Kategória: 500miles

  • Danica Patrick őszintén beszélt kétségbe ejtő betegségéről

    Danica Patrick-et a hetekben meg kellett műteni, miután mellimplantátuma súlyos egészségügyi problémákat okozott neki.

    Az egykori NASCAR és IndyCar versenyző, Danica Patrick az Instagram-oldalán nyíltan beszélt a múlt heti mellimplantátum-eltávolításáról.

    A 40 éves hölgy elmondta, hogy 2014-ben azért csináltatott implantátumokat, mert „mindent meg akart kapni”.

    De évekkel később Patrick különböző tüneteket kezdett észrevenni, amelyeket az implantátumok okoztak.

    Először 2018-ban kezdte észrevenni, hogy a haja egészségtelenül hullik, és súlygyarapodása van.

    Aztán 2020-ra észrevette, hogy az arca más alakú, tovább hízott, a haja nem lett egészségesebb, és cikluszavarai voltak.

    Különböző vizsgálatokat végeztetett és felírta a tüneteket, amelyeket tapasztalt.

    Ezt követően Patrick elmondta, hogy megtudta, hogy mellimplantátum-betegsége van. Így végül múlt szerdán eltávolíttatta őket, hogy – remélhetőleg – javuljon az általános egészségi állapota.

    Rengeteg olyan probléma van, amivel a nők foglalkoznak, és nekem is sok van” – írta Patrick.

    Miután több mint 100 történetet néztem meg a YouTube-on… az a meggyőződésem, hogy mindenkinél kialakulnak ilyen-olyan tünetek. Néhányan azonnal megbetegszenek, mások több mint 15 évvel később.

    A szilikon egy idegen tárgy, és vegyi anyagokat szivárogtat magából, ezért termel a szervezet kapszulát körülötte.

    Elmondta, hogy azért tette közzé az állapotáról szóló hosszas részleteket, hogy felkeltse a figyelmét azoknak a nőknek, akiknek vagy van mellimplantátumuk, vagy fontolgatják azt.

    Ha ez a poszt csak egy embernek segít eljutni a problémái gyökeréig, akkor már megérte” – írta Patrick.

    Mivel Patrick csak nemrég esett át a műtéten, nem osztotta meg az egészségi állapota javulását, de azt mondta, tervezi, hogy tájékoztatja rajongóit a felépüléséről.

    Danica Patrick egyébként a hétvége folyamán sokat fog szerepelni, hiszen a brit Sky Sports televíziós csatorna szakértője lesz a Miami Nagydíjon.

  • Ilyen volt a PORSCHE TÖKÉLETES napja Laguna Secában

    A GTD Pro és a GTD kategóriában is győzelmet aratott a Porsche GT3-as osztaga Laguna Secában az IMSA hétvégi versenyén.

    Mathieu Jaminet „tökéletes napnak” nevezte a Pfaff Motorsports vasárnapi futamát, ahol ő és Matt Campbell fölényes győzelmet aratott a GTD Pro kategóriában.

    A Porsche gyári pilótái uralták a Laguna Seca versenypályán rendezett kétórás és 40 perces versenyt, ahol Campbell több mint 30 másodperces előnnyel ért célba a második helyen végző Jack Hawksworth és Ben Barnicoat 14-es számú Vasser Sullivan Lexus RC F GT3-ja előtt.

    Ez egy tökéletes nap és egy tökéletes hétvége volt” – mondta Jaminet. „Végig egyre jobbak lettünk a hétvége folyamán, megszereztük a pole-t, és futottunk egy tiszta futamot.

    Fantasztikus tempót tudott az autónk, és ennek köszönhetően megvan az idei második győzelmünk, amivel a bajnokság élére sikerült állnunk. Nagyon nagy lökést ad ez a szezon további részére.

    Van egy kis szünet Watkins előtt, szóval jó, hogy a szezon első részét ilyen pozitívan zártuk.

    Jaminet persze azt is hozzátette, hogy míg a mezőny csatázott, ők nyugodtan autózhattak az élen.

    Hátul csatáztak, különösen az utolsó órában, így ez határozottan segített nekünk abban, hogy elhúzzunk és nyugodt előnyt kiautózzunk” – magyarázta.

    Jaminet és Campbell, akik a szezon második osztálygyőzelmét szerezték meg, visszavették a pontverseny vezetését, és ideiglenesen 50 pont az előnyük a Corvette Racing-el – Jordan Taylor, Antonio Garcia – szemben, akik vasárnap a negyedik helyen végeztek.

