Szerző: Boa Bence

  • Leclerc remekelt, Hamilton szenvedett a második szabadedzésen

    Leclerc remekelt, Hamilton szenvedett a második szabadedzésen

    A Ferrari pilótája, Charles Leclerc volt a leggyorsabb az Ausztrál Nagydíj második szabadedzésén. A gyakorlás legnagyobb meglepetése azonban nem a monacói, hanem Lewis Hamilton volt, aki mindösszesen a 18. helyen lett rangsorolva.

    A 60 perc legnagyobb vesztese Alex Albon volt még Hamilton mellett, aki az első edzésen elszenvedett balesete miatt egy kört sem tudott autózni délután a melbourne-i aszfaltcsíkon.

    Norris zárta az élen a Williams balesete miatt megszakított melbourne-i nyitányt

    A baleset óriási volt, akár az autó váza is megsérülhetett, és mivel a grove-i istállónak nincs tartaléka ebből az alkatrészből, ezért az egyik versenyzőjük számára érdemben akár már most véget érhet az Ausztrál Nagydíj.

    Az edzés elején a közepes gumikat használták leginkább a versenyzők, és a két Ferrari mellett az első gyakorláson is brillírozó Lando Norris volt még elemében. A lágy gumis etapokig a szóban forgó versenyzők foglalták el az első 3 pozíciót.

    Az időmérős szimulációk során Leclerc meg tudta őrizni az első pozíciót, a 2. helyen rangsorolt Max Verstappenre is majdnem 4 tizedmásodpercet vert. A Red Bull holland kiválóságának helyzetét nem könnyítette meg, hogy az első szabadedzésen megsérült padlólemeze miatt sokáig volt kénytelen a bokszban várakozni, amíg a csapata a probléma elhárításán dolgozott. A 3. helyen végző Sainz hátránya már meghaladta a 4 tizedmásodpercet.

    A szóban forgó három pilótán kívül még az Aston Martinok teljesítményét is érdemes kiemelni. Ugyan Lance Stroll az egyik gyorskörén kirongyolt a fűre az utolsó előtti kanyarban, ez nem állította meg őt, és egy másik gyorskörével képes volt a 4. leggyorsabb időt autózni. A kanadai ezzel még a csapattársát, Fernando Alonsót is megelőzte, aki közvetlenül mögötte zárt.

    Rajtuk kívül még George Russell, Sergio Pérez, a lágy gumikon már kevésbé meggyőző Norris és Cunoda Júki fért be a legjobb tízbe. Hamilton csak a 18. helyen zárt, és az egész edzésen küszködött a W15-tel. A brit hétszeres világbajnok úgy érezte, hogy valami baj volt az autójával, mert túl nagynak találta a különbséget közte és a leggyorsabb Leclerc között.

    Az Ausztrál Nagydíj programja magyar idő szerint szombat reggel 02:30-kor folytatódik a harmadik szabadedzéssel.

    Az Ausztrál Nagydíj második szabadedzésének végeredménye:

  • Újabb botrány van kibontakozóban: Susie Wolff feljelentést tett az FIA ellen

    Újabb botrány van kibontakozóban: Susie Wolff feljelentést tett az FIA ellen

    Susie Wolff egy váratlan hír főszereplőjévé lépett elő a tegnapi este folyamán. Toto Wolff felesége ugyanis beperelte az FIA-t, mert még tavaly decemberben olyan dolgokat állított róla, amik nem voltak igazak.

    A szóban forgó időszakban az FIA megvizsgálta azon feltételezését, miszerint a FOM [Formula One Management] személyzetének egyik tagja bizalmas információkat juttathat az egyik Forma-1-es csapatfőnök számára. Ugyan a beszámolóban sem Susie, sem pedig Toto neve nem szerepelt hivatalosan, a Mercedes állítása szerint az FIA médiának adott kommunikációjában mindkettőjüket érintettként nevezte meg.

    Ezt követően a Forma-1-es csapatok a Wolff család védelmére keltek, különösen Susie-t támogatták, és emellett minden vele szemben megfogalmazott vádat cáfoltak. Végezetül azt is leszögezték, hogy Susie Wolff egy remek vezetője az F1 Academynek, és szerintük semmit nem vétett a szabályok ellen.

    A csapatok által kifejtett nyomás célt ért, mert pár nappal később az FIA visszavonta a vizsgálatot, és a két Wolff ellen megfogalmazott vádakat is. Az F1 Academy első embere – aki 2014-ben a Német Nagydíjon vezethette az egyik Williamst a pénteki első szabadedzésen – nem találta kielégítőnek az F1 irányító szervezete által kiadott közleményt, és ennek hangot is adott.

