Kategória: IMSA

  • A legfontosabb információk a Sebringi 12 órásról

    A 70. Sebringi 12 órásra elképesztően felpuffadt a mezőny, hiszen tavalyhoz képest 16 autóval több, számszerint 53 csapat nevezett.

    Nehéz lesz felülmúlni a tavalyi versenyt, amikor Sebastien Bourdais a sérült JDC-Miller Motorsports Cadillac-et a győzelemig vezette Harry Tincknell és a Mazda előtt.

    Azonban biztosak lehetünk benne, hogy az utolsó pillanatban is lesz néhány hőstett, ahogy a csapatok és a versenyzők megpróbálják megszerezni az endurance versenyzés egyik legnagyobb díját.

    A korábban már írtunk róla, hogy a JDC-Miller csapatánál nagy változások voltak, és idén már a tavalyi verseny főszereplője, Sebastien Bourdais nélkül kell harcba szállniuk a győzelemért.

    A Daytonai 24 órás győztese, a Meyer Shank Racing Helio Castroneves nélkül kénytelen teljesíteni a futamot, aki az IndyCar Texasi versenyén vesz majd részt. Helyette Stoffel Vandoorne csatlakozik Oliver Jarvis és Tom Blomqvist mellé.

    A GTD Pro-ban a GTD címvédő Pfaff Motorsports viszi tovább azt a sztárhármast, amely Daytonában győzelemre vezette a csapatot. Most azonban nem lesz itt a daytonai rivális KCMG csapata.

    A Cadillac ereje

    A DPi osztály ötéves történetében a Cadillac elképesztő erőnek bizonyult Sebringben, az ezidő alatt megrendezett öt futamból hármat megnyertek. A másik kettőt a Mazda és az Acura vitte el.

    Az okok rém egyszerűek. A Cadillacnek nagyobb az a beállítási ablaka, amiben a kocsi komfortosan működik, márpedig Sebring hepe-hupás útjain fontos lesz a jó beállítás.

    A 01-es Cadillac Racing Autó, Daytonában
    A 01-es Cadillac Racing Autó, Daytonában Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    Ezzel nem lehet vitatkozni” – mondja Bourdais. „Most két gyártó csatája zajlik a Cadillac és az Acura között, de még amikor a Mazda volt, akkor is elég egyértelmű volt, hogy a Cadillac a Dallara alváza jobb tulajdonságokkal rendelkezik a rázós pályákon.

    A hét autóból álló DPi osztályban öt Cadillac indul – kettő a CGR-től, két Action Express Racing versenyző, valamint a JDC-Miller 5-ös számú autója.

    A Grand Slamre hajtva

    Oliver Jarvis lendületben van az endurance versenyeken. Az elmúlt szezonban a Mazdával drámai módon megnyerte a Sahlen’s 6 órás versenyt Watkins Glenben és a szezonzáró Petit Le Mans-t is.

    A Mazda DPi programjának megszűnésével az MSR Acurára váltott, és Blomqvist, Castroneves és Simon Pagenaud társaságában megnyerte a Daytonai 24 órást is.

    Jarvis célja tehát a sorozatbeli negyedik győzelem. Ha ez sikerül neki, ő lesz az első, aki egymás után mind a négy Michelin Endurance Championship futamot megnyeri.

    Ez egy olyan statisztika, amit igazából magam sem vettem észre” – nyilatkozta Jarvis. „Ez egy nagyon kemény verseny. 2020 megmutatta ezt – kontroll alatt tartottuk a versenyt, 20 másodperc előnyünk volt, aztán a semmiből jött egy defekt.

    Az valami hihetetlenül különleges lenne ha sikerülne a grand slam, de minden futamot úgy veszek, ahogy jön, és szívesen vennék még egy Sebringet. És ami még fontosabb, folytatni azt az erős szezonkezdetet, amit a 60-as rajtszámú autóval produkáltunk.

    A Meyer Shank Racing duplázni készül, Oliver Jarvis sorozatban a negyedik győzelmét húzná be
    A Meyer Shank Racing duplázni készül, Oliver Jarvis sorozatban a negyedik győzelmét húzná be Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    Kettős szolgálat

    A Super Sebring hétvége pénteken az 1000 Miles of Sebring futammal kezdődik az FIA WEC sorozat rendezésében. Több versenyző kettős feladatot teljesít majd ezen a hétvégén

    A lista nem rövid – és a teljesség igénye nélkül írjuk: a 48-as rajtszámú AXR Cadillac teljes legénysége: Mike Rockenfeller, Kamui Kobayashi és Jose-Maria Lopez. Utóbbi kettő a 7-es rajtszámú Toyota Gazoo Racing Toyota GR010-est vezeti Mike Conwayjel.