    „A csapat fantasztikus munkát végzett” – tette hozzá Campbell. „Ismét abszolút hibátlan verseny volt, különösen a boxkiállásoknál.”

    Lehet, hogy könnyűnek tűnt, de a gumik élettartamát próbáljuk menedzselni, ami errefelé néha azért nehéz. Azt hiszem, az utolsó stintben segített, hogy a mögöttünk lévő autók csatáztak. Ettől még könnyebbnek tűnt, de igazán nagyszerű nap a Porsche és a Pfaff Motorsport számára.

    A Wright Motorsports tette teljessé a Porsche tökéletes napját
    A Wright Motorsports tette teljessé a Porsche tökéletes napját Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    Heylen: Laguna „az egyik legjobb” Porsche pálya

    A GTD osztály győztese, Jan Heylen szerint a pálya tökéletesen illeszkedett a Porsche tulajdonoságaihoz.

    Heylen és a Wright Motorsports-os csapattársa, Ryan Hardwick szintén másodszor nyert az idényben, és visszaszerezte a GTD pontverseny vezetését is.

    Egész hétvégén jó autónk volt” – mondta Heylen. „Ez az egyik legjobb Porsche-pálya, így azt hiszem, Long Beach után mindannyian nagyon vártuk már, hogy idejöjjünk.

    Nagyszerű csapatmunka volt. Azt hiszem, itt fontos, hogy igazán megértsük a pályát és a gumik állapotát. Ez volt ami a győzelmet jelentette nekünk.

    Folyamatosan azt kellett mondanom magamnak, hogy legyek türelmes és figyeljek a gumikra. Ez volt a tökéletes verseny számunkra, és a taktikánk is jó volt. Ha az etap közepén jön egy sárga, azt hiszem, egy teljesen más futamot láthatunk volna.

  • A Lamborghini bemutatta új GT3-as autóját

    A Lamborghini leleplezte az STO-alapú Huracan GT3 EVO2-t, amely jövőre – 2023-ban – debütál a világ GT3-as bajnokságaiban.

    A Lamborghini bemutatta GT-versenyautó zászlóshajójának, a Lamborghini Huracan GT3 EVO2-nek egy frissített változatát.

    Az olasz márka kedden lerántotta a leplet az 5,2 literes, szívó V10-es motorral szerelt versenyautóról, amely az utcai Huracan STO-n alapul.

    A Lamborghini Squadra Corse versenyrészlege által kifejlesztett Huracan GT3 EVO2 az FIA 2022-es GT3-szabályzatfrissítésének megfelelően új aerodinamikai elemekkel rendelkezik elődjéhez képest, valamint új légbeömlő rendszerrel.

    A karosszéria teljesen szénszálas, és a Squadra Corse, valamint a Lamborghini Centro Stile tervezési részlegének együttműködésével készült.

    A Lamborghini szerint a Huracan GT3 EVO2 nagyobb leszorítóerőt generál, mint a GT3 Evo a Zylon bevonatú szénszálas padlólemez, valamint az új diffúzor és osztószárnyak jóvoltából.

    A hátsó szárnyat az STO-ból származó új alumíniumtartókra szerelték, amelyek a szárny beállításainak „nagyobb pontosságot” hivatottak lehetővé tenni.

    A gyártó emellett 10 elektronikusan vezérelt fojtószelepet is felszerelt az autóba, amelyeket a V10-es motor hatékonyságának növelésére terveztek titánszelepek segítségével.

    Evolúció – új alapokon

    Az EVO2 jelentősen eltér a 2019-ben debütált GT3 Evo modelltől, annak ellenére, hogy szintén a Huracanra épül.

    Az új Huracan GT3 EVO2 nem egyszerűen a jelenlegi autó evolúciója” – nyilatkozta a Lamborghini motorsportfőnöke, Giorgio Sanna.

    Ez egy új projekt, amely megerősíti a Lamborghini motorsport részlege és a vállalat közötti technológiai átállást, és két nehéz feladatot örököl.

    Egyrészt olyan sikeresnek kell bizonyulnia, mint a Huracan GT3 korábbi generációi, amelyek hat szezon alatt több mint 40 nemzetközi bajnoki címet nyertek, másrészt a kereskedelmi sikerhez hasonlóan segítenie kell a 2015 óta kitűzött 500 Huracan versenyautó elérését.

