Kategória: 500miles

  • Jó az öreg a háznál! 2023-ban biztosan marad az IndyCarban Castroneves

    Jó az öreg a háznál! 2023-ban biztosan marad az IndyCarban Castroneves

    Pár héttel ezelőtt még igencsak forró volt Hélio Castroneves alatt a talaj, és csak úgy záporoztak felé a kérdések a jövőjét illetően.

    Tavaly a negyedik Indianapolis 500-as győzelmét ünnepelhette a most már 47 esztendős élő legenda, de e csillag fénye egyre inkább kialudt az elmúlt egy évben, köszönhetően a sok sikertelenségnek.

    Ebben az idényben ezidáig összesen három top 10-es szereplést tudott csak felmutatni a brazil „Pókember”, ami finoman szólva sem jó statisztika. Ráadásul egyik sem dobogós eredmény.

    A 2022-es évének eddigi legjobb eredménye egy 7. hely, hol máshol, ha nem Indianapolisban, az Indy500-on. Ezzel szemben csapattársa, a francia Simon Pagenaud hét top 10-es eredményt tudott felmutatni, ráadásul ő még dobogóra is állhatott egyszer, az Indy GP-n.

    Ám Hélio lelkesedése töretlen maradt. Hiába merültek fel azok a pletykák, hogy 2024-től ismételten csak az Indy500-on jelenne meg a Meyer Shank Racingnél, vagy egy másik csapatnál, ezeket a híreket határozottan cáfolta.

    Nem, nem, jellen pillanatban semmi értelme csak az Indy500-ra fókuszálnom. Semmit se nyernénk ezzel, se én, se a csapat” – mondta Castroneves.

    Most legalább biztossá vált, hogy 2023-ban nem kell aggódnia az állása iránt, ugyanis az IndyStar amerikai hírportálnak megerősítette, hogy a következő szezonban is minden egyes futamhétvégén Meyer Shank alakulatát fogja erősíteni.

    Hélio Castroneves a Borg-Warner kupával
    Hélio Castroneves a Borg-Warner kupával Fotó: IndyCar Media

    Castroneves célja: Fejlődni, fejlődni, fejlődni

    A 2022-es évet megelőzően utoljára 2017-ben teljesített egy teljes szezont az IndyCarban. Akkor negyedik lett az összetettben, még a Team Penskenél. Visszarázódni nem egyszerű, pláne, hogy ez volt az első teljes éve, amikor az aeroscreen mögül kellett dolgoznia, ezért egy tanulóévnek is felfogható, amit idén csinál a brazil.

    Ehhez tegyük hozzá, hogy a csapat sem veterán mérnökökből rakódott össze, hanem egy relatíve fiatal brigádból, akik a harmadik szezonjukat teljesítik közösen, ráadásul ez az első év, amikor nem csak egy, hanem két autón kell dolgozniuk, minden egyes hétvégén.

    Ezért is érezte volna kidobott pénznek, időnek és energiának Hélio, ha nem folytatják tovább közösen a munkát.

    Dobhatnánk ki mindent a kukába, ha nem csinálnánk még egy teljes szezont közösen. Van miért visszatérnem. Mindannyian ezt szeretnénk” – árulta el még az iowai hétvége alatt Castroneves.

    Nashvilleben hozzátette, „mások is megszenvedtek egy csapatváltással. Például Rosenqvist, akinek egy kicsit több időre volt szüksége, hogy megtalálja a közös hangot a csapatával

    Vagy ott van Harvey, neki sincs jó szezonja a Rahal Letterman Lanigan Racingnél, pedig nem ügyetlen. Még a veterán Sato is megküzd az első Dale Coyne Racinges szezonjában, de a csapattársam, Simon is még keresi a helyét.

    Egyszerűen vannak olyan versenyzők, akiknek több idő kell, hogy alkalmazkodni tudjanak. Hiába vannak olyanok, akik amint beülnek egyből jól mennek, egy másik rétegnek ehhez idő kell, és sokan elképzelni sem tudják, hogy ez mennyire nehéz.

