Kategória: IMSA

  • VIDEÓ: Megtette első kilométereit az Acura LMDh gépe is, az ARX-06

    Franciaországban megtette első kilométereit az Acura ARX-06, az autó 2023-as IMSA Sportautó Bajnokságban való bemutatkozására készülve.

    A Honda Performance Development gyári pilótája, Ricky Taylor, valamint mérnöke, Matt McMurry pénteken a Paul Ricardban tette először próbára a turbófeltöltős LMDh-s autót, a szombatra tervezett Magny-Cours-i teszt előtt.

    Az Acura a harmadik LMDh-gyártó, amely pályára vitte a 2023-ra tervezett új autóját, a Porsche és a Cadillac után, amelyek jelenleg egy ötnapos teszten vesznek részt a Sebring International Raceway-en.

    A HPD egy videót bocsátott rendelkezésre a tesztről (alább), amely korlátozott szögből mutatja be az ORECA karosszériájú autót.

    A motor részleteit a gyártó még nem erősítette meg, bár feltételezhetően a DPi autójuk duplaturbós V6-os belsőégésű motorjának továbbfejlesztett változata lesz, a platform specifikus hibrid hajtásláncával párosítva.

    A Sportscar365 értesülései alapján az Acura a tervek szerint még ebben a hónapban megkezdi az amerikai tesztelést, többek között Sebringben is.

  • VIDEÓ: Pályán a Porsche és a Cadillac GTP autója is

    A Porsche és a Cadillac GTP autói első alkalommal voltak egyszerre a pályán, a helyszín pedig nem volt más, mint Sebring.

    A Porsche 963-as és a még név nélküli Cadillac GTP egy többnapos teszten vesz részt Sebringben, ami a német gyártó első fellépését jelenti az új autóval amerikai földön, a Cadillac gépe pedig az első jelentős kilométert teszi meg.

    A Cadillac a múlt héten fejezte be az autó shakedownját Earl Bamberrel a Putnam Parkban, míg a Porsche eddig több mint 6000 kilométert futott európai tesztjei során.

    A Porsche 963-as a pályán:

    Az Acura, amely az előzetes tervek szerint szintén csatlakozott volna a két rivális LMDh-gyártóhoz az ARX-06-os autójával, végül más menetrendet választott új autójának tesztelésére.

    A 2023-as GTP szezon negyedik LMDh-gyártója, a BMW a BMW M Hybrid V8-as modellel még ebben a hónapban szeretné megkezdeni a tesztelést Európában.

    A héten Sebringben a célok között szerepel a Bosch frissített MGU-alkatrészeinek validálása, miután az első tétel megbízhatósági aggályai miatt kizárólag a Porsche 963-as modellel tesztelték eddig a pályán.

    A Cadillac GTP autója a pályán:

    A következő hónapokban további csoportos teszteket terveznek a csapatok, amelyek az IMSA által koordinált két LMDh-teszt közül az elsőhöz vezetnek majd.

    Ezek közül az elsőre október 3-5-én kerül sor Road Atlantán, a WeatherTech SportsCar Championship szezonzáró futamát követően.

    A második IMSA teszt, amely kötelező minden olyan LMDh-gyártó számára, amely részt kíván venni a Daytonai 24 óráson, december 6-7-én kerül megrendezésre a Daytona International Speedway-en.

  • Exkluzív interjú Sebastián Montoyával – I. rész

    Sebastián Montoya sűrű időszakon van túl. Amellett, hogy állandó résztvevője Formula Regional EU sorozatnak, az IMSA-ban is indult.

    Az 500miles.hu stábja ott volt az International GT Open hungaroringi állomásán, melyen a Formula Regional European Championship mezőnye is részt vett. Ebben a mezőnyben pedig ott volt Sebastián Montoya is.

    A mindössze 17 éves Montoya ebben a szériában a 10. helyen áll 44 ponttal, a legjobb eredménye pedig egy 4. hely volt a szezonban.

    Számunkra azonban érdekesebb, hogy Montoya idén már kétszer is elindult az IMSA Sportautó bajnokság két fordulóján is, Sebringben és Watkins Glenben is, édesapjával, Juan Pablo Montoyával egy csapatban, a Dragonspeednél.