    A Lamborghini Huracan GT3 EVO2 a tervek szerint a 2023-as Daytona-i 24 órás versenyen debütál majd, a megrendelő ügyfélcsapatok pedig az év második felében jutnak majd hozzá autóikhoz.

    A nemrég bemutatott Huracan Super Trofeo EVO2-hez hasonlóan a meglévő Lamborghini GT3 ügyfelek is átalakíthatják Evo modelljeiket EVO2 specifikációra.

     

  • Blomqvist szerint őket illetné a JOGOS győzelem

    Agresszív csata folyt vasárnap a Laguna Seca-i aszfaltcsíkon az Acura két autója között, melyből a Blomqvist-ék jöttek ki vesztesen.

    Tom Blomqvist úgy érzi, hogy a Meyer Shank Racingnek meg kellett volna nyernie a vasárnapi, Laguna Seca-i versenyt, ha nem „a lehető legrosszabb helyen kapja el a forgalmat a lehető legrosszabb időben”.

    Filipe Albuquerque és a Wayne Taylor Racing csapattársa, Ricky Taylor végzett az élen az akciódús 2 óra 40 perces versenyen, amely mindhárom versenyző szerint a forgalomkezelésen múlt.

    Blomqvist átvette a vezetést a második órában, miután a boxban alávágtak a 10-es autónak, de nem sokkal később egy csapatnyi „őrült” feltartotta őt a forgalomban, ami miatt Albuquerque végül győztes előzést hajtott végre.

    Sokkal nagyobb volt a tempóm, mint nekik” – mondta Blomqvist. „Jó stratégián voltunk. Nagyon jó volt a kiállás, és sikerült az élre ugranom, aztán egy csapat őrülttel találkoztunk a lekörözésnél.

    Azt hiszem, a lehető legrosszabb helyen kaptam el a forgalmat a lehető legrosszabb időben. Filipe agresszív volt a dugóhúzóban, és sikerült megelőznie. Innentől kezdve nem volt több lehetőségünk az előzésre.

    Normál körülmények között nem lehet előzni itt. Kár érte, mert ma biztosan a mi autónk volt a gyorsabb. Meg kellett volna nyernünk a versenyt.

    Albuquerque – akinek a manővere győzelmet ért a Wayne Taylor Racing 10-es csapatának – elismerően nyilatkozott Blomqvistról.

    Tom (Blomqvist) fantasztikus munkát végzett” – mondta Albuquerque. „Egy pillanatig nem hagyott békén. Amikor láttam Ricky első stintjét, tudtam, hogy jók leszünk, de azt is tudtam, hogy szoros csata lesz.

    Nyilván mindkettőnknek volt problémája a forgalommal, de ez a hosszútávú versenyek versenyek szépsége. Lehetsz egy kicsit gyorsabb vagy sem, de aztán a forgalom diktálja, hogy ki nyer. Jól kell kezelni a lekörözéseket.

    Boldog vagyok, hogy megszereztük a pole pozíciót és a győzelmet. A pálya egyszerűen tökéletes volt számunkra. Nehéz volt, de megszereztük a maximális pontot, és ez nagyszerű a bajnokság szempontjából.

  • Jordan Taylor SZENZÁCIÓS reakciója a rivális szóbeli inzultusára

    A Turner Motorsport csúnyán bemószerolta Jordan Taylort, aki twitteren a Laguna Seca-i verseny után reagált a vádakra.

    Taylor 3-as rajtszámú Corvett-je a verseny elején ért össze a Turner Motorsport BMW-jével.

    Az IMSA legnépszerűbb versenyzője, és Wayne Taylor legkevésbé kedvelt fia miatt most elhajlott az első felfüggesztésünk, és a verseny végééig így kell majd mennünk. Vizsgálják az esetet” – füstölögtek twitteren Turnerék.

    A közösségi médiában óriási népszerűségnek örvendő pilóta a verseny után szokásos humoros formájában válaszolt a fanyalgó Turner csapatnak.

    Nehéz napunk volt a pályán, de örülök, hogy szereztünk néhány értékes pontot, valamint én magam két új titulussal távozhatok Laguna Secából” – írta twitteren az „IMSA legnépszerűbb versenyzője” és „Wayne Taylor legkevésbé kedvelt fia” egy videó kiséretében.