    Gatewayen már látható lesz a javulás?

    Castroneves így már sokkal nyugodtabban fordulhat a hétvégi World Wide Technology Racewayen (Gateway) rendezett fordulóra, amely az utolsó ovál verseny lesz az idei IndyCar Series naptárban.

    Az aktív versenyzők közül, ő a legrégebbi futamgyőztes, hisz 19 évvel ezelőtt, azaz 2003-ben megnyerte ezt a versenyt. Emellett az aktív pilóták közül neki van a második legtöbb vezetett köre a történelem során, szám szerint 271. Csak Josef Newgarden előzi meg a maga 406 vezetett körével.

    Az időmérőt és a versenyt az ARENA4+-on lehet majd figyelemmel kísérni. A megszokottakhoz képest kicsit eltérő időpontban, Pénteken 23:00-tól lesz látható csúsztatott élőben az időmérő, a verseny viszont élőben lesz látható, szombatról vasárnapra eső éjszaka 00:30-kor.

  • A Porsche óriási hadsereget küldene a Daytonai 24 órására

    A Porsche várhatóan jelentős armadával vesz részt majd az új 911 GT3 R első nagy versenyén, a jövő januári Daytonai 24 óráson.

    A Porsche célja – a Porsche Motorsport North America elnök-vezérigazgatója, Volker Holzmeyer szerint -, hogy akár féltucatnyi új Porsche 911 GT3 R is rajthoz álljon a januári Daytonai 24 órás versenyen.

    A német gyártó, amely nemrég mutatta be 992-es típusú autóját a Spa-i 24 órás versenyen, külön hangsúlyt fektet a jövő évi IMSA WeatherTech SportsCar Championship szezonnyitójára, amely az autó első nagy versenyeként szolgál majd.

    A Sportscar365-nek nyilatkozva Holzmeyer elmondta, hogy a jelenlegi ellátási lánc problémái befolyásolhatják a kezdeti építési számokat, de továbbra is bízik abban, hogy a rajtrácson több Porsche is ott lesz akár a GTD akár a GTD Pro osztályban

    Nagyon nehéz megmondani, mert a múltban 60 szett [alkatrész] gyártására adtál ki megrendelést az autó megépítéséhez, és a beszállító egy évre előre azt mondta, hogy ez működni fog” – magyarázta Holzmeyer.

    Jelenleg ez nem így van. Tételeket hagyunk jóvá, és amikor megkapjuk a beszállítótól a jóváhagyást, akkor adjuk el az autókat. Tehát lépésről lépésre haladunk.

    Amikor arról kérdezték, hogy reálisan hány Porsche-t szeretne látni Daytonában, Holzmeyer azt mondta: „Öt-hat autó körül. Minél több, annál jobb, de ha kevesebb lesz, az is rendben van.

    Jelenleg abban a fázisban vagyunk, hogy mindenkivel beszélünk, aki érdeklődik, aztán a megfelelő programokat összehozzuk a megfelelő emberekkel.

    Egy GT3-as program nem csak az eladásról szól. Ez összetett, mert az ügyfélnek képzésre és szervizre van szüksége. Megfelelő emberekkel és megfelelő mennyiséggel kell rendelkeznünk ahhoz, hogy magas színvonalon tudjuk kiszolgálni őket.

    Tehát részletesen megvizsgáljuk, hogy az egyes ügyfelek mit szeretnének, és aztán a következő hetekben döntéseket hozunk.

    Kik lesznek a Porsche versenyzői?

    Bár a Pfaff Motorsport visszatér a GTD Pro osztályba a Porsche új GT3-as autójával, Holzemeyer elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak más leendő ügyfélcsapatokkal is, amelyek jövőre képviseltethetik magukat a kategóriában.

