Kategória: 500miles

  • Taylorék nyertek Watkins Glenben, kizárások a GTD osztályokban

    A vasárnapi Watkins Gleni 6 órás versenyen a piros zászló és az újraindítás miatt a Wayne Taylor Racing Acurája győzedelmeskedett.

    Filipe Albuquerque 21 perccel a vége előtt az újraindításnál megelőzte Tom Blomqvist 60-as számú Meyer Shank Racing Acura ARX-05-ösét, és a DPi osztályban egy izgalmas csatát követően megelőzte az angolt.

    Bár Blomqvist a pole pozícióból indult, az első körben elvesztette a vezetést Albuquerque 10-es számú WTR Acurájával szemben, bár az első boxkiállások után a pozíciók visszacserélődtek.

    A 10-es WTR Acura végül egy alternatív stratégiát követett, amelynek köszönhetően Albuquerque és társa, Ricky Taylor rövid időre átvette a vezetést a boxutcában, amíg 90 perccel a vége előtt a viharos idő miatt piros zászlóval félbe nem kellett szakítani a Watkins Gleni 6 órást.

    Albuquerque 0,861 másodperccel előzte meg Blomqvistot, aki Oliver Jarvisszal osztozott a 60-as MSR Acurán.

    A dobogót Sebastien Bourdais és Renger van der Zande egészítette ki a Chip Ganassi Racing 01-es számú Cadillac DPi-V.R-rel, megelőzve a negyedik helyen célbaérő az Alex Lynn és Earl Bamber által vezetett 02-es testvérautót.

    A Jimmie Johnson, Mike Rockenfeller és Kamui Kobayashi alkotta, Ally által támogatott Cadillac a hatodik helyen végzett, megelőzve a verseny korábbi szakaszában balesetbe kerülő 5-ös számú JDC-Miller Motorsports Cadillac-et, amely a negyedik órában Richard Westbrook és egy LMP3-as autó érintkezése után jobb hátsó karosszériasérülést szenvedett.

    Drámai küzdelmek a többi kategóriában a Watkins Gleni 6 óráson

    A PR1/Mathiasen Motorsports szerezte meg az LMP2 osztály győzelmét, miután a 81-es rajtszámú DragonSpeed versenyautó büntetés miatt hátraesett.

    Az LMP2 kategóriában az egész verseny során öldöklő küzdelem folyt, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a 8-as rajtszámú Tower Motorsport autó mindössze 107 ezred másodperccel csúszott le az első helyről. Harmadik lett a 29-es Racing Team Nederland.

    Pontosan ez nagy csata okozta a verseny egyik legnagyobb incidensét, amikor az előbb említett 29-es autó és a High Class Racing 20-as gépének a csatájából egy GTD autó húzta a rövidebbet.

    https://www.youtube.com/watch?v=BvnUrXxARGc

    A csúnya balesetben szerencsére nem sérült meg a versenyző, Jeff Westphal, de autója, a 39-es rajtszámú Lamborghini totálkárosra tört.

    Az LMP3 osztály győzelmét a Riley Motorsports 74-es rajtszámú Ligier JS P320 Nissanja, Felipe Fraga, Gar Robinson és Kay van Berlo szerezte meg.

    A The Heart of Racing mind a GTD Pro, mind a GTD osztályban besöpörte a győzelmet, miután a verseny utáni szabálysértések miatt mind a GTD Pro-ban győzedelmeskedő 25-ös számú BMW M Team RLL, mind a GTD-ben első helyen célba érő 57-es számú Winward Racing versenyautót kizárták.

    Végeredmény

  • Szem nem maradt szárazon! Robert Wickens ismét futamgyőztes!

    Robert Wickens megnyerte első versenyét azóta, hogy 2018-ban Poconóban derékba törte karrierjét a súlyos balesete.

    Wickens a kanadai Mark Wilkinsszel megosztva nyerte meg az IMSA Michelin Pilot Challange  Watkins Glenben rendezett kétórás versenyének TCR osztályát a Bryan Herta Autosport átalakított Hyundai Elantra N-jével.

