Kategória: IMSA

  • Jimmie Johnson nem tud másra gondolni, csak a Le Mans-i 24 órásra

    Jimmie Johnson arra vár, hogy biztossá váljon az IndyCar 2023-as naptára. Ha az időpontok kedvezőek lesznek, ott lesz a Le Mans-i 24 óráson.

    Márciusban jelentették be, hogy a NASCAR, a Hendrick Motorsports és a Chevrolet jövőre egy módosított Next-Gen Chevrolet Camaro ZL1-et indít Le Mans-ban, hogy tisztelegjenek a NASCAR alapítója, Bill France előtt, aki 50 évvel ezelőtt stock autókat vitt az eseméynre.

    Chad Knaus – Johnson korábbi crew chief-e NASCAR-ban – lesz a projekt vezetője, így értelemszerű, hogy a hétszeres NASCAR Cup Series bajnok neve felmerült.

    Johnson az elmúlt 2 évben nagy épített pályás tapasztalatokra tett szert, hiszen az IndyCar mellett az IMSA endurance versenyein is indult. A Sebringi 12 órás versenyt viszont ki kellett hagynia, mert IndyCar versenye volt. Pont ez a probléma a Le Mans-i 24 órás versenyre nézve is.

    Még mindig türelmetlenül várom az IndyCar jövő évi versenynaptárát” – mondta Jimmie Johnson. „A színfalak mögött nyomulok Jay Frye (IndyCar elnök) és mások felé, hogy minél előbb megpróbáljak rájönni, mi lehet majd a menetrend.

    Le Mans-ba szeretnék menni. Csodálatos élmény lenne elmenni a Hendrickkel és az Action Expresszel. Nem szeretném megváratni őket, hiszen nekik is le kell fixálniuk az indulóikat.

    Szóval, hálás vagyok, hogy volt néhány beszélgetésem velük, és tudom, hogy van érdeklődés. Ég a vágy bennem, hogy ott legyek Le Mans-ban. Már csak arra várunk, hogy az első dominó eldőljön…

    Johnson tehát amellett, hogy Le Mans-ban is indulna, úgy tűnik 2023-ban is teljes szezont szeretne futni az IndyCarban.

    Abszolút. Amit eddig csináltam, az nagyon szórakoztató és élvezetes volt. Továbbra is egyre jobb leszek, és természetesen remélem, hogy jövőre is valami hasonlót fogok csinálni.

  • Megint változik a súlyozás az IMSA DPi kategóriájában

    Az IMSA negyedik egymást követő versenyen változtatott a Cadillac DPi-V.R súlyán; az Acura ARX-05 is nehezebb lett.

    Az IMSA ismét módosította az Acura ARX-05 és a Cadillac DPi-V.R minimális súlyát a Balance of Performance módosítások legújabb fordulója keretében, a jövő hétvégi Watkins Gleni 6 órás verseny előtt – írja a SportsCar365.

    A csütörtökön kiadott technikai közlemény szerint az Acura mostantól 930 kg-os minimális tömeggel fog futni, ami 10 kg-os növekedést jelent, míg a Cadillac 15 kg-os súlycsökkentést kapott, így 945 kg-ra csökkent, ami nettó 25 kg-os növekedést jelent a Caddyk számára.

    A kiigazításoknak köszönhetően a két DPi autó 15 kg-on belülre került egymáshoz képest.

    Ez a negyedik egymást követő súlykorrekció a Dallara által vezetett Cadillac számára, és az első az ORECA bázisú Acura számára az áprilisi Long Beach-i futam óta, amely akkor 10 kg-os csökkentést jelentetett.

    A BoP további változásai közé tartozik a Ferrari 488 GT3 Evo 2020 minimális súlyának 10 kg-os növelése, valamint a 3 literes üzemanyag-kapacitás növelése.

    Az Aston Martin Vantage GT3 1 literrel nagyobb üzemanyag-kapacitást kap, míg a McLaren 720S GT3 2 litert veszít a májusi Mid-Ohio-i verseny óta, amely versenyen utoljára indultak.

    Emellett az Oreca 07 Gibson – az egyetlen LMP2-es osztályban képviselt autó – a hátsó szárnyán is módosításokat végeztek el.

