Szerző: Boa Bence

  • Észt szupertehetséget igazolt a Prema

    Észt szupertehetséget igazolt a Prema

    A Prema Racing megerősítette, hogy Paul Aron lesz az egyik versenyzőjük a Formula 3-as bajnokság következő kiírásában.

    A Mercedes 18 éves juniorja szinte kizárólag az olasz csapatot erősítette az együlésés versenyautókkal való karrierje során. Az észt tehetség 2019-ben mutatkozott be az olasz Formula 4-ben és azt követően a 2021-es és a 2022-es évet is szezont is a Formula Regional by Alpine-ban töltötte.

    Aron az idei évben a 4 futamgyőzelmével és 6 dobogós helyezésével az egyéni bajnokság 3. helyén áll és nagyon izgatott a Prema által felkínált lehetőség miatt. „Nagyon boldog vagyok, hogy egy olyan csapathoz csatlakozhatok, mint a Prema” – lelkendezett a Mercedes juniorja. – Hálás vagyok a belém fektetett bizalmuk miatt.”

    „Az évek alatt bőven bebizonyították a képességeiket, hogy mind a 3 autójukkal folyamatosan képesek voltak az élmezőnyben autózni remek tempót mutatva. Örülök, hogy így még egy szezont náluk tölthetek. Biztos vagyok benne, hogy mindent biztosítani fognak a számomra, hogy a futamgyőzelmekért harcolhassak. Már alig várom, hogy kezdetét vegye a kihívás.”

    Aron az idei évben még teljesíteni fogja a FRECA hátralévő futamait és majd csak azt követően fog csatlakozni a Prema Formula 3-as csapatához. Az olasz csapat első embere, René Rosin az észt fiatalt képességeit méltatta és azt is elárulta, hogy szerinte „Aron készen áll az F3 kihívásaira” és „ezért adtak neki lehetőséget a bizonyításra.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Prema (@prema_team) által megosztott bejegyzés

  • Ricciardo drámai bejelentése: Nem leszek tagja a mezőnynek 2023-ban

    Ricciardo drámai bejelentése: Nem leszek tagja a mezőnynek 2023-ban

    Daniel Ricciardo elárulta, hogy nem lesz versenyzői ülése egyik Forma-1-es csapatnál sem a 2023-as szezonra.

    Ugyan a McLaren pilótája egyik csapatnál sem számított komoly esélyesnek, a mostani bejelentés cunamit követően nyilvánossá vált, hogy az ausztrálnak nem nagyon lesz jövőre helye a Forma-1-ben.

    Már csak két hely kiadó a 2023-as szezonra. A Williams egyedüli ülésére a Formula 2-ben pallérozódó Logan Sargeant esélyes. A Haasnál pedig Nico Hülkenberg és Antonio Giovinazzi futhat majd versenyt a mostani hétvégén is autót törő és egyre bizonytalanabb Mick Schumacher helyéért.

    Ricciardo elfogadta a sorsát és most az a célja, hogy kihagyjon egy szezont és ebben az időszakban az egyik csapat teszt és fejlesztő pilótája legyen. A Méhészborz pedig akár már most elkezdheti gyűjteni a lehetőségeit az esetleges 2024-es visszatérésére, ami egyáltalán nem lesz könnyű a számára.

    „Tudom, hogy Gasly jövőre az Alpine-nál fog versenyezni”nyilatkozta a 8-szoros futamgyőztes Suzukában. – Tisztában voltam vele, hogy tárgyalnak egymással és azzal is, hogy Alpine érdeklődik Gasly után. Mondjuk azt, hogy ez a hír egyáltalán nem ért meglepetésként engem.”

    „Ha reálisan vizsgálom a helyzetemet, akkor nem hiszem, hogy tagja leszek az F1 mezőnyének 2023-ban. Most az a célom, hogy 2024-re minden működjön. Talán még jobb lehetőségeim lesznek, mint most. Ezek lesznek a céljaim és remélem, hogy sikerrel fogok járni.”

  • Schumacher autótörése újabb komoly konfliktust okozott a Haasnál

    Schumacher autótörése újabb komoly konfliktust okozott a Haasnál

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint Mick Schumacher tehető felelőssé a Japán Nagydíj első szabadedzésén elszenvedett balesetéért. A német szakember annak ellenére gondolja ezt, hogy a fiatal pilóta a sisakjára zúduló óriási vízpermetet okolta az újabb autótörését követően.

