Kategória: 500miles

  • A BMW Sebring után már csak egy autóval tervez

    A BMW megerősítette a pletykákat: a Sebringi forduló után már csak egy autóval tervezik lefutni a szezonjukat.

    Annyi biztos, hogy BMW M Team RLL zászlaja alatt futó egyik autót az amerikai John Edwards és Connor De Phillippi vezeti majd az áprilisi Long Beach-i 3. fordulótól kezdődően.

    A BMW távozó motorsportfőnöke, Mike Krack szerint nem valószínű, hogy a két másik hosszú távú versenyen, a júniusi Watkins Glenben és az októberi Petit Le Mans-ban két autóval fognak indulni.

    Kifejtette, hogy a közelgő LMDh-program fejlesztési munkálatai miatt a BMW Motorsport és a csapat erőforrásainak gondos kezelésére van szükség.

    Az LMDh projekt kezd beindulni, és limitált mennyiségű emberünk van” – mondta Krack, aki ebben a hónapban távozik a BMW-től, hogy az Aston Martin Forma-1-es istállójának csapatfőnöki szerepét vegye át.

    Krack hangsúlyozta annak fontosságát, hogy minden IMSA fordulón legalább egy M4-es autó ott legyen, miután az RLL a GT Le Mans kategória utolsó évében, 2021-ben csak a négy endurance fordulót futotta le az M8 GTE-vel.

    A Balance of Performance-t ahhoz igazítják, amit a versenypályán mutatsz, és ha nem vagy ott, akkor nem tudsz mit felmutatni” – magyarázta.

    Krack elmondása szerint a Daytonában megrendezett Roar Before the 24 előtti teszt során az M4 teljesítményét egy kicsit megnövelték, majd közvetlenül utána egy 10 kg-os súlynövekedést eszközöltek – az új autó BoP beállítási folyamatának részeként.

    Együtt dolgozunk az IMSA-val, hogy mindent jól csináljunk, de egy új autó esetében ez nem megy egyről a kettőre.”

    A Daytonai 24 óráson folyamatosan küzdött a BMW az autó diffúzorával
    A Daytonai 24 óráson folyamatosan küzdött a BMW az autó diffúzorával Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    A csapatfőnök szeretne teljes szezont futni

    Rahal számára is fontos, hogy „csapatdinamikai okokból” végig versenyezze a szezont az alakulata.

    Ha csak négy futamot teljesítesz egész évben, akkor nehéz a ritmusban maradni, és folyamatosan élesnek lenni” – magyarázta az RLL tulajdonsa. „Tavaly sikerült elkerülnünk ezt, de idén nem bízhatunk abban, hogy ismét össze fog jönni.

    A BMW nehéz Daytonai 24 óráson van túl: az új M4 GT3 nem debütált jól, hiszen a csapat folyamatosan diffúzor gondokkal küzdött.

    Az Edwards, De Phillippi, Augusto Farfus és Jesse Krohn alkotta #25-ös versenyautó végül a hetedik helyen végzett a GTD Pro kategóriában, míg a Philipp Eng, Marco Wittmann, Nick Yelloly és Sheldon van der Linde által használt #24-es testvérautó a kilencedik pozícióban ért célba.

    Krack úgy véli, a BMW LMDh projektjének indulása miatt megszűnik majd a GTD autók gyári támogatása

    Nem tudom biztosan megmondani, de valószínűleg ezután ügyfélprogram lesz” – mondta. „Egy ügyfél is beszállhat a GTD Pro-ba, ha akar; az osztály nem a gyártók számára van fenntartva.

    Azt, hogy melyik kategóriában indulnak, nekik kell eldönteniük, attól függően, hogy mik a céljaik, de mi támogatni fogjuk őket, bármilyen irányt választanak.

  • Heteken belül kiderülhet, lesz-e Lamborghini LMDh projekt

    A Lamborghini motorsportfőnöke elárulta, hogy az igazgatótanács „heteken, nem hónapokon belül” dönthet a projekt sorsáról.

    Az autó ugyanazt a Multimatic által épített karosszériát és ikerturbós V8-ast használná, mint a Volkswagen-csoport testvérmárkái, a Porsche és az Audi által fejlesztett LMDh-k.

