Kategória: 500miles

  • Az utolsó edzést is behúzták a Fordok Daytonában

    Az utolsó edzést is behúzták a Fordok Daytonában

    Továbbra is töretlen a Ford dominancia a 64. Daytona 500 edzésein. A negyedik, záró szabadedzést a Wood Brothers Racing újonca, Harrison Burton nyerte.

    A magyar idő szerint délután megtartott 50 perces gyakorlás mérsékelt érdeklődés mellett zajlott. Egy esetleges balesettől tartva – mely akár a vasárnapi versenyen való indulást is megakadályozhatná – mindössze 19-en hajottak pályára.

    A legjobb eredményt a Wood Brothers Racing Forjdát terelgető Harrison Burton érte el. A 22 éves újonc legjobb ideje 47.782 ezred másodperc volt, ami mindössze 8 ezreddel volt gyorsabb, mint az őt követő Joey Logano legjobb köre. A Fordok ezúttal az első 9 helyet hódították el, a két gyakorláson is élen végző Michael McDowell azonban ezúttal nem lépett pályára.

    Ott volt azonban a komplett Stewart-Haas Racing, akik közül Kevin Harvick 4., Chase Briscoe 5., Cole Custer 7., Aric Almirola pedig 8. lett.

    Az edzést többek közt a rajtelsőséget megszerző, bajnoki címvédő Kyle Larson, és az élete első Daytona 500-as szereplését kiharcoló korábbi Formula 1-es világbajnok, Jacques Villeneuve is kihagyta.

    A Daytona-i program szombat 23:00-kor az Xfinity futammal folytatódik. A 64. Daytona 500 rajtjára vasárnap 20:30-kor kerül sor.

    A 4. SZABADEDZÉS VÉGEREDMÉNYE – LINK
  • A Daytona-i Truck futam, 8 percben – VIDEÓ

    A Daytona-i Truck futam, 8 percben – VIDEÓ

    A NASCAR Camping World Truck Series szezonnyitó futama a várakozásoknak megfelelően izgalmas versenyt hozott. A hajnalban az alvást választók számára azonban a FOX jóvoltából most elhoztuk a Daytona-i verseny összefoglalóját.

    Egy daytonai versenyt 8 percben összefoglalni nem egyszerű feladat. Az Egyesült Államokban a verseny közvetítési jogaival rendelkező FOX munkatársai azonban kiválóan oldották meg a feladatot, így a NextEra Energy 250 egyelen izgalmas pillanatáról sem kell lemondaniuk az időhiányban szenvedőknek.

    Nem elrontva azok szórakoását, akik az eredmény ismerete nélkül szeretnék megnézni a legfontosabb pillanatokat, csak annyit mondanánk; Daytona ezúttal sem hazudtolta meg magát!

  • Big E vezeti a Pace Car-t a Daytona 500-on

    Big E vezeti a Pace Car-t a Daytona 500-on

    A WWE-szupersztár Big E vezetheti fel a mezőnyt a 64. Daytona 500 rajtjához.

    A pankráció-rajongók számára ismerősen csenghet Big E neve. Az Ettore Ewen néven anyakönyvezett pankrátor egy új szerepkörben csilloghat, miután őt nevezték meg a felvezető autó hivatalos sofőrjének.

    A 35 éves Big E pankrátor karrierje előtt több sportágban is kipróbálta magát. Egyetemi évei alatt amerikai focival is foglalkozott, később pedig erőemelőként amerikai bajnoki címig vitte. A pankrációba 2009-ben kósolt bele, azóta pedig a WWE szervezet egyik legnagyobb tagjává nőtte ki magát.

    A sport mellett a társadalmi szerepvállalás is fontos szerepet tölt be Big E életében. Részt vállal ugyanis a WWE zaklatásmegelőzési programjában, valamint az amerikai diákok számára szabadidős önkéntes programokat szervező Boys & Girls Clubs of Amerikca szervezetet is aktívan támogatja.

    Természetesen nemcsak a Pace Car sofőrje lesz az egyetlen ismert személyiség a hivatalos programban. A himnuszt a countrysztár, Trace Adkins fogja énekelni, míg a motorok beindítására a Hall of Fame NFL cornerback Luke Combs adja meg a parancsot. A zöld zászlót a futamot közvetítő FOX vezérigazgatója, Lachlan Murdoch lengeti meg, magyar idő szerint vasárnap 20:30-kor.