    Lássuk exkluzív interjúnkat Sebastián Montoyával.

    Kérdés: Hogy tetszett az IMSÁ-ban versenyezni két futam erejéig?

    Sebastián Montoya: Nagyon jó móka volt. Sebring egy valóra vált álom volt, nem igazán tudtam még a verseny után sem felfogni az egészet. Számomra nagyszerű volt, hogy a második helyről az élre álltam, és utána Henrik [Hedman] is nagyszerű munkát végzett a volán mögött.

    Az első körben csak arra tudtam gondolni, hogy ne ütközzek, mert egy hosszú versenyről van szó. De nagyon élveztem, gyorsak voltunk, bár a befejezés csalódást keltő volt.

    Aztán jött Watkins Glen. Az a pálya is nagyon király, sok gyors kanyarral. Kicsit olyan, mint amikoz az új F1 22-t vezeted először, és ráeszmélsz, mekkora a tempó. Na, pont olyan volt, csak élőben.

    Nagyon élvezem az ilyesmit, ez jó tapasztalat nekem és megtanulok vele bizonyos leckéket.

    Sebastián Montoya Dragonspeed
    Sebastián Montoya a Dragonspeed csapatával indult Sebringen és Watkins Glenben Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    K: Pilótaként mi a legnagyobb különbség a prototípusok és a formaautók között?

    SM: Nagyon különböző. Az LMP2-ben sokkal nagyobb a motorerő és a tapadás, de ugye teljesen fedett a pilótafülke, sosem engeded le a sisakrostélyt, amit itt mindig meg kell tenni. Van néhány fontos különbség, de mindkettő tetszik: a formaautó mozgékonyabb, de nehéz, míg a prototípusoknál egy kicsit lazábbak a dolgok.

    Sokkal később lehet fékezni, aztán máris újra a gázon vagy. A gumik mások, így sokkal agresszívabb lehet az ember. Teljesen más a kettő vezetési stílusa, de rettenetesen élvezem.

    K: Azt is megfontolnád, hogy átnyergelj teljes mértékben az endurance szakághoz?

    SM: Nem, szívem szerint örökké a formaautóknál maradnék, de legalábbis, amíg lehetőségem van rá. Persze részmunkaidőben szívesen kipróbálom magam továbbra is hosszabb versenyeken, ez nagyon érdekes számomra.

    Az a jó Daytonában és Le Mans-ban, hogy nem a csapattársad ellen kell menni, hanem vele együtt. Minél jobb a csapattársad, annál jobb lesz az autó, és ezáltal te is. teljesen más közeg, mint a formaautóknál.

    A Montoya család jól teljesít az IMSA-ban, igaz Sebringben az első helyet bukták el szomorú körülmények között
    Balról jobbra: Juan Pablo Montoya, Sebastián Montoya, Henrik Hedman Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    K: Hogyan sikerült ezt megbeszélni, amikor pont az apád csúszott ki az autóval?

    SM: Nyilván nagyon csalódott voltam, de nem tudsz sokat tenni így kívülről. Persze mindig ott van a „ha”, de ilyenkor ez téged is magával ránt, de megtörténik az ilyen. Eleinte persze dühös voltam, de ez van, ezt kell szeretni.

    Nehéz verseny volt, 49 autóval a pályán, szóval valami ilyesminek előbb-utóbb történnie kell. Egészen addig nagyon tiszta versenyünk volt, addig túléltük.

    K: Jó, hogy egy családtag is van a csapatban?

    SM: Igen, mert az apám engem tanított mindig, bármi kétségem merülne is fel, rögtön fordulhatok hozzá. Mivel ugyanazt az autót vezetjük, eléggé egyszerű megbeszélni a dolgokat. Például, ha változtatunk valamin, akkor meg tudja mondani, mi lesz a különbség, és amikor kipróbálom, akkor már tudom, mire számítsak. Ha nem azt éreztem, akkor pedig meg tudjuk beszélni a különbségeket az elvárás és a valóság között.