    Ha meghozzuk a döntést, hogy versenyezni kezdünk ebben a kategóriában, akkor 2024-re készen akarunk állni, így az idő lassan lejár. Ez azt jelenti, hogy heteken belül dűlőre kell jutnunk.” – mondta Sanna a Motorsport.com-nak.

    Korábban megírtuk, hogy a Daytonai 24 órás előtti héten a Roar-on, olyan pletykák keringtek, melyek azt sugallták a döntést már meghozta a Lamborghini.

    Ez egy fontos lépés a vállalat számára, hiszen ez lehet az eddigi legnagyobb befektetésünk a motorsportba. Nem csak beruházásról van szó, hanem stratégiáról is, amelyet össze kell kapcsolni a termékcsaláddal.

    Amikor egy ilyen döntést kell meghozni, hogy belépjünk-e egy csúcskategóriába, akkor a terveinket egymáshoz kell igazítani. Az ilyen jellegű döntésekhez időre van szükség.

    A GT3 autónak is új evolúciója érkezik

    A Lamborghini jövőre mutatja be a Huracan GT3 Evo2 modellt, amely a négyéves Evo1-et váltja majd.

    Bár ez az Evo1 frissített változata lesz, a dizájn és az aerodinamika nagyon más lesz, mint a jelenlegi autón.” – mondta Sanna a Sportscar365-nek.

    Az autó nevét megtartjuk, és a váz is ugyanaz marad, szóval ezért hívjuk inkább Evo-nak. De sokat dolgoztunk, és alapvetően egy új autót készítettünk. Megjelenését tekintve egy vadonatúj autónak fog tűnni.

    Sanna megerősítette, hogy a Lamborghini „közel áll” a frissített GT3-as autó bemutatásához, pontos dátumot azonban nem hoztak nyilvánosságra.

    Elmondta, hogy az autó átment a szükséges teszteken, és jelenleg az alkatrészek tartósságát vizsgálják, valamint a rendszerek megbízhatóságának ellenőrzésén dolgoznak.

  • Lindsay Brewer részvételével lezajlott a W Series arizónai tesztje

    Öt nap alatt 15 fiatal versenyző kapott lehetőséget a világ minden tájáról, az Egyesült Államokat pedig – többek között – Lindsay Marie Brewer képviselte.

    A kandidánsok Formula 4-es autóval próbálhatták ki magukat az arizónai Phoenix-ben fekvő tesztpályán.

    A helyszín sem véletlen, hiszen az Inde Motorsports Ranch egy sok kihívást jelentő pálya, ami a mezőnyt – még a téli időszak közepén is – kifogástalan időjárással fogadta.

    A W Series sportigazgatója még a teszt előtt elmondta, milyen követelményeik vannak a szériába pályázó pilótákkal szemben.

    Az autóban gyorsnak és következetesnek kell lenniük, meg kell érteniük, mit csinál az autó, és jól kell reagálniuk kell arra, amit a mérnökeik kérnek tőlük.

    Az autón kívül a hozzáállás is nagyon fontos. Tényleg ezt akarják csinálni? Hajlandóak-e 100 százalékot nyújtani és keményen dolgozni?

    Lindsay Marie Brewer az autóban
    Érdekes helyszínen tesztelt a W Series mezőnye Fotó: Penny Harrison (W Series)

    Lindsay Marie Brewer az instagramján osztotta meg követőivel élménybeszámolóját.

    Most jöttem vissza a Inde Motorsports Ranch-ról, ahol lehetőségem volt vezetni egy amerikai Formula 4-es autót egy csomó tehetséges női versenyző társaságában!

    Megismertem néhány új arcot és nagyon jól éreztem magam! Köszönöm W Series, hogy lehetőséget adtatok nekem.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lindsay Brewer (@lindsaymariebrewer) által megosztott bejegyzés

    Lindsay Marie Brewer-en kívül még három hölgy képviselte az Egyesült Államokat: Madison Aust, Chloe Chambers, és Hannah Greenemeier.

  • Ha van fölös 24 órád – Íme a teljes 2022-es Daytonai 24 órás – VIDEÓ

    Az IMSA youtube csatornája négy részletben elérhetővé tette az IMSA TV és az IMSA Radio teljes Daytonai 24 órás közvetítését.

    Ha lemaradtál róla, és van egy teljes napod, mindenképp érdemes visszanézni a Daytonai 24 órás teljes közvetítését.