    Holzmeyer jelezte, hogy a GTD Pro és GTD csapatok számára jövőre is ugyanolyan szintű ügyféltámogatás lesz, beleértve a gyári pilóták kiosztását is, annak ellenére, hogy a Porsche Penske Motorsport programja elindult a GTP osztályban.

    A végén természetesen a csapat dönt” – mondta a Porsche főnöke. „Ha gyári versenyzőket kérnek, akkor leülünk együtt, és meglátjuk, mit tehetünk. De a választás rajtuk múlik, hiszen ez igazi ügyfélversenyzés.

    Segítünk, ahol tudunk, ők pedig azt kérhetnek, amit akarnak.

  • Két autós tesztet tartott a Porsche Penske Motorsport

    A Porsche Penske Motorsport megkezdte a 963 LMDh második példányának tesztelését, mely az IMSA GTP kategóriájában fog jövőre versenyezni.

    Az egyszerű szénszálas fényezésben és minden nagyobb szponzori logó nélkül az új Porsche 963-as három egymást követő tesztnapot teljesített augusztus 3-5. között Monzában – írja a Motorsport.com.

    Ez volt a 963 második karosszériájának LMDh első igazi bemutatója, mivel az eddigi teszteket egyetlen alvázzal futották, amely júniusban, a Goodwood Festival of Speed-en debütált a nyilvánosság előtt.

    Mindkét Porsche 963-as jelen volt a tesztelés ideje alatt, így a német gyártónak lehetősége nyílt a két alváz teljesítményének közvetlen összehasonlítására.

    A második 963 LMDh pontosan ugyanazok szerint készült, mint az eredeti autó, amely a Monzában megszokott piros-fehér-fekete színösszeállításban futott.

    A gyári pilóták, Dane Cameron, Laurens Vanthoor, Michael Christensen és Kevin Estre osztoztak a vezetési feladatokon az olasz helyszínen, és a kvartett többsége mindkét autót vezethette a három nap alatt.

    A teszt befejezését követően az új alvázat a tengerentúlra szállítják, hogy a jövő hónapban az Egyesült Államokban további teszteknek vessék alá.

    A német gyártó jelenleg azt mérlegeli, hogy a 2022-es WEC-szezon utolsó fordulóján, novemberben, Bahreinben debütálja-e új autóját.

    A Porsche júniusban úgy nyilatkozott, hogy a nyáron születik döntés arról, hogy az autó indul-e Bahreinben, és ez attól függ, hogy a tesztek során mennyit haladtak előre az autó fejlesztésével.

    Jelen állás szerint a 963 LMDh autó a tervek szerint 2023 januárjában, a Daytonai 24 órás versenyen debütálna, amely a jövő évi IMSA szezon nyitófutama lesz.

  • Az időjárás csúnyán kitolt az IndyCar nézettségével

    Mind a NASCAR, mind az IndyCar futam nézettségi adatain érezhető volt, hogy csúsztak a futamok az időjárás viszontagságai miatt.

    A NASCAR Cup Series michigani fordulójának indítását zivatarok késleltették, de így is átlagosan nőtt a nézettség az előző évhez képest.

    A Racer információ szerint az amerikai közvetítés átlagosan 1,54-es Nielsen nézettséget és 2,621 millió nézőt ért el a Kevin Harvick győzelmével záruló futam. Ez a szám a tavalyi 1,49/2,51 millióhoz képest emelkedett.

    Az NTT IndyCar Series nashville-i futamát még jobban sújtotta a csúszás, mivel az időjárási bajok (villámlás) miatt az élő közvetítés az NBC-ről a CNBC-re került, ahol átlagosan 121 000 néző látta azt.

    Ez a szám nem tartalmazza a Peacock vagy az NBC Sports App streamelőit, akiknek meg volt az a luxusuk, hogy nem kellett a távirányítóért kapkodniuk.

    Az IndyCar versenyét a 21:00-ás kezdés helyett csak – magyar idő szerint – 23:05-kor tudták elindítani, ami miatt a következő NBC-s műsor is csúszott volna, ezért volt szükség a csatornaváltásra.