    A 3-as rajtszámú Corvette Racing csapat a kategória 4. helyén fejezte be a vasárnapi futamot a GTD Pro kategóriában, míg a Turner Motorsport 96-os autója végül a 3. lett a GTD osztályban.

  • Demi Lovato forró képeket posztolt Danica Patrick pólójában

    Lehet, hogy Danica Patrick már nem versenyez a NASCAR-ban vagy az IndyCarban, de ez nem jelenti azt, hogy eltűntek a rajongói.

    Sőt, úgy tűnik, az egykori Disney-sztár, ma már a pop világ egyik legmeghatározóbb arca Demi Lovato is hatalmas szimpatizáns. Az énekesnő nemrég posztolt képeket egy fotózásról, amelyen Danica Patrick pólóját viselte.

    Patrick láthatóan nagyon örült, hogy az egykori Disney-sztár az ő pólóját viseli. Hogy Lovato új rajongója-e, az már egy teljesen más kérdés.

    Az egykori versenyző így nyilatkozott: „Ezek azok a pillanatok az életben, amikor igazán menőnek érzem magam. Ráadásul még sosem nézett ki ilyen dögösen a pólómban senki!

  • A Wayne Taylor Racing nyerte a végéig szoros Acura belháborút

    Végig szoros csatát hozott az IMSA sportautó bajnokság Laguna Seca-i fordulója, azonban a végén a stratégia döntött.

    Óriási balszerencsével kezdődött a DPi kategória versenye. A Sebastien Bourdais által terelgetett 01-es Cadillac Racing autó immáron idén harmadszor kényszerült korán kiállni technikai hiba miatt.

    Az első és egyetlen sárga jelzésre Russell Ward #57-es GTD Mercedese miatt volt szüksége, aki a dugóhúzó előtti balos kanyarban szenvedett elég nagy balesetet.

    Miután átvették a stafétát csapattársaiktól – Taylortól, illetve Jarvistól – Albuquerque és Blomqvist izgalmas párharcot vívott az élen, miközben Tristan Vautier felhozta a JDC-Miller MotorSports Cadillacjét a harmadik helyre.

    A 02-es Cadillac Racing autó, Earl Bamberrel a volán mögött tartott a negyedik helyet, azonban közvetlenül a második boxkiállás előtt a falnak csúszott, így végül lekörözöttként az ötödik helyen végzett.

    A vezetés nem sokkal a féltáv után gazdát cserélt, amikor Blomqvist hatékonyan stratégiát váltott, és ezzel megelőzte Albuquerque-et aki a kivezető körén szenvedett a hideg gumikkal.

    Alig több mint egy órával a vége előtt Albuquerque egy szenzációs mozdulattal visszavette a vezetést a Laguna Seca-i pály híres dugóhúzó kanyarjánál egy lekörözésnek köszönhetően. A két Acura többször is összeért egymással, miközben lefelé kígyóztak a hegyről.

    A 10-es számú Wayne Taylor Racing és a 60-as Meyer Shank Racing autó csatája a kockás zászlóig folytatódott, és végül egy másodperc választotta el a két riválist a célvonalnál.

    A Wayne Taylor Racing 10-es számú autója idei első győzelmét szerezte meg ezzel.

    Pipo Derani és Tristan Nunez Action Express Racing Caddy-je futott be a dobogós, harmadik helyre, megelőzve a Tristan Vautier/Richard Westbrook párost.

    Hibák és Tower Motorsport dominancia az LMP2-ben

    Az LMP2-ben John Farano és Louis Deletraz dominált a Tower Motorsport számára, amihez az is hozzájárult, hogy a pole-ból induló PR1 Mathiasen 11-es rajtszámú autója az első kanyarban megpördült.

    A második helyért az Era Motorsportos Ryan Dalziel és a DragonSpeedes Juan Pablo Montoya között folyt a csata – de Montoya versenyét egy megpördülés hátráltatta, amikor a boxba hajtott, így csak a harmadik helyen értek célba.

    Feküdt Laguna Seca a Porschéknak

    A GTD Pro-ban egy percig sem volt kérdés a 9-es rajtszámú Pfaff Motorsports győzelme, hiszen Matthieu Jaminet és Matt Campbell makulátlan teljesítmény nyújtott, így ők szelték át a Laguna Seca-i célvonalat kategóriaelsőként.

    A Jack Hawksworth/Ben Barnicoat Vasser Sullivan féle Lexus a második helyre jött fel, megelőzve Connor De Phillippi és John Edwards Team RLL BMW M4-esét, valamint Antonio Garcia és Jordan Taylor Corvette-jét.

