Szerző: Boa Bence

  • Vajon Martins, Hadjar vagy esetleg valaki más lesz a bajnok az F3-ban?

    Vajon Martins, Hadjar vagy esetleg valaki más lesz a bajnok az F3-ban?

    A mostani hétvége folyamán Monzában kerül megrendezésre az idei Formula 3-as bajnokság utolsó két versenye. A bajnoki címre még 7 versenyzőnek van esélye, de egyiküknek csupán matematikai esélyei vannak, amíg 4-en csak akkor tudnának labdába rúgni, hogy ha valamelyik futamon problémái adódnak a vezető duónak.

    A bajnokságot a már tavaly is jó eredményeket produkáló Victor Martins vezeti. Az ART Grand Prix versenyzője mindösszesen 4 ponttal előzi meg az év újoncát, Isack Hadjart, aki egy jó monzai szerepléssel simán bajnok lehet majd. A két éllovas között az a különbség, hogy amíg Hadjar egy főversenyt és két sprintfutamot tudott megnyerni idén, addig Martins mindkét győzelmét főfutamon aratta (Bahrein, Barcelona).

    Azonban Spában mindketten nagyon rosszul teljesítettek és emiatt lehetőséget adtak a mögöttük érkező versenyzőknek, hogy az utolsó versenyhétvégén némi szerencsével még nekik is lehessen esélyük a bajnoki koronára. Ebbe a csoportba tartozik az egyéniben 3. helyen álló trindentes Roman Stanek, aki Belgiumban 27 (!) pontot hozott Martins-on és így csupán 17 ponttal van tőle lemaradva.

    A másik ilyen versenyző a szintén újonc Oliver Bearman. A Prema fiatal britje szintén a Spában nyújtott jó teljesítményével és az ott megszerzett 25 pontjával került közelebb a bajnoki éllovasokhoz. A 21 pontos lemaradása pedig egyáltalán nem behozhatatlan, figyelembe véve azt, hogy egy hétvégén maximálisan 39 pont szerezhető.

    Arthur Leclerc
    Leclerc hiába kezdte jól a szezont, a legutolsó két hétvégén való teljesítményével minimálisra csökkentek a bajnoki esélyei Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    A Bearman mögött érkező a későn formába lendülő Zane Maloney és az utóbbi versenyeken alulteljesítő Arthur Leclerc-nek már alig van esélye a 24 és 25 pontos lemaradásukkal, mert maximum akkor tudnának nyeregbe kerülni, ha a bajnokságban előttük álló kvartett nem szerezne pontot az idei kiírás utolsó két versenyén. Ugyanez elmondható az utolsó esélyes Jak Crawfordról, akinek a lemaradása már 36 pontra rúg.

    A program és a pontszerzés már a pénteki napon elkezdődik, ugyanis az időmérőt megnyerő versenyzőnek 2 pont üti a markát amellett, hogy a főfutamot az élről kezdheti majd meg.

  • A Red Bullok Monzában sem ússzák meg a motorbüntetést

    A Red Bullok Monzában sem ússzák meg a motorbüntetést

    Max Verstappen az eredeti rajthelyéhez képest majd csak 5 pozícióval hátrébb kezdheti majd meg az idei Olasz Nagydíjat. Amíg a holland autójában csak a belső égésű motort kellett kicserélni, addig Sergio Pérez az összes komponensből újat kapott és emiatt majd csak a hátsó régióból indulhat majd.

    A bajnoki éllovas autójában már Spa-Francorschampsban ki kellett cseréni az összes motorkomponenst, ami miatt eredetileg a mezőny legvégéről indult volna, de az időmérő edzés megnyerése miatt végül a 14. helyről indulhatott. Mivel Christian Hornerék már egy szer cseréltek elemeket az 1-es rajtszámú Red Bullban, így a további komponensek cseréje esetén 5 rajthely jár egyenként.

    A Bikák szurkolóinak nem érdemes ettől tartaniuk, mert Verstappen Belgiumban megmutatta, hogy a rossz rajthely ellenére is lehet futamot nyerni. Spában ugyanis valósággal átgázolt a mezőnyön és majdnem 20 másodperces előnnyel nyerte meg a futamot Pérez előtt, akinek a mezőny legvégéről kell majd megmutatnia, mire lesz képes az 53 körös vasárnapi futam során.

    A Red Bull pilótái mellett Lewis Hamilton, Carlos Sainz, Yuki Tsunoda és Valtteri Bottas is részét képezi majd a monzai „büntetéscunaminak”, ami miatt ismét egy kaotikus rajtrácsot fog eredményezni.

  • Leclerc: Papíron nem Monza lesz a legerősebb pályánk

    Leclerc: Papíron nem Monza lesz a legerősebb pályánk

    Carlos Sainz mellett Charles Leclerc sem túlságosan pozitív a Ferrari hazai versenye előtt. A monacói szerint ugyanis a győzelmi esélyeik nem lesznek túl jók a szélvészgyors Red Bullok miatt.