    A Watkins Gleni 6 órás verseny június 26-án kerül megrendezésre, és mind az 5 IMSA kategória ott lesz (DPi, LMP2, LMP3, GTD Pro, GTD).

  • 49 autó a watkinsi 6 óráson, Zak Brownék kihagyják az eseményt

    Június 26-án rendezik a szezon harmadik IMSA IMSA Michelin Endurance Cup versenyét, a Watkins Gleni 6 órást.

    Összesen 49 nevezés érkezett a jövő hétvégi Sahlen’s Six Hours of The Glen versenyre, az IMSA Michelin Endurance Cup harmadik fordulójára.

    A Sebringi 12 órás óta először megrendezésre kerülő ötosztályos WeatherTech SportsCar Championship futam rajtrácsán hét DPi és LMP2, 11 LMP3, hét GTD Pro alakulat és 17 GTD autó szerepel.

    Mind az Action Express Racing, mind a JDC-Miller Motorsports úgy döntött, hogy hárompilótás felállást választ a Watkins Gleni 6 órás versenyre Cadillac DPi-V.R-ek számára, így Mike Conway (31-es rajtszám) és Loic Duval (5-ös rajtszám) is visszatér, a 48-as rajtszámú AXR autóban pedig Mike Rockenfeller, Kamui Kobayashi és Jimmie Johnson indul majd.

    Az LMP2-es osztályban viszont nem lesz ott Zak Brown csapata a United Autosport. Az ok rém egyszerű: a csapat nélkülözhetetlen, bronz minősítésű versenyzője, Jim McGuire egy közelgő orvosi beavatkozás miatt nem vehet részt az eseményen.

    Hátműtétre megy” – mondta Richard Dean, a csapat társtulajdonosa a Sportscar365-nek. „Már egy ideje halogatta a műtétet. Azt hiszem, az LMP2-es versenyautó vezetése Sebringben valószínűleg nem segített.

    A GTD Pro-ban Davide Rigon és Daniel Serra a korábban bejelentett Risi Competizione Ferrari 488 GT3 Evo 2020-at kapja meg, míg úgy tűnik, Jack Hawkworth kihagyja második egymást követő versenyét, helye még nem került betöltésre a 14-es számú Vasser Sullivan Lexus RC F GT3-ban Watkins Glenre.

    A GTD osztály Sebring óta a legnagyobb rajtrácsot fogja felvonultatni, számos európai és amerikai indulóval.

    Ott lesz Watkins Glenben az AF Corse 21-es számú és a Cetilar Racing 47-es számú Ferrarija, a Crucial Motorsports és az Inception Racing McLaren 720S GT3-asai, az NTE Sport 42-es számú Lamborghini Huracan GT3 Evo, a Gradient Racing Acura NSX GT3 Evo22, a 99-es számú Hardpoint Porsche 911 GT3 R, valamint a Magnus Racing Aston Martin Vantage GT3-asa.

  • A Cadillac bemutatta 2023-as GTP autóját – GALÉRIA, VIDEÓ

    A Cadillac Racing lerántotta a leplet a 2023-as új prototípusáról, amely a bajnoki címvédő DPi-V.R-t váltja majd az IMSA-ban.

    A „Project GTP Hypercar” névre keresztelt autó számos hasonlóságot és különbséget mutat a jelenlegi DPi-vel.

    Bár jelenleg a Project GTP Hypercar elnevezést használják a jármű leírására, a közeljövőben egy dedikált nevet is dedikálnak majd az autónak.

    A jelenlegi DPi-V.R-hez hasonlóan a GTP-t is az olasz Dallara vállalat építi. Emellett egy vadonatúj, dupla vezérműtengelyes, 5,5 literes, szívó V8-as motorral rendelkezik, amely ugyanolyan lökettérfogatú, mint a DPi-V.R-ben található motorok.

    A motorok várhatóan a GM Racing családon belül készülnek majd. Ez változást jelentene a DPi-V.R-hez képest, amely az Earnhardt Childress Racinget használja az erőforrásokat előkészítésére és támogatására.