    A DPi kategória utolsó éve hatalmas versenyt hozott az Acura és a Cadillac között. Persze drámákból sem volt hiány, technikai hibák, ütközések sokasága jellemezte a futamot.

    A nevek között ott volt Hélio Castroneves, Jimmie Johnson, Pato O’Ward, Colton Herta, Ricky Taylor, Jordan Taylor és még sok más sztárversenyző.

    A GTLM (GTE autók) eltűnésével kettévált a GT3 kategória, hiszen létrejött a GTD – Pro és a GTD osztály.

    Bár mindkettőben „privát” csapatok készítik fel az autót, előbbiben gyári támogatás is rendelkezésre áll, valamint teljesen profi versenyzők teszik ki a felállásokat.

    Az LMP2 osztálya ismét sem hazudtolta meg magát, hiszen az utolsó körökig izgalmas, körömrágós versenyt szolgáltatott a Daytonai 24 óráson.

    Ez persze a DPi autókra is jellemző volt, hiszen az utolsó percekig négy alakulat is esélyes volt a végső győzelemre.

    A Daytonai 24 óráson egyébként olyan sok incidens volt, hogy a youtube tekerési funkciója könnyíthet majd ezen periódusok átlendülésén.

    Az 500miles.hu pedig indulása óta először adott élő szöveges beszámolót az eseményről, melynek segítségével beletekerhettek kedvenc részeitekhez.

    2. rész (6. órától a 12. óráig)

    3. rész (12. órától 18. óráig)

    4. rész (18. órától a befejezésig)

  • Változhat a Daytonai 24 órás kvalifikációs versenyének formátuma

    Az IMSA elnöke, már a jövőbe néz, és elmondta, akár több pontot is oszthatnak a jövő évi Daytonai 24 órás kvalifikációs versenyén.

    John Doonan, a sorozat elnöke szerint az IMSA fontolgatja, hogy változtatásokat eszközöl a Daytonai 24 órás kvalifikációs versenyén annak érdekében, hogy a versenyzők „értéket kapjanak a befektetésükért”.

    A WeatherTech SportsCar Championship szezonnyitójának rajtrácsát meghatározó 100 perces futam a jövőben potenciálisan több bajnoki pontot érhet, hogy a csapatoknak további ösztönzést adjon a teljes potenciáljuk megmutatására.

    Jelenleg egy győzelemért maximum 35 pont jár, ugyanannyi, mint amennyit a WeatherTech Championship többi versenyén a hagyományos kvalifikációs futamon kapnak.

    Azt hiszem, meg kell néznünk, hogy miben különbözik egy itteni 100 perces verseny egy Long Beach-i vagy Belle Isle-i 100 perces versenytől” – mondta Doonan a SportsCar365-nek.

    Még nem hoztunk semmilyen döntést, de azt hiszem, minden lehetőséget meg akarunk fontolni, hogy a csapatok és a partnerek biztosak lehessenek abban, hogy a befektetésüknek megfelelő értéket kapnak, mi pedig megfelelő adatokat gyűjtsünk.

    Doonan hozzátette, hogy a Roar Before the Rolex 24 hétvége általános koncepcióját, amely már második éve a Daytonai 24 órás előtti hétvégén zajlott, minden résztvevő sikeresnek ítélte.

    2022-ben a Wayne Taylor Racing 10-es autója nyerte a kvalifikációs versenyt
    2022-ben a Wayne Taylor Racing 10-es autója nyerte a kvalifikációs versenyt Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    Ez volt a második év, amikor a Roar egy héttel a Daytonai 24 órás előtt került megrendezésre.

    Sok visszajelzést kaptunk a csapatoktól, hogy pont szilveszterkor kellett elhagyniuk a családjukat, meg ilyesmi, ezért úgy gondoltuk, hogy előnyös, ha közelebb hozzuk őket egymáshoz.

    Azt hiszem, ez mindannyiunk utazási költségvetését megkímélte. Így nem kell két alkalommal is elutaznunk Daytonába ugyanabban a hónapban.

    Lehetőséget adott arra is, hogy a Roarhoz hozzáadjunk egy kvalifikációs futamot, hogy megpróbáljuk felmérni az erőviszonyokat.

    Több pont, reálisabb erőviszonyok a Daytonai 24 órásra

    Ez azért is fontos a szériának, mert itt mérik fel a BoP-hoz szükséges teljesítményeket.