    További kettős szolgálatot teljesítő versenyzők közé tartozik több DPi pilóta a WEC LMP2-ben: Bourdais, Jarvis és Filipe Albuquerque.

    A Porsche gyári pilótája, Felipe Nasr a Pfaff Motorsports GTD Pro erőfeszítései és a Penske új LMP2-es csapata között fog ingázni.

    A duplázásnak megvannak az előnyei és a hátrányai. A legfőbb hátrány a fáradtság. Kobayashi azonban azt mondja, hogy szerinte a plusz pályabejárás élesebbé fogja tenni őt a 12 órás versenyre.

    Az LMP2 nyitóversenye

    Míg az LMP2 és az LMP3 egyaránt részt vett a Daytonai 24 óráson, a Sebringi 12 órás mindkét osztály számára a szezon hivatalos megnyitóját jelenti. A Daytonában győztes vagy helyezett LMP2 és LMP3 csapatok dicsőséget (és egy órát) kaptak, de pontokat nem.

    Ha van egyértelmű favorit az LMP2-ben, akkor az a PR1 Mathiasen Motorsports ORECA 52-es rajtszámú ORECA-ja. Nem véletlen, hiszen a Ben Keating, Mikkel Jensen, Scott Huffaker hármas a verseny címvédője címvédő.

    A 70. Sebringi 12 órás verseny magyar idő szerint szombaton, délután 3-kor kezdődik majd, és a teljes 12 órát végig lehet követni az IMSA TV-n.

  • Van der Zande és a Ganassi Caddy nyerte a Sebringi 12 órás első edzését

    Bár a sebringi betonon már napok óta köröznek az autók, az IMSA premier sportautós szériájának autói még csak ma gurultak pályára.

    Ahogyan az várható volt, a Cadillac volt az élen, Renger van der Zande volt a leggyorsabb a  01-es Chip Ganassi Racing Cadillacben, aki a 90 perces edzés utolsó 20 percében 1:46,756 perces köridőt teljesített.

    Az Acurák nem teljesítettek jól az edzés nagy részében, hiszen mind a 60-as rajtszámú Meyer Shank Racing with Curb Agajanian AXR-05-ös, mind a 10-es rajtszámú Wayne Taylor Racing autója a ranglista alján volt megtalálható.

    A gyakorlás végén azonban az MSR autója nagyot lépett előre, Tom Blomqvist 1:47,514-es ideje másodpercen belülre hozta a legjobb Acurát, és megszerezte neki a második helyet.

    A harmadik leggyorsabb időt Earl Bamber érte el a 02-es autóval 1:47,546-os körrel. A 01-es számú autót leszámítva az összes DPi autó 1 perc 47 másodperces kört futott.

    Sebring feküdhet a BMW-nek

    A BMW kontingens a GTD Pro és GTD kategóriában sokkal jobb tempót diktált mint Daytonában. Nick Yelloly már korán nagyon gyors időt futott a 24-es számú BMW Team RLL M4 GT3-mal (2:00,518) és ezzel meg is szerezte az első helyet.

    Augusto Farfus a 25-ös BMW Team RLL M4-essel kevesebb mint két perccel a vége előtt a negyedik helyre ugrott.

    Daniel Serra lett a második leggyorsabb a GTD Pro-ban a 62-es rajtszámú Risi Competizione Ferrari 488 GT3-mal, 0,165 másodperccel elmaradva Yelloly legjobb idejétől. Maro Engel ideje, a 97-es számú WeatherTech Mercedes-AMG GT-vel 2:00,907 volt.

    A BMW-k a GTD-ben is gyorsak voltak, azonban az edzés végén beelőzte az 1-es és a 96-os M4 GT3-at a Winward Racing 57-es számú Mercedes AMG GT3-a.

    Az LMP2-es kategóriában Louis Deletraz 1:49,498-es körrel repített az élre a 8-as számú Tower Motorsport ORECA-t. Juan Pablo Montoya lett a második a 81-es számú DragonSpeed ORECA-val, 0,122 másodperccel lemaradva, Giede van der Garde pedig a harmadik a 29-es számú Racing Team Nederland ORECA-val, 0,269 másodperccel Deletraz idejétől.