    A NASCAR Xfinity Series michigani futama szombaton a tervek szerint zajlott, és átlagosan 0,62/1,002 millióan nézték az USA Network-ön, ami egy picit magasabb a tavalyi 0,55/925 ezres nézettségnél az NBCSN-en.

    A Road America-n rendezett IMSA WeatherTech bajnokság vasárnapi közvetítése az USA Networkon-n 0,18/266 000-es átlagot ért el, ami növekedést jelent szemben a 3 héttel ezelőtt tartott, Lime Rockban rendezett, csak GT-kategóriás autókat felvonultató futam legutóbbi 0,15/243 000-es átlagával.

  • ”De” nélkül Bubba! – PODCAST

    ”De” nélkül Bubba! – PODCAST

    Kevin Harvick minden bizonnyal ott lesz a rájátszásban, miután megnyerte a futamot a Ford hazájában, Michiganben.

    Harvick óriási bravúrjának köszönhetően, az újabb esélyt elszalasztó Bubba Wallace nem volt túl boldog, de a három hátralévő futamon még ő is bejuthat a rájátszást jelentő legjobb 16 közé. Wallace az eddigiektől némiképp eltérően, de mégis hasonlóan nyilatkozott a verseny után. Hogy lehet ez?

    A stúdióban:
    Dr. Juhász Zoltán (szakkommentátor – ARENA4),
    Roós András (főszerkesztő – 500miles.hu),
    Módos János (műsorvezető, szerkesztő – 500miles.hu, rallycafe.hu)

    >> Letöltés MP3-ban <<

    A NASCAR Fantasy játékhoz ide kattintva tudtok csatlakozni.

    Podcastunk az összes nagy szolgáltatónál elérhető:

  • IMSA, NASCAR és IndyCar is hétvégi ÉLŐ közvetítések terítékén

    Kisebb szünet után visszatér az IMSA mezőnye, a NASCAR Michiganbe, az IndyCar pedig Nashville utcáira fog látogatni.

    IMSA

    Road Americába látogat az IMSA mezőnye, egy olyan pályára, amely mindig is a versenyzők és a rajongók kedvence volt.

    Az IMSA Weather Tech SportsCar Championship összes kategóriája (DPi, LMP2, LMP3, GTD PRO, GTD) ellátogat a 14 kanyaros aszfaltcsíkra, melyen egy 2 óra 40 perces versenyt rendeznek majd.

    A DPi-k utoljára egy hónappal ezelőtt, a Canadian Tire Motorsport Parkban álltak rajthoz, mely versenyt a 01-es Cadillac Racing autó nyerte.

    Az összetettben mégis a 60-as Meyer Shank Racing Acura áll az élen, miután sorozatban öt második helyet szereztek, ez a stabilitás pedig jelenleg a bajnokság élére repítette őket.

    A GTD Pro kategóriában nem annyira szoros a küzdelem, hiszen a Matt Campbell és Mathieu Jaminet által terelgetett gyári Porsche csapat utcahosszal vezet a Corvette Racing előtt.

    LMP2-ben Juan Pablo Montoya (és csapattársa, Henrick Hedman) bajnoki küzdelmére érdemes figyelni. A Dragonspeed duója jelenleg a második helyen áll a kategória pontversenyében.

    NASCAR

    Már csak négy verseny van hátra a NASCAR Cup Series alapszakaszából, amikor a mezőny a Ford „hazai” pályájára, Michiganbe érkezik.

    A tavalyi versenyt az az ember nyerte, akinek a leginkább szüksége lenne erre a győzelemre, ő pedig nem más, mint Ryan Blaney.  A Penske versenyzője Indianapolisban sokáig harcban volt a győzelemért, a verseny végi káoszban azonban eltüntették és csak 26. lett.

    Érdemes még megemlíteni Kevin Harvickot, aki a legutóbbi négy versenyből hármat megnyert itt Michiganben, és talán még nagyobb szüksége van a győzelemre, mint márkatársának.