    A kvalifikációs futam koncepciója pontosan az, hogy esélyt adjunk az embereknek, bajnoki pontokat tegyünk kockára, meghatározzuk a rajtrácsot, és lehetővé tegyük, hogy a csapatok napokig a pole-ból indulókról beszéljenek.

    Szerintem még mindig nincs elég nagy értéke a Roar-nak. Próbáljuk megtalálni a tökéletes egyensúlyt, hogy a csapatok ne rejtsék el a valódi teljesítményüket, és megérje nyomni nekik.”

    Doonan jelezte, hogy a 24 órás versenyt megelőző héten megrendezett Roar új „hagyománya” valószínűleg jövőre is folytatódik.

  • Wilkins és Wickens kanadai kötődése ideális lehet az idei évben

    Robert Wickens és Mark Wilkins párosítását az év elején jelentette be a Bryan Herta Autosport, és a duó már most eredményeket produkál.

    Amikor Robert Wickens tavaly Mid-Ohio-ban tesztelte a Bryan Herta Autosport Hyundai-t, sokan azon tűnődtek, hogy ez a kanadai pilóta számára egy teljes munkaidős programhoz vezet-e majd.

    Valójában ez a teszt valóban előjáték volt Wickens diadalmas visszatéréséhez a versenyzéshez. Azonban Wickensnek illusztris pályafutása során először szüksége lett egy másodpilótára, akivel megoszthatja az autót.

    Bryan Herta tudta, ki a tökéletese ember erre a pozícióra: Mark Wilkins. A duó gyorsan összeszokott, és a daytonai szezonnyitón dobogós helyezést értek el.

    Wilkins 2019-ben az IMSA Michelin Pilot Challenge TCR bajnoka volt, és két győzelmet szerzett a 12 órás Sebringi versenyen prototípus autókban.

    Talán a legfontosabb, hogy Wilkins szintén kanadai, és már gokartos kora óta figyelte Wickens karrierjének alakulását.

    Természetesen, amikor a csapatfőnök Herta megkereste Wilkinst azzal az ajánlattal, hogy Wickens partnere lehetne, ő gyorsan elfogadta Herta ajánlatát.

    Igazából csak tavaly ősszel történt, amikor Bryan odajött hozzám, és megkérdezett a dologról.

    Természetesen azt mondtam, hogy megtiszteltetés és hihetetlen lehetőség lenne vele együtt versenyezni, és újra autóban látni őt, már csak azért is, mert tudom, hogy mire képes a volán mögött” – mondta Wilkins a RACER-nek.

    Robert Wickens kényelmesen ül a Bryan Herta Autosport Hyundai Elantra N TCR-jében
    p/#33: Bryan Herta Autosport w/ Curb-Agajanian, Hyundai Elantra N TCR, TCR: Robert Wickens, prepares for his race Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    Könnyen ment az összeszokás

    Az egymás beállításához való hozzászokás egyszerű folyamat volt, és ketten olyan üléselpozíciót dolgoztak ki, amely lehetővé tette számukra, hogy ne használjanak ülés-betéteket.

    Az autóban egy egyszerű kapcsoló van a műszerfalon, amely átadja az irányítást Wickens kézi gázpedáljáról és fékjéről Wilkins hagyományos pedáljaira.

    Ő csak beszállt, és azt mondta, kényelmes neki, majd én is beszálltam, és nekem is remekül működött minden. Talán azért, mert hasonló a magasságunk, így gyorsan át tudtunk ugrani néhány alapvető problémán.

    A pilótacsere folyamata a hasonló üléspozícióknak köszönhetően egyszerűsödött, és akár Wickenset ülteti be a csapat, akár Wilkinset, időigényben alig van különbség.

    Wilkins elmondta, hogy pályán és a színfalak mögött Wickens nem nem szeretné, ha a sérülését kifogásként használnák, vagy hogy másként kezelnék, mint bárkit.

    Nem akarja, hogy valamiféle különleges bánásmódban részesüljön. Ő csak nyerni akar. Ami igazán izgalmas lesz idén, hogy nagyon magasak az elvárásai. Volt már a csúcson, így tudja, mi kell hozzá.

    Nagyon céltudatos és motivált, és egy dologra koncentrál, ami a győzelem, és azt hiszem, valószínűleg ez mindig is így működött nála.