    Interjúnk második részét a Racingline.hu oldalon olvashatjátok el szerdán.

    Társszerző: Jámbor Máté

  • Kobayashi minden követ megmozgat, hogy ott legyen jövőre Daytonában

    Kamui Kobayashi jövője kétséges, miután az Action Express bejelentette, jövőre csak egy autót indít a Daytonai 24 óráson.

    Kamui Kobayashi elmondta, hogy más kategóriákban is szívesen versenyezne azért, hogy maradhasson az IMSA Sportautó bajnokságban.

    Mivel valószínűleg a GTP kategóriában nem kap majd lehetőséget – az LMDh gyártók és a Toyota Hypercar FIA World Endurance Championship meglévő programja közötti „verseny” miatt – ezért akár az LMP2, akár a GT3 osztályban is hajlandó lenne szétnézni.

    A japán sztár, csapat nélkül maradt, miután az Action Express Racing jövőre – valószínűleg – csak egy autót indít a GTP kategóriában, és a Daytonai 24 órás versenyen biztosan nem indítja el a 48-as Ally Cadillacet, melynek Kobayashi is tagja.

    A Toyota Gazoo Racing WEC-programjában betöltött megnövekedett vezetői szerepe ellenére – csapatfőnökként is szolgál – Kobyayashi a Sportscar365-nek elmondta, hogy még mindig van ideje és kedve folytatni a versenyzést az Endurance Cup futamain.

    Kobayashi a múlt hétvégi Chevrolet Nagydíjon debütált a GTD Pro osztályban a Canadian Tire Motorsport Parkban, ahol a sérült Jack Hawksworth helyére ugrott be Vasser Sullivan Lexus RC F GT3-asával.

    Az IMSA endurance versenyek és a WEC szezonja között biztosan nincsenek ütközések, mivel sok versenyző ugyanazokat a futamokat teljesíti” – mondta Kobayashi.

    Azt hiszem, a mi oldalunkon az a nagyobb probléma, hogy jövőre az IMSA-ban az LMDh lesz a top kategória, mi pedig a WEC-ben a Toyotával a Hypercarral versenyzünk, szóval szerintem ez a legnagyobb probléma.

    Nyilvánvalóan nem az én leterheltségemről van szó, sokkal inkább arról, hogy hogyan zajlik a verseny a WEC és az IMSA között.

    Azt hiszem, még mindig nyitott a dolog. Vannak lehetőségek a GT3-ban, sok minden van az LMP2-ben is. Szerintem sok minden történhet. Mégis, a szezon közepén vagyunk, és még túl korai lenne a jövő évről beszélni.

  • A NASCAR uralkodik, az F1 verte az IndyCart a nézettségi versenyben

    Érdekesen alakult az amerikai autósport közvetítések nézettsége, köszönhetően annak, hogy a NASCAR és a Forma-1 kábelen ment.

    A NASCAR Cup Series első alkalommal futott az NBC társcsatornáján, a kábeles USA Network-ön. Ez a várakozásoknak megfelelően nézettségcsökkenést hozott, de mégsem volt elég ahhoz, hogy ne a széria vigye el a nézettségi versenyt.

    A NASCAR Cup Series Road Americából sugárzott közvetítése a Racer.com információ szerint átlagosan 1,15-ös Nielsen nézettséget és 1,930 millió nézőt ért el. Ez elmaradt a tavalyi 1,79/3,078 milliós nézettségtől, amikor az NBC közvetítette ezt a versenyt. A legutóbbi kábeles Cup-futam – a múlt hónapban az FS1-en közvetített sonomai épített pályás futam – átlagosan 1,30/2,235 millió nézőt hozott.

    A Forma-1 Brit Nagydíját a szintén kábeles ESPN2 közvetítette, de még így is a második helyen végzett az autósport események nézettségét tekintve. Az élő közvetítés átlagosan 0,64/1,239 millió nézőt ért el, ami egészséges növekedés a tavaly ilyenkor tartott Osztrák GP 0,57/980 ezer nézőjéhez képest, annak ellenére, hogy az a verseny az ESPN-en volt látható.