    Az 5,5 literes V8-ashoz kapcsolt IMSA-specifikus energia-visszanyerő rendszerrel együtt a 680 lóerős GTP a márka első hibrid prototípusaként szolgál majd.

    A Project GTP Hypercar a forma és a funkció egyedülálló találkozása, és a Cadillac jövőbeli teljesítményesztétikáját mutatja be” – mondta Chris Mikalauskas, a Cadillac vezető külső kreatív tervezője.

    Még rengeteg minden vár ránk, a közelgő versenyautótól kezdve a lenyűgöző sorozatgyártású járművekig.”

    Az IMSA sorozat mellett a Ganassi Racing a WEC-be is teljes nevezéssel érkezik 2023-ban, illetve részt vesznek majd az azévi Le Mans-i 24 órás versenyen is.

    Megtiszteltetés egy olyan ikonikus amerikai márkával, mint a Cadillac, az összesített Le Mans-i győzelemért versenyezni” – mondta Laura Wontrop Klauser, a GM sportautóversenyzésért felelős vezetője.

    Az egész csapat izgatottan várja, hogy tovább építsük a Cadillac versenyzői örökségét azzal, hogy nemzetközi szinten és a világ legkeményebb versenyén a legjobbakkal versenyezhetünk.

    A Dallara első Cadillac GTP-it a tervek szerint a hét végére szállítja ki a gyári csapatoknak. Az autó első tesztjeit pedig a nyár későbbi részében tartják majd.

  • A stratégia döntött, Bourdais és Kirkwood győzelem Detroit Bell Isle-on

    Renger van der Zande 50 perces üzemanyag spórolós etapot teljesített, és ezzel megnyerte csapatának a Detroit-i IMSA versenyt.

    A DPi futamot az egykiállásos stratégiát választók és a kétszer boxutcába állók stratégiai harca jellemezte.

    Míg van der Zande minden csepp üzemanyagot kipréselt a 01-es Cadillacből, addig Pipo Derani a 31-es Whelen Engineering Racing Cadillac-el folyamatosan mezőnyben autózott, és előzgetnie kellett, miután a csapata a kétkiállásos taktikát választotta.

    Deraninak a 60-as Meyer Shank autón és a 02-es Cadillac Racing gépen is át kellett volna hámoznia magát, és végül a 34 másodperces hátrányát 1,6 másodpercesre tudta faragni a verseny végére, de végül nem tudta megelőzni a szűk Detroiti pályán az élen haladó triót.

    A dobogó utolsó fokáért küzdő Earl Bamber a 02-es Cadillacben két alkalommal is érintkezett a No. 31-es Cadillac-kel.

    Bár Bamber mellett el tudott menni Derani, amikor a 60-as autót előzte rontott, így a 02-es Cadillac vissza tudta venni a pozícióját.

    A DPi első három helyezettje 0,8 másodpercen belül haladt át a célvonalon.

    Ez egy gyönyörű nap. Tiszta víz vagyok, ami itt mindig jót jelent” – mondta van der Zande, miután beugrott Detroit Belle Isle híres szökőkútjába.

    A végén nagyon sok üzemanyagot kellett megspórolnom, ami izgalmassá tette a versenyt, de szerencsére elvoltak egymással mögöttem a srácok, ami megkönnyítette a dolgom.

    A 01-es Cadillac Racing csapat a Detroit Belle Isle-i szökőkútban
    Winners #01: Cadillac Racing, Cadillac DPi, DPi: Renger van der Zande, Sebastien Bourdais, podium, Scott Fountain, team, crew, Peter Baron

    Új éllovas a DPi összetettben Detroit után

    Tom Blomqvist és Jarvis 60-as számú Meyer Shank Racing Acurája a második helyen végzett, és átvette a vezetést a DPi bajnokságban.

    A Derani és Olivier Pla 31-es számú Cadillacje a negyedik helyen végzett, de a célba érkezést követően büntetést kapott, miután a futam utáni műszaki ellenőrzésen túl könnyűnek találták autójukat.

