Szerző: Boa Bence

  • Hamilton is a büntetés szélére került a balesetét követően

    Hamilton is a büntetés szélére került a balesetét követően

    Rossz híreket kaptak a Mercedes drukkerei a Belga Nagydíjat követően. Lewis Hamilton Spában használt erőforrását ugyanis a brackley-i istálló visszaküldte Brixwoth-ba az óriási rajtbalesetét követően, hogy tüzetesen kivizsgálhassák azt.

    A Mercedes hétszeres világbajnoka jól kapta el a rajtot és az első kanyarba már a 3. helyen fordul el és a Kemmel egyenesben Fernando Alonsót is megpróbálta elkapni. A brit kiválóság be is tette a Mercedesét a spanyol Alpine-ja mellé a Le Combes-ban, azonban miután túl korán zárta le a szöget, ezért a két világbajnok összeért, aminek következtében Hamilton versenygépe elemelkedett az aszfaltról és egy óriási csattanással tért vissza a földre.

    A bajnoki címvédő istálló mérnökei rövidesen figyelmeztették is a rekordbajnokot, hogy az autó súlyos mértékben károsodott és emiatt Hamilton először elvette a gázt, majd megállította a W13-at a Blanchimont kijáratán.

    A Mercedesből a balesetet követően füst kezdett el szivárogni, amiből arra lehetett következtetni, hogy Hamilton V6-os erőforrása akár komoly mértékbe károsodhatott. A stuttgarti márka egyik szóvivője elmondta, hogy az erőforrást már elküldték egy tüzetes kivizsgálásra a motor fejlesztő központjukba, Brixworth-ba és a mérnökok „komoly aggódnak” a kialakult helyzet miatt.

    Ez pedig azért lehet fájó Toto Wolffék számára, mert pont Spában tették be Hamilton autójába az új erőforrást és pont az sérülhetett meg komolyabb mértékben. Az új erőforrással akár a szezon végéig is elmehetett volna a hétszeres bajnok, de így szinte biztosan nem ússza meg büntetés nélkül, ha nem tudják megmenteni a motort.

    Ez pedig nem minden, mert Hamilton autójába nem kerülhet új MGU-K, MGU-H, központi elektronika és energiatároló egység sem, mert már ezekből is felhasználta az összes olyan elemet, amit még büntetés nélkül be lehet szerelni egy Forma-1-es autóba.

    Nagy kérdés tehát, hogy ha szükséges, akkor a Mercedes melyik hétvégén fogja Hamiltont hátraküldeni a mezőny legvégére, hogy onnantól kezdve friss erőforrás elemekkel hajthasson majd idei első futamgyőzelmére.

  • 1,5 percen múlott Gasly indulása a 100. futamán

    1,5 percen múlott Gasly indulása a 100. futamán

    A hétvégén jubilált Pierre Gasly a Forma-1-ben. A fiatal francia még a 2017-es Maláj Nagydíjon mutatkozhatott be és most Belgiumban csatlakozott a 100-asok klubjába, ami a futamokat illeti. Ugyanakkor nem sokon múlott, hogy a francia 100. futama egy negatív dolog miatt legyen emlékezetes.

    A mezőnyből sokan most vállalták be a motorbüntetéseket, aminek köszönhetően igencsak kaotikus lett a Belga Nagydíj rajtrácsa. Gasly a 8. rajtkockát foglalhatta volna el, ha az autójának nem lett volna egy elektronikai gondja. Az AlphaTauri franciája így a csapattársa, Yuki Tsunoda mellől indulhatott a bokszutcából. Azonban Gasly – akit nemrégiben az Alpine-nal is hírbe hoztak – remekül versenyzett és ennek egy 9. hely és az azért járó 2 pont lett a jutalma.

    „Nyilvánvalóan frusztrált voltam a rajt előtt, mert a 8. helyről indultam volna, de az autó a világért sem akart beindulni” – nyilatkozta a fiatal francia pilóta. – Nem tudom, mi történhetett, valószínűleg elektronikai problémánk volt.”

