Kategória: Caution

  • Kaylee Bryson volt a 36. Chili Bowl legnagyobb sztárja

    Lehet, hogy Tanner Thorson nyerte a 36. Chili Bowl-t, de Kaylee Bryson volt az, aki „ellopta a show”-t szombaton Tulsa Expo Centerben.

    Az oklahomai Muskogee-ból származó 20 éves versenyző már az előfutamok során is csillogtatta tehetségét.

    Bryson olyan nagyágyúkkal került be a szombati B-döntőbe, mint Kasey Kahne, vagy Ryan Newman.

    Szombaton aztán robbant a bomba, a 10. helyről rajtolva nem kegyelmezett a mezőnynek, és megnyerte a versenyt, így bejutott az Egyesült Állomok legjobb dirt versenyzői közé, az A-döntőbe.

    Ezzel az eredménnyel Kaylee Bryson lett az első női versenyző, aki a Chili Bowl A-futamában indulhatott. A korábbi legjobb eredményt Harli White érte el 2016-ban, amikor a 19. helyen végzett a B-döntőben.

    Szuper jó móka volt” – mondta Bryson a RACER-nek. „Egyszerűen az volt a célom, hogy bejussak a Chili Bowl fináléjába. Ez volt az álmom, amióta csak kislány voltam.

    Idejövet szuper idegesek voltunk, de ugyanakkor fel is pörögtünk. Annyira szerettem volna jól szerepelni. Úgyhogy a B-döntőben mindent beleadtam, és a végén jól alakult, így sikerült megszereznünk a győzelmet.

    Kaylee Bryson
    Fotó: Fotó: Toyota Motor Corporation/Toyota Newsroom

    Kylee Bryson lehet a következő nagy sztár?

    Brysont a nézők is elismerték: a főversenyen a versenyzők bemutatása során a NASCAR-sztárokkal és a Chili Bowl-bajnokokkal, Chrisopher Bell-lel és Kyle Larsonnal felérő üdvrivalgást váltott ki.

    A hölgyversenyző végül a főfutamon a 18. lett, azonban nem szabad alábecsülni ezt a teljesítményt, hiszen ravasz, öreg rókák, és NASCAR sztárok voltak az ellenfelei.

    Csak remélem, sokan azt fogják leszűrni ebből az egészből, hogy bármi lehetséges” – tette hozzá a fiatal csillag.

    Bármit, amit el tudsz képzelni, azt meg is tudod valósítani. Nyilvánvalóan ideges voltam, amikor belevágtam ebbe a versenybe, mert ezek a srácok csodálatos versenyzők.”

    „Sokkal régebb óta csinálják ezt, mint én, és annyira tapasztaltak és tehetségesek. Nyilvánvalóan ideges voltam, mert ez egy kemény műsor. Szóval, ha egyszer valamit a fejedbe veszel, akkor el tudod érni” – jelentette ki a mindössze 20 éves Kaylee Bryson.

  • Ilyenek a profi fizetések az amerikai szériákban

    A Racer.com cikkében részletesen olvashatunk arról, mennyi keresnek az IMSA, és az IndyCar versenyzői.

    Mielőtt rátérnénk az NTT IndyCar Series-re, először az IMSA WeatherTech SportsCar Championshipre és annak öt osztályára koncentráljunk, amelyek közül háromban profik és amatőrök versenyeznek (GT Daytona, LMP2 és LMP3), kettőben pedig a gyári vagy magas szintű független programokban részt vevő profi pilóták dolgoznak (DPi és GTD Pro).

    „A GTD-ben mindig lesznek kiugró értékek. Az alsó határ kb. 80 000 dollár, a felső kb. 225 000 dollár” – mondta egy csapattulajdonos. „Az átlag középen van, inkább a 150 000-160 000 dolláros tartományban.”

    Egy másik csapatfőnök azt mondta: „Nem sokan keresnek 250 000 dollár felett. Van néhány nagyobb szerződés, talán két-három profi, akik nagyköveti szerepet töltenek be egy gyártónál, így ők elérhetik a 325 000, talán 350 000 dolláros fizetést.”