    A 10-es rajtszámú Wayne Taylor Racing Acura, amely szintén a kétkiállásos stratégiát választotta, de az első megállást később végezte el, mint a 31-es Cadillac, így az Acura a forgalomnak volt kiszolgáltatva, ami sokba került nekik.

    A WTR – Ricky Taylor, Filipe Albuquerque – legénysége így 5. lett, de a 31-es csapat büntetése miatt végül megörökölte a 4. helyet.

    Ez volt van der Zande és Bourdais második győzelme a szezonban.

    GTD

    A GTD-ben Ben Barnicoat és Kyle Kirkwood 17-es számú Vasser Sullivan Lexusa az első stintet Roman De Angelis 27-es számú Heart of Racing Aston Martinja mögött töltötte. De Angelis a verseny első körében szerezte meg a vezetést, miután megelőzte Kirkwoodot.

    A 100 perces verseny a GTD autók számára egy könnyű egykiállásos stratégiát jelentett, és a teljes mezőny szinte az ablaknyitás után azonnal bement a boxba szervizelésre és pilótacserére.

    Kyle Kirkwood
    Kyle Kirkwood a 17-es VasserSullivan Lexusban Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    A 27-es számú Aston Martin a verseny éléről állt ki a boxba, egy körrel a 17-es számú Lexus előtt. Mindkét csapat úgy döntött, hogy csak a bal oldali gumikat cseréli le, de a 17-es számú Lexus gyorsabb ki- és bevezető kört futott, így megszerezte a vezetést.

    A detroiti verseny végéig a helyzet már nem változott, így Barnicoat és Kirkwood párosa nyert De Angelis és Ross Gunn előtt. A harmadik helyre a Bryan Sellers, Madison Snow duó ért be a Paul Miller Racing BMW M4 GT3-mal.

    Csak okosan és tisztán versenyeztünk, és pont annyi üzemanyagot spóroltunk meg, amennyi kellett, hogy egy körrel többet tudjunk menni a tiszta pályán, ami lehetővé tette számunkra, hogy alávágjunk a 27-es autónak, ami végül tökéletesen működött” – mondta Kirkwood.

    Fantasztikus munkát végeztek a srácok a VasserSullivan csapatban – nagyon gyors boxkiállást hajtottak végre, amivel az élre álltunk. Mindenki tudja, hogy a pályapozíció kulcsfontosságú itt Detroit Belle Isle-on, különösen egy GTD autóval.

    Végeredmény

  • Van der Zande nagyon nem ért egyet az IMSA BoP kiosztásával

    Renger van der Zande szerint az IMSA sportautó bajnokság jelenleg érvényben lévő BoP túlságosan erősen bünteti a Cadillaceket.

    A Cadillac DPi-V.R-ek 15 kilogrammal nehezebbek lettek a hétvégi detroiti futamra, míg Mid-Ohio-ban 10 kilogrammal könnyebbek voltak, mint Laguna Seca-ban.

    Van der Zande, aki Sebastien Bourdais-val osztozik a 01-es Chip Ganassi Racing Cadillac-en, azt mondta, itt az ideje, hogy az IMSA pályaspecifikusan változtasson a BoP módosításokon.

    A legutóbbi utcai pálya Long Beachen volt, és nagyon jól teljesítettünk, különösen Sebastien futama volt elképesztő” – mondta a 36 éves holland ász.

    Azt hiszem, magabiztosan megyünk az év második utcai futamára. Úgy gondolom, hogy a Cadillac mindig is jól teljesített Detroitban.

    Nekünk, nyilvánvalóan, van egy kis BoP hátrányunk a 15 kilóval. Talán nem hangzik túl soknak, de ez a kis plusz az, ami a múltban megölt minket. Ez olyan pályákon volt, mint Road America. Nem tudom, hogy ez Detroitban hogyan fog minket érinteni…

    Azt hiszem, nincs értelme belemenni a BoP részleteibe, mert ez egy nagyon érzékeny téma, de végső soron nem igazán tudom követni, hogy mit csinál az IMSA, mert Mid-Ohióban nem mi voltunk a leggyorsabb autó, most pedig plusz súlyt kapunk az autóra. A BoP miatt kapjuk a pofonokat.