    „Két napon keresztül a nyilvánosságon keresztül kérdőjelezték meg az integritásomat, de az FIA részéről senki nem vette fel velem közvetlenül a kapcsolatot – árulta el Susie Wolff.

    „Lehetséges, hogy egy járulékos veszteség voltam egy másik személy ellen indított hadjáratban, vagy csak egy, a lejáratásomra indított sikertelen kísérletről beszélünk, de túl keményen dolgoztam az évek alatt, hogy egy alaptalan sajtóhír megkérdőjelezze a hírnevemet.”

    Az ügynek azonban még nincs vége, mivel 3,5 hónappal a vádak megjelenését követően Wolff személyesen nyújtott be büntetőjogi panaszt a francia bíróságon az FIA-val szemben. A korábbi versenyzőnő a szerdai nap folyamán erősítette meg az előbb említett híreket, és azért döntött így, mert szerinte az FIA viselkedése átláthatatlan és zavaros volt.

    Susie Wolff szerint ezt már március 4-én megtette, és az ezzel kapcsolatos hírek pont azután láttak napvilágot, miután az FIA felmentette a saját elnökét, Mohammed Ben Szulajemet. Az FIA első emberét azzal vádolták meg, hogy a döntéseivel a 2023-as Szaúd-arábiai és a Las Vegas-i Nagydíjat is befolyásolta.

    Meg akarta fúrni Las Vegast? Újabb vád miatt vizsgálják az FIA elnökét

  • A Ferrari a háttérben támadja a Red Bullt

    A Ferrari a háttérben támadja a Red Bullt

    Sajtóértesülések szerint nagyra törő tervei vannak a Ferrarinak. Az olasz istálló megpróbálja kihasználni a Red Bullnál uralkodó káoszt, és több olyan mérnökkel is felvette a kapcsolatot, akik kulisszatitkokat tudnak a bikások idei autójáról, az RB20-ról.

    A Red Bull ott folytatta, ahol a tavalyi szezon végén abbahagyta: Max Verstappen és Sergio Pérez először Bahreinből, majd Szaúd-Arábiából is kettős győzelemmel távozott. Amíg a pályán minden rendben van, addig ez az energiaitalosoknál uralkodó légkörről egyáltalán nem mondható el.

    Újabb fordulat – hamarosan kirúghatják Christian Hornert, a Red Bull csapatfőnökét

    Olasz sajtóértesülések szerint a Ferrari ezt próbálhatja meg kihasználni, és már el is kezdett mozgolódni a színfalak mögött, hogy tehetséges szakembereket csábítson el a Milton Keynes-i istállótól. A forrás szerint három olyan mérnökről van szó, aki a Red Bull főtervezője, Pierre Waché mellett dolgozik. A Ferrari Wachét is jó párszor megkörnyékezte már, legutóbb tavaly keresték fel őt a Corriere információi szerint.

    Hamilton az érkező Red Bull mérnökök miatt fogadta el a Ferrari ajánlatát?

    Mivel a 2025-ös év lesz a jelenlegi szabályrendszer utolsó szezonja, ezért a csapat már elkezdte a felkészülést a 2026-os szezonra. Lewis Hamilton már 2025-ben meg fog érkezni Maranellóba, de a vörösök megpróbálnak egy lépéssel előrébb járni a riválisaikhoz képest, hogy jó helyzetből várhassák az F1 újonnan érkező korszakát.

    Ugyan a távozó mérnökök általában hosszabb kényszerszabadság után csatlakozhatnak új csapatukhoz, ez a tény nem gátolja meg a Ferrarit a tervei megvalósításában. A Mercedestől már megszerezték Loic Serrát, és ez még csak a kezdet lehet az érkező mérnököket tekintve.

    Adrian Newey tényleg a Ferrarihoz szerződhet?

    A patinás olasz istálló a múltban már megpróbálta megszerezni magának a Forma-1 történelmének legsikeresebb tervezőguruját, Adrian Newey-t. A brit szakember a Leyton House-nál kezdte meg a királykategóriában való pályafutását, és az évek alatt többek között a Williamsnek, a McLarennek és Red Bullnak is tervezhetett bajnoki győztes konstrukciókat.

    Ugyan Newey már 2006 óta a bikásokat erősíti, a mostani polgárháborús állapotok miatt akár ő is távozhat Max Verstappen mellett. Az olasz forrás beszámolója szerint a Ferrari megkezdte az újabb Newey-hadjáratát, miután a tervezőguru maradása állítólag nem Verstappenen áll vagy bukik.