    Wickens utolsó futamgyőzelmét 2017 szeptemberében aratta a Nürburgringen a Mercedes színeiben a DTM-ben.

    Gerincsérülése miatt Wickens a gáz és a fék kézi vezérlésével versenyez, bár a lábaiban megmaradt az érzés, és rövid ideig képes állni – támaszkodva.

    Ő vezette az első etapot, és a negyedik helyről az élre állt. Wickens 10 másodpercesre növelte az előnyét, mielőtt átadta volna a volánt csapattársának.

    A késői sárga jelzéseket követően Tim Lewis Jr. Alfa Romeója a kockás zászlóig Wilkins nyomában volt.

    Miután egy ponton 0,3 másodpercen belülre került, Wilkins nagyszerűen védekezett, miközben Wickens tehetetlenül nézte a boxból a kerekesszékében.

    Idén már többször is olyan közel voltunk a győzelemhez, és sokszor nem rajtunk múlt az, hogy nem nyertünk” – mondta Wickens az NBC-nek a verseny után.

    Szóval nagyszerű, hogy végre egy viszonylag tiszta versenyen vagyunk túl. Az autó nagyszerű volt, a Hyundai Elantra N TCR-ünk egyszerűen tökéletes volt ezen a hétvégén.

    Wickens azt is elárulta, hogy a boxban az NBC Peacock szolgáltatásának késleltetett közvetítésén nézte a versenyt, és nem vette észre, hogy „a múltban él”, mivel egy perc hátrányban volt, amikor az utolsó kör megkezdődött.

    Arra a kérdésre, hogy ez a győzelem hogyan illeszkedik a karrierjébe, azt válaszolta: „Igazi mérföldkő. Valamiért nem ez a legérzelmesebb győzelmem, talán azért, mert a partvonalon ültem, amikor áthaladtunk a célvonalon, és nem volt bennem az az adrenalin, amit az autóban éreztem.

    Az ünneplés pillanatai a Bryan Herta Autosport jóvoltából:

  • A 60-as Acuráé a DPi pole Watkins Glenben, szenved a Corvette

    Tom Blomqvist révén a Meyer Shank Racing 60-as rajtszámú Acurája szerezte meg a pole-t a Watkins Gleni 6 óráson, a 10-es WTR-t megelőzve.

    Sokáig Filipe Albuquerque vezette az edzést a WTR Acurával, hiszen több nagyágyú is az utolsó 15 percre hagyta a gyorskörét.

    Így Tom Blomqvist, Kamui Kobayashi és Sebastien Bourdais is csak a végén lépett pályára. Blomqvist azonban egyből robbantott, és négy századdal, 1:29.698-as idővel megdöntötte Albuquerque idejét.

    Sőt ezután még tovább tudott javulni, és végül 1:29.580-al szerezte meg a pole-t riválisa előtt.

    A Cadillacek ehhez képest csak kapkodták a fejüket, bár Bourdais 1 perc 30,048 másodperces idővel pár tizeddel megelőzte a Chip Ganassi Racing csapattársát, Earl Bamber-t.

    Pla 0,920 másodperccel maradt le az első helyről az Action Express Racing Whelen Engineering Cadillacjével, de így is fél másodperccel megelőzte Tristan Vautier-t a JDC Miller MotorSports autójával. Kamui Kobayashi és az Ally 48-as csapatának Cadillac-je végig fékproblémával küzdött, így ők zárták a kategóriát a listán.

    Az LMP2-ben idén már nem először a PR1 Mathiasen Motorsports szerezte meg a pole-t a Watkins Gleni 6 órásra. A csata viszont óriási volt, hiszen a 11-es testvérautó mindössze 1 ezreddel kapott ki az 52-es rajtszámú géptől.

    Mögöttük aztán jött az üresség, hiszen a 20-as High Class Racing csapat már másfél másodperccel lemaradva követi a kettőst. Nagy csalódást okozott a Juan Pablo Montoya fémjelezte Dragonspeed, mely csak a kategória utolsó előtti helyére kvalifikálta magát.