    A 24 éves Leclerc a vb-cím legnagyobb várományosa volt az évad végén, azonban a dolgok közel sem úgy alakultak, mint ahogyan azt eltervezte. Olyannyira nem, hogy a szezon második felére 109 pontos hátrányba került Max Verstappennel szemben és emiatt már ő is kénytelen volt belátni azt, hogy a „bajnoki cím elúszott”.

    Amikor legutóbb egy gyors pályára látogatott el a Forma-1 mezőnye (Spa-Francorchamps), a Red Bull holland kiválósága úgy is képes volt dominálni, hogy a versenyt a motorbüntetései miatt csak a 14. pozícióból kezdhette meg. Leclerc ebből indult ki és az F1 hivatalos oldalának elárulta, nem remél túl sok jót a „Sebesség Templomában”.

    „Legyünk őszinték, nem Monza lesz a legjobb pályánk. A Red Bull már a szezon eleje óta jó tempót diktál és különösen az egyenesekben nagyon erősek. Meglátjuk, mi lesz majd. A Tifosi biztosan támogatni fog minket és mi pedig mindent meg fogunk tenni azért, hogy egy jó hétvégét zárjunk.”

    „Monza mindig is egy különleges helyszín a versenyzők számára. Már-már olyan kis leszorítóerővel versenyzünk, hogy már szinte alig marad tapadása az autónak. A hihetetlenül gyors egyenesekben pedig egyáltalán nem is érzed azt. Ez egy nagyon furcsa érzés, mert versenyzőként mindig keresed az új kihívásokat és Monza annak számít. Ehhez a jelenséghez kell igazítani a vezetési stílusodat és ez izgalmassá teszi az egész dolgot.”

    Leclerc 3 évvel ezelőtt már hőssé vált a Ferrari szurkolók szemében, miután képes volt megnyerni az Olasz Nagydíjat. A monacói „a sok vörösbe öltözött Ferrari drukkernek köszönhetően érezte magát hazai környezetben” és elmondása szerint „az ilyen típusú jó pillanatokért éri meg igazán a Ferrari pilótájának lenni.”

     

  • Hivatalos: Hamilton a mezőny végéről indul majd Monzában

    Hivatalos: Hamilton a mezőny végéről indul majd Monzában

    Beigazolódtak azon pletykák, amik a Belga Nagydíjat követően kaptak szárnyra. A Mercedes kénytelen volt a 4. erőforrást és az ahhoz tartozó komponenseket beszerelni Lewis Hamilton Mercedesébe, ami miatt a hétszeres világbajnok majd csak a 20. helyről várhatja majd az Olasz Nagydíj vasárnapi rajtját.

    A brackley-i istálló a 3. motorban keletkezett sérülések után volt kénytelen meghozni az előbb felvázolt döntést. Hamilton akkor a belga verseny rajtja után ütközött Fernando Alonsóval, ami miatt az autója a levegőbe emelkedett, majd egy nagy csattanást követően landolt az aszfalton.

    Az eset során az autót és Hamiltont is egy 45 G-s erőhatás érte, ami miatt az autóban lévő erőforrás is károsodott. Az erőforrást vissza is küldték egy tüzetes átvizsgálásra a Mercedes erőforrás fejlesztő központjába, Brixworth-ba, és az első jelek egyáltalán nem voltak pozitívak. Toto Wolffék emiatt már nem is alkalmazzák majd többet a kérdéses hajtóművet, de ezen döntés értelmében egy új egységre lesz szükségük és ezt már most Monzában be is fogják vetni.

    Ezen lépése a Mercedesnek több szempontból is kifizetődő lehet majd. Egyrészt a friss motorral orvosolják a felmerült problémájukat, másrészt így a 103-szoros futamgyőztesnek sokkal könnyebb lesz előznie a monzai hosszú egyenesekben. A legfontosabb pozitívum pedig, hogy így egy frissebb erőforrással utazhatnak majd Szingapúrba, ahol minden esélyük meglesz majd a győzelemre a 23 kanyarból álló utcai versenypályán.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

  • Veszélybe került Gasly monzai hétvégéje

    Veszélybe került Gasly monzai hétvégéje

    Rossz híreket kaptak az AlphaTauri, különösen Pierre Gasly szurkolói a csütörtöki nap folyamán. A francia ugyanis orvosai utasítására nem vesz majd részt a csütörtöki programokon, miután jelen pillanatban „nem érzi jól magát”.

    Gasly esetleges kiesése pedig nagyon rossz lenne a faenzai kicsapat számára, ugyanis jelen pillanatban csupán a 8. helyet foglalják el a konstruktőri bajnokságban és az Aston Martin mindössze 4 ponttal van csak mögöttük.