    IndyCar

    Új seriff van a vidéken, az ő neve pedig Will Power. Az ausztrál versenyző átvette a vezetést a bajnoki pontversenyben.

    Az első 6 versenyzőt mindössze 50 pont választja el a bajnokságban, így az utolsó néhány fordulóban fantasztikus csata várható a bajnoki címért.

    Tavaly Nashville-ben a jelenlegi bajnoki második, Marcus Ericsson nyert egy kaotikus verseny után, ahol az utolsó körökig hajszolta őt a sokkal gyorsabb Colton Herta, végül azonban a fiatal versenyző a falban kötött ki.

    TELJES PROGRAM (KÖZVETÍTÉSEK)

    Augusztus 05., péntek

    15:00 — PORSCHE CARRERA CUP – 2. Edzés (Road America)
    15:45 — LAMBORGHINI TROFEO – 2. Edzés (Road America)
    16:45 — MICHELIN PILOT CHALLENGE – 2. Edzés (Road America)
    17:15 — Trans Am Edzés (Nashville)
    18:05 — IMSA WeatherTech Championship – 1. Edzés (Road America)
    18:55 — GT America Edzés (Nashville)
    20:15 — Trans Am Edzés (Nashville)
    20:35 — PORSCHE CARRERA CUP – IDŐMÉRŐ (Road America)
    21:00 — Indy Lights Edzés (Nashville) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    21:20 — LAMBORGHINI TROFEO – 1. IDŐMÉRŐ (Road America)
    21:40 — LAMBORGHINI TROFEO – 2. IDŐMÉRŐ (Road America)
    22:15 — IndyCar Edzés (Nashville) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    22:15 — IMSA WeatherTech Championship – 2. Edzés (Road America)
    23:45 — Stadium Super Trucks IDŐMÉRŐ (Nashville)

    Augusztus 06., szombat

    01:15 — GT America Edzés (Nashville)
    15:00 — MICHELIN PILOT CHALLENGE – IDŐMÉRŐ (Road America)
    15:05 — NASCAR Xfinity Series practice (Michigan)
    15:35 — NASCAR Xfinity Series qualifying (Michigan)
    15:50 — PORSCHE CARRERA CUP – 1. VERSENY (Road America) (IMSA TV – INGYENES)
    16:30 — Trans Am IDŐMÉRŐ (Nashville)
    17:15 — Indy Lights Edzés (Nashville) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    17:50 — LAMBORGHINI TROFEO – 1. VERSENY (Road America) (IMSA TV – INGYENES)
    18:00 — IMSA WeatherTech Championship – IDŐMÉRŐ (Road America) (IMSA TV – INGYENES)
    18:15 — IndyCar Edzés (Nashville) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    18:35 — NASCAR Cup Edzés (Michigan)
    19:15 — Trans Am VERSENY (Nashville) (TheTransAmSeries – YOUTUBE)
    19:20 — NASCAR Cup IDŐMÉRŐ (Michigan)
    20:15 — IMSA MICHELIN PILOT CHALLENGE – VERSENY (Road America) (IMSA TV – INGYENES)
    20:55 — GT America IDŐMÉRŐ (Nashville)
    21:30 — NASCAR Xfinity VERSENY (125 kör) (Michigan)
    21:40 — Indy Lights IDŐMÉRŐ (Nashville) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    22:30 — IndyCar IDŐMÉRŐ (Nashville) (IndyCar LIVE! – INGYENES, ARENA4+)