    Az LMP3-as osztály Sebringi 12 órásának első edzését a CORE Autosport 54-es autója nyerte, megelőzve a Performance Tech 38-as, és a Riley Motorsports 74-es gépét.

    A Racer információ alapján az edzést két piros zászló szakította meg; egyszer a pályán megálló, de később saját erőből továbbhaladó 38-as LMP3-as, egyszer pedig a GTD kategória leggyorsabbjának, az 57-es Winward Racing Mercedes-AMG balesete miatt.

    A 2022-es Sebringi 12 órás első szabadedzésének végeredménye

  • A Ferrari lerántotta a leplet csodaszép új autójáról

    A Ferrari bemutatta az első képeket a 296 GT3-ról, amely jelenleg fejlesztés alatt áll a jövő évi debütálás előtt.

    A 296 GT3 a 488 GT3 utódjaként fog bemutatkozni.

    Az új autót, amelyet a Ferrari fejleszt és az ORECA szerel össze, egy V6-os motor hajtja majd. A Ferrari hangsúlyozza, hogy a 296 GTB utcai változatában szereplő hibrid erőforrást a GT3-as technikai szabályoknak megfelelően eltávolították.

    Ami a formatervet illeti, a Ferrari elmondása szerint azon dolgoztak, hogy a versenyváltozat hozzáadott aerodinamikai és jellegzetes elemeinek kidolgozásával megőrizzék a kapcsolatot a szériamodellel.

    Ezen változtatások közé tartozik az orr-rész átdolgozása egy új splitterrel, valamint egy nagyméretű, lelógó elemekkel ellátott szárny az autó hátsó részén.

    Az utcai autó formatervét részben a Le Mans-i 24 órás versenyen az 1960-as években sikereket elért 250 LM ihlette.

    Az új autó pályán történő fejlesztése „az elkövetkező hónapokban” kezdődik meg a 2023-ra tervezett debütálás előtt.

    Antonello Coletta, a Ferrari sportautó-versenyigazgatója a múlt hónapban a Sportscar365-nek elmondta, hogy a tervek szerint március végén vagy április elején a gyártó fioranói tesztpályáján hajtják végre az első bemutatót.

  • A Sebringi 12 óráson címvédő Cadillac teljes átalakuláson esett át

    Egy évvel ezelőtt a JDC-Miller Cadillac a csapat egyik legnagyobb győzelmét ünnepelte – egy valószínűtlen győzelmet a Sebringi 12 órás versenyen.

    Elképesztő sztori volt az, hiszen Sebastien Bourdais az utolsó köröket törött hátsó szárnnyal vezette, és a kockás zászló beintéséig még így is megtartotta a vezetést.

    Miközben a JDC-Miller arra készül, hogy megvédje 2021-es címét, sok minden megváltozott.

    Bourdais most már a rivális, Chip Ganassi Racing versenyzője, még akkor is, ha még mindig a Cadillac-család tagja. Richard Westbrook lépett Loic Duval helyére, aki immáron csak az endurance szerepet tölti be.

    A csapat egyik fő alappillére pedig Tristan Vautier

    A csapat ereje megmaradt – legalábbis ha a Daytonai 24 óráson látott vasárnap reggeli tempóból le lehet vonni következtetéseket.

    Duval elképesztő tempót diktált, és az 5-ös számú autó jelentős előnyre tett szert. Ha a futam végig zöld alatt ment volna le, a csapat esélyei nagyon jók lettek volna a győzelemre. De egy rosszul időzített sárga zászló szertefoszlatta a reményeiket.

    A JDC-Miller alakulat a harmadik helyen végzett, és ők lettek a Cadillac armada legjobbjai. Azóta a csapatnak lehetősége volt tesztelni Sebringben, hogy többet dolgozzanak együtt és fejleszteni tudják az autót.

    Tristan Vautier a biztos pont a JDC-Miller Cadillac csapatában
    Tristan Vautier a biztos pont a JDC-Miller Cadillac csapatában Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    Ennek eredményeképpen Vautier nem a tavalyi győzelemre koncentrál, hanem arra, amit ő, Westbrook és Duval, valamint Ben Keating az IMSA WeatherTech SportsCar Championship első fordulójában el tudott érni.