    A Scuderia ajánlatot tehet Newey-nak, amit nagyon nehéz lenne visszautasítani. A Forma-1-es autók mellett utcai autókon, endurance konstrukciókon és akár hajókon is dolgozhat majd náluk. Az utóbbi témakör azért is érdekes, mert ez Newey egyik legnagyobb szenvedélye.

    Red Bull: Newey egyszer majdnem rábólintott a Ferrari „mesés” ajánlatára

  • Bearman annyira Hamilton hatása alá került, hogy kicsit megtréfálta a memóriája

    Bearman annyira Hamilton hatása alá került, hogy kicsit megtréfálta a memóriája

    Oliver Bearman fantasztikus bemutatkozását követően Lewis Hamilton az elsők között gratulált neki a Szaúd-arábiai Nagydíjat követően. A brit Ferrari-pilótát annyira az események hatása alá került, hogy az még az emlékezetére is kihatással volt.

    A 18 éves brit pilótának – aki jelen pillanatban a Formula 2-ben versenyez a Prema csapatánál – a harmadik szabadedzésen beugrania az olasz istállóhoz, miután Carlos Sainz a vakbélműtéte miatt nem volt képes autóba ülni a versenyhétvége hátrelévő részében.

    Meglepő kijelentést tett Bearman a szenzációs bemutatkozását követően

    A fiatal brit azonnal képes volt meghálálni a belé vetett bizalmat. Már a szabadedzésen képes volt felvenni a sebességet, és az időmérőn is a 11. helyen végzett, mindösszesen 36 ezreddel lemaradva a Q3-ról. Bearman pozitív sorozata a versenyen tovább folytatódott, ahol végül a pontszerző 7. helyen zárt. Ez a jó teljesítmény a versenytársai figyelmét sem kerülte el, és Hamilton mellett még George Russell és Lando Norris is gratulált neki, a másik Ferrariban dobogót szerző Charles Leclerc pedig elismerően nyilatkozott róla.

    A fiatal britet olyannyira megérintették a riválisainak elismerései, hogy rosszul idézte fel a leintés után történt eseményeket. Bearman állítása szerint Hamilton segítette őt ki az autóból, holott a brit hétszeres világbajnok már csak azután gratulált neki, miután már kiszállt a Ferrarijából.

    „Úgy nőttem fel, hogy őket néztem versenyzés közben. Nagyszerű érzés volt megosztani a pályát velük – ismerte el Bearman, aki akár már 2025-ben állandó pilóta lehet a királykategóriában. – Fizikálisan óriási kihívás volt. Az alacsony gumikopás a versenyzőket érő G-hatások is óriásiak, és akkor az 50 időmérős körről még szó sem esett.”

    A Ferrari juniorja számos csatába keveredett bele az 50 körös verseny során. Bearman három előzést is be tudott mutatni, de az összes közül a Cunoda Júkin bemutatott volt a legszebb. Az RB japán pilótája rosszul kapta el az újraindítást, és végül beleesett abba csapdába, hogy nem védte le a belső ívet. A fiatal brit ezt ki is használta, és egy utolsó pillanatban történt bevetődéssel vette el Cunodától a 11. helyet.

    A Hamiltont és Norrist is legyőző Bearman a futam alatt jött rá, hogyan működik a Ferrari

  • Ezért nem büntette az FIA Norris nyilvánvalónak tűnő szabályszegését

    Ezért nem büntette az FIA Norris nyilvánvalónak tűnő szabályszegését

    Az FIA nemrégiben magyarázatot adott arra, hogy miért nem szankcionálta a Szaúd-Arábiai Nagydíj rajtjánál kiugró Lando Norrist. A közelmúltban nem a brit pilóta volt az egyetlen, aki megúszta büntetés nélkül a szóban forgó kihágást.

    A McLaren brit pilótája a 6. rajtkockából várhatta az 50 körös verseny startját. Azonban Norris már akkor bemozdult amikor még világítottak a piros lámpák, és ezt követően a másodperc tört része alatt megállt. A brit mellől induló George Russell nem habozott, és azonnal jelentette Norris akcióját a csapatrádión a versenymérnökének.

    Remek bemutatkozást, parádés csapatmunkát és újabb Verstappen-győzelmet hozott a szaúdi futam

    Ugyan ekkor mindenki arra számított, hogy a 2021-es Orosz Nagydíj időmérőjének győztese biztosan megfizeti az árát a hibájának, az FIA végül hiába vizsgálta meg az esetet, nem találta bűnösnek Norrist, aki így a 8. helyen fejezte be az idei év második futamát.