    Az AlphaTauri az általuk kiadott rövid közleményen kívül nem volt hajlandó kommentálni az esetet és az is benne lehet a pakliban, hogy Gasly nem fog tudni rajthoz állni azon versenyen, ahol F1-es pályafutása első győzelmét szerezte 2 évvel ezelőtt.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Scuderia AlphaTauri (@alphataurif1) által megosztott bejegyzés

  • Egy igazi „régi motoros” tér vissza a Formula 2-be

    Egy igazi „régi motoros” tér vissza a Formula 2-be

    A sportautózásban jeles Luca Ghiotto hosszú kihagyást követően újra rajthoz fog állni a Formula 2-ben. Az olasz pilóta az eltiltott Roy Nissany helyén fog majd versenyezni Monzában a DAMS csapatánál.

    A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy az izraeli származású pilótának a legutóbbi zandvoorti hétvégén kigyűlt a 12 büntetőpontja, miután a versenybírák őt találták bűnösnek a David Beckmannal való balesete során, ami a főverseny biztonsági autós fázisa szakasza alatt történt. Nissany emiatt nem versenyezhet majd Monzában és a DAMS versenyzője jelen pillanatban az egyéni bajnokság 17. helyén áll, legjobb eredménye pedig egy 4. hely volt, amit még az imolai sprintfutamon ért el.

    A helyettese azonban már 2 éve nem vezetett együléses versenyautót, mert Ghiotto legutoljára 2020-ban versenyzett a Formula 2-ben a Hitech GP csapatánál. Azóta az olasz GT autókra váltott és többek között Lamborghiniket és a tavalyi évadban egy Audit vezethetett a GT World Challenge Europe Sprint Cup keretein belül.

    „Formula 2, ráadásul Monzában, igen!” – lelkendezett Ghiotto a bejelentést követően. – Régen nem versenyeztem már itt, de most a kedvenc helyszínemen tehetem meg ezt újfent. Örömmel jelenthetem be, hogy a hétvégén újra a Formula 2-ben fogok versenyezni a DAMS csapatával a Sebesség Templomában.”

    Ghiotto összesen 6 teljes szezont futott a Forma-1 előszobájaként is emlegetett sorozatban és ez időszakban 7 győzelmet, 3 pole-pozíciót és 28 dobogós helyezést volt képes szerezni.

  • Sainz aggódik Monza miatt: A Red Bull nagyon erős lesz

    Sainz aggódik Monza miatt: A Red Bull nagyon erős lesz

    Carlos Sainz és a Ferrari egy kulcsfontosságú hétvége előtt áll a Forma-1-ben. Az idei szezon következő versenyét ugyanis Monzában rendezik, ami a Vörösök második hazai versenye lesz Imola után. Azonban az olasz istálló kilátásai egyáltalán nem jók és ezzel ők is tökéletesen tisztában vannak.

    A Ferrari örömünnepét ugyanis a Red Bull nagy valószínűséggel el fogja rontani. Max Verstappen Spában úgy tudott majdnem 20 másodperces előnnyel futamot nyerni, hogy a motorbüntetései miatt csupán a 14. helyről indulhatott el. Mivel a monzai pálya hasonlóan gyors, mint Spa, így a Ferrari jogosan tart attól, hogy nem fognak tudni mit kezdeni a Bikákkal.

    „Zavart vagyok egy kicsit, igen” – árulta el Sainz a Forma-1 hivatalos oldalának nyilatkozva. – Tisztában vagyunk azzal, hogy a Red Bull itt nagyon erős lesz, mert Monza nagyon feküdhet az ő autójuknak. Azonban ez nem azt jelenti, hogy nem szedhetjük össze magunkat Spa után és nem nehezíthetjük meg most a dolgukat.”

    A Ferrari spanyolja a Zandvoortban történtek miatt még motiváltabb, ugyanis a múltkori versenyen a csapata lassú kiállása és az általa vitatott időbüntetés miatt csupán a 8. helyen lett rangsorolva a 72 körös futam legvégén.

    „Lehet, hogy nem mi leszünk majd a leggyorsabb csapat a hétvége folyamán, de minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni a futamgyőzelem érdekében” – zárta Sainz, aki jelen pillanatban az egyéni bajnokság 5. helyén áll a 175 megszerzett pontjával.

     

  • Coulthard: Verstappen egy legenda

    Coulthard: Verstappen egy legenda

    Max Verstappen úton van afelé, hogy megdöntse Sebastian Vettel 2013-ban felállított rekordját. A német abban az évben 13 alkalommal pezsgőzhetett a dobogó legtetején és a holland kiválóságnak már csak 3 győzelmet kell szereznie, hogy egyenlítsen a négyszeres bajnokkal. David Coulthard szerint pedig a 30-szoros futamgyőztesnek erre minden esélye megvan.