    Van der Zande szerint „nehéz megmondani”, hogy a súly milyen különbséget jelent majd az autójára Detroitban, de rámutatott az alapokra – „a fékteljesítmény kisebb, a kanyarsebesség kisebb, a gumik romlása nagyobb”.

    Kitartott amellett, hogy nem kér külön engedményeket az IMSA-tól a Cadillaceknek, de ugyanígy azt is elmondta, hogy az Acurát sem szabad előnyben részesíteni, és úgy véli, hogy az irányító testületnek a múltban már volt igaza.

    Szeretném, ha versenyképes lenne a BoP a többi márkával, amelyek ellen versenyzünk” – mondta. „Nem kérek jobb BOP-ot, de nekik nem szabadna jobb BOP-ot kapniuk, mint nekünk. Egyenlőnek kell lennie, akkor mindenki nem panaszkodhat és boldog lehet.

  • Bourdais nem bír leállni! Negyedszer is pole-t szerzett idén!

    Az IMSA sportautó bajnokság detroiti Belle Isle-i fordulójának időmérője ismét Sebastien Bourdais pole-jával fejeződött be.

    Bár Detroit a Cadillac hazai versenye, de az Acura is nagyon gyors volt, ami arra késztette Bourdais-t, hogy feszegesse a határokat – sőt át is lépje azokat.

    Bourdais a 2-es kanyar kijáratánál nekiment a falnak, az időmérő után viszont dicsérte a Cadillac állóképességét, amiért képes volt elviselni az ütközést, és még így is elég jó kört futott a pole pozícióhoz.

    Nagyon sokat kell tenned azért, hogy itt egy jó kört összehozz” – mondta Bourdais. „A határaidat kell feszegetned, és szerintem ezért látunk annyi hibát, mert ez egy nagyon könyörtelen hely.

    Bourdais végül 1.18,818-at repesztett az utolsó, mindent eldöntő körében, és ez elég volt az első rajtkocka megszerzéséhez.

    Mellőle a bajnokság második helyén álló 60-as Meyer Shank autó indulhat majd, Bourdais mögül pedig a pontverseny éllovasa, a 10-es Wayne Taylor Racing kocsi.

    Olivier Pla, aki ezen a hétvégén debütál a 31-es számú Whelen Engineering Cadillac DPi-V.R. versenyautóval, az ötödik helyre kvalifikálta magát, Tristan Vautier előtt és Alex Lynn mögött.

    Bourdais megpördült a levezető körén, és vissza kellett tolatnia a pályán, hogy találjon egy olyan helyet, ahol meg tudott fordulni. Más említésre méltó incidens nem történt.

    Kyle Kirkwood fantasztikus hete is folytatódott. Miután bejelentették az Andretti Autosporthoz 2023-ra, megnyerte az IndyCar edzést is, és az IMSA GTD kategóriájában is pole-t szerzett a 17-es rajtszámú Vasser Sullivan Lexus-szal.

    Abszolút non-stop volt a mai napom” – mondta Kirkwood. „Most már határozottan fáj a fejem attól, hogy mennyi mindent csináltam, és mennyire kiszáradtam, mert megállás nélkül rohangáltam.

    Végeredmény

  • Indy, IMSA Detroit, NASCAR Gateway – íme a hétvégi közvetítések listája

    Az év egyik legfontosabb motorsport hétvégéje után, jön az egyik legsűrűbb. A három nagy nemzeti széria mindegyike pályán lesz.

    IndyCar

    Egy héttel ez Indy 500 után máris Detroitba vonul az IndyCar mezőnye, méghozzá Belle Isle-ra, ahol utolsó alkalommal rendeznek versenyt, mielőtt a következő évtől Detroit belvárosába költözik az esemény.

    Az Indy 500 győztese Marcus Ericsson egyben a bajnokság éllovasa is lett, Pato O’Ward előtt. Külön pikantéria, hogy tavaly ez a két versenyző nyerte meg a detroiti duplafutamokat.

    Időjárás: Detroitban vasárnapra felhős, nyálkás időt mondanak. Délután az eső valószínűsége 60% lesz.