    Mindenki sokat fejlődött tavaly óta, és a csapatok minden hétvégén fejlődnek, így elsősorban a daytonai lendületet próbáljuk megtartani, ahol nagyon erősek voltunk” – mondja Vautier.

    Remélem, hogy ezt a tendenciát tudjuk folytatni, és Sebring egy újabb megerősítés lehet arra, hogy igazán jó úton járunk ahhoz, hogy harcban legyünk a végső győzelemért.

    Westbrook is hozzáteszi a magáét

    Tavaly Westbrook nem vett részt a versenyen, a legutóbbi tapasztalatait a CGR Ford GT GTLM autóiban szerezte.

    Tehát nemcsak, hogy egy kihagyás után tér vissza az IMSA versenyzésbe, hanem egy teljesen más autóval, egy Cadillac DPi-vel, és új csapattársakkal. A körülményektől eltekintve, azt mondja, minden összeállt.

    Azt mondanám, hogy jó úton haladunk, mert elég gyors folyamatnak kellett lennie, hogy megszokjuk egymást és azt, hogy hogyan dolgozunk” – magyarázza Westbrook.

    Daytona előtt nem végeztünk előszezoni teszteket, szóval ezen át kellett esnünk, és ezt most megtettük. Határozottan összecsiszolódtunk, és megtaláltuk a közös hangot.

    Elég jól sikerült a Sebringi teszt, és eddig azt kell mondanom, hogy nagyon jól állunk. Szerintem egyre jobbak leszünk.

    A sebringi győzelmet leszámítva, 2021 nem volt egy nagyszerű év Vautier és Duval számára a bajnokságban.

    Elképesztően szoros az IMSA DPi mezőnye, a Cadillac és az Acura ádáz küzdelmet folytat
    Elképesztően szoros az IMSA DPi mezőnye, a Cadillac és az Acura ádáz küzdelmet folytat Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    Nem vehetik félvállról a versenyt

    Vautier azonban azt mondja, úgy érzi, hogy a csapat jó fejlődést ért el, ami a Petit Le Mans-on kezdett megmutatkozni, és a 2022-es évnyitón is folytatódott.

    Sokkal jobb előérzetem van most, mint tavaly, de a DPi-ben most olyan magas a színvonal – ha egy apróságot elrontasz, máris utolsó vagy” – jegyezte meg a francia versenyző.

    Hét autó van, és szoros a mezőny, szóval ha valami nincs rendben, akkor utolsó vagy. Erősnek érezzük magunkat, és tudjuk, hogy mindent jól kell csinálnunk.

    Sebring egy nagyon különleges pálya; a széltől, a hőmérséklettől és a pálya állapotától függően a dolgok nagyon gyorsan változhatnak a versenyhétvégén. Jobban érzem magam, de tényleg semmit sem veszünk biztosra. Előre tekintünk.

    Ahogy Westbrook igyekszik továbbvinni a daytonai lendületet, és javítani azon a helyezésen, amit ott elértek, elismerte, hogy bizonyos fokú nyomás nehezedik rá. De azt mondja, ez pozitív nyomás.

    Úgy érzem, hogy sokkal jobban teljesítek, amikor győztes szituációban vagyok. Ha egy 24 órás versenyen az élen állok, sokkal jobban fogok teljesíteni, mintha mondjuk öt kör hátrányban lennénk.

    Szeretem ezt a fajta plusz nyomást, de valójában nem is nyomás… csak egy kis hitet ad mindenkinek a csapatban, hogy ezt már megcsináltuk korábban, miért ne tudnánk újra megcsinálni, különösen, ha még mindig fejlődünk?

     

  • Legendás amerikai versenyző fia fog Ferrariba ülni Sebringben

    A Risi Competizione újra csatába küldi Ferrariját a 70. Sebringi 12 órás versenyen, amelynek egyik versenyzője Eddie Cheever fia lesz.

    2018 óta ez lesz az első alkalom, hogy a Risi részt vesz a tizenkét órás versenyen, amelyen eddig három győzelmet szerzett.

    Alessandro Pier Guidi és James Calado, akik a januári Daytonai 24 óráson a 62-es rajtszámú Ferrari 488-assal versenyeztek, a FIA World Endurance Championship pénteki nyitó futamára, a Sebring 1000 mérföldre koncentrálnak majd.

    Így a houstoni székhelyű Risi csapat Eddie Cheever III-t hívta be Daniel Serra és Davide Rigon mellé, akik Pier Guidivel és Caladóval együtt a második helyen végeztek Daytonában.