    A NASCAR Xfinity Series szombati, Road Americából az USA Network-ön sugárzott eseményei átlagosan 0,53/881,000-et nézettséget értek el. Tavaly ezt a futamot az NBC adta, és 0,80/1,307 milliós átlagot ért el, de az e heti számok javultak a sorozat USA-beli bemutatkozásához képest Nashville-ből (0,50/796,000).

    Az NTT IndyCar Series Mid-Ohio-i fordulója, amelyet az NBC sugárzott, és amely a NASCAR futam egy részével ütközött, 0,57/877 ezres átlagot ért el. Ez elmaradt a tavalyi 0,87/1,298 milliós értéktől, amelyet szintén az NBC közvetített.

    Idén az IndyCar NBC közvetítése az IMSA WeatherTech SportsCar Championship futamát vezette fel a Canadian Tire Motorsports Parkban. A háromórás közvetítés átlaga 0,28/420 000 volt néző volt.

  • Nem tett le a McLaren egy esetleges LMDh projektről

    A McLaren Racing közelgő debütálása az FIA Formula E sorozatában nem lesz hatással arra, hogy a vállalat indít-e LMDh programot.

    Nem, biztosan nem” – mondta Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója határozottan a RACER-nek nyilatkozva. „Egyértelműen nem tettünk le róla!

    A Formula E-be való belépést megelőzően Brown arról beszélt, hogy a két lehetőség között kell választani, és mivel a csapat a 2022-2023-as Formula E bajnokságban részt fog venni, csökkentek a hírek arról, hogy a vállalatnak érdeke egy olyan hibrid prototípus építése, amely az IMSA WeatherTech SportsCar Championshipben és az FIA World Endurance Championshipben is képes lenne versenyezni.

    A McLaren csatlakozása az LMDh/GTP gyártók egyre növekvő táborához – amely a formula 2023-as indulásakor az Acurát, a BMW-t, a Cadillacet és a Porschét, 2024-ben pedig a Lamborghinit foglalja majd magában – hat gyártóra növelné a kategóriát, ha és amennyiben a brit márka elkötelezi magát a projekt mellett.

    Nagyon aktívak a tárgyalások az LMDh/GTP program elindításáról” – mondta Brown. „Az érdeklődés nagyon nagy. Inkább az a kérdés, hogy mikor, mint az, hogy ha. Szóval ez nem egy ‘igen’, és még semmi sem végleges, hogy megcsináljuk, de a dolog a jó irányba halad.

    Érdekes lesz majd látni, hogy a McLaren versenyzőinek szerződése milyen irányba fog tendálódni, ha elindul az LMDh projekt. Félix Rosenqvist nyitott szerződést írt alá, tehát bárhol indulhat majd, ahol a McLaren részt vesz.

  • Meglepetésgyőzelmet aratott a Cadillac az IMSA kanadai versenyén

    Minden jel arra mutatott, hogy Watkins Glen után az IMSA CTMP-n rendezett fordulóján is Acura dominancia lesz. Bourdais-ék nem így gondolták.

    Bombajó versennyel tért vissza az Egyesült Államok határán túlra az IMSA.

    2019 óta először rendezett versenyt a széria az USA határain túl, az első hely sorsa pedig 10 perccel a futam vége előtt dőlt el, amikor Renger van der Zande a hármas kanyarban átvette a vezetést a 60-as rajtszámú Meyer Shank Acurától.

    Van der Zande merész húzása miatt a Meyer Shank Racing Acura párosa, Tom Blomqvist és Oliver Jarvis zsinórban ötödször kényszerült beletörődni a második helyezésbe.

    A jó hír a brit páros számára az, hogy ez elég volt ahhoz, hogy ismét a pontverseny élére kerüljenek, miközben már csak két futam van hátra a bajnokságból a DPi kategória számára.

    A pole-ból induló Blomqvist nem vesztegette az időt, hogy a verseny körrekordját is megfussa, és az első hét körben már 2,3 másodperces előnyre tett szert Ricky Taylor hasonló Konica Minolta Acurájával szemben.

    Az IMSA CTMP-n tartott versenyén több rövid sárga zászló következett ezután. Az egyiket Taylor autójáról levált gumiabroncs okozta, ami a délután hátralévő részében is hátráltatta csapatát.