  • Gragson és Villeneuve is fellélegezhet; ott lesznek a Daytona 500-on

    Gragson és Villeneuve is fellélegezhet; ott lesznek a Daytona 500-on

    A szerdai kvalifikációt követően két, Charterrel nem rendelkező versenyző helye már biztossá vált a Daytona 500 mezőnyében. Az 5-szörös Xfinity futamgyőztes Noah Gragson mellett az 1997-es Formula 1-es világbajnok, Jacques Villeneuve-nek is volt öröme az ünneplésre az edzés után.

    A szerdai kvalifikáció a 36, Charterrel rendelkező csapat számára az első sor, vagy a minél jobb Duel-rajthely kiharcolását leszámítva komolyabb téttel nem rendelkezett. A 42 nevező közül azonban 6 számára élet-halál kérdés volt a minél jobb időeredmény elérése.

    A Daytona 500 kvalifikációs szabályai szerint a garantált indulási joggal, azaz Charterrel nem rendelkező autók közül mindkét Duelből a legjobb helyen záró bejut a Daytona 500-ra, a maradék két helyen pedig az edzésen legjobb időt futó, még nem kvalifikált két autó osztozik.

    Ennek megfelelően az open, azaz még nem kvalifikált autók közül a legjobb 2 már garantált hellyel rendelkezik, ezt a két autót pedig Noah Gragson, valamint Jacques Villeneuve vezeti. Kettejük közül előbbi végzett jobb helyen: A Beard Motorsports versenyzője 50.689 másodperc alatt ért körbe a 2,5 mérföldes pályán, míg Villeneuve ennél majd’ 4 tizeddel lassabb körrel is kvalifikálni tudta magát.

    A két versenyzőben nehéz találni közös pontot, lévén Gragson pályafutása elején tart, Villeneuve pedig már gyakorlatilag be is fejezte azt. Korábbi próbálkozásaikat megnézve azonban kitűnik, hasonló érzéseken osztoznak.

    Gragson és Villeneuve is túl van már egy sikertelen kvalifikációs próbákozáson. Előbbi 2021-ben a Beard Motorsports autójával próbálkozva 4 körrel a kvalifikációs verseny vége előtt, bejutó helyről került vétlenül balesetbe. A korábbi Formula 1-es világbajnok, és Indy 500 győztes kanadai pedig 2008-ban vette fejébe a NASCAR legrangosabb versenyén való részvételt, az indulásról szőtt álmok azonban számára is a második Duelen elszenvedett baleset következtében foszlottak szerte.

    „Nagyon érzelemdús pillanat ez számomra. Borzasztóan örülök, hogy végre idén elindulhatok a versenyen, azt követően, hogy tavaly oly’ közel álltam hozzá.” – nyilatkozta Gragson. „A tavalyi verseny előtt Ms. Beard oda jött hozzám, és azt mondta: nyomjam ki a szemét! Idén ugyan ezekkel a szavakkal küldött ki a pályára. Tavaly nem sikerült, most viszont igen, úgyhogy ezekről a szavakról is sokkal jobb emlékeket őrzök.”

    Formula 1-es világbajnokként a Daytona 500 mezőnyében

    Jacques Villeneuve a sikeres kvalifikációval történelmet írt. Ő lett ugyanis az első Formula 1-es világbajnok, aki vb címe megszerzését követően kiharcolta a részvételi jogot a Daytona 500-on. Villeneuve az edzést követően elmondta, nagy sikernek éli meg a bejutást.

    „Nyilvánvalóan ez nem egy győzelem. Össze sem hasonlítható egy Indy 500, vagy az F1-es világbajnokság megnyerésével, de mégis egy nagy siker. Legutóbb 14 éve próbálkoztam meg a kvalifikációval, most pedig az, hogy végre sikerül bejunom a mezőnybe, pályafutásom ilyen késői szakaszában, az egyszerűen elképesztő. Mi egy kis csapat vagyunk, akik egyik nagycsapattal sem állnak kapcsolatban. Ráadásul az autóval is csak az utolsó pillanatban sikerült elkészülnünk. Ezt látva a mostani sikert közvetlenül a nagy győzelmemim mögé rangsorolnám.” – nyilatkozott az 50 éves kanadai.