    Nagy múltra tekintünk vissza Sebringben, többek között háromszor nyertünk már itt” mondta Giuseppe Risi csapatfőnök. „Az, hogy visszatérünk egy olyan pályára, ahol az évek során sok sikert értünk el, mindenképpen izgatottá tesz mindenkit.

    Ez egy nagy hétvége lesz a pénteki WEC versennyel és a szombati 12 órás versenyünkkel. A szurkolóknak sok órányi jó versenyzésben lesz részük, különösen a Ferrari csapatai miatt mindkét sorozatban.”

    A Risi 2007-ben, 2009-ben és 2010-ben nyerte meg a Sebringi 12 órás versenyt, és további hat dobogós helyezést ért el.

    Serra számára azonban ez lesz csak a harmadik alkalom, hogy Sebringben versenyez, míg Rigon és Cheever eddig csak egyszer indult itt futamon..

    A Risi visszatérése azt jelenti, hogy a GTD Pro osztály 11 autóból áll majd az IMSA WeatherTech SportsCar Championship második fordulójában.

    Az egyetlen Ferrari 488-as két BMW M4-es, két Porsche 911 GT3R, egy Corvette C8.R, egy Acura NSX, egy Mercedes-AMG GT3, egy Lamborghini Huracan, egy Aston Martin Vantage és egy Lexus RC F autóval fog csatába szállni.

  • Az IMSA kihirdette a Sebringi 12 órás BoP-ját

    Az IMSA a jövő hétvégi Sebringi 12 órás előtt meghatározta a szezon hátralévő részére a kiindulási teljesítménykiegyenlítést.

    A szerdán közzétett táblázatok a tavalyi szezonzáró Petit Le Mans óta bekövetkezett változásokat tükrözik, hiszen a Daytona 24 óráson egyedi elbírálásban részesültek az autók.

    A Road Atlantán rendezett tízórás hosszútávú verseny óta nem történt teljesítményhez kapcsolódó változás a DPi-sorozatban, így minden változás a közös GTD Pro/GTD Balance of Performance-ban történt – írja a SportsCar365.

    Az Acura NSX GT3 Evo22 20 kg-os súlycsökkentést és alacsonyabb fordulatszámon megnövelt turbófeltöltést kapott a korábbi Evo konfigurációhoz képest, míg a BMW M4 GT3 és a Chevrolet Corvette C8.R GTD súlykorrekciót kapott; előbbi 1315 kg, utóbbi pedig 1340 kg súlyú lesz.

    Ahogy a szezonnyitó Daytonai 24 óráson is, a nemzeti homologizációval rendelkező Corvette 15 mm-es gurney flappel fog futni, ezen kívül pedig 41 mm-es légszűkítő nyílással lesz felszerelve.

    A Lexus RC F GT3 valamivel nagyobb teljesítményt kap majd, az 1 mm-rel nagyobb légszűkítő nyílásnak köszönhetően, míg a McLaren 720S GT3-nak minden fordulatszám-szinten enyhe turbónyomás-csökkentéssel kellett szembenéznie.

    Végül és nem utolsó sorban érdemes megemlíteni a Mercedes-AMG GT3 Evo-t, amely 10 kg-os súlycsökkentést kapott a tavalyi szezonzáró konfigurációjához képest.

    Az IMSA fenntartja magának a jogot, hogy a szezon során változtatásokat eszközöljön a BoP-n, bár a Sebringi versenyhétvégén nem valószínű, hogy bármilyen módosításra sor kerül.

  • Ukrajnát támogatja Sebringben a Dragonspeed festésével

    A DragonSpeed Racing 81-es rajtszámú ORECA-Gibsonja különleges festést visel majd a jövő hétvégi Sebringi 12 óráson.

    A csapat a versenyen az ukrán nép támogatását tűzi ki céljául.

    Az főszponzor Flex-Box a hátsó orr-részen lévő logóját „Support Ukraine” feliratra cseréli, hogy kifejezze szolidaritását a kelet-európai ország hősies erőfeszítéseivel, amelyekkel igyekszik legyőzni a területét jelenleg is sújtó orosz inváziót.

    A Daytonai 24 óráson győztes autó grafikája az ukrán nemzeti színeket jeleníti meg az autó csillagos cápauszonyán.

    A kezdeményezést teljes mértékben támogatja Elton Julian csapatfőnök és Henrik Hedman versenyző, akinek 10Star cége szintén a DragonSpeed mögött áll.