    Az egyik sorsdöntő pillanat a 96. körben, körülbelül fél órával a vége előtt következett be, amikor a 02-es Cadillacet vezető Earl Bamber megpördítette Taylort az ötös kanyarban.

    Taylor a mezőny végéről folytatta a versenyt, majd később újabb incidensbe keveredett Pipo Derani 31-es számú Cadillacjével, míg Bamber áthajtásos büntetése miatt a negyedik helyre estek vissza.

    Sebastien Bourdais el volt ragadtatva csapattársa teljesítményétől
    Sebastien Bourdais el volt ragadtatva csapattársa teljesítményétől Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    Van der Zande az IMSA leköröző királya

    Van der Zande váltotta az egész hétvégén küszködő Bourdaist, és a vezérletével nyert a 01-es Cadillac. Egy aspektusában a versenynek nem csak a közönséget, de csaptársat is lenyűgözte.

    Egyszerűen fantasztikus volt a forgalomban” – folytatta Bourdais. „Megcsinálta a dolgát. Ember, fogalmam sincs, mit csinált ott, de le a kalappal. Igazán lenyűgöző volt.

    A Jon Bennett/Colin Braun páros zsinórban második IMSA LMP3-as kategóriagyőzelmét szerezte meg a Core Autosport számára, míg a Porsche gyári pilótái, Mathieu Jaminet és Matt Campbell nyerte a meg a GTD Pro kategóriát a Pfaff Motorsport számára.

    A kanadai Roman De Angelis és a belga Maxime Martin szintén zsinórban második győzelmét szerezte a GTD kategóriában a Heart of Racing Aston Martin csapat számára.

    Végeredmény

  • Kobayashi élvezi a GT3-as autó nyújtotta kihívást

    Kamui Kobayashi óriási kihívással találja szemben magát a hétvégi IMSA fordulón, hiszen egy olyan autóba kell ülnie, amit még sosem vezetett.

    Kobayashi a sérült Jack Hawksworth-öt helyettesíti majd a 14-es számú Vasser Sullivan Lexus RC F GTD PRO versenyautóban, amellyel életében először fog versenyezni.

    Ráadásul egy olyan pályán – a Canadian Tire Motorsports Parkban – amelyen még soha nem versenyzett.

    És, bár a múlt héten Watkins Glenben ott volt a 48-as számú Cadillac DPi autóval, közben vissza kellett utaznia Európába, így túl későn érkezett a csütörtök délutáni pályabejáráshoz. Az egyetlen tapasztalata a szimulátoron van.

    Vezettem pár kört a szimulátoron Charlotte-ban” – mondta Kobayashi. „Természetesen vezettem az RC F GT3-as autót, és eléggé ismerősnek éreztem. Vezettem már GTD-ben a Ferrarival és az AMG-vel, és bár ez volt az első alkalmam az RC F-ben, de a GT3-at elég jól ismerem, szóval ez megkönnyítette a dolgomat.

    A legnagyobb kihívás a pályán lesz – csináltam egy pályabejárást a szimulátoron, de mégis, egy igazi autóval egy igazi pályán más lehet. Igyekszem a legjobbat kihozni belőle, de az biztos, hogy szükségem lesz a csapat támogatására

    Tekintettel a Lexus Toyotával való kapcsolatára, logikus választás volt Kobayashi Hawksworth helyettesítésére.

    Kobayashi a nehézségek ellenére készen áll a kihívásra, és bevallja, hogy rajong a GT-autókért.

    A nyílt kasztnis autókon nőttem fel – a Forma-1-ben versenyeztem, aztán jöttek a sportautók, és most már jobban ismerem a sportautókat” – mondja a 2021-es Le Mans-i 24 órás verseny győztese. „Amikor bepattanok egy GT-autóba, az más. Rengeteg jó versenyző van a GT-mezőnyben. Nyilvánvalóan nem könnyű egyből gyorsnak lenni, de azt hiszem, ez olyasmi, amit egyszer majd hosszabb távon is ki kell próbálnom.

