egy Honda hajtómű által működtetett McLarennel szerezte meg a bajnoki koronát.

    Ugyan a japánok már a tavalyi szezon végén kivonultak a Forma-1-ből, a motorszabályok befagyasztása lehetővé tette a Bikák számára, hogy továbbra is a Honda által gyártott erőforrást használják, egészen a 2025-ös szezon végéig.

    Az új motorformula bevezetéséig tehát a Honda és a Red Bull mérnökei közösen fognak dolgozni az energiaitalosok sikerein és ez a 2025-ös hosszabbítás már előrevetítheti azt, hogy ezen partneri kapcsolat megszűnése után szabad út nyíljon a Porsche előtt, hogy 2026-tól egyenrangú partnerként legyenek Red Bull mellett a száguldó cirkuszban.

    Christian Horner és Dr. Helmut Marko is „rendkívül örül a hosszabbításnak”, ugyanis mindketten úgy gondolják, hogy „az eddigi együttműködésük rendkívül sikeres volt a Hondával”.

    Ez abban is megnyilvánul, hogy 2022-ben mindkét bajnoki trófeát könnyen behúzhatják, miután az egyéniben 80, a konstruktőri bajnokságban pedig 97 ponttal előzik meg a második helyen álló Charles Leclerc-Ferrari duót.

     

  • Verstappen nem győzte dicsérni a sikereinek egyik legfőbb kovácsát

    Verstappen nem győzte dicsérni a sikereinek egyik legfőbb kovácsát

    Max Verstappen nagyra értékeli a Red Bull főstratégájának, Hannah Schmitznek a munkáját. A holland világbajnok szerint a győzelme annak volt köszönhető, hogy a hölgy „az egész futam során nyugodt tudott maradni”.

    Verstappen a motorhibáját követően csak a 10. helyről rajtolhatott a Magyar Nagydíjon, de a Ferrari stratégiái a futamon nagy segítségére voltak. Miután a Red Bull másodjára is kereket cserélt 2021 bajnokának autóján, a Vörösök Leclerc-t is behívták és a létező legrosszabb döntést hozták meg: a hűvös idő és a hideg aszfalt ellenére a kemény keverékű gumit tették fel neki, ami miatt a monacói úgy érezte magát az autóban, mint ha egy korcsolyapályán ment volna az F1-75-tel.

    Ugyan Verstappenék is majdnem beleestek ebbe a csapdába, de a két csapat közötti különbséget tökéletesen megmutatja azt a tény, hogy a Red Bullnál azonnal felismerék, hogy a kemény gumi használhatatlan lesz a verseny folyamán, amiért okosan el is kerülték azt.

    A holland kiválóság Schmitz szavait idézte a verseny utáni sajtótájékoztatón és elmondta, hogy „ha a világbajnoki címért harcolsz”, elképesztően fontos, hogy „megbízhass a pitwallon ülő mérnökökben.”

    „Ebben a helyzetben nem engedhetsz meg magadnak túl sok hibát” – véli Verstappen, aki nagyon jó úton halad a második bajnoki címe felé. – Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy ezt nagyon nagyon nehéz minden esetben véghez vinni, hogy mindig az érme jó oldalán legyünk.”

    „Azonban hiszem azt, hogy sok jó srác, illetve lány dolgozik a csapatunknál. A főstratégánk, Hannah (Schmitz) ma rendkívül higgadt tudott maradni. Nagyon jó volt a stratégiája, nagy részben neki köszönhetem a győzelmemet.”

    A jó stratégia megválasztása pedig már csak amiatt is fontos volt, mert ugyan a két Ferrari a mezőny elejéről rajtolt és a közepeseken egyáltalán nem voltak lassúak, a rossz taktikájuk miatt végül egyik versenyzőjük sem állhatott fel a dobogóra. Ez pedig Franciaország után zsinórban másodjára esett meg velük, ami eléggé elszomorító lehet a Tifosi számára.

    A holland bajnok azt is hozzátette, hogy „ugyan az autójuk általában gyors szokott lenni a versenyek folyamán”, most az volt a kulcs, hogy „a megfelelő pillanatban a létező legjobb keveréket válasszák a bokszkiállás során” és ezt sikerült véghez vinniük.