    „Ezután visszatoltak a garázsba és azt mondták a fülemre, hogy még az is benne van a pakliban, hogy nem leszünk képesek részt venni a versenyen. 90 másodperccel a rajt előtt azonban az autó újra életre kelt és azonnal ki is tudtam gördülni a pályára.”

    A faenzai kicsapat egyelőre nem teljesít valami jól az új szabályok első évében, ugyanis 2021-hez képes visszább esett a teljesítményük. Ezt a konstruktőri bajnokságban elfoglalt 8. helyük is tökéletesen példázza, valamint az is, hogy Gaslyék az eddigi 14 futam alatt összesen csupán 29 pontot voltak képesek gyűjteni.

  • Vettel: A McLaren csúnyán elbukott Ricciardo kapcsán

    Vettel: A McLaren csúnyán elbukott Ricciardo kapcsán

    A McLaren nem volt képes kiaknázni a Daniel Ricciardóban rejlő maximális potenciált. Így látja ezt a szezon végén visszavonuló Sebastian Vettel, aki a Belga Nagydíj sajtónapján együttérzően nyilatkozott egykori csapattársa helyzete kapcsán.

    A négyszeres világbajnokra óriási sokként hatott, amikor megtudta, hogy a wokingi istálló idő előtt felbontotta az ausztrál szerződését, aki emiatt a szezon végén távozni kényszerül és így az F1-es jövője igencsak kérdőjelessé vált. Nagyot fordult a világ Ricciardóval, aki az első Red Bull-os évében még simán verte az akkor még regnáló bajnok Vettelt.

    „Szerintem rendkívül nehéz az a helyzet, amibe most Daniel belekerült” – nyilatkozta az Aston Martin német kiválósága, aki a Ferraritól való kirúgása után hasonló szituációban volt 2020-ban. – Volt szerencsém ellene versenyezni, azonban az már nem volt valami jó érzés, amikor legyőzött az év végén. Nem tudok részleteket, de szerintem a McLaren nem volt képes kihozni a benne rejlő maximumot.”

    Ugyan a Méhészborz versenyt tudott nyerni a wokingiakkal a tavalyi Olasz Nagydíjon, amivel 2012 után újfent futamgyőzelemhez segítette őket, de az ominózus első helyen kívül mást nagyon nem tudott felmutatni. Andreas Seidlék pedig ezzel a lépésükkel utat nyitottak Oscar Piastrinak, aki várhatóan náluk fog majd versenyezni 2023-ban.

    Vettel mellett Lewis Hamilton is „nagyon sajnálta Ricciardót” és a hétszeres világbajnok nagyon reméli, hogy „a 8-szoros futamgyőztes képes lesz magának ülést találni”, mert „szerinte, ha valaki, akkor ő nagyon megérdemli azt, hogy az F1-ben lehessen”.

  • Leclerc a vb-címről: Kezd elúszni a hajó

    Leclerc a vb-címről: Kezd elúszni a hajó

    Charles Leclerc nem haragszik a Ferrarira, amiért a bónuszpontra vonatkozó tervük besült a Belga Nagydíj legvégén. A monacói fiatal ugyanakkor azt is érzi, hogy egyre távolabb kerül a világbajnoki címtől.

    Leclerc egy rendkívül eseménydús verseny végén ért célba az 5. helyen vasárnap Spa-Francorschapsban. Az 5-szörös futamgyőztes a büntetései miatt a mezőny végéről indulhatott csupán, de nagyon korán újra kellett kezdenie a felzárkózást egy nem várt kerékcsere miatt, amit a fékhűtőnyílásába ragadt sisakfólia miatt kellett meglépnie a Vörösöknek.

    A futamon az 5. hely volt a maximum Leclerc számára, de Mattia Binottóék úgy döntöttek, hogy megpróbálják elvenni a bónuszpontot Max Verstappentől. Emiatt behozták Leclerc-t friss lágya keverékekért, aki ugyan Fernando Alonso mögé jött vissza a pályára, aki az utolsó körben szélárnyékot is adott neki a Kemmel egyenesben.