    Már leintették a pénteki első gyakorlást Suzukában és a pályán lévő pilótáknak a rajtpróbájukat követően csak vissza kellett jutniuk épségben a bokszutcában. Azonban ez nem sikerült az ifjabb Schumacher számára, akinek a Dunlop kanyar előtt felúszott az autója a vízen és ezután irányíthatatlanul a falba csapódott, miközben a bokszutca felé haladt.

    Az amerikai kiscsapatnak emiatt kasznit kellett cserélnie Schumacher autóján, aki emiatt a partvonalról volt kénytelen végignézni a második szabadedzést. Ezzel pedig egy nagy hátrány lesz a számára, ugyanis így nem volt képes körözni egy számára ismeretlen aszfaltcsíkon.

    Az ifjú német – akinek igencsak kérdéses a jövője a királykategóriában – a visszahűlő abroncsait, valamint az előtte haladó autó által felvert vizet okolta a hibáját követően. Steinert azonban ez egyáltalán nem foglalkoztatta és kendőzetlenül beleszállt pilótájába, akinek Jeddah és Monaco után ez volt az idei 3. komolyabb autótörése.

    „Egy baleset soha sem jön jól” – idézi a német szakember szavait a Motorsport.com globális kiadása. -Versenyzőként egy idő után már tudod azt, hogy mi az a felverődő vízmennyiség, ami már gátolja a látásodat. Nyilván nem én ülök az autóban, így nem mondhatom meg, hogy ez a feladat mennyire nehéz.”

    „Nyilván nem egyszerű, de szerintem itt a pilótahiba miatt történt meg az autótörés. Nyilván a felverődő víz és a körülmények nem tették ideálissá a helyzetet, de én ezt akkor is így gondolom.”

    A Haas csapatfőnöke – aki nem szidta le Schumachert a baleset után – azt is hozzátette, hogy „a baleset következtében nem sérült meg Schumacher autójának kasznija”, pusztán „elővigyázatosságból cserélték ki azt.”

    Ez a törés volt az utolsó dolog, amit Schumacher szeretett volna, mert a jövője egyáltalán nincsen biztonságban és egy újabb drága számlával aligha fogja jobb belátásra bírni Steinert és a Haas vezérkarát.

  • A statisztikai adat, amire soha nem gondoltál még a Japán Nagydíj kapcsán

    A statisztikai adat, amire soha nem gondoltál még a Japán Nagydíj kapcsán

    A hétvégén Japánban folytatódik a 2022-es Forma-1-es világbajnokság. Max Verstappennek minden esélye megvan arra, hogy már a felkelő nap országában, a Honda hazai versenyén megvédje a bajnoki címét, és ha erre képes lesz, akkor egy elképesztő sorozatot fog tovább folytatni.

    Az egész történet 1989-ben vette kezdetét, amikor ugyanis Alain Prost egy rendkívül sok összeesküvés elméletet gyártó ütközéssel biztosította be a 3. világbajnoki címét Suzukában Ayrton Senna ellen. Amíg a francia az incidens után feladta a versenyt, addig brazil riválisa visszaállít a versenybe, amit végül meg is tudott nyerni. Azonban az FIA utólag kizárta őt és így végül Prost örülhetett a végén.

    11 évvel később Michael Schumacher szintén Suzukában, a Japán Nagydíjon szerezte meg első ferraris bajnoki címét, miután a rossz rajtja után képes volt olyan tempót autózni, hogy a kiállások során visszaelőzte legfőbb vetélytársát, Mika Häkkinent. A német a vb-címe tudatában már tét nélkül utazhatott el a 2000-es szezon utolsó versenyének helyszínére, Malajziába.

    Szintén 11 évvel később már 2011-es írtunk és Sebastian Vettel pont a Japán Nagydíjat követően tett szert behozhatatlan előnyre szert a vetélytársaival szemben. A német rendkívül nagy dominanciát mutatott az RB7-tel és ennek eredménye az lett, hogy a vb-cím sorsa már 4 futammal a bajnokság vége előtt eldőlt.

    Ezután ha újfent 11 évet utazunk előre az időben, akkor láthatjuk, hogy ezt az elképesztő sorozatot most Max Verstappen folytathatja, ha a holland képes lesz bebiztosítani a címét Szuzukában. Erre minden esélye megvan, ugyanis a Red Bull holland kiválósága 104 ponttal vezeti az egyéni pontversenyt Charles Leclerc előtt.