    A stewardok elmagyarázták, hogy milyen módszer segítségével döntenek az ilyen jellegű esetekben. Minden autóban el van helyezve egy eszköz, ami egy bizonyos határértéket mér, ha egy pilóta előbb indul el a kelleténél. Mivel Norris nem lépte túl a szóban forgó értéket, és nem jelzett a berendezés, ezért sértetlenül úszhatta meg az esetet.

    Norrist a Sky Sports kérdezte meg az esetről a futam leintését követően, de a brit nem volt képes pontosan visszaemlékezni a rajtnál való történésekre.

    „Nem tudom, hogy mi történt, minden nagyon gyorsan zajlott – értékelt Norris, aki egy rövid ideig az élen is haladhatott a verseny folyamán. – Egy kicsit előrementem, majd megpróbáltam azonnal megállni. Ezt követően megismételtem ezt, de összességében csak veszítettem ezzel, nem nyertem vele semmit sem.”

    Nem Norris kiugrása az első ilyen incidens, mert a múltban már több pilóta is megúszta büntetés nélkül a szóban fogó szabályszegést. Ilyen volt például Valtteri Bottas startja a 2020-as Magyar Nagydíjon vagy Sebastian Vettel korai indulása a 2019-es Japán Nagydíj folyamán.

    A McLaren brit pilótája még a büntetése nélkül is simán kikapott a csapattársától, Oscar Piastritól. Az ausztrál fiatal négy pozícióval jobb eredményt ért el a brit kollégájához képest, és így 12 ponttal távozhatott Dzsiddából.

    A Hamiltont és Norrist is legyőző Bearman a futam alatt jött rá, hogyan működik a Ferrari

  • Meglepő kijelentést tett Bearman a szenzációs bemutatkozását követően

    Meglepő kijelentést tett Bearman a szenzációs bemutatkozását követően

    A Szaúd-arábiai Nagydíj egyik legnagyobb sztárja minden kétséget kizáróan Oliver Bearman volt. A Carlos Sainzot helyettesítő brit fiatal reméli, hogy elég jó munkát végzett ahhoz, hogy az egyik istálló lehetőséget biztosítson a számára a 2025-ös szezonra.

    Bearman egy zseniális első versenyt tudhatott maga mögött annak ellenére, hogy csak a harmadik szabadedzésen vezethette először éles körülmények között az SF-24-et. A Formula 2-ben versenyző brit pilóta az előkelő 7. helyet szerezte meg, amivel többek között Lando Norrist és Lewis Hamiltont is meg tudta előzni.

    A Hamiltont és Norrist is legyőző Bearman a futam alatt jött rá, hogyan működik a Ferrari

    Bearman Sainz Ferrarijában bizonyíthatta a képességeit, miután a spanyol kiválóságnak begyulladt a vakbele, és emiatt azonnal meg is kellett műteni őt. Az operációnál szerencsére minden volt, és mindenki legnagyobb meglepetésére a spanyol pilóta már a helyszínről követhette végig az 50 körös verseny eseményeit.

    Bearmant már a beugrása előtt az egyik legnagyobb esélyesnek tartották a Haas egyik üléséért folytatott versenyfutásban. Ugyan a mindössze 18 éves pilóta kiváló dzsiddai estéje akár nagyszerű lehetőségeket biztosíthat a számára, a brit újonc a futam után hangsúlyozta, hogy idén az F2-re szeretne összepontosítani.

    Bearman a Szaúd-arábiai Nagydíj kezdete előtt. Fotó: Photo Xavi Bonilla/DPPI/Scuderia Ferrari Press Office

    „Először is, a Formula 2-ben ezentúl már nem lesz bonyolult a dolgom – árulta el Bearman, aki a pole-ból indulhatott volna a Formula 2 vasárnapi főversenyén. – Nem kell aggódnom az akkumulátorral kapcsolatos kérdések miatt, hogy például miként kell beosztanom az energiát. A legfőbb fókuszt továbbra is az F2 élvezi, de remélem a mai teljesítményem egy remek állásinterjú volt.”

    „A Formula 2 egy nagyszerű felkészülést biztosít, mert tudtam, hogy minden rendben lesz. Ez szerintem már az első szabadedzésen autózott körömön is látszódott, ahol már felvettem a ritmust, és közel autóztam a falakhoz. Ez is azt bizonyítja, hogy a fiatal pilóták szinte mindent megtanulhatnak az alsóbb kategóriákban.”