    A Flex-Box ügyvezető igazgatója, Henrik Nielsen kihívást intézett a többi szponzor, és csapat felé, hogy hasonló üzeneteket helyezzenek el a Sebringben az autóikon.

    Rajongóként mindannyian tiszteljük a versenyzők bátorságát, elszántságát, leleményességét és csapatmunkáját, amit a pályán mutatnak” – mondta Nielsen.

    Ma azt látjuk, hogy ezeket az értékeket az ukrán nép a legmagasabb fokon mutatja be élet-halál harcában, hogy megvédje függetlenségét Putyin provokálatlan agressziójával szemben.

    Arra bátorítom szponzortársainkat és csapatainkat, hogy Sebringben csatlakozzanak hozzánk, és üzenjük meg, hogy támogatjuk Ukrajnát, és szeretnénk, ha a háború borzalmainak mielőbb vége szakadna. Ezt az álláspontot mindenki képviselheti.

    A Dragonspeed csapatfőnöke, Elton Julian hozzátette: „Amikor Henrik a hét elején eljött hozzám ezzel az ötlettel, azonnal a egyetértettem vle, ahogy Henrik Hedman is.”

    Büszkék vagyunk arra, hogy van egy olyan szponzorunk, aki hajlandó egy ilyen gesztussal reagálni az elmúlt hetek szörnyű eseményeire, és arra inspirálja a versenyzői közösséget, hogy csatlakozzon az ukrán népért világszerte érzett szolidarizációhoz.

  • Az Audi a Forma-1 miatt hagy fel az LMDh programjával

    Az Audi tervezett LMDh projektje szünetel a német gyártó Forma-1-be való – pletyka szintű – belépése miatt.

    Az Audi szóvivője a Sportscar365-nek megerősítette, hogy „leállították a programot a következő 2-3 hónapra”, bár a fejlesztés leállításának okait nem ismertette.

    Mindez a Multimatic kezdeti alváz gyártási terveinek megőrsítése után következik be. A cég a Porsche LMDh autója mellett – amely már megkezdte a pályán való tesztelést – az Audit is ellátta volna karosszériával.

    Több iparági forrás is jelezte a Sportscar365-nek, hogy az Audi LMDh programját – amely a FIA World Endurance Championshipben a Team WRT-vel közösen egy gyárilag támogatott erőfeszítéssel, az IMSA WeatherTech SportsCar Championshipben pedig ügyfélautók kiosztásával készült volna – teljesen lefújták.

    Az Audi szóvivője azonban nem akart ilyen részleteket elismerni, valószínűleg azért, mert a bejelentés előtt megvárja a hivatalos megerősítést az F1-be való érkezésről a 2026-os szezonra.

    A gyártó Dakar-rali programját körülvevő, a vártnál nagyobb költségek is feltételezhetően közrejátszanak a döntésben.

    Az Audi LMDh programjáról szóló elhatározása a hét elején született meg, annak ellenére, hogy az elmúlt hónapokban a vezető beosztású munkatársak többször is azt állították, hogy a program továbbra is a tervek szerint halad.

    Chris Reinke, az Audi Sport customer racing vezetője januárban a Sportscar365-nek azt mondta, hogy a program – akkor még – „gőzerővel” halad előre.

    A legújabb fejlemény valószínűleg azt eredményezi, hogy jövőre már csak a Porsche lesz pályán a Multimatic által épített LMDh alvázzal, a hírek szerint a testvérmárka Lamborghini végső döntése valószínűleg a következő hetekben születik meg.

    A Sportscar365 azonban úgy tudja, hogy a 2024-ben debütáló Lamborghini LMDh autó nem feltétlenül a Multimatic LMDh platformjára épül.

    Amennyiben az Audi hivatalosan is bejelentené programjának törlését, akkor az Acura, az Alpine, a BMW, a Cadillac és a Porsche személyében öt hivatalosan is megerősített LMDh gyártó maradna.

     

     

  • Dakota Dickerson a Sebringi 12 óráson mutatkozhat be

    Az IMSA Prototype Challenge 2021-es bajnoka, Dakota Dickerson az LMP3 osztályban indul majd a Sebringi 12 órás versenyen a Jr III Racing-el.

    Az IMSA Prototype Challenge címvédője, Dakota Dickerson a jövő hónapban debütál az IMSA WeatherTech SportsCar Championshipben, miután a Jr III Racinghez szerződött a Sebringi 12 órás versenyre.