  • Hamilton: Ha tavaly túlköltekezünk, én lettem volna a bajnok

    Hamilton: Ha tavaly túlköltekezünk, én lettem volna a bajnok

    Lewis Hamilton szerint kardinális kérdés az, hogy az FIA miként kezeli azon csapatokat, akik megszegik az általuk előírt költségsapkát. A brit szerint ugyanis a tavalyi bajnoki címe azon ment el, hogy már nem költhettek többet fejlesztésekre.

    A Nemzteközi Automobil Szövetség képviselői a tegnapi nap folyamán jelentette be, hogy majd csak hétfőn jelentik majd be a csapatok tavalyi költségvetését. Akik 145 millió dollárnál kevesebbet költöttek csak el, azok jól jártak, azonban a limitet megszegő istállókra komoly szankciók várhatnak.

    Számos sajtóértesülés szerint ezt a limitet 2 csapat, egészen pontosan az Aston Martin és a Red Bull léphette túl. A hírek megjelenését követően azonnal kezdetét vette a nyilatkozat háború, de a két vádolt csapat tagadja azt, hogy bármit is rosszul csináltak volna.

    Hamilton – aki a tavalyi szezonban az utolsó futamon bukta el a világbajnoki címet Max Verstappennel szemben – szerint nagyon fontos ez a kérdés, már csak azért is, mert a költségsapka kihatással volt a Red Bull-lal való bajnoki csatájukra is többek között.

    A 103-szoros futamgyőztes szerint ugyanis a költségvetési sapka miatt erősen meg volt kötve a keze a brackley-i istállónak a fejlesztések terén. Mivel Toto Wolffék már nagyon a határon táncoltak a szezon végén, így már nem vethettek be olyan jelentős újításokat, amik akár fél másodperces javulást is eredményezhetett volna a W12-n.

    Lewis Hamilton, Max Verstappen
    A 2021-es szezon két főszereplőjének voltak meleg helyzetei a versenypályán és azon kívül is Fotó: Lars Baron/Getty Images/ Red Bull Content Pool

    „Versenyzőként mindig azt szeretnéd, hogy a mérnökök mindig fejlesztésekkel lássák el az autódat” – nyilatkozta a hétszeres világbajnok. – Emlékszem, tavaly Silverstone-ban vetettük be az utolsó komolyabb csomagot, ami 3 tizedmásodpercet jelentett. Lehet nem került az egész egy millióba, de biztosan sok idő volt megálmodni azokat az alkatrészeket.”

    „A szezon második felében is szükségünk lett volna újításokra, és amíg mi nem fejlesztettünk, addig a Red Bullnál folyamatosan érkeztek az újabbnál újabb elemek. Azt gondoltam magamban, hogy ’ha ezt folytatni fogják, akkor nagyon nehéz lesz legyőzni őket’. Ha egy fél millióval többet költünk, akkor szinte biztosan más lett volna a kép és valószínűleg én lettem volna a világbajnok.”

  • Változásokon esett át a suzukai pálya

    Változásokon esett át a suzukai pálya

    A hétvégén 2 hét év kihagyást követően újra Japánban fog versenyezni a Forma-1 mezőnye. Ezen alkalomra pedig némileg megváltozott a száguldó cirkusz egyik legikonikusabb versenyhelyszíne.

    A szurkolók számára nem minden változtatás lesz evidens, de ezeket az 5,807 kilométer hosszú pálya biztonságának javítása érdekében kellett meghoznia a szervezőknek. A legkevésbé radikális változás, hogy a bokszutca aszfaltjának egy részét az FIA által előírt csúszásgátló festékkel látták el.

    A pályán a legfontosabb változás pont az egyik legjobb kanyart, a Degnert érinti, ugyanis a 8-as kanyart teljes mértékben újraaszfaltozták. Mivel a Degner egy nagyon gyors kanyar és annak levágásával a versenyzők időt nyerhetnének, az FIA egy nagyon durva felületű rázókövet helyezett el annak a kanyarnak a kijáratára.Emellett a 10-es kanyarban nagyobb lett a sóderágyas szakasz, valamint a pálya utolsó sikánjában található műfüves bukóteret is aszfaltossá tették.

    Egy kifejezetten izgalmas versenynek nézünk elébe Japánban, ahol Max Verstappen nagy valószínűséggel megszerezheti 2. vb-címét a Forma-1-ben.