    A bejutás tehát már garantált számukra, így felszabadultan vághatnak neki a Dueleknek. Gragson az 1. futamban lesz érdekelt, ahol a 17. helyről indul, míg Villeneuve a másodikban a 18. pozícióból szállhat harcba a minél jobb rajthelyért.

  • A Ligier megbízást kapott egy GTP/LMDh alváz elkészítésére

    A következő generációs prototípusok terén egy érdekes új szereplővel, a Liger-vel bővül az IMSA Weathertech GTP/LMDh osztálya.

    A RACER információ szerint a Ligier – az LMP2, LMP3 karosszériák francia székhelyű építője – felkérést kapott egy autógyártótól egy új GTP/LMDh modell építésére, amely akár már 2024-ben debütálhat.

    Szerdán a Ligier egyik magas rangú képviselője nem kívánt nyilatkozni a témával kapcsolatban.

    Az új IMSA GTP/WEC LMDh autók építésére kötelezettséget vállaló autógyártók közül a Porsche/Audi a kanadai Multimaticot szerződtette erre a célra.

    Az Acura/Honda Performance Development a francia ORECA-t, a BMW és a Cadillac pedig az olasz Dallarával kötött szerződést a saját prototípusuk gyártására.

    A Ligier, legutóbb egy Nissan motoros DPi építésével jelent meg a felső kategóriás prototípusok világában, melyet az Extreme Speed Motorsports-nak készített.

    Melyik gyártók lehetnek a potenciális megbízók?

    Nem világos, hogy melyik márka bízta meg a Ligier-t a hibrid motor hordozásához szükséges alváz és egyedi karosszéria megépítésére.

    A GTP/LMDh programokról jól értesültek szerint a Bentley, a Lamborghini és a McLaren tűnik a legvalószínűbb három jelöltnek.

    A Ligier már az alsóbb kategóriákba bizonyított, itt a Riley Motorsport győztes LMP3-as autója a 2022-es Daytonai 24 óráson
    A Ligier már az alsóbb kategóriákba bizonyított, itt a Riley Motorsport győztes LMP3-as autója a 2022-es Daytonai 24 óráson Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    A Bentley, program iránti jelenlegi érdeklődése egy korábbi (és mára már megszűnt) magánfinanszírozású ajánlatot követ, és a McLaren is nyíltan elmondta, hogy szeretne csatlakozni a prototípus-háborúhoz, ha sikerül megfelelő motorpartnert találnia.

    Mivel ezen márkák közül egyiknek sincs már meglévő kapcsolata a négy jóváhagyott alvázgyártó egyikével sem, a Bentley és a McLaren szabadon választhatna a lehetőségek közül (Multimatic, Dallara, ORECA).

    A Lamborghini azonban, amelynek a GTP/LMDh program megerősítése már régóta esedékes, érdekes szempontot vet fel.

    A Volkswagen-csoport anyavállalatán keresztül a testvérmárkák, a Porsche és az Audi már megkapták első alvázaikat a Multimatictól, a Porsche Penske Motorsports pedig bejelentette, hogy megkezdte tesztelési programját a V8-as ikerturbós motorral hajtott gépével.

    Úgy vélték, hogy a Volkswagen tulajdonában lévő bármely más márka ugyanahhoz a Multimatic alvázszállítási megállapodáshoz kötődik, de ha az olasz gyártó a Ligierrel szövetkezik, akkor a Lamborghini a GTP/LMDh-ban saját, izgalmas útját járná be.

  • Danica Patrick nyíltan beszélt betiltott Super Bowl reklámjáról

    A korábbi NASCAR sztár, Danica Patrick az évek során több figyelemre méltó Super Bowl reklámban is szerepelt a GoDaddy.com oldalán.

    A GoDaddy.com provokatív, gyakran vitatható erkölcsű reklámstílust alkalmazott a Super Bowl reklámjaival, amelyek mindig vírusszerűen terjedtek.

    Patrick több reklámfilmben is szerepelt, bár nem mindegyik kapott jó fogadtatást a közönségtől.

    2015-ben a GoDaddy.com egyik Super Bowl reklámját, amelyben Patrick szerepelt, az állatvédő csoportok kritikáját követően visszavonták.