    IMSA

    Élesedik a küzdelem az IMSA Sportautó Bajnokságban. A szezon feléhez érve gyakorlatilag még mindegyik DPi csapatnak van esélye megnyerni a bajnokságot.

    A Cadillacek mindig is jól szoktak teljesíteni az ilyen trükkös, huplis utcai pályákon, azonban ezen a hétvégén 15 kiló plusz súllyal fognak versenyezni.

    A bajnokságot két Acura vezeti, a 10-es rajtszámú Wayne Taylor Racing autó az első, mögöttük pedig a 66-os Meyer Shank Racing gép következik.

    A hétvégi versenyre a DPi és a GTD kategória autói látogatnak majd el.

    Időjárás: Az IMSA versenyét szombat rendezik, és bár picit felhős időt jósolnak a meteorológusok, az eső valószínűsége elég kicsi, 7%.

    NASCAR

    A NASCAR Cup Series történelme során először látogat Gateway-be, vagy modern nevén a World Wide Technology Raceway-re (WWT Raceway).

    A Coca-Cola 600 után, melyet Denny Hamlin nyert meg, egy teljesen más kihívás várja a versenyzőket, hiszen ez egy kis dőlésszögű, lassúnak mondható pálya lesz, ahol a versenyzőknek váltaniuk is kell majd.

    A Cup Series mellett a Truck Series is ott lesz a WWT Racewayen. Idén először a NASCAR Xfinity Series utjai szétválnak a Cup Series-től, hiszen ők Portlandben versenyeznek majd a hétvégén.

    Időjárás: Vasárnap délutánra felhős időt mondanak a WWT Raceway-re, azonban az eső valószínűsége itt is kicsi, 17%-os lesz.

    TELJES PROGRAM (KÖZVETÍTÉSEK)

    Június 3., péntek

    14:00 — IMSA WeatherTech SportsCar Championship 1. edzés (DPi/GTD) (Detroit)
    18:00 — IMSA WeatherTech SportsCar Championship 2. edzés (DPi/GTD) (Detroit)
    19:05 — NASCAR Xfinity Series edzés (Portland)
    20:25 — Indy Lights edzés (Detroit) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    21:30 — NTT INDYCAR SERIES 1. edzés (Detroit) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    23:05 — NASCAR Cup Series edzés (WWT Raceway)
    23:30 — IMSA WeatherTech SportsCar Championship IDŐMÉRŐ (Detroit) (IMSA TV – INGYENES)

    Június 4., szombat

    00:05 — NASCAR Truck Series edzés (WWT Raceway)
    00:35 — NASCAR Truck Series IDŐMÉRŐ (WWT Raceway)
    02:05 — NASCAR Xfinity IDŐMÉRŐ (Portland)
    13:45 — Indy Lights IDŐMÉRŐ (Detroit) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    14:30 — NTT INDYCAR SERIES 2. edzés (Detroit) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    15:30 — IMSA WeatherTech SportsCar Championship Bemelegítő Edzés (Detroit)
    17:00 — NASCAR Cup Series IDŐMÉRŐ (WWT Raceway)
    17:30 — Indy Lights 1. VERSENY (Detroit) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    18:35 — NTT INDYCAR SERIES IDŐMÉRŐ (Detroit) (IndyCar LIVE! – INGYENES) (ARENA4+)
    19:00 — NASCAR Truck Series VERSENY (WWT Raceway) (160 kör)
    21:10 — IMSA WeatherTech SportsCar Championship VERSENY (Detroit) (100 perc) (IMSA TV – INGYENES)
    22:30 — NASCAR Xfinity Series VERSENY (Portland) (75 kör)

    Június 5., vasárnap

    16:15 — NTT INDYCAR SERIES Bemelegítő edzés (Detroit) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    18:10 — Indy Lights 2. VERSENY (Detroit) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    21:30 — NTT INDYCAR SERIES VERSENY (Detroit) (70 kör)  (ARENA4+)
    21:30 — NASCAR Cup Series VERSENY (WWT Raceway) (240 kör) (ARENA4+)

  • Régi motorost igazolt az Action Express Racing

    Az Action Express Racing (AXR) szerződtette a francia Olivier Pla-t az IMSA sportautó bajnokság szezon hátralévő részére.