    Azonban Leclerc hiába nyomta ki az autója szemét, nem tudta elvenni a hollandtól a bónusz egységet, ráadásul utólag kiderült, hogy egy szenzorhiba miatt túllépte a megengedett 80 km/órás sebességlimitet a bokszutcában. Ezért egy 5 másodperces büntetést kapott a stewardoktól, ami miatt visszaesett Alonso mögé a 6. helyre. A monacói nem is neheztel a csapatára az újabb blama miatt és magára is vállalta

    „A büntetésnél frusztrálóbb volt az, hogy a Red Bullok ennyivel gyorsabbak voltak nálunk” – nyilatkozta a 24 éves Leclerc a leintést követően. – Ezen dolgoznunk kell majd a közeljövőben.”

    „A Red Bull a mostani hétvégén egy másik ligában versenyzett. Találtak valamit, ami rendkívül aggasztó volt a mi szemszögünkből nézve. Ha ez így folytatódik, egyre csak nehezebb dolgunk lesz a bajnokság szempontjából. Nem fér a fejembe, hogyan csinálták ezt. Már-már olyan gyorsak az egyenesben, hogy azt hinné az ember, nem rendelkeznek leszorítóerővel. Ehhez képest még a kanyarokban is gyorsabbak nálunk, szóval ezért mondom azt, hogy aggasztó ez a szituáció.”

  • Verstappen még Hornert és a saját apját is meglepte a győzelmével

    Verstappen még Hornert és a saját apját is meglepte a győzelmével

    Max Verstappen valósággal sokkolta a Forma-1 világát a Belga Nagydíjon nyújtott produkciójával. A Bikák holland kiválósága a motorbüntetése miatt csak a 14. helyről kezdhette meg a spái futamot, azonban a 44 kör során csúnyán leiskolázta a mezőnyt és 20 másodperces előnnyel nyerte meg a versenyt. Ezzel a teljesítményével pedig édesapját, Jos Verstappent és a csapatfőnökét, Christian Hornert is lenyűgözte.

    Verstappen a mai győzelmével idei 9. sikerét aratta és ezután már 93 ponttal vezeti az egyéni pontversenyt Sergio Pérez előtt, Charles Leclerc lemaradása pedig már 98 pontra rúg vele szemben. Ha az idei szezon hátralévő futamain nem történik semmi rendkívüli, akkor Verstappen már jóval az évad vége előtt meg is védheti a tavalyi szezonban megszerzett vb-címét.

    „Ez egy álom eredmény a számunkra” – nyilatkozta Horner a Viaplay-nek. – Soha nem gondoltam volna, hogy Max (Verstappen – a szerző) képes lesz megnyerni a versenyt, de nagyon hamar pozícióba tudott kerülni és onnantól kezdve nem volt megállás. Emellett még a leggyorsabb körért járó bónuszpont is az övé lett, valamint Checo is 2. lett és ezzel lett tökéletes a hétvégénk.”

    Az idősebb Verstappen – aki nemrégiben mutatkozott be a WRC-ben – azt gondolta, hogy a fia maximum egy dobogós helyezész lesz képes elkönyvelni Spában, azonban a leintésnél nagyon meglepődött, hogy az 1-es rajtszámú Red Bullt látta meg az első pozícióban.

    „Max teljesítménye nagyon ott volt. Azt gondolta, hogy az egyik dobogós helyet el fogja csípni, de amikor megláttam, hogy mennyire gyors volt, már elkezdtem hinni a győzelemben. Mindenkit meglepett ezzel a fajta erődemonstrációjával.”

  • Hivatalos: 2023-ban is lesz Forma-1-es Belga Nagydíj

    Hivatalos: 2023-ban is lesz Forma-1-es Belga Nagydíj

    Immáron hivatalos, hogy meghosszabbították a Belga Nagydíj jelenlegi helyszínének, Spa-Francorschampsnak a Forma-1-es szerződését a 2023-as szezon végéig.