    Bearman azt is hozzátette, hogy a legnagyobb meglepetést a Forma-1-es autókban rejlő óriási potenciál jelentette a számára.

    „Őrület, hogy milyen keményen lehetett nyomni, különösen az utolsó 10 körben, amikor a srácok [Lando Norris és Lewis Hamilton] mögöttem voltak a friss lágy keverékeken – folytatta a fiatal brit. – Lényegében időmérős köröket autóztam egymás után. Ez nagy precizitást igényelt a részemről a falak közelsége miatt, de minden pillanatát élveztem.”

    A Formula 2-ben a Prema csapatát erősítő Bearman végezetül minden jót kívánt a lábadozó Sainznak, aki szerinte olyan jó úton halad a gyógyulás útján, hogy Melbourne-ben akár már autóba is ülhet majd. Azonban ha nem így lenne, a fiatal brit nagyon szívesen újra beülne a Ferrariba, de e forgatókönyv esetében a végleges döntést minden bizonnyal az olasz istálló hozná majd meg.

    Remek bemutatkozást, parádés csapatmunkát és újabb Verstappen-győzelmet hozott a szaúdi futam

  • Hamilton változásokat szeretne: „Mintha egy másik kategóriában lettem volna”

    Hamilton változásokat szeretne: „Mintha egy másik kategóriában lettem volna”

    Lewis Hamilton katasztrofálisan érezte magát a Mercedes volánja mögött a Szaúd-arábiai Nagydíjon. A brit hétszeres világbajnok szerint a brackley-i istállónak valamit másként kell csinálnia a nehéz hétvégét követően.

    A 103-szoros futamgyőztes csak a 9. helyen ért célba Dzsiddában, miután a friss lágy Pirelliken nem tudta megelőzni az előtte autózó Lando Norrist. A német márkát két partnercsapata, a McLaren és az Aston Martin is meg tudta előzni a 4. és az 5. helyen rangsorolt Oscar Piastrinak és Fernando Alonsónak köszönhetően. Ez rossz fényt vet Toto Wolffékra a szezon előtt kitűzött nagy céljaik miatt.

    Hamilton Norris mögött autózva gyorsan rájött, hogy a W15 sokkal rosszabbul teljesített a nagy sebességű kanyarokban az MCL38-hoz képest. A McLaren brit kiválósága a szóban forgó részeken ugyanis képes volt annyi előnyt kiépíteni magának, hogy a hétszeres világbajnok még a DRS segítségével sem tudott előzni az egyenesekben.

    Remek bemutatkozást, parádés csapatmunkát és újabb Verstappen-győzelmet hozott a szaúdi futam

    „Az autó nagyon jól viselkedett a lassú kanyarokban, a közepesen gyorsakról ez már nem volt elmondható, azonban a lassú részeken mérföldekkel le voltunk maradva a többiekhez képest – értékelt csalódottan Hamilton az 50 körös verseny leintését követően.

    „A gyors kanyarokban mintha egy teljesen másik kategóriában lettem volna a környezetemben lévő pilótákhoz viszonyítva. Frusztráló, hogy harmadik éve ugyanabban a cipóban járunk. Nehéz ezt látni, de le kell szegeznünk a fejünket, és tovább dolgozni ezen. Biztos vagyok benne, hogy a gyárban mindenki mindent megtesz az ügy érdekében.”

    „Nagyobb változásokra van szükségünk, mert talán még mindig nem tettük meg. Ha megnézed az előttünk elhelyezkedő három csapatot, akkor jól látszik, hogy mindannyian egy, a miénkhez képest eltérő koncepciót használnak. Az nem kérdés, hogy javulunk kell a teljesítmény terén a jövőben.”

    A brit hétszeres világbajnok helyzetét a Mercedes érthetetlen stratégiai döntése sem segítette. A biztonsági autós fázisnál – ami Lance Stroll balesete miatt következett be – csak őt és Norrist nem hozta be a csapata a bokszba friss abroncsokért. A végén ugyan mindkét brit versenyző frissebb lágyakon próbálhatta meg utolérni az előttük autózókat, de végül csak egymással tudtak csatázni, ami miatt egyikük sem tudott javítani az eredeti pozícióján a futam leintéséig.

    Ugyan a Mercedes taktikája nem fizetődött ki, Hamilton elégedett volt, hogy a csapat megpróbált másként gondolkozni a többi istállóhoz képest.