    Az LMP3-as osztályban a FastMD Racing indulhat majd a Watkins Gleni 6 órás első helyéről, megelőzve a MLT Motorsports csapatát, és a CORE Autosportot.

    Connor De Phillippi
    Connor De Phillippi BMW M Team RLL Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    Szoros csata a GTD Pro első helyéért Watkins Glenben

    A 23 GT3-autóból mindössze 21 ment ki a pályára a kvalifikáción, köszönhetően annak, hogy a Hardpoint és a Gradient csapatoknak újra kellett építeniük a Porsche-t, illetve az Acurát a reggeli FP2-es baleset után.

    Connor De Phillippi a Rahal Letterman Lanigan Racing gyári BMW M4-esével az első körén szenzációs 1 perc 44,755 másodpercet teljesített, és ezzel a GTD Pro élére állt, mindössze 0,048 másodperccel megelőzve Ross Gunn Aston Martinját.

    De Phillippi úgy döntött, hogy ennél jobbat nem tud, és remélte, hogy senki más sem tud, ezért a boxba állt. Gunnnak sem volt több tölténye, így maradt a második. Mögülük indul majd a Risi Competizione Ferrarija.

    A GTD kategóriában a Team Korthoff Motorsports Mercedes AMG GT3 nyert 1:45.077-es idővel, ami a GTD Pro kategóriában a harmadik helyre lett volna elég. Mellőlük a VasserSullivan Lexuas várhatja majd a Watkins Gleni 6 órás rajtját, megelőzve a Turner Motorsport BMW-jét.

    Watkins Glen 6 órás időmérő végeredmény

  • Az IMSA próbálja magyarázni a bizonyítványát

    Az IMSA technikai igazgatója, Matt Kurdock megerősítette, hogy a DPi osztályban pályaspecifikus BoP-t használnak.

    A DPi osztályban a minimális súlykorrekciók sorozatát léptette életbe az utóbbi versenyeken az IMSA. Ez nyugtalanította, és felháborodást keltett több versenyző körében is..

    A szankciós testület technikai igazgatója, Matt Kurdock ugyanakkor megerősítette, hogy pontosan az Acura és a Cadillac kérésére egyfajta pályaspecifikus Balance of Performance-t alkalmaztak.

    Kurdock szerint a cél az, hogy „proaktívan” igazodjanak az egyes pályákon tapasztalható „előre jelzett teljesítményhez”, így kiegyenlítve a két márka közötti különbségeket.

    A Dallara alvázú Cadillacek általában a Long Beach-i és a detroiti utcai pályákon jeleskedtek, ami megmagyarázza az Acurának mindkét versenyen adott 10 kg-os súlycsökkentést, és a Cadillac 15 kg-os súlynövekedését Belle Isle-ben.

    Ugyanígy a Cadillac is 10 kg súlycsökkentést kapott Mid-Ohio-ban, amely pályán korábban az Acura dominált.

    Elég hosszú ideje futtatjuk ezeket az autókat, és van egy tisztességes jegyzetfüzetünk arról, hogy az egyes autók hol jeleskednek, és hol gyengélkednek” – mondta Kurdock a Sportscar365-nek.

    „A 2022-es évadra készülve kaptunk némi visszajelzést az Acurától és a Cadillactől is, hogy az IMSA hajlandó lenne-e megfontolni a pályaspecifikus BoP bevezetését.”

    Kurdock elmondta, hogy az IMSA technikai bizottságának reményei szerint a BoP az év hátralévő részében inkább „stabilizálódik”, és nem feltétlenül az egyes pályákhoz igazodik majd.

    Ahogy Watkins Glenbe megyünk, nyilvánvalóan ez egy olyan pálya volt, ahol a Mazda elég jól szerepelt” – mondta. „A Mazda [már] nincs velünk, és láthattátok, hogy lényegében ugyanazokhoz a súlyokhoz tértünk vissza, mint tavaly.

    Az IMSA azt reméli, hogy túl vagyunk azokon a helyszíneken, ahol ennyire nagy különbség van az autók között, így reméljük, hogy stabilabb BoP-t láthatunk ezeken az autókon az év hátralévő részében.