    Augusztus 07., vasárnap

    01:15 — Stadium Super Trucks, 1. verseny (Nashville) (STADIUM SUPER TRUCKS – YouTube)
    02:00 — GT America, 1. verseny (Nashville) (GT WORLD – YOUTUBE)
    15:20 — PORSCHE CARRERA CUP – 2. VERSENY (Road America) (IMSA TV – INGYENES)
    16:15 — IndyCar Edzés warmup (Nashville) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    17:40 — IMSA WeatherTech SportsCar Championship – VERSENY (2 óra 40 perc) (Road America) (IMSA TV – INGYENES)
    17:55 — GT America, VERSENY 2 (Nashville) (GT WORLD – YOUTUBE)
    19:10 — Indy Lights VERSENY (35 kör) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    20:15 — LAMBORGHINI TROFEO – 2. VERSENY (Road America) (IMSA TV – INGYENES)
    21:00 — NASCAR Cup VERSENY (200 kör) (Michigan) (ARENA4 TV, ARENA4+)
    21:30 — IndyCar VERSENY (80 kör) (Nashville) (ARENA4+)
    00:05 — Stadium Super Trucks, VERSENY 2 (Nashville) (STADIUM SUPER TRUCKS – YouTube)

  • GALÉRIA a BMW Hypercarjának első métereiről

    GALÉRIA a BMW Hypercarjának első métereiről

    Múlt héten került először pályára a BMW új autója, ami az IMSA GTP, illetve a WEC Hypercar osztályában indul majd.

    A bajorok voltak az utolsók az amerikai sorozatba érkező márkák közül, akik pályára vitték konstrukciójukat a Porsche, a Cadillac és az Acura után. Egyelőre még csak a kisebb dolgokat ellenőrizték, az érdemi munka még csak ezután következik majd. A Dallara központja mellett történt a bejáratás, Varanót követően pedig Amerikában is tesztelni fogják majd a járművet az első verseny előtt.

    Az ikonikus karakterjegyek már most is láthatóak, a tradicionális színek pedig bár jelzik az irányt a kinézet tekintetében, még szintén nem tekinthetőek véglegesnek.

    Az első megmérettetésre januárban, a Daytonai 24 óráson kerül majd sor, majd a Porsche és a Cadillac Sebringben kezdik el WEC programjukat is. A bajorok egy évvel később követik majd őket a világbajnokságra, addig a Rahal Letterman Lanigan Racing üzemelteti majd autóikat az IMSA GTP kategóriában.

    A két sorozat közötti átjárásnak köszönhetően pedig már idén is indulhatnak egy-két futamon, ha addig elkészülnek a végleges autóval.

    A Glickenhaus is szívesen indulna Amerikában, amennyiben pénzügyi nehézségeiket sikerült legyőzni.

  • Hivatalos: IMSA Sportautók fognak versenyezni Indianapolisban!

    Az IMSA Sportautó bajnokság jövőre visszatér az Indianapolis Motor Speedwayre, jelentették be pénteken a széria és a pálya képviselői.

    Az IMSA WeatherTech SportsCar Championship jövőre visszatér Indianapolisba egy önálló esemény keretében, amely egy Michelin Pilot Challenge futamot is magába foglal majd.

    A pénteken bejelentett „IMSA Battle on the Bricks” egy 2 óra 40 perces IMSA bajnoki futamot tartalmaz majd, amelyet 2023. szeptember 17-én, vasárnap rendeznek majd meg.

    Az esemény, amely a Speedway Roger Penske általi megvásárlása óta pletyka tárgyát képezte, úgy tudni, hogy a 2023-as naptárban Mid-Ohio helyére kerül be, bár ezt a széria még nem erősítette meg.

    Közben 2024-re és 2025-re terveznek egy hosszabb távú versenyt is a bajnokság számára.

    Az Indianapolis Motor Speedway szent terep az autósport világában, és megtiszteltetés számunkra, hogy az IMSA bajnokság visszatérhet az Indianapolis Motor Speedway-re” – mondta John Doonan, az IMSA elnöke.

    Az IMSA és az Indianapolis Motor Speedway vezetése között már jó ideje kölcsönös az érdeklődés és számos beszélgetés folyt arról, hogy a prémium hosszú távú sportkocsiversenyek márkáját visszahozzuk az Indianapolis Motor Speedway-re.