    „Megérte egy más dolgot kipróbálni, és két különböző stratégiát alkalmazni – folytatta Hamilton, aki utoljára a 2021-es Szaúd-arábiai Nagydíjon ünnepelhetett a dobogó legtetején. – A mostani pozíciónkban ez a legfőbb cél, hogy merjünk mások lenni. Keményen küzdöttem, de hiába vártam egy újabb biztonsági autóra, sajnálatos módon nem volt szerencsém.”

    A Mercedes beugró csapatfőnöke is megy Hamiltonnal a Ferrarihoz

  • Horner szerint nem akkora a Red Bull előnye, mint azt sokan gondolják

    Horner szerint nem akkora a Red Bull előnye, mint azt sokan gondolják

    Christian Horner szerint el volt túlozva a Red Bull előnye a Bahreini Nagydíjon. A Red Bull csapatfőnöke úgy látja, hogy a drasztikus különbséget a második etapban használt lágy Pirelli okozta.

    A bajnoki címvédő alakulat egy magabiztos kettős győzelemmel indította a 2024-es szezont. Max Verstappen a pole-pozícióból indulva aratott rajt-cél győzelmet, és több, mint 20 másodpercet vert a 2. helyen végző Sergio Pérezre. A mexikói pilóta egy elrontott időmérőt követően volt képes lezárkózni a szóban forgó pozícióba az 5. helyről startolva.

    Verstappen szerint nincs baj Hornerrel, csak „most kicsit elvonják a figyelmét”

    A Bahreinben látottak alapján jó esély mutatkozik arra, hogy a 2024-es szezonban is a tavalyi forgatókönyv érvényesülhet. Akkor ugyanis a bikások Szingapúr kivételével az összes versenyt meg tudták nyerni, és a háromszoros világbajnok holland pilóta szinte érinthetetlen volt az RB19 volánja mögött.

    Azonban Horner – akit nemrégiben távozásra szólított fel Jos Verstappen a nagy port kavaró fegyelmi eljárása miatt – szerint 2024-ben nem lesz akkora a csapata előnye, mint amekkora a tavalyi év folyamán volt.

    „Túl régóta vagyok már jelen a szakmában, hogy egyetlen futam tapasztalatai alapján vonjak le következtetéseket – árulta el a brit szakember. – Fantasztikusan indítottuk az évet, élvezni fogjuk ezt a pillanatot, hogy a létező legtöbb pontot szereztük meg.”

    „Azonban egy hosszú szezon előtt állunk, rengeteg különböző pályán fogunk még versenyezni, amik számos különböző kihívást jelentenek majd a csapatok számára. Az már a teszten is látszódott, hogy kisebb lett a különbség a csapatok között.”

    „A mostani hétvégén minden klappolt, jól állítottuk be az autókat, a stratégiával sem volt baj, és ennek köszönhetően mindkét autó remek helyezést érhetett el. Ennek ellenére azt gondolom, hogy a mezőny idővel sokka sűrűbbé fog válni.”

    A Milton Keynes-i istálló volt az egyetlen a pontszerzők közül, akik az utolsó etapra is bevállalták a lágy keverékű gumikat. A mezőny túlnyomó része lágy-kemény-kemény stratégiát alkalmazott, de Horner szerint a bikások eltérő gondolkodása bevált, és így a különbség még nagyobb lett köztük és az üldözőik között.

    A brit szakember nem értette, hogy a riválisaik miért nem bíztak meg jobban a piros oldalfalú Pirellikben. Horner emellett Pérezt is megdicsérte, aki számos szép előzést mutatva tudott végül a csapattársa mellett ünnepelni a dobogón.

  • Megtörhet-e Verstappen Red Bullba vetett bizalma a Horner-ügy miatt?

    Megtörhet-e Verstappen Red Bullba vetett bizalma a Horner-ügy miatt?

    Ugyan a Christian Hornerrel szemben indított fegyelmi eljárás már véget ért, nagyon kevesen tudják azt, hogy még mi folyhat valójában a színfalak mögött a Red Bullnál. Ha viszont a helyzet elfajulna a bikások háza taján, az akár Max Verstappen korai távozását is eredményezheti.

    Az ügy még egy hónappal ezelőtt robbant ki, miután a vád szerint a Red Bull csapatfőnöke zaklatta az energiaitalosok egyik női munkatársát. Azonban már a kezdetek óta voltak, akik úgy vélték, az egész dolog túlmutat a belső vizsgálaton, és nem pusztán zaklatásról van szó. Ez az egész egy olyan, szélesebb körű hatalmi játszma lehet, amely a Red Bull számos vezetőjét érintheti.