    Az IMSA GTD kategóriája a GT3-as szabályok szerint épített, sorozatgyártású versenyautókat használ, amelyeket különböző autógyártók – Acura, Audi, BMW, Lamborghini, Porsche stb. – értékesítenek a Pro-Am versenyeken.

    2022-től kezdődően már nem találkozhatunk majd GTE kategóriával, melyet a GTD Pro vált fel. Itt ugyanazokat a GT3-as autókat használják majd, mint a GTD, de gyári és privát csapatok is részt vesznek majd benne, illetve adott lesz a lehetőség arra is, hogy egy alakulat teljesen profi versenyzői gárdával álljon majd ki.

    A prototípus versenyzők viszik a prímet

    „A GTLM pilóták rendelkeztek a legmagasabb fizetéssel, de most már a DPi versenyzők átvették a vezetést. És az LMDh ezt megint meg fogja változtatni” – mondta egy másik, neve elhallgatását kérő személy.

    Az LMP2-ben – a legmagasabb Pro-Am prototípus osztályban – a legtöbb profi keresete átlagosan 200 000 és 300 000 dollár között van.

    És elérkeztünk az IMSA végéhez, a gyártókban gazdag DPi kategóriával, amely 2023-ban válik majd az új hibrid, LMDh osztállyá.

    „300 – 400 000 dolláros szerződésekről beszélünk” – mondta egy olyan személy, aki a DPi versenyzői szerződéseket szokott nyélbe ütni. „Ha ennél többet akarsz elérni, akkor egy elég komoly „neves” versenyzőnek kell lenned. Ez az összeg akár 500.000 dollárra is rúghat.”

    Az újonc, az átlag, és a bajnok, az IndyCar-ban

    A számok alapján az IMSA-ban sokkal több munkalehetőség van a profik számára. Az IndyCar 24-26 teljes munkaidős hellyel, és ebből talán 15 olyan csapattal, amely a szponzorációhoz nem kötődő feltételek nélkül fizet a versenyzőinek.

    Mivel sok vezető versenyzője jóval a 40-es éveiben jár, a fizetéssel járó üléseket nehéz megszerezni.

    „Három féle szerződés létezik” – mondta egy tulajdonos. „Újonc szerződés, az átlagos szerződés, és legfelsőbb szint, aki egy felismerhető sztár, esetleg bajnok.”

    „Az újoncok, akik valószínűleg az Indy Lightsból érkeznek, 250 000-300 000 dollárt kapnak, és talán még egy szponzort is hozhatnak, és némi pénzt is kereshetnek az üzleten.”

    „Az átlagos szerződéssel rendelkező versenyzők 800 000 és 1 000 000 dollár közötti összeget kapnak. A csúcson pedig körülbelül nyolc olyan versenyző van, aki több mint 2 000 000 dollárt keres. Talán egy vagy kettő közülük 3.000.000 dollár feletti fizetést kap.”

    Profi versenyzőnek lenni határozottan többet fizet, mint a legtöbb állás, de a kockázatok, és a kiadások (biztosítások, alapellátások) miatt csak a felsőbb réteget lehet gazdagnak tekinteni. Míg a Forma-1 és a NASCAR elitje a saját repülőgépével repül a versenyekre, addig az IndyCar és az IMSA legjobbjai bérlik azokat, vagy abban reménykednek, hogy a csapattulajdonosuktól kapnak meghívást.

    Más idők jártak, amikor a CART féle IndyCar sorozat a csúcson volt, és néhány versenyző fizetése megközelítette az évi nyolc számjegyű összeget.

    Ne felejtsük azonban el, hogy ekkor még voltak dohány és alkohol reklámok, illetve a nagyáruházaknak is több pénze volt szponzorációra. Az ilyen szerződések már csak egy elfeledett korszak szép emlékei maradtak.

  • Kyle Busch lerendezte a mezőnyt a dirt versenyen – VIDEÓ

    Szerdán rendezték a Tulsa Shoutout heat versenyeit, Kyle Busch pedig nem kérdezett, és agyonverte a mezőnyt.

    A Tulsa Shoutout a világ egyik legnagyobb micro sprint autókkal rendezett versenye. Ezek a versenygépek elképesztően nagy teljesítményű, és könnyű gépek, melyeket leginkább dirt pályákon láthat a közönség.