    Az ex-F1-es skót úgy véli, hogy „a soron következő versenyhelyszíneken erős lesz majd a Red Bull Verstappen kezei alatt, ami miatt a rekord nagyon gyorsan megdőlhet.” Coulthard – aki 2005 és 2008 között versenyzett a Bikáknál – már nagyon régen nem látott egy olyan komplettül versenyző világbajnokot, mint amilyen Verstappen csinál a mostani szezon során.

    A skót szerint pedig ennek az ellenállhatatlan formának a tavalyi Abu Dhabi Nagydíjon bemutatott utolsó körös előzése lehet az oka, ami miatt később megnyerte a világbajnoki címet közvetlen riválisa, Lewis Hamilton előtt.

    „Egészen elképesztő helyzetben volt anno Max (Verstappen – a szerző) Abu Dhabiban” – folytatta a McLaren egykor pilótája. – Az, hogy képes volt úgy megcsinálni az utolsó körben az előzést, tudván azt, hogy a világbajnoki cím forog kockán, több volt, mint zseniális. Max Verstappen egy legenda. Egy rendkívüli tehetség, aki az autóban ülve fantasztikus dolgokat képes véghez vinni.”

  • Kigyulladt a Ferrari kamionja Monzába menet

    Kigyulladt a Ferrari kamionja Monzába menet

    A Ferrari még meg sem érkezett a második hazai versenyének helyszínére, Monzába, máris beütött náluk a krach. Az olasz istálló felszereléseit szállító kamion ugyanis lángra kapott az autópályán az Autodromo Nazionale di Monza felé menet.

    A Ferrari az idei szezonban eléggé felemás teljesítménnyel rukkolt elő. Ugyan az F1-75-tel egy remek alapkonstrukciót raktak össze az új szabályrendszerre, de nem voltak képesek kihozni az autóban rejlő maximumot, ráadásul rengeteg pontot veszítettek a különböző hibáik miatt.

    Mindezek mellett most még a tűzeset miatt is aggódniuk kell, ugyanis így a Charles Leclerc és Carlos Sainz számára szánt friss erőforrások is később fognak megérkezni a vártnál, és ez akár komoly fejtörést okozhat majd a Vörösök háza táján.

    Ugyan már mindkét bajnokságban akkora a hátrányuk Mattia Binottóéknak, hogy inkább hátra felé kell tekinteniük a Mercedes miatt, sem mint előre, de egy hazai győzelemmel talán enyhíthetné a Tifosi szívfájdalmát. Azonban ez egyáltalán sem valószínű, mert Max Verstappen Belgiumban óriási erődemonstrációt tartott és miután Spa és Monza karakterisztikájú, várhatóan az olasz helyszín is a Bikák felségterülete lesz.

  • Sainz nem érti, miért kapott büntetést

    Sainz nem érti, miért kapott büntetést

    Carlos Sainz ismét egy katasztrofális hétvégén van túl. A spanyol csupán a 8. helyen fejezte be a Holland Nagydíjat, miután kapott egy 5 másodperces büntetést a Ferrari veszélyes kiengedése miatt. A 28 éves Sainz azonban egyáltalán nem értett egyet a büntetéssel.

    A kamerák felvételein tökéletesen látszódott, hogy a Vörösk ráengedték Sainzot Fernando Alonso Alpine-jára, azonban a Ferrari spanyoljának a McLaren egyik szerelője miatt kellett drasztikusan lelassítania. Sainz ezzel védekezett a futamot követően, de ezzel már a futamon sem hatotta meg az FIA versenybíráit, mivel ezzel a manőverével veszélyeztette Alonsót.

    „Őszintén, egy nagyon rossz napon vagyunk túl” – árulta el Saint a verseny után adott nyilatkozatában. – Nagyon rossz volt a tempóm a lágyakon, utána volt egy katasztrofális kerékcserém, majd egy veszélyes kiengedésem is, ami igazából nem is volt az. Nem is értettem igazán, hogy miért kaptam a büntetést.”

    „A bokszutca eleve nagyon szűk volt. Ugyan ki lettem engedve közvetlen Fernando elé, de az egyik útban álló McLaren szerelő miatt fékeznem kellett, máskülönben elütöttem volna. Ezért gondolom azt, hogy nem érdemeltem büntetést.”

    Sainz csapattársa, Charles Leclerc is csupán a biztonsági autós fázisnak köszönhetően állhatott fel a dobogó legalsó fokára, szóval a Ferrari ismét egy felejthető hétvégét zárt a hazai versenyük előtt. A Red Bull ismét távolabb került tőlük, a Mercedes pedig egyre csak közeledik, ami egyáltalán nem jó hír a számukra.