    A Pfaff Motorsports Porschéja nem kegyelmezett a többieknek
    A Pfaff Motorsports Porschéja nem kegyelmezett a többieknek Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    A GTD osztály győzelméért a verseny nagy részében csak a BMW-k küzdöttek, mivel a Paul Miller Racing M4-es-e párbajozott a Turner Motorsportos testvérautójával az első helyért.

    A pole-ból induló Wright Motorsport azonban visszaküzdötte magát az élre az utolsó 10 percben, és megnyerte a GTD kategóriát.

    Az Laguna Seca-i pálya utolsó méterein drámai küzdelem folyt a sokáig vezető 96-os Turner Motorsport BMW és a CarBahn with Peregrine Racing 36-os Lamborghini-je között, és a célvonalat fej-fej mellett szelte át a két autó.

    A Jeff Westphal vezett Lamborghini azonban legyorsulta Bill Auberlen BMW-jét, a vonalnál pedig 0,037 másodperc volt a különbség a két autó között.

    Végeredmény

  • Ilyen az, amikor a doveri oválon kamionok száguldoznak

    Dover a versenyzők, és a nézők egyik kedvenc pályája. A 80-as években azonban olyat láthatott a közönség ami miatt ma kivonulna a green peace.

    A 80-as évek egyik legnépszerűbb bajnoksága volt a Great American Truck Racing, ami meglepő módon még az oválpályákra is ellátogatott.

    A sportág 1979-ben ATRA (American Truck Racing Association) néven kezdte meg működését, majd 1982-ben eladták N. Linn Henndershottnak, és ekkor lett a széria neve Great American Truck Racing Circuit.

    A versenyeket salakos és aszfaltozott oválokon rendezték, főként az Egyesült Államok keleti részén.

    A kezdetben használt teherautók tandem hátsó tengelyű, utcai gumikkal szerelt munkagépek voltak, mégis a Pocono Raceway célegyenesében 241 km/h-s sebességet értek el, és a Texas World Speedway kvalifikációján Charlie Baker 1982. március 21-én 132 mph-s (212 km/h-s) zárt pályarekordot állított fel.

    Na de mit szólna ehhez a green peace?

  • Laguna Seca az Acuráé, Taylorék az élen az időmérőn

    A Wayne Taylor Racing magabiztos teljesítménnyel szerezte meg a pole pozíciót az IMSA sportautó bajnokság Laguna Seca-i fordulóján.

    Az Acura által épített autók már az edzéseken is gyorsak voltak, és az első két edzést a Wayne Raylor Racing 10-es autója vitte el – annak ellenére, hogy sokszor óriási forgalom volt a pályán.

    Nem történt meglepetés tehát azáltal, hogy Ricky Taylor és Oliver Jarvis révén az Acura autói rajtolhatnak majd az élről a vasárnapi Laguna Seca-i versenyen.

    A Wayne Taylor Racing versenyzője 1:13.924-es idővel szerezte meg a pole-t, amivel kicsit kevesebb, mint egy tizeddel megelőzte Jarvist, a 60-as rajtszámú Meyer Shank Racing Acura ARX-05-ban.

    Ez volt Taylor második IMSA WeatherTech SportsCar Championship pole-ja a szezonban, miután a Daytona-i 24 órás kvalifikációs versenyén is ez a csapat szerezte meg az első helyet.

    A második sorban a Ganassi kéd Cadillac-je következik, elől a 02-es mögűle pedig a 01-es autó. JDC-Miller Motorsports 5-ös rajtszámú Cadillacje lett az ötödik, megelőzve Tristan Nunez 31-es Action Express Racing Cadillacjét.

    Az LMP2-ben a PR1/Mathiasen Motorsports bérelte ki az első sort, itt a Steven Thomas vezette a 11-es számú Oreca 07 Gibson várhatja majd az első helyről a vasárnapi versenyt Laguna Seca-ban.

    Porsche pole a GTD Pro-ban, Mercedes első hely a GTD-ben

    Mathieu Jaminet szerezte meg a 9-es számú Pfaff Motorsports Porschéval a GTD Pro osztály pole pozícióját Laguna Secában, megelőzve Dani Juncadellát és Alex Riberast.

    A Porsche gyári pilótája 1:23.142-es idővel, 0,022 másodperccel előzte meg Juncadellát, aki a 79-es számú WeatherTech Racing Mercedes-AMG GT3 Evo-t vezette.