  • Jeddah a rakétatámadás után: Biztonságosabb lesz a versenyünk

    Jeddah a rakétatámadás után: Biztonságosabb lesz a versenyünk

    A szaúdi sportminiszter, Abdulaziz bin Turki Al Faisal jelen volt a Szingapúri Nagydíjon, hogy beszámoljon az FIA-nak a versenyükkel kapcsolatos biztonsági fejlesztésekről, amiket többek között az idei Szaúdi Nagydíjon való rakétatámadás miatt is kell majd meghozniuk.

    Az idei Jeddah-i verseny sokáig kérdéses volt, ugyanis a versenyhétvége pénteki napján az Aramco egyik olajfinomítóját rakétatámadás érte. Az eset miatt a Forma-1 ügyvezető igazgatója, Stefano Domenicali 4,5 órán keresztül tárgyalt a csapatokkal és a versenyzőkkel egyaránt. A hétvége végül tovább folytatódott és szerencsére semmi baj nem történt, azonban az, hogy ilyen könnyen megtörténhet egy rakétatámadás, nagy árnyékot vet Szaúd-Arábiára.

    Abdulaziz szintén tárgyalt a csapatokkal és a versenyzőkkel Szingapúrban és sajtóértesülése szerint a szaúdi miniszternek sikerült meggyőznie az F1-et, hogy a versenyük a jövőben biztonságosabb lesz. Abdulaziz emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy nem csak az ő versenyükön akadtak biztonsági problémák, mert az idei Brit Nagydíjon például klímavédelmi aktivisták vonultak be a pályára, az Amerikai Nagydíjat követően pedig számos lövöldözés volt a pályán kívül.

    „A versenyünk maximálisan biztonságos, ezzel tisztában is vagyunk, de el kellett magyaráznunk az ezzel kapcsolatban hozott intézkedéseinket” – nyilatkozta a szaúdi miniszter a Motorsport.com globális kiadásának. – Több, mint 4000 katonát hívtunk ki a helyszínre, mert ha egy ilyen kaliberű dolog történik, akkor attól félsz, hogy az emberek ezt észreveszik és zavargások törnének ki emiatt. Ezeket akartuk elkerülni.”

    Abdulaziz azt is hozzátette, hogy „nem csak a Szaúdi Nagydíjat, hanem az országot is érintik a rendelkezéseik”, valamint azt is elárulta, hogy „3 nappal a rakétatámadást követően tűzszünetet kötöttek a lázadókkal.” Ez a hír pedig azért is fontos volt, hogy Jeddah-nak 2030-ig érvényes szerződése van a száguldó cirkusszal.

  • Vettel győzelmi rekordja, ami még Verstappennek is túl nagy falat volt

    Vettel győzelmi rekordja, ami még Verstappennek is túl nagy falat volt

    Ugyan Max Verstappen a Magyar Nagydíjtól az Olasz Nagydíjig zsinórban 5 versenyt tudott nyerni, a sikersorozata most megszakadt Szingapúrban, miután csak a 7. helyen fejezte be a futamot. A hollandnak még 5 futamot kellett volna megnyernie, hogy beállítsa Sebastian Vettel 9 győzelemből áll szériáját, amit a német a 2013-as Forma-1-es szezon második felében produkált.

    2013 a V8-as erőforrások búcsú éve volt a Forma-1-ben és 2014-re egy óriási szabályváltozás volt kilátásban a turbóhibrid éra kezdetével. Emiatt az élcsapatok nagy része, mint például a Mercedes és a Ferrari is leállt az autója fejlesztésével.

    Ez azonban nem volt igaz a Red Bullra, akik Lewis Hamilton Magyar Nagydíjon győzelmét követően megijedtek a Mercedestől és emiatt még tovább fejlesztették az RB9-et. Ez pedig akkora löketet adott a Bikáknak, különösen Sebastian Vettelnek, hogy a szezon második felében lévő 9 futam mindegyikét meg tudta nyerni.

    A német dominanciája akkora volt, hogy egyetlen versenyen sem volt kérdés az első helye, mert folyamatosan 10, de olykor még 20-30 másodpercet is adott a többieknek. Vettel egyeduralma az időmérő edzéseken is megmutatkozott. A német Szingapúrban például a Q3-ban mindössze egy gyorskört ment és amíg a többiek elmentek egy második nekifutásra is, addig az akkor még 3-szoros világbajnok a bokszból nézte végig azt, ahogyan nem képesek legyőzni az idejét.