    Mivel a belga helyszínnek az idei év végén lejárt volna szerződése és számos új futamot jelentettek be az F1 vezetői az elmúlt időszakban, számos klasszikus F1-es pálya került veszélye, köztük Spa is. Azonban a legutóbbi héten kiderült, hogy a Dél-Afrikai Nagydíj visszatérése kapcsán összeomlottak a tárgyalások és ez egy remek nagydíj volt a legendás verseny promótereinek. Ezt követően meg is tudtak egyezni a száguldó cirkusz vezérigazgatójával, Stefano Domenicalival.

    Egy ideig nagyon úgy nézett ki, hogy idén az utolsó Belga Nagydíjat láthatjuk majd egy ideig, de a két fél csúnyán rácáfolt erre a felvetésre, miután bejelentették a friss egy éves szerződéshosszabbítást. Azonban a hosszabbítás ellenére Spa-Francorchamps hosszú távú jövője még továbbra is kérdéses és egyáltalán nem biztos, hogy 2023 után lesz még folytatás az F1-ben.

     

  • Leclerc a Ferrari újabb hibájáról: Nem egy nagy ügy

    Leclerc a Ferrari újabb hibájáról: Nem egy nagy ügy

    Charles Leclerc szerint nem múlott sok azon, hogy a Ferrari a Q3-ban összecserélte az abroncsait, ami miatt végül nem a megfelelő szettet tették fel a monacói autójára az utolsó próbálkozása előtt.

    Az olasz istálló ugyanis Leclerc Ferrarijára friss lágy keverékek kerültek a Q3 elején, pedig eredetileg az 5-szörös futamgyőztesnek használt Pirelliken kellett volna teljesítenie az első gyorskörét és a friss kerekeket csak ezt követően kapta volna meg.

    Leclerc természetesen azonnal meg is kérdezte a csapatát, hogy miért csinálták ezt és ők erre azt felelték, hogy „sajnálják, mert ezzel hibát követtek el”. A monacói így végül a 4. helyet szerezte meg az időmérőn, de a motorbüntetései miatt csak a 16. helyről rajtolhat majd a vasárnapi Belga Nagydíjon.

    „Nem értettük meg egymást a csapattal, szóval nem egy nagy ügy” – nyilatkozta Leclerc a Ferrari újabb hibájáról az időmérőt követően. – Pusztán azért említettem meg, mert a helyzet még engem is meglepett. Azonban ez a hiba nem fogja befolyásolni a hétvégém további részét.”

    A Ferrari szupersztárját meglepte Max Verstappen és a Red Bull pokoli tempója, mert azt gondolta, hogy az időmérőn szoros csatát vívhatnak majd egymással. Ehhez képest a szintén motorbüntetést kapó holland majdnem 9 tized másodperccel előzte meg a monacóit a kvalifikáción.

    Leclerc azt is hozzátette, hogy „reméli ez a helyzet Zandvoortra megváltozik” és azt is, hogy „a verseny folyamán képesek lesznek jó teljesítményt nyújtani”.

  • Doohan győzelmét hozta a spái főverseny

    Doohan győzelmét hozta a spái főverseny

    Az UNI Virtuosi pilótája, Jack Doohan nyerte meg a Formula 2 főfutamát Spa-Francorchampsban. Az ausztrál pilóta egy jó taktikának köszönhetően tudta legyőzni a bajnoki éllovas Felipe Drugovichot.

    Az első rajtkockából induló Drugovich tökéletesen indult el, amíg a mögüle rajtoló Enzo Fittipaldi két pozíciót is veszített Doohannel és David Beckmannal szemben. A brazil fiatal ezután sem nyugodhatott meg, mert a tegnapi nyertes Liam Lawson kereszttüzébe került.