  • NASCAR Nashville, Watkinsi 6 órás – íme a hétvégi közvetítések listája

    Egy hét szünet után visszatér a NASCAR, az IMSA pedig az Endurance kupa 3. fordulójához érkezik Watkins Glenben.

    NASCAR

    A NASCAR teljes palettája fel lesz vonultatva Nashville-ben, a zene városában, hiszen a Cup Series mellett az Xfinity Series, és a Truck Series is versenyt rendez a Nashville Superspeedwayen.

    Daniel Suarez érkezik a legnagyobb lendülettel az eseményre, hiszen két héttel ezelőtt Sonomában megszerezte élete első győzelmét.

    A pályán ez lesz a második NASCAR Cup Series futam. 2021-ben Kyle Larson nyert, ezzel befejezve három futamos győzelmi szériáját.

    Larson most teljesen más szituációban van, hiszen 4 futamot kell teljesítenie majd crew chiefje nélkül, és az utóbbi két év egyik legnagyobb formahanyatlásában van.

    A mezőnyben jelenleg két futamgyőztes van, és olyan versenyzőknek nincs győzelme még mint Ryan Blaney, Martin Truex Jr., vagy Kevin Harvick. Erről bővebben a podcastunkban is beszélgettünk.

    IMSA

    Harmadik fordulójához érkezik az IMSA Michelin Endurance kupája. A versenyre természetesen olyan csapatok is érkeznek, akik nem teljesítenek teljes szezont a szériában, így például a 48-as Ally Motorsport Cadillac is visszatér Jimmie Johnsonnal a fedélzeten.

    A Watkins Gleni 6 órás gazdag történelemmel rendelkezik, és általában a versenyzők egyik kedvenc eseménye a naptárban a pálya izgalmas vonalvezetése miatt.

    A DPi bajnokságot jelenleg két Acura uralja. A Meyer Shank Racing 60-as autója az első, a Wayne Taylor Racing 10-es autója a második. Az LMP2-es osztályban a Juan Pablo Montoya fémjelezte Dragonspeed uralja a mezőnyt.

    A GTD Pro kategóriában a Porsche vezet azelőtt a Corvette előtt, amely visszavágásra készül a Le Mans-i csalódás után.

    Természetesen a Watkins Gleni 6 órás versenyen az összes kategória képviselteti majd magát (DPi, LMP2, LMP3, GTD Pro, GTD).

    TELJES PROGRAM (KÖZVETÍTÉSEK)

    Június 24., péntek

    14:00 — Mazda MX-5 Cup IDŐMÉRŐ
    14:45 — Porsche Carrera Cup IDŐMÉRŐ
    15:30 — Lamborghini Trofeo IDŐMÉRŐ, 1. VERSENY
    15:50 — Lamborghini Trofeo IDŐMÉRŐ, 2. VERSENY
    16:05 — Michelin Pilot Challenge Edzés
    18:20 — Mazda MX-5 Cup, 1. VERSENY (IMSA TV – INGYENES)
    19:25 — Porsche Carrera Cup, 1. VERSENY (IMSA TV – INGYENES)
    20:25 — Lamborghini Trofeo, 1. VERSENY (IMSA TV – INGYENES)
    21:35 — Michelin Pilot Challenge IDŐMÉRŐ
    22:00 — NASCAR Truck Series Edzés
    22:30 — NASCAR Truck Series IDŐMÉRŐ
    22:30 — IMSA WeatherTech SportsCar Championship Edzés
    23:35 — NASCAR Xfinity Series Edzés

    Június 25., szombat

    00:30 — NASCAR Cup Series Edzés
    02:00 — NASCAR Truck Series VERSENY (150 kör)
    14:00 — IMSA WeatherTech SportsCar Championship Edzés
    16:00 — Mazda MX-5 Cup, 2. VERSENY (IMSA TV – INGYENES)
    17:05 — Porsche Carrera Cup, 2. VERSENY (IMSA TV – INGYENES)
    18:00 — NASCAR Xfinity Series IDŐMÉRŐ
    18:10 — Lamborghini Trofeo, 2. VERSENY (IMSA TV – INGYENES)
    19:00 — NASCAR Cup Series IDŐMÉRŐ
    19:20 — IMSA WeatherTech SportsCar Championship IDŐMÉRŐ (IMSA TV – INGYENES)
    21:30 — NASCAR Xfinity Series VERSENY (188 kör)
    21:45 — Michelin Pilot Challenge VERSENY (IMSA TV – INGYENES)