    Vettel sorozatos győzelmeinek az lett a vége, hogy már az Indiai Nagydíj végén bebiztosította 4. bajnoki címét 3 futammal a bajnokság vége előtt. A Red Bull ex-versenyzője 12 győzelmet és 16 dobogós helyezést ért el a 19 versenyes szezonban és ennek köszönhetően 396 ponttal zárta az idényt. Ezzel pedig egyedül is megnyerte volna konstruktőri bajnokságot, ugyanis a 2. helyen végző Mercedes két pilótája, Nico Rosberg és Lewis Hamilton 360 pontot gyűjtött a 19 futam alatt közösen.

    Az idén visszavonuló német ki is tudta élvezni a sikereit és az Amerikai Nagydíjon aratott győzelme után azt mondta a csapatrádióban, hogy „emlékeznünk kell ezekre a napokra, mert semmi garancia nincsen arra, hogy örökké fognak tartani. Élvezzük őket, amíg csak lehetséges.”

    A sorozat ugyan a 2014-es évad elején véget is ért, de az biztos, hogy Vettel ezen rekordja kár még hosszú évtizedeken át kitarthat majd.

  • Leclerc mindent megtett, de még az is kevésnek bizonyult

    Leclerc mindent megtett, de még az is kevésnek bizonyult

    Charles Leclerc ismételten egy frusztráló versenyhétvégén van túl. A monacói pilóta ugyanis hiába szerezte meg F1-es karrierje 17. pole-ját szombaton, a versenyen ismételten nem volt képes győzelemre váltani azt.

    Miután a szingapúri pályán egyáltalán nem könnyű előzni, a rajt kulcsfontosságú volt Leclerc szempontjából. Az elrugaszkodása jól sikerült, azonban egy a startjának második szakaszáról már nem volt elmondható és emiatt a 2. helyről induló Sergio Pérez meg is tudta előzni őt.

    A 24 éves, 5-szörös futamgyőztes ezek után hiába próbálkozott, az esős és a száraz körülmények között sem jött ki számára a lépés és nem tudta megelőzni a mexikói pilótát, aki végül meg is nyerte a versenyt. Leclerc láthatóan frusztrált volt a leintést követően és ezt az interjújából is könnyen észre lehetett venni.

    „Mindent beleadtam a futam során” – nyilatkozta a monacói a rendkívül fárasztó Szingapúri Nagydíjat követően. – A rossz rajtom miatt rögtön hátrányba kerültünk és végül a győzelem lehetősége is ezen úszott el. Kár, hogy kipörögtem a kerekeim, mert a tempónk nem volt rossz. Nem könnyű ezt elfogadni, de most ki kell pihennünk magunkat, hogy Japánban is hasonlóan jól teljesítsünk.”

    Leclerc csapattársa, Carlos Sainz ugyan nem találta a ritmust, de végül képes volt a 3. helyre behozni a Ferrariját. A Vörösök versenyzői így Miami után most Szingapúrban ünnepelhettek együtt a dobogón és ez egy rendkívül kínos a számukra, mivel ebben a periódusban számos ehhez hasonló lehetőséget dobtak el maguktól.

  • Döntöttek a stewardok a Latifi-Zhou baleset kapcsán

    Döntöttek a stewardok a Latifi-Zhou baleset kapcsán

    A Williams pilótája, Nicholas Latifi egy 5 rajthelyes büntetést kapott a Japán Nagydíjra a versenybíráktól. A kanadai pilóta ugyanis balesetet okozott a Szingapúri Nagydíjon és Guanyu Zhou az ő figyelmetlensége miatt volt kénytelen feladni a futamát.

    Az Alfa Romeo kínai újonca a 7. körben megpróbálta megelőzni Latifit a 4-es kanyar felé menet. Zhou már az idei szezon végén távozó Williams versenyző mellett volt, aki azonban nem figyelt és nemes egyszerűséggel felkente őt a falra. Az incidens következtében mindkettőjüknek fel kellett adni a futamot. Zhou autójának kitört a jobb első kereke, amíg Latifi Williamsének a bal hátsó felfüggesztése adta meg magát.

    Az esetet követően a kínai fiatal egyértelmű nem tetszését fejezte ki a rádióban a csapat felé. Az FIA-nak nem is kellett több, azonnal megvizsgálták az esetet, ahol Latifit bűnösnek találták és baleset okozásáért egy 5 rajthelyes büntetést kapott a soron következő Japán Nagydíjra. A kanadai emellett még 2 büntetőpontot is kapott a szuperlicenszére, aminek köszönhetően már 3-nál jár jelen pillanatban.