  • A Toyota GR GT3 koncepcióautó lehet a Lexus jövője

    A Toyota GR GT3 koncepcióautója szolgálhat alapjául a Lexus jövőbeli GT3-as terveinek, ami akár az IMSA indulást is befolyásolhatja majd.

    A Toyota Gazoo Racing által megálmodott autó valószínűleg „inspirációként” szolgál majd egy jövőbeli Lexus GT3-as autóhoz a Lexus Motorsport vezetője, Jeff Bal és a Toyota Racing Development elnöke, David Wilson szerint.

    A Tokiói Autószalonon bemutatott GR GT3 nem a Toyota vagy a Lexus jelenlegi szériaautóján alapul, bár úgy vélik, hogy egy még be nem jelentett modell alapját képezi majd, amely már 2024-re GT3-as versenyautóvá is láthat.

    A Sportscar365 kérdésére, miszerint a GR GT3 Concept lehet-e a Lexus jövendőjének jele, Wilson azt mondta: „A könnyű válasz: igen. Össze lehet kötni a pontokat, és elég optimisták vagyunk.

    Biztos vagyok benne, hogy lesz utódja a Lexus RC F-nek. Az időzítés szempontjából még nem tudunk biztosat mondani.

    Ez az RC F hatodik éve, és 2020-ban volt az utolsó nagyobb ráncfelvarrása. Az autó ugyan 2026-ig van homologizálva, de már kezd kicsit kiöregedni. A legrosszabb forgatókönyv az, hogy csak 2026-ban cseréljük le.

    Bal eközben jelezte, hogy egy új GT3-as autó 2024-ben debütálhat, bár ezt még nem erősítették meg.

    Jelenleg ez a cél” – mondta Bal a Sportscar365-nek. „Nagyot léptek előre az autó fejlesztésében. Reméljük, hogy 2024-ben élesben mehetünk vele, és már előtte tesztelhetünk.

    Ami még nem világos, az az autó pontos jelvénye, és az, hogy bizonyos régiókban más-más névvel futhat-e, hasonlóan az Acura NSX GT3-hoz, amely Észak-Amerikán kívül Honda néven fut.

    Reméljük, hogy L betű lesz az elején és a hátulján is” – mondta Bal. „De ez egy Gazoo Racing GT3 koncepció. Nem tudom biztosan megmondani, hogy Lexus márkajelzésű lesz-e.

    A Toyota GR GT3 koncepcióautója
    Fotó: Toyota

    Wilson szerint a Lexus közelmúltbeli sikerei az IMSA WeatherTech SportsCar Championshipben „hosszú távú” jövőt biztosítottak a márka számára a csúcsszintű sportautó-versenyzésben.

    „A Lexus is látja, hogy mennyire fontos az autósport a márka számára, és az, hogy hitelességet szerezzenek a sportautózás világában.”

    „Az a szándékunk, hogy úgy versenyezzünk, ahogy a versenytársaink tették évtizedek óta. Számomra ez alapvető. Biztosítani kell, hogy hosszú távon erős alapokon álljunk.”

    Wilson: Az új GT3-as autó tervezése jól kigondolt lesz

    Ellentétben a Lexus RC F-fel, amelyet lényegében visszafejlesztettek GT3-as autóvá, Wilson kijelentette, hogy a következő generációs GT3-as autóját a jövőbeli szériamodellel párhuzamosan tervezik és építik majd.

    Sokat beszéltem már arról az autóról, amivel most versenyzünk, és arról, hogy ez a Toyota számára világszerte kritikus tanulságként szolgált a GT3-as autó piacra dobásának helyes módjáról” – mondta.

    „Sajnos az RC F-nél ez egy utólagos gondolat volt; a szériaautó volt az első, és a sportautózás, a GT3-as autó csak másodlagos dolog lett.”

    „Amit mostanra megértettünk, az az, hogy mielőtt az első sort papírra vetnéd, eldöntöd, hogy ezt egy GT3-as autónak szánod.”

    „Amit biztosíthatok, az az, hogy bármi is lesz ebből a koncepcióból – és több mint valószínű, hogy lesz belőle valami-, azt nagyon szándékosan és nagyon kigondoltan fogjuk csinálni.”

     

  • Az MSR versenyzői szerint a Daytonai 24 órás győzelem „csak a kezdet”

    A Meyer Shank Racing (MSR) versenyzői, Oliver Jarvis és Tom Blomqvist meg vannak győződve arról, hogy a csapat 2022-es szezonja fényes lesz.