    Június 26., vasárnap

    14:00 — IMSA WeatherTech SportsCar Championship Bemelegítő Edzés
    16:40 — Watkins Gleni 6 órás (IMSA TV – INGYENES)
    21:00 — NASCAR Cup Series VERSENY (300 kör) (ARENA4 TV, ARENA4+)

  • A Corvette nagy visszavágásra készül a Le Mans-i csalódás után

    A Corvette fantasztikusan ment Le Mans-ban, és nagyrészt részében uralta a versenyt. Végül egyik autójuk sem tudta valóra váltani az álmot.

    A Garcia, Jordan Taylor és Nicky Catsburg által vezetett 63-as autó a verseny korai szakaszában mechnaikai problémába ütközött.

    Majd 6 órával a vége előtt a testvérautót egy LMP2 ütötte ki az első helyről.

    Garcia reméli, hogy a Corvette megbosszulhatja a fájdalmas Le Mans-i vereséget a 2022-es IMSA naptárban szereplő Michelin Endurance Cup harmadik fordulóján, a Watkins Gleni 6 óráson.

    Nyilvánvalóan sokkoló volt” – mondta Garcia a Corvette Le Mans-i kettős kieséséről. „Régen volt már, hogy egy ilyen nagy versenyen, mint ez, kiálltunk. Le Mans mindig kemény mindenki számára, de nem számítottam arra, hogy ez lesz a vége.

    Egyrészt csalódás, másrészt viszont elégedett voltam a teljesítményünkkel. Sajnos a testvérautónak is ki kellett állnia. Itt az ideje, hogy visszavágjunk.

    Bár Garcia óvatosan fogalmaz a Corvette esélyeivel kapcsolatban, azért magabiztosan érkezik Watkins Glenbe.

    Nem tudjuk, hol állunk a többiekkel szemben. Visszatekintve más versenyekre, versenyképesek voltunk, szóval remélem, hogy minden marad a régiben, és képesek leszünk harcolni a győzelemért.

    A Corvette – Garcia és Jordan Taylor révén – tavaly megnyerte a Watkins Gleni 6 órás versenyt szoros csatában a BMW és a Porsche előtt.

    Taylor különleges emlékeket őriz a tavalyi versenyről, hiszen ekkor szerezte meg élete első győzelmét Watkins Glenben.

    A tavalyi futam megnyerése nagy dolog volt” – mondta Taylor. „Mindig is rajta volt apám [Wayne Taylor] bakancslistáján, hogy versenyzőként milyen versenyeket kell megnyernem.

    Azt hiszem, ez volt az egyetlen hosszútávú verseny, amit még nem nyert meg. Megnyerte Daytonát, Sebringet, Petit Le Mans-t és Le Mans-t, szóval a híres Hat Órást mindig is emlegette.

    Nagyon különleges volt, és reméljük idén meg tudjuk majd ismételni a győzelmet.

  • A Forma-1 nézettsége vitte a prímet az USA-ban

    Megérkeztek az amerikai nézettségi adatok, a Forma-1 pedig örülhetett, hiszen mérsékelt növekedést mutatott a nézettsége Bakuhoz képest.

    Múlt hétvégén kiéhezve ültek le a Forma-1-es közvetítés elé az amerikai motorsport rajongók, hiszen sem az IMSA Sportautó bajnokság, sem a NASCAR Cup Series, sem az IndyCar nem rendezett futamot.

    Így a Forma-1 volt az egyetlen premier kategóriás verseny, amelyet amerikai televízió közvetített.

    Az F1 Kanadai Nagydíját vasárnap élőben közvetítette az ABC, és a Racer információi szerint 0,78-as Nielsen nézettséget és 1,380 millió nézőt ért el.