    A 25 éves kaliforniai versenyzőt Ari Balogh és Garett Grist mellé nevezték az Airbnb által támogatott 30-as rajtszámú Ligier JS P320 Nissanba.

    Dickerson tavaly megnyerte a Prototype Challenge bajnoki címet az MLT Motorsports színeiben, és egy Acura NSX GT3 Evo-t is vezetett a Fanatec GT World Challenge America bajnokság versenyein, miután ő volt a HPD Drivers Academy első tagja.

    Izgatottan várom, hogy csatlakozzak a Jr III Racinghez a Sebringi 12 órás versenyen” – mondta Dickerson.

    Mivel ismerem a Ligier-t, és már versenyeztem a csapat ellen, könnyű volt igent mondanom, mert tudom, hogy az autó minősége és a tempó elsőrangú.

    A közös tesztünk nagyon jól sikerült, és a munka Arival, Garett-tel és a csapattal természetes volt. A célom az, hogy teljesítsek, és remélhetőleg segítsek abban, hogy a 30-as számú Airbnb Ligier-t a victory lane-re juttassam.

    Sebring az első WeatherTech bajnoki szereplése a Jr III Racingnek, amely kihagyta a Daytonai 24 órást, mivel az a verseny nem adott pontokat az LMP3-as csapatoknak.

    Az alakulat az IMSA hosszútávú versenyei közül a tavalyi szezon utolsó versenyén a Petit Le Mans-on debütált, ahol Balogh, Grist és Spencer Pigot a kategória dobogóján végzett.

  • Vandoorne egyelőre csak Sebringre koncentrál

    Stoffel Vandoorne azt mondja, hogy a márciusi Sebringi 12 óráson való indulása jelenleg „egyszeri alkalom”.

    A belga versenyző azonban nem zárta ki teljesen, hogy a jövőben további lehetőségeket kap a csapattal.

    Az ex-Formula-1-es, jelenleg Formula E világbajnokságban szereplő pilótát a Daytonai 24 órás győztes Helio Castroneves helyére hívták be, ahol Oliver Jarvis és Tom Blomqvist lesz a csapattársa

    Általában ott ahol indul a MSR, Helio, vagy Simon ül benn az autóban” – magyarázta Vandoorne.

    Daytonában Tom, Jarvis, Helio és Simon Pagenaud-val csinálták, de Sebringi 12 órás hétvégéjén mindketten az IndyCarban versenyeznek, így összeütközés van.

    Azt hiszem, eredetileg azt tervezték, hogy egy éjszakai magánrepülővel próbálják meg áthozni a srácokat, de azt hiszem, logisztikailag ez túlságosan nehézzé vált a dolog.

    Vandoorne elárulta, hogy Blomqvist volt az – akivel tavaly a JOTA Sportnál csapattársak voltak – aki megszerezte neki a lehetőséget, miután Castroneves nem állt rendelkezésre IndyCaros elfoglaltságai miatt.

    Tom nyilvánvalóan beszélt a csapattal arról, hogy szerinte kit tudnának bevonni a projektbe, aki jól illeszkedne, és ő javasolt engem.

    Úgy gondolom, hogy ez sok szempontból nagyszerű, mert tökéletesen ismerjük egymást az endurance oldalról, még az ülés tekintetében is, tudod, ugyanazt az ülést használjuk. Ez sok mindent megkönnyít.

    Az egész az utolsó pillanatban történt, de nagyon boldog vagyok, hogy lehetőségem van az IMSA-ban versenyezni, és főleg Sebringben indulni.

    Miközben a Mercedes-EQ-val teljes munkaidőben a Formula E-ben versenyez, Vandoorne elmondta, hogy nyitott további lehetőségekre az IMSA WeatherTech SportsCar Championshipben vagy az MSR-nél, bár elismerte, hogy ennek jelenleg kicsi a valószínűsége.

    Castroneves a Michelin Endurance Cup szezonjának maradék versenyein vissza fog térni harmadik versenyzőként, így ő már várhatóan ott lesz a Watkins Glen-i versenyen és a Petit Le Mans-on is.

    Azt hiszem vissza fognak térni Simonhoz és Heliohoz, de ki tudja. Rendelkezésre állok, ha bármi közbejön, de jelenleg ez csak egy egyszeri alkalom. Meglátjuk mi lesz.” – mondta Vandoorne.