    Tristan Nunez, aki eddig a 31-es rajtszámú autót vezette az idei szezonban, a csapatnál marad a tartalékversenyző szerepkörében.

    Pla mind Európában, mind az Egyesült Államokban – ahol korábban a Mazdánál és a Meyer Shank Racingnél dolgozott – rengeteg sportautós tapasztalattal rendelkezik, és a jövő héten Derani mellett a Glickenhauszal versenyez majd Le Mans-ban.

    Pla a múlt héten vezette először a 31-es rajtszámú Whelen Engineering Cadillac DPi-V.R-t a Road Atlanta-i tesztelésen.

    Az Action Express Racinghez való csatlakozás nagyon különleges számomra” – mondta Pla. „Sok éven át versenyeztem ellenük, és tudom, milyen jók a pályán. Amit elértek azzal, hogy annyi futamot és bajnokságot nyertek, az önmagáért beszél.

    Nagy kihívás lesz a szezon közepén érkezni, de készen állok arra, hogy vállaljam ezt a kihívást.

    A Cadillac DPi-V.R egy fantasztikus autó, és alig várom, hogy versenyezhessek vele. És persze rendkívül boldog és büszke vagyok, hogy egy ilyen nagyszerű versenyzőhöz és baráthoz, Pipo Deranihoz csatlakozhatok csapattársként!

    Gary Nelson, az AXR csapatigazgatója elmondta: „Örülünk, hogy Olivier Pla csatlakozott az AXR csapathoz. Az IMSA DPi osztály idén nagyon versenyképes, és szeretnénk biztosítani, hogy a szezon második felében is erősek legyünk.

    Tristan nagyszerű munkát végzett a Whelen Engineering Cadillac vezetésével. Az Action Express Racingnél mindannyian nagyszerű kapcsolatot alakítottunk ki Trisztánnal és családjával.

    Ő egy fiatal versenyző, akinek sok győzelem és bajnoki cím áll a jövőjében. Tristan továbbra is fontos része marad a csapatnak, és nagyra értékeljük, hogy a versenyhétvégéken az ő közreműködésével tudjuk tovább vinni a programunkat.

  • Hunter-Reay a Ganassi fejlesztőversenyzője lett

    Ryan Hunter-Reay a Ganassi Racing legújabb tagja. A 2012-es IndyCar-bajnok a csapat és a Cadillac közös GTP programjában fog részt venni.

    Hunter-Reay először Sebringben indult a csapat színeiben versenyen, ahol a közben Forma-1-be igazoló Kevin Magnussent helyettesítette.

    A 2023-ra tervezett új Cadillac LMDh/GTP prototípus fejlesztésében fog hathatós szerepet vállalni a 2014-es Indy 500 bajnok.

    Szükség esetén pedig csatlakozni fog a Ganassi versenyzői felállásához már idén is, mint extra DPi endurance pilóta, és betegség vagy sérülés esetén még az is megtörténhet, hogy IndyCar versenyen is láthatjuk majd őt.

    Visszatértem ide Indianapolisba, ahol a Juncos csapattal dolgozom a háttérben, valamint aláírtam egy kicsit kibővített szerepkörre szóló szerződést a Ganassival és az LMDh programmal” – mondta Hunter-Reay a RACER-nek.

    Szóval velük fogok tesztelni, és ha szükségük lesz rám bármilyen endurance versenyen vagy bárhol máshol, itt vagyok nekik, és optimista vagyok azzal kapcsolatban, hogy mit hoz a jövő.

    Hunter-Reay azt mondja, hogy elsődlegesen az IMSA-ra koncentrál, ahol a WeatherTech SportsCar Championshipben szeretne gyökeret verni.

    Sebringben remekül szerepeltünk együtt, nagyon jól összecsiszolódtunk, és amikor felmerült annak a lehetősége, hogy tovább folytassuk a közös munkát, akkor Mike Hull azonnal rábólintott az ötletre.

    Nagyon szeretnék egy lehetőséget, hogy versenyezhessek a szervezettel, különösen az IMSA szériában, szóval ha ez megtörténik, akkor nagyon boldog leszek.