    A brit versenyzőpáros a múlt hétvégi szezonnyitón aratott győzelmet a Daytonai 24 óráson, amelyet a csapat endurance versenyzőjével, Helio Castroneves-szel és a „negyedik emberrel”, Simon Pagenaud-val osztottak meg.

    Ez volt az MSR első győzelme a DPi kategóriában azóta, hogy tavaly a két egyautós Acura csapat egyikeként – a Wayne Taylor Racinggel együtt – felkerült az IMSA legmagasabb osztályába, miután a márka kivált a Team Penske csapatából.

    Az MSR nehéz 2021-es szezont élt át Dane Cameron és Olivier Pla vezetésével, és végül csak 5. lettek az IMSA Weathertech Sportscar bajnokságban

    Jarvis, aki a Mazda DPi programjának tavalyi megszűnése után került a csapathoz, azt mondja, hogy a csapat daytonai teljesítménye teljesen eltüntette a tavalyi csúf szezon emlékeit

    Annyira lenyűgözött a csapat, hogy végig ott ültem a boxfalnál. Mindenki nyugodt és módszeres volt, zseniális volt, ahogyan megközelítették a versenyt. Olyan volt, mintha már vagy tízszer megnyerték volna ezt a versenyt” – nyilatkozta Oliver Jarvis a Motorsport.com-nak.

    Az utolsó órában nem voltam a boxfalnál, de addig a pontig abszolút hibátlan teljesítményt nyújtottak, olyant, amivel versenyeket lehet nyerni. Teljes elismerés a csapatnak.

    Ez egy csodálatos élmény volt eddig. Még egy teljes szezon van hátra, rengeteg kemény munka vár ránk. Még sokat kell tanulnom, új nekem az autó. És csak remélem, hogy egyre jobbak leszünk. Ez az első a sok közül” – jelentette ki magabiztosan a brit versenyző.

    A Meyer Shank Racing (MSR) 60-as rajtszámú, Daytonai 24 órás győztes Acurája
    A Meyer Shank Racing (MSR) 60-as rajtszámú, Daytonai 24 órás győztes Acurája Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    Blomqvist – akinek a Rolex 24 volt az első daytonai fellépése és az első IMSA-futama a DPi osztályban – szintén dicsérte az alakulatot.

    A csapaton belüli légkör nagyszerű volt. Nagyon élveztem az eddig itt töltött rövid időt az MSR-nél. És ezt egy győzelemmel megkoronázni a debütálásom alkalmával… fantasztikus!” – mondta Blomqvist.

    Szeretném megköszönni Mike [Shank] és Jim [Meyer, a csapat társtulajdonosai] bizalmát, és, hogy megadták nekem ezt a lehetőséget.”

    „Remélhetőleg ma sikerült egy kicsit meghálálnom a belém vetett hitet. Eddig nagyszerű volt. Szóval remélhetőleg ez csak a kezdet.

     

  • A Wright Motorsports első Daytonai 24 órás győzelmét ünnepli

    Az IMSA Michelin Endurance Cup regnáló bajnoka, a Wright Motorsports megszerezte első Rolex 24 órás győzelmét Daytonában.

    A csapat 258 kört vezetett a 761-ből, és magabiztos előnnyel fordult a Daytonai 24 órás utolsó órájára, de sárga zászlós periódus az ő versenyüket is felborította.

    Ekkor a csapat régi tagja, és korábbi Champ Car-versenyzője, Jan Heylen ült az autóban és próbálta visszatartani Nicklas Nielsen az AF Corse Ferrari 488-át.

    Az utolsó újraindításkor azonban Heylenre nemhogy a a Nielsen nem tudott zárkózni, de még a párbajozó Vanthoor – Jaminet kettőssel is tudta tartani egy darabig a lépést.

    A helyzeten méginkább könnyített, hogy Nielsen sárga zászló alatti előzésért áthajtásos büntetést kapott.

    Heylen a Ryan Hardwickkel, Zach Robichonnal és Richard Lietzzel közösen győzelemre vezette a Wright Motorsports 911 GT3-at.

    Hardwick számára, aki tavaly a Michelin Pilot Challenge-ben történt súlyos balesete után kihagyta a 2021-es Daytonai 24 órást, óriási elégtétel volt ez a győzelem.