    A reklámban egy kiskutya elveszik, majd hazatalál. Ezután pedig a GoDaddy.com segítségével létrehozott weboldalon keresztül online értékesítették – írja a Guardian.

    Danica Patrick a reklám végén a kiskutyával együtt elhajtott. Az állatbarátok sértőnek találták, mások szerint pedig az állatok online értékesítését népszerűsítette.

    A GoDaddy, amely Patrick NASCAR szponzora volt, a meccs előtt visszavonta a reklámot, és helyette egy olyan reklámot sugárzott, amely egy üzletembert mutat, aki a Super Bowl élvezete helyett a munkáját végzi.

    Úgy gondoltuk, hogy ez egy nagyon vicces, reklám lesz” – mondta Patrick a Daytona 500-on abban az évben.

    Az embereknek mindenről megvan a véleményük, különösen, ha az állatjogok vagy a fák jogainak, vagy bármilyen jognak a világába kerülünk.

    Danica Patrick különleges rekordot tudhat magáénak, hiszen 2007 óta minden évben szerepelt a „nagy meccs” alatti hírdetésekben. Ez a sorozat azonban idén megszakadt.

    A hölgyversenyzőből lett üzletasszony mindeközben lelkes kutyabarát, gyakran mutogatja a kiskutyáit a közösségi médiában is.

  • Dale Earnhardt Jr. fekve-nyomással borzolta a kedélyeket – VIDEÓ

    Dale Earnhardt Jr. még a Busch Light Clash hetén forgatott az NBC stábjával Los Angelesben, és kiderült, elég jó erőben van.

    A nemrég a NASCAR hírességek csarnokába is beiktatott versenyző a közösségi médiában és a podcastjában is beszélt már korábban a Los Angeles-i útjáról.

    Múlt héten a városban járt a Coliseumban rendezett Clash-en, és forgatott egy részt, amelyet a Super Bowl felvezető műsorában játszottak le.

    Dale Jr. és az NBC riportere Rutledge Wood körbejárta a város legnépszerűbb helyeit, például a Santa Monica Pier közelében lévő velencei Muscle Beach-en – írja a sportscasting.com.

    A legendás szabadtéri edzőteremben a kétszeres Daytona 500 győztes magabiztosan odasétált egy fekve-nyomáshoz, lazán kinyújtotta a karját, mert nem akarta „meghúzni a combját”, és felkészült a 142 kilogramm felemelésére.

    Dale Earnhardt Jr. lefeküdt a padra, két jól megtermett súlyemelő mindkét oldalán segítette őt, lassan a mellkasához engedte a rudat, majd simán kinyomta a súlyt.

    Amikor végzett, felállt, arca és nyaka élénkpiros volt a megerőltetéstől. „Hűha! Lenyűgöző!” – mondta Wood. „Na mit szólsz?” – válaszolta Earnhardt.

    Verseny a Super Bowl győzteséért

    Persze nem csak ez szerepelt az NBC bejátszásában, hiszen Super Bowl predikciós versenyt is futott a visszavonult versenyző Chase Elliott, Bubba Wallace és Ryan Blaney ellen az LA Coliseum pályáján.

    A verseny előtt az ohiói születésű Blaney a Bengals-t választotta Bubba Wallace-szal együtt, míg Elliott a Georgia Bulldogs korábbi irányítóját, Matt Staffordot és a Rams-t. Dale Earnhardt Jr. is vele tartott.

    Meglepő módon úgy tűnt, hogy az autók nagyobb sebességet értek el, mint amire egy ilyen zsenge, bemutató reklámban számítani lehetett, és az első hely többször is gazdát cserélt.

    Blaney a mezőny hátsó feléből indult egy késői rohamot indított, megelőzte a másik három autót, és megnyerte a versenyt, amivel azt jósolta, hogy a Bengals megnyeri a Super Bowlt (végül nem így történt, és a Rams nyert 23-20-ra).

    Elliott a második helyen végzett, őt követte Wallace és Earnhardt, aki az utolsó helyen ért célba.

  • Bubba Wallace nem tudja eldönteni, mit egyen a McDonaldsban – VIDEÓ

    Bubba Wallace-t nem tudja eldönteni, hogy mit rendeljen a a McDonald’s Super Bowl-on lejátszásra kerülő reklámjában.