    Még nincs vége? – valaki szétküldhette a Horner-ügy bizonyítékait a paddockban

    A lejáratókampány

    Az egész Horner-ügy úgy került a nyilvánosság tudtára, hogy az osztrák cég egy ezzel kapcsolatos hivatalos közleményt adott ki, ami a részükről egy igen szokatlan és jellegtelennek mondható cselekedet volt. Egy olyan cégről van szó, amely arról híres, hogy az ilyen jellegű közleményekben egy szónál sem árul el többet. Itt azonban egy konkrét ügy került a felszínre, ami már önmagában felveti a gondolatot, hogy itt annál sokkal többről lehet szó, mint hogy Horner zaklatta a Red Bull egyik női alkalmazottját.

    Ahogy jöttek a Horner-saga fejleményei, egyre több hír érkezett arról is, hogy a Red Bull osztrák cégvezetése is óriási harcokat folytat a thaiföldi többségi tulajdonos Chalerm Yoovidhyával a befolyásért és a vállalat irányításáért. A káosz közepén pedig ott van Helmut Marko és a Verstappen-tábor Maxszal és Josszal a fedélzeten, akiknek megvolt a saját maguk véleménye az ügy végkifejletével kapcsolatban.

    Miután megszületett a végleges döntés az ügyben, akár azt is lehetett gondolni, hogy az egész a feledés homályba fog merülni, és mindenki a bikások autójával, az RB20-szal lesz elfoglalva.

    Azonban ez a forgatókönyv már nem sokkal a második szabadedzés befejezése után. Egy ismeretlen személy ugyanis a Forma–1 elnök-vezérigazgatójának, Stefano Domenicalinak és az FIA elnökének, Mohammed Ben Sulayemnek is elküldött két-két emailt, amiben a vizsgálat középpontjában álló WhatsApp-beszélgetések és -képek voltak.

    Nemrégiben Jos Verstappen is megtörte a csendet az üggyel kapcsolatban, és azonnali lemondásra szólította fel Hornert. Max Verstappen édesapja ugyanis úgy látja, hogy ha a brit szakember marad a helyén, akkor csapatszinten szétszakadhat a Red Bull.

    Robbant a Horner-bomba – Jos Verstappen távozásra szólította fel a Red Bull csapatfőnökét!

    Azonban Horner jelenléte kulcsfontosságú szereppel bír, mert a Red Bullon belül számos vezető pozícióban dolgozó szakember ápol jó kapcsolatot vele. Köztük van Adrian Newey is, akinek vélhetően tartalmaz egy olyan záradékot a kontraktusa, miszerint Horner távozása esetén ő is követné a barátját. Az utóbbi időben azonban olyan hírek is napvilágot láttak, hogy Newey Horner távozása esetén is maradna tovább a Red Bull szolgálatában.

    Verstappen lehetőségei

    Verstappen szerződése a 2028-as szezon legvégéig érvényes az energiaitalos istállónál, aminek értelmében addig nem is szerződhetne el más csapathoz. Azonban Horner esetleges távozása utat nyithatna a számára, mert nagy valószínűséggel az ő kontraktusában is van egy olyan záradék, mint Newey-éban.

    A Red Bull holland kiválóságának számos előnye származhatna abból, ha már az új szabályok érkezése előtt szabadügynök lehetne. Egyrészt kedvezőbb feltételek mellett tárgyalhat a potenciális kérőivel (hosszabb szerződés, nagyobb fizetés), de a sportszakmai okok sem hagyhatók figyelmen kívül.

    Verstappen Red Bulltól való távozása mellett több indok is szólhat. Az egyik legfontosabb tényezőnek az édesapjának szavai számítanak. A nemrégiben tett nyilatkozata alapján arra lehet következtetni, hogy Verstappen és Horner munkakapcsolata hosszabb távon nem lesz folytatható, ha semmi változás nem történik a csapaton belül. A színfalak mögött már folyhatnak a tárgyalások, és így nem lehet véletlen, hogy Jost a Mercedes csapatfőnökével, Toto Wolff-fal látták együtt a szezonnyitó futam helyszínén, Bahreinben.

    Max Verstappen ,Red Bull
    Ugyan a holland pilóta a sikereit a Red Bullnál érte ez, a Horner-ügy miatt akár távozhat is az energiaitalosoktól! Fotó: Mark Thompson/Getty Images / Red Bull Content Pool

    Emellett az új motorformula érkezésével nem garantált a Red Bull sikere, és nem szabad elfelejteni, hogy az 55-szörös futamgyőztes már 2016 óta a bikásokat erősíti. Egy új kaland pedig extra motivációt is adhat neki, hogy akár még hosszú évekig a királykategóriában versenyezzen.