    A legtöbb NASCAR versenyző ezekkel az autókkal kezdi karrierjét, de sokan visszajárnak még karrierjük csúcsán is, hiszen elképesztő adrenalin töltetet jelentenek ezek a járművek.

    Ilyen Kyle Larson, is, valamint a visszavonult versenyzők közül Kasey Kahne is.

    Kyle Busch azonban nem dirt autókkal kezdte karrierjét, azonban most megpróbálkozott, és nem is okozott csalódást a NASCAR Cup Series kétszeres bajnoka.

    Busch visszaesett a 8. helyre a verseny elején, azonban nem adta fel, és a rövid távú futam végére feljött az első helyre.

    „Hihetetlen, hogy mennyien vagyunk itt. Sok tehetséges srác ellen versenyezhetek, akik különböző szakágakból érkeztek. Nagyon élvezem ezt a típusú versenyzést”nyilatkozta hatalmas mosollyal az arcán a 36 éves versenyző.

    A Tulsa Shoutout Karácsony után kezdődik, és az elképesztően nagy nevezőszám (több, mint 1000 versenyző!!!) miatt egészen az új év elejéig tart.

  • GT America versenyek az IndyCar St. Petersburg-i hétvégéjén

    Az IndyCar St. Petesburg-i versenyére kilátogatók örülhetnek, hiszen a GT America sorozat is ellátogat a floridai állomásra.

    A 2022-ben második szezonját futó bajnokság versenyei 40 percesek, fordulóként két futamot rendeznek.

    Elképesztő kínálatot találhatunk az autók tekintetében, hiszen a GT2-es, GT3-as és GT4-es kategória versenygépei is pályára gördülnek majd.

    A St. Petersburg-i nyitófordulót február utolsó hétvégéjén rendezik. Az utcai pálya nem lesz idegen az SRO America mezőnyének, hiszen a Pirelli GT4 America, és a TC America széria is járt már itt 2019-ben.

    „Izgatottak vagyunk, hogy a naptár részese lett a St Petersburg-i pálya. A GT America powered by AWS sorozat a világ legnevesebb márkáinak autóit sorakoztatja fel, melyeket világklasszis versenyzők vezetnek majd” – mondta az SRO elnöke, Greg Gill.

    A 2022-es GT America powered by AWS versenynaptára:

    • Február 25-27, Grand Prix of St. Petersburg
    • Április 15-17, Sonoma Raceway
    • Június 17-19, Virginia International Raceway
    • Július 22-24, Watkins Glen International
    • Augusztus 5-7, Music City Grand Prix, Nashville
    • Augusztus 19-21, Road America
    • Szeptember 23-25, Sebring International Raceway
    • Október 7-9, Indianapolis Motor Speedway
  • Scott Speed miharmarabb amerikai versenyzőt szeretne látni az F1-ben

    A jelenleg Nitro Rallycross szériában versenyző Speed 2006-ban és 2007-ben volt a száguldó cirkusz tagja.

    Scott Speed mai napig az utolsó amerikai, aki részt vett F1-es versenyen, de úgy gondolja, ez hamarosan változni fog

    „Elég sok dolognak kell összejönnie, hogy ismét legyen hazai versenyzőnk, azonban úgy gondolom, hogy a tehetség megvan” –  mondta Scott Speed.

    „Az, hogy Miamiban is lesz verseny azt mutatja, hogy az F1 oldaláról is lenne eziránt igény.”

    Többek között a Drive to Survive népszerűségének köszönhetően hatalmas az érdeklődés Amerikában az F1 iránt.

    „Érdekes, mert nem csak a nézők, hanem az amerikai szériákban induló srácok is láthatják, milyen valójában az F1 légköre. Ez a motorsportok királykategóriája, és erre egyre többen jönnek rá Amerikában is.”

    Hogy ki lehet a következő amerikai F1-es versenyző. Kyle Larson ott volt a hétvégi F1-es szezonzárón, míg az IndyCarban Colton Herta dominálja az épített, és utcai versenyeket. Ez jól mutatja, mindkét amerikai premier kategóriából lenne kandidáns.