    Mivel 2023-ban egy izgalmas új korszakot indítunk el, és a GTP-t vezetjük be a prototípusok csúcskategóriájaként számos más sikeres kategóriánk és szankcionált sorozatunk mellett, az időzítés megfelelő ahhoz, hogy jövő ősszel egy teljes hétvégén át tartó akciódús versenyt rendezzünk Indianapolisban

    Ez az esemény lesz az első IMSA bajnoki futam az Indianapolis Motor Speedway-en 2014 óta, amikor Christian Fittipaldi és Joao Barbosa a Corvette DP-vel győzelmet aratott az Action Express Racing számára.

    Ezt megelőzően 2012-ben és 2013-ban két kiadást rendeztek Grand-Am néven, mindhárom esemény a Brickyard 400 hétvége részeként zajlott.

  • Porsche dominancia a Lime Rock Parkban

    A történelmi Lime Rock Parkban zajló versenyt végül egy kilenc perces szétlövés döntötte el, egy késői sárga zászló miatt.

    Jaminet az utolsó újraindításnál kilőtt és simán megnyerte a versenyt a Pfaff Motorsport Porsche csapatnak, miközben Alex Riberas (Heart of Racing Aston Martin Vantage) a második helyen tartotta vissza Ben Barnicoat VasserSullivan Lexus RC F-jét.

    Mögöttük a nem-Pro GTD osztályban óriási küzdelem volt: Philip Ellis a Winward Racing Mercedesével az újraindításnál az 1-es kanyarban elment Aaron Telitz második helyezett Lexusa mellett, azonban összeértek, és megsérült a Lexus motorházteteje.

    Bryan Sellers (Paul Miller Racing BMW M4) a következő körben megelőzte az RC F-et a kategória második helyéért.

    Az utolsó körben jött a dráma, ugyanis Ellis autójából kifogyott az üzemagyak, így a győzelmet Sellers szerezte meg a második HoR Astonban ülő Maxime Martin előtt.

    A nap korábbi részében Pfaff Motorsport Porsche istállójában versenyző Campbell a pole-ból rajtolva szinte végig vezetett a sérüléséből visszatérő Jack Hawksworth (Pro Lexus), Ross Gunn (Pro HoR Aston) és Jordan Taylor gyári Corvette-je előtt.

    Egy kiváló stratégiai húzásnak köszönhetően Hawksworth a középső stint nagy részében vezetett – amíg Campbell el nem ment mellette egy órával a vége előtt -, de a Lexusnak hosszabb utolsó boxkiállásra volt szüksége emiatt a taktika miatt.

    A Corvette egy érdekes stratégiai döntés miatt 5 kör hátrányba került. A kiállása után ugyanis Antonio Garcia a nem-Pro GTD autók közé került, és nekiment Jules Gounon WeatherTech Mercedesének. Ez megrongálta a C8.R jobb hátsó szárnyát.

    A másik Pro kategóriás autó, a Connor De Phillippi/John Edwards RLL BMW M4-es még rosszabb versenyt futott: a rajtrács végére került, miután a kvalifikáció után nem sikerült átmenni a hasmagassági ellenőrzésen, majd 77 kör után műszaki hibával kiesett.

    Végeredmény

  • IndyCar Toronto, IMSA és NASCAR – íme a hétvégi élő közvetítések listája

    2019 óta először rendez versenyt az IndyCar Torontóban, a NASCAR-ban pedig kezdődik a hajrá a rájátszásba kerülésért.

    IndyCar

    Az egész autósport világ figyelme a Chip Ganassi Racing csapatára fog szegeződni, Álex Palou hétközi drámája után.

    Az IndyCar címvédője két csapat között őrlődik, sőt még az is felmerült, hogy jelenlegi csapata nem indítja őt a torontói versenyen, végül azonban úgy döntöttek, ott lehet majd a rajtrácson a bajnokság negyedikje.

    A Team Penske óriási önbizalommal várhatja a torontói állomást, hiszen Scott McLaughlin megszerezte saját második, és csapata 6. idei győzelmét.