    Micsoda nap! Micsoda élmény. Attól kezdve, hogy egy évvel ezelőtt egy kórházi szobában voltam az utca túloldalán, és néztem ezt a versenyt, hogy egy évvel később ugyanezzel a csapattal visszatértem, és megnyertem ezt a történelmi versenyt… ez örökre életem legkülönlegesebb pillanata marad.

    Nem is lehetnék boldogabb, hogy ilyen nagyszerű emberek vesznek körül. El sem tudnék képzelni más csapatot, akivel megosztanám ezt az élményt” – mondta érzelemdúsan Hardwick a Motorsport.com-nak.

    Heylen hasonló lelkesedéssel nyilatkozott: „Ryan és a 1st Phorm (a csapat főszponzora) nélkül nem lettünk volna képesek erre, úgyhogy nagy köszönet nekik és a Porschénak, hogy egy ilyen jó autót adtak ki.

    Jó volt így befejezni a szezont Atlantában, és jó volt így kezdeni az új szezont itt. Már nagyon várom Sebringet.

    A Wright Motorsports 16-os Porsche 911 GT3-as autója
    A Wright Motorsports 16-os Porsche 911 GT3-as autója Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    A profik nagyon profinak tartották az „amatőr” csapatot

    A csapat újoncai, Robichon és Lietz elmondták, hogy lenyűgözte őket a Wright csapat profizmusa.

    A Wright Motorsports csapata a kezdetektől fogva fantasztikus munkát végzett. A verseny őrületes volt. A 61 autóval már az elejétől kezdve éles csata folyt. A túlélésről és a helyes döntések meghozataláról szólt az egész.” – mondta Zacharie Robichon, aki a Pfaff Motorsports csapatától érkezett.

    Minden versenyzőnk gyors és okos volt. Az autó többnyire sértetlen maradt, és ez minden, amit kérhetünk ebben a versenyben. Hogy őszinte legyek, nem is tudom szavakba önteni, hogy mit érzek most.

    A 38 éves Richard Lietz – 2014 után – második győzelmét szerezte meg a Daytonai 24 óráson, így érthető módon, egy kicsit visszafogottabban, de persze boldogan nyilatkozott.

    Köszönöm a csapatnak. Ez az első alkalom, hogy együtt dolgozunk, és azt hiszem, mindenki nagyon jól érezte magát az elejétől kezdve. Olyan érzés volt, mintha otthon lennénk, és nagyon jól éreztük magunkat 24 órán keresztül.

  • Az utolsó aktív Forma-1-es versenyző, aki Daytonai 24 órást nyert

    Az előző hétvégén megrendezett Daytonai 24 óráson sok korábbi Forma-1-es versenyző nyert már, de ki volt az utolsó aktív?

    Az idei mezőnyben nem kevesebb, mint hét korábbi Forma-1-es pilóta szerepelt: Kevin Magnussen, Marcus Ericsson, Sebastien Bourdais, Alex Rossi, Kamui Kobayashi, Will Stevens és Giedo van der Garde.

    De ki volt az utolsó aktív Forma-1-es versenyző, aki megnyerte a klasszikus 24 órás versenyt?

    Azt gondoljátok, Fernando Alonso 2019-ben? Gondoljátok újra, mert a spanyol már távozott a Forma-1-ből, amikor három évvel ezelőtt a Cadillac-kel diadalmaskodott.

    Ha a történelemkönyveket nézzük, egészen 1985-ig kell visszamennünk, amikor az Arrows-os Thierry Boutsen nyerte a versenyt Bob Wollek, Al Unser és AJ Foyt társaságában a Preston Henn Porsche 962-esével – írja az F1i.com.

    Valójában Boutsen későn csatlakozott a csapathoz, eredetileg Henri Pescarolo és Bruce Leven mellett indult a versenyen, utóbbi saját Porsche 962-esével.

    A korai kiesés miatt azonban az Arrows akkori sofőrje átült Henn versenygépébe, amit maga Wollek ajánlott fel.

    Nem meglepő módon a francia és Boutsen végezték a munka nagy részét, és kényelmesen nyertek Al Holbert, Al Unser Jr. és Derek Bell 962-esei előtt.

    Thierry Boutsen karrierje során egyébként három Forma-1-es futamgyőzelmet szerzett, és olyan nagymúltú alakulatok tagja is volt a későbbi éveiben, mint a Williams, a Ligier vagy a Benetton.