    A dráma már a harmadik kör legelején megtörtént, ugyanis Théo Pourchaire autója lelassult a Kemmel egyenesben. Az ART Grand Prix fiatal francia fiatalja számára ezzel véget is ért a verseny és emiatt a bajnoki esélyei is nagyon halványak lettek.

    Roy Nissany is próbálkozott, azonban az optimista manőverének köszönhetően összeütközött Jehan Daruvalával, ami miatt mindkettőjük első szárnya megsérült, így mindketten nagyon távol kerültek a pontszerzés lehetőségétől.

    Az 5. körben az élen és a 4. helyért is óriási csata bontakozott ki. Amíg az élen Doohan elkezdett közeledni Drugovichra, addig Lawson és Fittipaldi centikre egymástól harcolt a 4. pozícióért és végül előbbi örülhetett a csörte végén, ami miatt a brazil fiatal visszacsúszott az 5. helyre. Röviddel az eset után pedig már csak 6. volt, miután Richard Verschoor is ki tudta kerülni őt a DRS segítségével.

    A 8. körben a lágy gumikon rajtolók zöme kiállt friss abroncsokért és emiatt óriási forgalom alakult ki a bokszutcában. Egy körrel később Lawson is reagált Logan Sargeant és Fittipaldi cseréjére és vissza is tudott jönni eléjük a pályára. A 10. körre Doohan és Drugovich is letudta a kötelező kerékcseréjét, azonban az ausztrál pilóta a jó kivezető körének köszönhetően át tudta ugrani a bajnokság éllovasát.

    Doohan ezután utolérte az előtt autózók egy csoportját, akik még nem voltak kint a bokszban és első körben Amaury Cordeelt és a csapattársát, Marino Satót előzte meg. Drugovich árnyékként követte őt, de a kettőjük közötti különbség 1 másodperc körül állandósult, így az MP Motorsport versenyzője nem nagyon tudott támadni.

    A verseny második felében az alternatív stratégián autózók szolgáltatták az izgalmakat. Verschoor először a küszködő Sargeantet utasította mag mögé, majd nem sokkal azután Fittipaldit is megelőzte és ezzel előrelépett a 4. helyre. A hollandon kívül még Ayumu Iwasa alkalmazta ezt a stratégiát és ő is folyamatosan zárkózott felfelé. Két körrel a verseny vége előtt már a 8. helyen haladt.

    Az élen már nem történt változás a leintésig, Doohan nyert és rajt kívül még Drugovich és Lawson állhatott fel a dobogóra. További pontszerzők: Verschoor, Fittipaldi, Sargeant, Beckmann, Iwasa, Jüri Vips és Clément Novalak.

    A bajnokság egy hét múlva folytatódik majd Zandvoortban.

  • Barbadosi siker született a spái főversenyen

    Barbadosi siker született a spái főversenyen

    A Trident versenyzője, Zane Maloney nyerte a Formula 3 főversenyét Spa-Francorschampsban.

    A rajtot nagy szerencsére megúszta baleset nélkül a mezőny, de az összes régióban őrült csatákat vívtak a pozíciókért. Zane Maloney szabálytalanul előzte meg a pole-ból induló Caio Collet-t, aki emiatt a 2. körben kénytelen volt visszaadni a pozíciót.

    A pálya utolsó szakaszában Kush Maini okoztott két balesetet, amivel többek között a bajnokság egyik legnagyobb esélyesét, Victor Martinst is elintézte. A francia pilóta autója olyan mértékben megsérült az ütközést követően, hogy nem volt képes folytatni a száguldást. Az incidens miatt a biztonsági autót is be kellett hívni a pályára.

    A mezőny az 5. körben kapta meg a zöld zászlót és Goethe nagyon rosszul rajtolt el az élről. A Kemmel egyenesben megelőzte őt Collet, aki így újra az élre állt, majd ezután Maloney egy bátor manőverrel előzte őt a Malmedybe menet.