    A bajnokságban még így is Marcus Ericsson áll az élen, előnye azonban zsugorodik a Penske armadával szemben

    2019-ben rendeztek itt utoljára versenyt, amit akkor Simon Pagenaud nyert meg, igaz még a Penske színeiben.

    IMSA

    15 fős mezőny vág neki az IMSA Lime Rock Park-i versenyének. A csak GTD és GTD Pro osztályokat felvonultató versenyen a GTD versenyzők abban reménykednek, hogy megszorongathatják a gyári alakulatokat.

    NASCAR

    Hajrájához érkezik a NASCAR Cup Series alapszakasza. Mindössze 7 verseny van hátra ahhoz, hogy eldőljön, ki lesz az a 16 versenyző, aki bejut a rájátszásba.

    Hosszú idő óta New Hampshire egy új kihívás elé fogja állítani a mezőnyt, és a Next Gen autót, hiszen bár hasonló helyszínen már mentek, New Hampshire egy olyan különleges pálya, ami okozhat meglepetéseket majd.

    Tavaly Aric Almirola nyert – és biztosította be ezzel bejutását a rájátszásba. Ha ezt most is megteszi, akkor minden bizonnyal ismét elnyeri majd ezt a lehetőséget.

    TELJES PROGRAM (KÖZVETÍTÉSEK)

    Július 15., péntek

    14:00 — USF2000 Edzés (Toronto)
    14:45 — Indy Pro 2000 Edzés (Toronto)
    16:05 — IMSA Michelin Pilot Challange Edzés (Lime Rock Park)
    17:25 — IMSA Sportautó Bajnokság Edzés (Lime Rock Park)
    18:35 — USF2000 IDŐMÉRŐ, 1. VERSENY (Toronto) (Road to Indy – YouTube)
    19:45 — IMSA Michelin Pilot Challange Edzés (Lime Rock Park)
    19:55 — Indy Pro 2000 IDŐMÉRŐ, 1. VERSENY (Toronto) (Road to Indy – YouTube)
    20:30 — NTT IndyCar 1. Edzés (Toronto) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    21:00 — IMSA Sportautó Bajnokság Edzés (Lime Rock Park)
    22:45 — IMSA Michelin Pilot Challange IDŐMÉRŐ (Lime Rock Park)
    23:05 – NASCAR Xfinity Series Edzés/IDŐMÉRŐ (New Hampshire)
    23:45 — IMSA Sportautó Bajnokság IDŐMÉRŐ (Lime Rock Park)

    Július 16., szombat

    14:00 — USF2000 IDŐMÉRŐ, 2. VERSENY (Toronto) (Road to Indy – YouTube)
    14:35 — Indy Pro 2000 IDŐMÉRŐ, 2. VERSENY (Toronto) (Road to Indy – YouTube)
    15:05 — IMSA Sportautó Bajnokság Bemelegítő Edzés (Lime Rock Park)
    16:00 — IndyCar 2. Edzés (Toronto) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    17:05 — IMSA Michelin Pilot Challange VERSENY (Lime Rock Park)
    17:35 — NASCAR Cup Series Edzés/IDŐMÉRŐ (New Hampshire)
    20:00 — IndyCar IDŐMÉRŐ (Toronto) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    20:30 — NASCAR Xfinity Series VERSENY (New Hampshire) (200 kör)
    21:10 — IMSA Sportautó Bajnokság VERSENY (Lime Rock Park) (2 óra 40 perc)

    Július 17., vasárnap

    15:45 — USF2000, 2. VERSENY (Toronto) (Road to Indy – YouTube)
    16:55 — IndyCar Bemelegítő Edzés (Toronto)  (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    17:40 — Indy Pro 2000, 2. VERSENY (Toronto) (Road to Indy – YouTube)
    21:00 — NASCAR Cup Series VERSENY (New Hampshire) (301 kör) (ARENA4 TV, ARENA4+)
    21:30 — IndyCar VERSENY (Toronto) (85 kör) (ARENA4+)