    A február 13-án kora este sugárzott klipben számos ember látható, akik megpróbálják eldönteni, hogy mit szeretnének rendelni a gyorsétteremláncnál.

    Wallace is köztük volt, aki egy pitkiállás közepén próbált döntést hozni. A piros-sárga-fehér McDonald’s feliratú, 23-as rajtszámú Toyota Camry vezetőülésében ült, miközben a csapata megpróbálta visszaterelni a pályára.

    Nem Bubba Wallace volt az egyetlen nagy név, aki szerepelt a reklámban – írja a heavy.com. Kanye West is feltűnt egy rövid pillanatra, mielőtt a kamera egy másik személyre váltott volna

    A 2021-es talladegai győztes megjelenése a McDonald’s reklámjában nem meglepő, tekintve a gyorsétteremlánc és a Cup Series versenyzője közötti hosszú partnerséget.

    A McDonald’s már 2019 óta Wallace elsődleges szponzora, akkor a 28 éves versenyző még a Richard Petty Motorsportnál versenyzett. A McDonald’s természetesen követte őt az új csapatához is.

    Bubba Wallace 2021. október 4-én nyerte meg pályafutása első Cup Series futamát, a Talladega Superspeedwayen. A 113. körben az élre ugrott, és tartotta magát, amíg egy sárga zászló és az esőzés miatt a YellaWood 500 idő előtt véget nem ért.

    Mivel a futamot lezáró esőzés idején Wallace állt az élen, őt hirdették ki győztesnek. Így 441 verseny után állhatott újra McDonald’s által szponzorált autó a victory lane-re.

    A McDonald’s és a 23XI Racing december 7-én jelentette be, hogy a 23-as rajtszámú Toyota Camry az egész 2022-es Cup Series szezonban ezt az egyedi színösszeállítást viseli majd.

    Az étteremlánc először a szezonnyitó Daytona 500-on lesz látható Wallace autóján, majd a hosszú távú kapcsolat részeként még több versenyre visszatér.

    Wallace mellett a McDonald’s a 23XI Racing második versenyzőjét, Kurt Busch-t is támogatni fogja.

  • Kéz a kézben folyik az IMSA prototípusok és a közúti autók fejlesztése

    Még napjaink legszerényebb mindennapi autói is tele vannak a világ versenypályáin (Pl. az IMSA-ban) bevezetett és kifejlesztett technológiákkal.

    Legyen szó a visszapillantó tükör első használatáról a Marmon Wasp-on, amelyet Ray Harroun vezetett győzelemre az első Indy 500-as versenyen, a verseny hevében kifejlesztett tárcsafékekről az 1950-es években, a verseny ihlette független felfüggesztésről, a kulcs nélküli gyújtásról, a kompozit anyagokról és számos más példáról, az innováció a versenypályáról a közutakra is eljutott.

    És mégis, a kortárs autóipari technológia olyan ütemben fejlődik, hogy a pálya és a közút közötti kölcsönhatás nagyon is kétirányú.

    Például az ABS (blokkolásgátló fékrendszer), ha nem is volt általános, de a személyautókban széles körben elérhető volt a 80-as években, mielőtt a versenyautókba is bekerült volna.

    Ez részben annak köszönhető, hogy a versenyfelügyeleti szervek nem voltak hajlandóak kivenni az autó irányításának bármely elemét a vezető kezéből (vagy ebben az esetben a lábából) a fedélzeti számítógépek javára.

    Valójában az ABS a mai napig csak az IMSA WeatherTech Sports Car Championship GT Daytona (GTD) és GT Daytona Pro (GTD PRO) osztályaiban engedélyezett.

    Ez azonban nem jelenti azt, hogy az utcai autókon kifejlesztett technológia máshol nem található meg az IMSA rajtrácsán – írja a széria hivatalos weboldala.

    Például a Chevrolet Corvette CR.8-asokon található visszapillantó kamerák az eredetileg az utcai ‘Vette-ek számára kifejlesztett technológián alapulnak.

    És azok a Daytona Prototype International (DPi) Acura ARX-05-ösök, amelyeket a Meyer Shank Racing és a Wayne Taylor Racing használ?