    Ez szerény javulást jelentett a 0,60/1,056 millió nézőhöz képest, amely tavaly ezen a hétvégén a Francia GP-t nézte az ESPN-en.

    Az idei átlag azonban tartalmazza a verseny előtti 90 perces felvezető műsort is. Maga a verseny közvetítése átlagosan 1,7 millió nézőt hozott, ami az ABC/ESPN szerint a legnagyobb nézettséget jelenti a kanadai GP-k történetében, és felülmúlja a FOX-on 2007-ben látott 1,5 milliós eddigi rekord nézettséget ugyanezen a versenyen.

    Kilenc futam alatt az ESPN/ABC átlagosan 1,3 millióan nézték az F1-et ebben a szezonban, ami 39 százalékos növekedést jelent a 2021-es év első kilenc futamához képest (950 ezer).

    A Camping World Truck Series volt az egyetlen nemzeti NASCAR-osztály, amely a múlt hétvégén futott versenyt szombat este Knoxville-ben. Az FS1 közvetítése 0,39/625 ezres átlagot hozott, ami elmaradt az előző szombati 0,44/777 ezres sonomai eredménytől.

  • Jimmie Johnson nem tud másra gondolni, csak a Le Mans-i 24 órásra

    Jimmie Johnson arra vár, hogy biztossá váljon az IndyCar 2023-as naptára. Ha az időpontok kedvezőek lesznek, ott lesz a Le Mans-i 24 óráson.

    Márciusban jelentették be, hogy a NASCAR, a Hendrick Motorsports és a Chevrolet jövőre egy módosított Next-Gen Chevrolet Camaro ZL1-et indít Le Mans-ban, hogy tisztelegjenek a NASCAR alapítója, Bill France előtt, aki 50 évvel ezelőtt stock autókat vitt az eseméynre.

    Chad Knaus – Johnson korábbi crew chief-e NASCAR-ban – lesz a projekt vezetője, így értelemszerű, hogy a hétszeres NASCAR Cup Series bajnok neve felmerült.

    Johnson az elmúlt 2 évben nagy épített pályás tapasztalatokra tett szert, hiszen az IndyCar mellett az IMSA endurance versenyein is indult. A Sebringi 12 órás versenyt viszont ki kellett hagynia, mert IndyCar versenye volt. Pont ez a probléma a Le Mans-i 24 órás versenyre nézve is.

    Még mindig türelmetlenül várom az IndyCar jövő évi versenynaptárát” – mondta Jimmie Johnson. „A színfalak mögött nyomulok Jay Frye (IndyCar elnök) és mások felé, hogy minél előbb megpróbáljak rájönni, mi lehet majd a menetrend.

    Le Mans-ba szeretnék menni. Csodálatos élmény lenne elmenni a Hendrickkel és az Action Expresszel. Nem szeretném megváratni őket, hiszen nekik is le kell fixálniuk az indulóikat.

    Szóval, hálás vagyok, hogy volt néhány beszélgetésem velük, és tudom, hogy van érdeklődés. Ég a vágy bennem, hogy ott legyek Le Mans-ban. Már csak arra várunk, hogy az első dominó eldőljön…

    Johnson tehát amellett, hogy Le Mans-ban is indulna, úgy tűnik 2023-ban is teljes szezont szeretne futni az IndyCarban.

    Abszolút. Amit eddig csináltam, az nagyon szórakoztató és élvezetes volt. Továbbra is egyre jobb leszek, és természetesen remélem, hogy jövőre is valami hasonlót fogok csinálni.

  • Megint változik a súlyozás az IMSA DPi kategóriájában

    Az IMSA negyedik egymást követő versenyen változtatott a Cadillac DPi-V.R súlyán; az Acura ARX-05 is nehezebb lett.

    Az IMSA ismét módosította az Acura ARX-05 és a Cadillac DPi-V.R minimális súlyát a Balance of Performance módosítások legújabb fordulója keretében, a jövő hétvégi Watkins Gleni 6 órás verseny előtt – írja a SportsCar365.