    Riberas, aki a 15 perces edzés nagy részében az első helyen állt, végül a harmadik lett a Heart of Racing Aston Martin Vantage GT3-mal, amely sorozatban második kategóriagyőzelmére pályázik.

    A GTD osztályban a Winward Racing Mercedes szerezte meg az első rajthelyet, miután az utolsó pillanatokban a lista élére ugrott a csapat.

    A GTD Pro bajnokságban vezető, 3-as rajtszámú Chevrolet Corvette C8.R GTD amely Laguna Secában 20 kg többletsúlyt cipel, a 13. helyre kvalifikálta a 20 autóból álló GTD Pro/GTD mezőny összesített mezőnyében.

    Az időmérő végeredménye

  • Így néz ki a hétvégi program Laguna Seca-ban

    Negyedik fordulójához érkezik az IMSA Weathertech Sportscar Championship, méghozzá a legendás Laguna Seca-i pályára.

    Hat év óta ez lesz az első alkalom, hogy az IMSA tavasszal versenyez a 11 kanyaros, 2,238 mérföldes országúti pályán, és Daytona óta először az Acura érkezik favoritként a helyszínre.

    Tavaly Filipe Albuquerque és Ricky Taylor nyerte a versenyt a Wayne Taylor Racing 10-es rajtszámú autójával, az előtte lévő két évben pedig a – ma már nem létező – Team Penske Acurái uralták a versenyeket.

    Miután a Meyer Shank Racing Acura nyerte a Daytona-i 24 órás versenyt, nem termett sok babér a márka autóinak Sebringen és Long Beachen a pályák rázós mivolta miatt.

    A Chip Ganassi Racing Cadillacjei dominálták az elmúlt két futamot, Sebringben az Earl Bamber és Alex Lynn által vezetett 02-es számú autó nyert – ők vezetik egyébként a bajnokságot -, míg Long Beachen a Sebastien Bourdais és Renger van der Zande győzött a 01-es testvérautóval.

    A GTD Pro-ban az Antonio Garcia és Jordan Taylor által terelgetett 3-as rajtszámú Corvette a Daytonában elszenvedett nehéz rajton túlesve győzött Sebringben, és 30 ponttal vezet Mathieu Jaminet és Matt Campbell 9. számú Pfaff Motorsports Porsche-ja előtt az összetettben.

    Az LMP2 kategória is visszatér Laguna Secában, miután a Long Beach-i fordulón nem vett részt a kategória.

    IDŐJÁRÁS: Az accuweather jelentése szerint napos, 16 fok körüli hőmérséklet várható, és nem lesz eső.

    2022 IMSA LAGUNA SECA

    Április 29., péntek

    17:30-18:10: Porsche Carrera Kupa, 1. edzés
    18:25-19:10: Lamborghini Super Trofeo, 1. edzés
    19:25-20:25: Michelin Pilot Challenge, 1. edzés
    21:25-21:55: Porsche Carrera Cup, 2. edzés
    22:15-23:00: Lamborghini Super Trofeo, 2. edzés
    23:20-00:20: Michelin Pilot Challenge, 2. edzés

    Április 30., szombat

    00:40-01:10: Porsche Carrera Kupa, kvalifikáció
    01:30-03:00: IMSA WeatherTech SportsCar Championship, 1. edzés
    17:00-17:15: Lamborghini Super Trofeo, 1. kvalifikáció
    17:20-17:35: Lamborghini Super Trofeo, 2. kvalifikáció
    17:55-19:40: IMSA WeatherTech SportsCar Championship, 2. edzés
    20:00-20:35: Michelin Pilot Challenge, kvalifikáció
    20:50-21:30: Porsche Carrera Kupa, 1. futam IMSA TV
    21:50-22:30: IMSA WeatherTech SportsCar Championship, kvalifikáció IMSA TV
    22:50-23:40: Lamborhgini Super Trofeo, 1. futam

    Május 1., vasárnap

    01:00-03:00: Michelin Pilot Challenge, futam IMSA TV
    17:00-17:20: IMSA WeatherTech SportsCar Championship bemelegítő edzés
    17:40-18:20: Porsche Carrera Kupa, 2. futam IMSA TV
    18:40-19:30: Lamborhgini Super Trofeo, 2. futam
    21:10-23:50: IMSA WeatherTech SportsCar Championship, futam IMSA TV