    Nem sokkal az újraindítás után baleset történt: Gregoire Saucy ütközött a falba a Malmedy kijáratán egy ütközést követően és emiatt újfent biztonsági autós fázis lépett érvénybe. A 10. körben indult újra a száguldás az összetört ART eltakarítását követően és Maloney azonnal az élre tudott kerülni a Kemmel egyenes végén.

    A Trident barbadosi versenyzője ezután megpróbálta leszakítani Collet-t, hogy a brazil pilóta ne tudja használni az állítható hátsó szárnyát vele szemben. Ez a 13. körre össze is jött a számára, mert a kettejük közötti különbség 1,2 másodpercre nőtt. Ezután Maloney csapattársa, Roman Stanek is meg tudta előzni Collet-t

    Eközben a két talpon maradt bajnoki esélyes Arthur Leclerc és Isack Hadjar is próbált javítani a rossz rajtpozícióján. Charles Leclerc öccse a 20. helyről rajtolt és a 14. körben már a 13. helyen haladt, amivel még maradt némi esélye, hogy pontokat szerezzen. Hadjar ekkor csak a 16. helyen autózott, szóval neki sokkal nehezebb dolga volt Premás riválisához képest.

    Az élen már nem változott meg a sorrend a verseny legvégéig. Maloney nyert Stanek és Oliver Bearman előtt. Mögöttük Oliver Goethe ért célba, aki mellett még Jonny Edgar, Collet, William Alatolo, David Vidales, Alex Smolyar és Reece Ushijima végzett a pontszerzők között. Leclerc végül a 11. helyen látta meg a kockás zászlót, Hadjar pedig 14. lett, így egyikük sem tudott pontot szerezni.

    A bajnokság jövő héten folytatódik majd Zandvoortban.

  • Wolff: Elfogadhatatlan volt az időmérős teljesítményünk

    Wolff: Elfogadhatatlan volt az időmérős teljesítményünk

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szörnyen érezte magát a Mercedes bokszában ülve a Belga Nagydíj időmérőjét követően. Az osztrák szakember szerint a csapata produkciója elfogadhatatlan volt és már legalább 10 éve nem látott ahhoz hasonló szenvedést.

    A brackleyi-i istállóval 4 hét alatt nagyot fordult a világ. Amíg a Magyar Nagydíjon még George Russell pole-pozícióját ünnepelték, addig Spában már a válaszokat keresik, hogy hova tűnt a tempójuk.

    Azon a hétvégén, ahol Max Verstappen és Charles Leclerc motorbüntetései miatt akár egy győzelemre is lehetett volna esélyük, Lewis Hamilton és George Russell szenvedett az időmérő edzés során és csupán a csalódást keltő 7. és 8. helyet szerezték meg. Mindezek mellett a hétszeres világbajnok lemaradása már 1,8 másodpercre rúgott az edzést megnyerő Verstappennel szemben.

    Wolffnak pedig nagyon nehezen fér a fejébe, hogy ilyen rövid időn belül ekkorát fordult velük a világ.

    „Az nem lehetséges, hogy egy adott pályán pole-t szerezz, majd azt követően 3 hét múlva egy teljesen másik helyszínen 1,838 másodpercre kerülsz a rajtelsőségtől” – ismerte el rendkívül frusztráltan az osztrák szakember. – Ez egy olyan dolog, amit nem vagyunk képesek teljes mértékben megérteni teljes mértékben.”

    „A Red Bull a saját ligájában versenyzett és a Ferrari már 8 tizedmásodperces lemaradással követte őket. Ez azonban semmi féleképpen nem enyhíti a jelenlegi érzéseimet. 10 éve nem volt ilyen rossz időmérő edzésem. Ez a jelenlegi helyzet elfogadhatatlan a számunkra.”

    Az Ezüst Nyilak rossz formájára pedig még Hamiltonnak sem volt válasza, aki már a pénteki nap végén elkezdte kongatni a vészharangokat, mondván a W13-mal valami nagyon nincsen rendben Spa-Francorschampsban, amiért ennyire messze vannak a rivális csapatoktól.