    A csütörtökön kiadott technikai közlemény szerint az Acura mostantól 930 kg-os minimális tömeggel fog futni, ami 10 kg-os növekedést jelent, míg a Cadillac 15 kg-os súlycsökkentést kapott, így 945 kg-ra csökkent, ami nettó 25 kg-os növekedést jelent a Caddyk számára.

    A kiigazításoknak köszönhetően a két DPi autó 15 kg-on belülre került egymáshoz képest.

    Ez a negyedik egymást követő súlykorrekció a Dallara által vezetett Cadillac számára, és az első az ORECA bázisú Acura számára az áprilisi Long Beach-i futam óta, amely akkor 10 kg-os csökkentést jelentetett.

    A BoP további változásai közé tartozik a Ferrari 488 GT3 Evo 2020 minimális súlyának 10 kg-os növelése, valamint a 3 literes üzemanyag-kapacitás növelése.

    Az Aston Martin Vantage GT3 1 literrel nagyobb üzemanyag-kapacitást kap, míg a McLaren 720S GT3 2 litert veszít a májusi Mid-Ohio-i verseny óta, amely versenyen utoljára indultak.

    Emellett az Oreca 07 Gibson – az egyetlen LMP2-es osztályban képviselt autó – a hátsó szárnyán is módosításokat végeztek el.

    A Watkins Gleni 6 órás verseny június 26-án kerül megrendezésre, és mind az 5 IMSA kategória ott lesz (DPi, LMP2, LMP3, GTD Pro, GTD).

  • 49 autó a watkinsi 6 óráson, Zak Brownék kihagyják az eseményt

    Június 26-án rendezik a szezon harmadik IMSA IMSA Michelin Endurance Cup versenyét, a Watkins Gleni 6 órást.

    Összesen 49 nevezés érkezett a jövő hétvégi Sahlen’s Six Hours of The Glen versenyre, az IMSA Michelin Endurance Cup harmadik fordulójára.

    A Sebringi 12 órás óta először megrendezésre kerülő ötosztályos WeatherTech SportsCar Championship futam rajtrácsán hét DPi és LMP2, 11 LMP3, hét GTD Pro alakulat és 17 GTD autó szerepel.

    Mind az Action Express Racing, mind a JDC-Miller Motorsports úgy döntött, hogy hárompilótás felállást választ a Watkins Gleni 6 órás versenyre Cadillac DPi-V.R-ek számára, így Mike Conway (31-es rajtszám) és Loic Duval (5-ös rajtszám) is visszatér, a 48-as rajtszámú AXR autóban pedig Mike Rockenfeller, Kamui Kobayashi és Jimmie Johnson indul majd.

    Az LMP2-es osztályban viszont nem lesz ott Zak Brown csapata a United Autosport. Az ok rém egyszerű: a csapat nélkülözhetetlen, bronz minősítésű versenyzője, Jim McGuire egy közelgő orvosi beavatkozás miatt nem vehet részt az eseményen.

    Hátműtétre megy” – mondta Richard Dean, a csapat társtulajdonosa a Sportscar365-nek. „Már egy ideje halogatta a műtétet. Azt hiszem, az LMP2-es versenyautó vezetése Sebringben valószínűleg nem segített.

    A GTD Pro-ban Davide Rigon és Daniel Serra a korábban bejelentett Risi Competizione Ferrari 488 GT3 Evo 2020-at kapja meg, míg úgy tűnik, Jack Hawkworth kihagyja második egymást követő versenyét, helye még nem került betöltésre a 14-es számú Vasser Sullivan Lexus RC F GT3-ban Watkins Glenre.

    A GTD osztály Sebring óta a legnagyobb rajtrácsot fogja felvonultatni, számos európai és amerikai indulóval.

    Ott lesz Watkins Glenben az AF Corse 21-es számú és a Cetilar Racing 47-es számú Ferrarija, a Crucial Motorsports és az Inception Racing McLaren 720S GT3-asai, az NTE Sport 42-es számú Lamborghini Huracan GT3 Evo, a Gradient Racing Acura NSX GT3 Evo22, a 99-es számú Hardpoint Porsche 911 GT3 R, valamint a Magnus Racing Aston Martin Vantage GT3-asa.