    Szerintem ez egy nagyon fontos és izgalmas kategória.

  • Két IMSA versenyzőt is próbaidőre helyeztek a rommá tört GT3 miatt

    Az IMSA felfüggesztett eltiltást adott Fabio Scherer és Dylan Murry LMP2-es pilótáknak, amiért balesetet okoztak Watkins Glenben.

    Az incidens Watkins Gleni 6 órás utolsó szakaszában történt, amitől a Jeff Westphal által vezetett 39-es rajtszámú CarBahn with Peregrine Racing Lamborghini Huracan totálkárosra tört.

    Az IMSA döntése alapján Scherer és Murry az incidens során elkövetett cselekményeik miatt próbaidőre került a következő négy IMSA-futam erejéig, amelyen részt vesznek.

    Scherer a 20-as High Class Racing ORECA-val a Murry kezében lévő 29-es Racing Team Nederland ORECA-nak ütközött, miközben a második helyért küzdöttek az LMP2-ben.

    Scherer ezután elrántotta a kormányt, és nekiment a 39-es rajtszámú Lamborghininek, amely a szalagkorlátnak csapódott, és totálkárosra tört.

    Az IMSA versenyigazgatója, Beaux Barfield és a felügyelőtisztek, Simon Hodgson, Mark Raffauf és a versenyzői tanácsadó, Johannes van Overbeek megállapították, hogy a két versenyző megosztozott a felelősségen az incidensért.

    Az LMP2 kategória nem indul az e heti Chevrolet Nagydíjon a Canadian Tire Motorsports Parkban. Mivel már csak két futam van hátra az ő kategóriájukban, a próbaidő a következő szezon első két versenyére is érvényes lesz.

    Az IMSA továbbá felhívta a versenyzők figyelmét arra, hogy továbbra is figyelemmel kíséri a pályán tanúsított viselkedést, és ennek megfelelően következetesen fog eljárni, amennyiben a vezetési magatartás további romlása tapasztalható.

    Az endurance és a többkategóriás versenyzés az IMSA versenyzésének megtestesítője, és mindenkor kölcsönös tiszteletet és együttélést követel meg minden versenyzőtől – állt a széria közleményében.

  • Forradalmian új bajnokságot indít az IMSA

    Az IMSA VP Racing SportsCar Challenge-en LMP3-as és GT4-es (egy versenyzős) autók fognak indulni, 45 perces sprintfutamokon.

    Egy új, több kategóriás sprintverseny-sorozat debütál 2023-ban, mivel az IMSA illetékesei július 1-jén bemutatták az IMSA VP Racing SportsCar Challenge nevet, amelyet a VP Racing Fuels szponzorál.

    A sorozatban homologizált Le Mans Prototype 3 (LMP3) és Grand Touring 4 (GT4) versenyautók vesznek majd részt 45 perces sprintversenyeken, amelyeken autónként egy pilóta indul.

    A tervek szerint a sorozat öt fordulóból álló, 10 futamos menetrendet tartalmaz, amely a jelenlegi IMSA Prototype Challenge sorozatot váltja fel.

    Az IMSA Michelin Pilot Challenge a hagyományos endurance formátumban folytatódik, a Grand Sport (GT4) és a Túraautó (TCR) osztályok 10 fordulóból álló versenynaptárral.

    Az IMSA VP Racing SportsCar Challenge minden versenyhétvégéjén lesz egy időmérő edzés, amelyen a leggyorsabb kör határozza meg az első futam rajtrácsát.

    Az autók második leggyorsabb kvalifikációs köre pedig a második futam rajtrácsát teszi majd ki. A futamok során nem lesz boxkiállás (tehát pilótacsere sem lesz), és minden versenyautó Michelin gumiabroncsokon fog versenyezni.

    A nemzetközi közönség számára a bajnokság hivatalos weboldalán lesz elérhető az összes forduló ingyenes, élőben.

    Az IMSA VP Racing SportsCar Challenge első szezonjának menetrendjét a széria éves State of the Sport prezentációjának részeként fogják bemutatni, amelyet augusztus 5-én, szombaton tartanak a Road Americán.