    Ha Verstappen tényleg a csapatváltás mellett döntene, akkor csak a Mercedes jöhetne szóba, miután a Ferrarinál egy jó ideig még biztosan nem találna magának szabad helyet. A német márka már a kezdetekben nyitott volt a holland tehetség leigazolására, de akkor azért maradt alul a Red Bull-lal szemben, mert a bikásokkal ellentétben nem volt képes egyből F1-es lehetőséget biztosítani az akkor még csak 17 éves Verstappen számára.

    Wolff már csak az előbb említett szempontok miatt is nyitott lenne Verstappen esetleges leigazolására, másfelől Lewis Hamilton elvesztését követően nem ártana, ha a brit klasszist egy hasonló sztárral tudná pótolni. Az osztrák üzletember azonban azzal is tisztában van, hogy a háromszoros világbajnok holland pilóta egy esetleges válaszút esetén mindig a gyorsabb autó mellett tenné le a voksát.

    Ha a stuttgarti márka az elkövetkezendő pár szezonban semmi vonzót nem fog mutatni, akkor Verstappen már csak e tény miatt is maradhat a Red Bullnál, még úgy is, ha édesapja kívánsága nem teljesülne, és Horner végleg megtartaná a helyét.

  • Hamilton a törött üléséről: Lecsúszott a bal farpofám

    Hamilton a törött üléséről: Lecsúszott a bal farpofám

    Lewis Hamiltonnak több problémával is meg kellett küzdenie a Bahreini Nagydíj folyamán. A brit hétszeres világbajnok – aki a 7. helyen fejezte be az 57 körös versenyt – helyzetét leginkább a törött ülése nehezítette meg.

    A Mercedes kiválóságának már a verseny elején problémái akadtak az akkumulátorával, és nem sokkal később a túlmelegedett fékjei miatt is fájt a feje. Azonban az előbb említett nehézségek mellett a verseny féltávjánál a 103-szoros futamgyőztes azt jelentette a versenymérnökének, Peter Bonningtonnak a rádióban, hogy eltört az ülése.

    Verstappen leigázta a mezőnyt a Bahreini Nagydíjon, a Red Bull pedig mindent vitt

    Ez végül nem befolyásolta nagy mértékben Hamilton versenyét, aki a két McLaren között fejezte be a Bahreini Nagydíjat. A hétszeres világbajnok a DAZN kamerái előtt is nyilatkozott a leintést követően, és ott elárulta, hogy csak azután vette észre a hibát, amikor már a saját hátsója is a levegőben volt.

    „Igen, amikor fékeztem az egyes kanyarba menet, az ülésem elkezdett mozogni, és lényegében a bal farpofám is lecsúszott – ismerte el Hamilton, aki tavalyi szezonnyitót az 5. helyen zárta. – Egyszerűen megrepedt, elpattant valami, és azt követően egy darabig még mozgott is az egész. Emiatt a farpofám egyik fele állandóan megemelkedett.”

    Nagy meglepetésre a Hamilton az F1 hivatalos oldalának adott verseny utáni interjújában nem említette meg szóban forgó problémát. Ez azonban teljes mértékben érthető, mert egy törött ülésből már biztonsági problémák is bekövetkezhettek volna.

    A Mercedes összességéheb egy frusztráló idénnyitányon van túl, mert ugyan a W15 időmérős tempója jobb volt a vártnál, a versenyen való hűtési gondok miatt mindkét pilóta 4 tizedmásodpercet bukott körönként. Az előbbi tényeket a brackley-i istálló teljesítményért felelős mérnöke, Andrew Shovlin is megerősítette.

    „A verseny rendkívül kellemetlen és frusztráló volt a számunkra. Már a korai fázisban túlmelegedési problémáink voltak, amiket majdnem az egész versenytáv alatt kezelnünk kellett. A korábbi gázelvétel miatt a gumihőmérsékletek is lecsökkentek. George hősiesen védekezett a mögötte lévőkkel szemben, amíg Lewis még így megpróbálta elkapni az előtte autózókat.”

    „Csalódottak vagyunk a pályán történtek miatt, meg fogjuk vizsgálni, hogy mit csinálhattunk volna másképpen. A beállítások terén is szét kell néznünk, mert egyik pilótánk sem volt olyannyira megelégedve az egyensúllyal vasárnap, mint a hétvége korábbi szakaszaikban.”

    Fél tizedet akart nyerni a Mercedes, ehelyett fél másodpercet bukott körönként Hamilton és Russell