    Az ő 3,5 literes turbófeltöltős V6-osuk a sorozatgyártású „J35” motorból származik, amely számos Honda/Acura sorozatgyártású járműben (pl. a Honda Ridgeline, a Honda Pilot és az Acura MDX) megtalálható.

    A Hyundai viszi a prímet az IMSA Pilot Challange-ben

    A Hyundai nagy sikereket ért el a Veloster N TCR-rel (2020-ban besöpörte az első három Michelin Pilot Challenge TCR-helyet), a márka a tavalyi szezontól kezdve az Elantra N TCR-t is a harcba állította.

    Az Elantra szériagyártású elektromos szervokormányzással és turbó/wastegate rendszerrel egészíti ki a kétliteres, turbófeltöltős I-4-es motorra épülő hajtásláncot, amely szinte teljes egészében szériagyártású.

    Jövőre még több közúti technológia lesz megtalálható a szériában. A hibrid hajtáslánc debütálásával az új Grand Touring Prototype (GTP) osztályban a már elkötelezett gyártók (Acura, Audi, BMW, Cadillac, Porsche) elkerülhetetlenül alkalmazni fogják a tanulságokat és sok esetben az új autók szalonjaiban már elérhető technológiát a prototípusokban.

    És miközben ez a tendencia felgyorsul, ahogy az elkövetkező szezonokban egyre több gyártó csatlakozik a GTP-csapatokhoz, az innováció elkerülhetetlenül a hibrid versenyautókból a jövő hibrid utcai autóiba is vissza fog áramlani.

  • Andretti szerint az F1 Amerikában is meg fogja állni a helyét

    Mario Andretti, az 1978-as Forma-1-es világbajnok és az 1969-es Indy 500 győztese szerint Amerika képes arra, hogy két GP-t rendezzen.

    Az idei szezonban a Forma-1 először rendez versenyt Miamiban, valamint ismét ellátogat majd a texasi Austinban található Circuit of The Americas pályára.

    Ez a Liberty Media következő lépése az Egyesült Államokban való terjeszkedésben, és az F1 főnökei már egy esetleges harmadik eseményt is kilátásba helyeztek.

    Egyetlen más ország sem rendez egynél több futamot, bár ez a világjárvány idején megváltozott, amikor Imola csatlakozott Monzához a naptárban, és Olaszország 2022-ben ismét két futamnak ad otthont.

    A motorsport-legenda, Mario Andretti úgy véli, hogy az Egyesült Államok méreténél fogva alkalmas arra, hogy két Forma-1-es eseménynek adjon otthont.

    Nem, egyáltalán nem hiszem” – hangzott Andretti válasza a PlanetF1 azon kérdésére, miszerint szerinte a Forma-1 elveszhet-e az IndyCar és a NASCAR között azzal, hogy két, esetleg három versenynek ad otthont.

    Az USA könnyedén tudna két Forma-1-es futamot rendezni, olyan hatalmas ez az ország.”

    Nagyon alábecsülik a rajongói tábor méretét, mert szerintem a Netflix Drive To Survive című sorozata nagyon sokat lendített rajta, mivel betekintést engedett a Forma-1 kulisszái mögé, és ez tetszett a fiatalabb közönségnek.

    Ez nyilvánvaló, hiszen látható mennyire nagy energia van az itteni rajongókban, szóval szerintem biztosan indokolt lenne két futam itt. Egy harmadik? Nem tudom, ez egy kérdőjel véleményem szerint.

    Hosszútávú tervek

    Andretti arról is beszélt, hogy lelkesen várja a miami futamot, amelyre idén májusban kerül sor.

    Ha megnézzük a Miami által eszközölt befektetést, a helyszínt és a létesítményeket, az azt mondatja velem, hogy jópár évig lesz itt verseny. Talán az idők végezetéig.” – mondta az amerikai legenda.

    Ott van Austin, a COTA ahol egy világszínvonalú pálya épült, és már épp ideje volt, hogy egy ilyen nagyszerű pálya épüljön itt, az Államokban. Miami sem egy alkalomról szól, hanem ez egy hosszútávú befektetés.

    Bár Andretti támogatja a két amerikai futamot, a felvetés, hogy a Forma-1 Las Vegasba is eljuthatna, túl sok a 78 éves pilóta számára.